Az ellenzéki szürrealitás-versenyt a DK nyerte. Nem, nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy az évből hátra maradt négy hétben valaki ezt még tudja fokozni, és tudjuk jól, hogy többen ezt a felvezetést kihívásnak fogják tekinteni, de inkább adják fel: Abd El Rahim Ali inasba vágta a teljes balos botránykampányt egyetlen hét alatt.
Elkezdhetnénk most újra felidézni a baloldali szürreál elmúlt napokban nyújtott teljesítményét, de csupán a mai nap folyamán már legalább ketten jelentkeztek a legelborultabb ellenzéki politikus címéért. A kör azonban bezárult és ismét visszatértünk ahhoz, aki elindította a versenyt, Abd El Rahim Alihoz, a DK egyiptomi származású képviselőjéhez, aki Nagy-Magyarország térképpel a háta mögött hívta párbajra Gyurcsány Ferencet.
Ali valószínűleg olvassa portálunkat és látta, hogy kihívói akadtak Jakab Péter és Magyar Révai-harcos Péter személyében ezért úgy döntött, hogy rá tesz egy lapáttal a szürrealizmusban meghirdetett ellenzéki csörtére, maximumra kapcsolt és igazi DK-s módszerrel kívánta előzni a mezőnyt. Ali ugyanis olyan talajrészegre itta magát, hogy előbb rendőrt kellett rá hívni, miután balhézni kezdett egy társasházban, majd elvitték a mentők.
Mi továbbra is szurkolunk neki Fletóval szemben, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy DK-s mamelukokkal induljunk a Kárpátok bérceiig, de azt azért előre le kell szögeznünk, hogy ez még kezdő teljesítmény Dobrevnéhez képest, Ferenc testvér ugyanis kijelentette, hogy mindenkit feljelent, aki azt mondja róla, hogy iszik, Ali viszont nem rendelkezik efféle gátlásokkal.
Fotó: Képernyőkép
ViAM
2024-12-04 at 13:51
Nekem is az jutott elsőre eszembe, hogy Alit a bejelentése után meghívhatták és a ma divatos valamik egyikét beleloccsintották a poharába. A srác rájöhetett és elkezdte keresni az elkövetőt, már nem számolva a következményekkel. A dk elnöke bár már nem lehet, de még mindig jobban járt, mint például az egykori Kőbányai Bazár szintén egyiptomi, nálunk mérnökként végzett vezetője, akit simán keresztül géppisztolyoztak a helyszínen.
lesi
2024-12-04 at 07:07
hát ez mi szart üti béle az orrát más dolgába
elemeslampa
2024-12-04 at 02:00
Hát igen csak hozzák az ellenzéki színvoonalat. A szokásos ..
Sanyáta
2024-12-03 at 22:36
Ali gyerek honnan a frászból került a politikába, ez biztosan nem veri meg a bőszmét! Picit tanulnia kell még! Induljon Magyar ellen ott nagyobb a sansza!
Kuvasz
2024-12-03 at 20:15
A cím olvasásakor abban bíztam hogy a ferivel balhézott és a szóváltás közben lecsavart neki egy embere fülest is .
PrüsszelPress
2024-12-03 at 19:30
Hasonló a hasonlóval versenyez.
Kihívta Gyurcsányt egy detoxikáló versenyre: kit visznek be hamarabb.
Nézzük_magát_a_dolgot
2024-12-03 at 18:31
Nekem van egy-két tippem, hogy a fiatalember hogyan tudott az önkívületig bebaxni. A legvalószínűbb az, hogy valamely szivacstermészetű vetélytársa beugratta egy vodkaivó versenybe, mondván aki talpon marad, az lehet a pártelnök. Aminek természetszerű eredménye, hogy ellenfele hatalmas rutinja révén tovább bírta, az arab gyerek meg évezredeken át öröklődő antialkoholista génekkel rendelkezvén, teljesen kiborult. LOL
Talpra magyar!
2024-12-03 at 17:45
Ja és még M. Péter a szektás tiszás vezííír és egyben főni is alkoholista.
Talpra magyar!
2024-12-03 at 17:44
2 dk-s Ali=Gyurcsány na gyereket közvetlenül a 2022 évi országgyűlési választások előtt Gyurcsányról a You Tube-ra felkerült egy felvétel ahogy az egyik utcai fórumukon a dk-s Gyurcsány vezér na vezíííír olyan lerészegedett állapotában dülöngélt tántorgott hogy az üzlet kirakati ablakát nyomizta befelé. Dk-s folt olyan alkoholista mint a dk-s főni a zsákja.