Mivel senki nem tudja, hogy hol van éppen Bassár el-Aszad, természetesen azonnal megindultak a konteók arról, hogy vajon merre menekülhetett, egyáltalán él-e még, ez utóbbi ugyanis egyáltalán nem biztos.
Miután a szír dzsihadisták gyorsabban foglalták el Damaszkuszt, mint ahogyan az afgán gyerek széttépi az ENSZ segélycsomagot, azonnal beindult az ötletelés arról, vajon hová menekülhetett Bassár el-Aszad. Az államfő ugyanis még szombat éjjel elhagyta a fővárost egy magángépen, azóta viszont semmi információ nincs a hollétéről.
Közben a köztelevíziót elfoglaló felkelők kiadtak egy közleményt, mi szerint a sivatag felett lelőtték a különgépet. Mivel annak útvonaláról továbbra sincs semmiféle konkrét információnk, egyelőre ez az egyetlen hivatalosnak mondható tájékoztatás az ügyben (és nem a Magyar Hang megfejtése Ferihegyről egy tíz éves képpel).
A Lebanon news elemző-csatorna ezt az értesülést annyival bővítette ki, hogy az utolsó adatok szerint amikor még követni tudták az elnöki gép útvonalát, az hirtelen ereszkedett körülbelül háromezerötszáz méterről mindössze ezeregyszázra. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy találatot kapott, sokkal inkább arra utal, hogy kitérő manővert hajtott végre.
Fotó: MTI/EPA/SANA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS