A felületes olvasó vagy nem érti, hogy hogyan dönthet úgy egy háborúban álló ország, hogy megszünteti a sorkötelezettséget, vagy előveszi a hurráoptimista hozzáállást, és bizonygatni kezdi, hogy “lám, Kijev máris megnyeri a háborút, hiszen már nem is toboroznak új katonákat”. A probléma azonban a sorok között rejtezik, mint mindig: a hadkötelezettség ugyanis nem szűnik meg, sőt kiterjesztik, mi vár tehát azokra, akik soha nem voltak katonák, de most mégis begyűjtik őket a hadkiegészítő bátor martalócai?
A sorkötelezettség nem egyenlő a hadkötelezettséggel. Előbbi ugyanis azt jelenti, hogy bizonyos korcsoportban mindenkinek, akit erre orvosilag alkalmasnak találtak át kell esnie a kötelező alapkiképzésen. Utóbbi esetében arról van szó, hogy háború esetén a kiképzésen átesettek kötelesek fegyveresen harcolni a hazájukért. Hadkötelezettség még Magyarországon is van, sorkötelezettség már nincs.
Most pedig Ukrajnában is eltörlik a sorkötelezettséget, ami elsőre meglehetősen furcsán hangozhat egy olyan országtól, amely éppen háborúban áll. Érdemes azonban az erről szóló cikkeket (ITT és ITT, utóbbi ukrán nyelven) tüzetesebben értelmezni. A sorok között rejlik ugyanis egy apróság. Míg arról írnak, hogy már nem sorozzák be a fiúkat az alapképzésre elejtenek egy fontos mondatot:
Mostantól 18 és 25 év között mindenkire vonatkozik a hadkötelezettség.
Igen, mindenkire. Ez pedig azt jelenti, hogy azokra is, akik esetleg nem voltak sorkatonák. Mert hát háborúban miért is kéne kiképezni az embereket? Elég ha besuvasztják őket a hadkiegészítő furgonjába, és már mehetnek is festői Donbászba, megvédeni a hazát. A kalasnyikovot is felesleges megtanulni újratölteni, az átlag túlélési idő arrafelé úgyis rövidebb, mint ahogy egy tár kifogyhatna.
Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka
Lacus
2024-12-17 at 19:06
Remélem nem antiszemitizmus ha kimondjuk a borzasztó igazságot, kik is tették ezt Ukrajnával valójában egész Európával. Bocsánat, de a pontosságot precízséget is egy adott népcsoportra értjük annak ellenére, hogy megneveznénk a német és japán embereket. A lopáshoz, lepusztuláshoz, drogozáshoz, pancser melóhoz is köthetőek na nem az eszkimók. Szóval amit tesznek az ukrán generációval az több mint háborús bún, valójában népírtás!
Logikus
2024-12-17 at 16:30
Sajnos a ballibek, akik állandóan háborúznának…de mégsem ők mennek a frontra.
Fegyvereket akarnak küldeni meg pénzt ahelyett hogy egy asztalt küldenének két székkel és rávennék Zselét hogy üljön le.
Érdekes mód az ukrán lakosság nagy része nem ért egyet a vezetőjével, ezért is csak 15% a támogatottsága. Az ukrán lakosság népírtásnak nevezi, amit a saját elnökük művel a saját lakosságával.
Az ukrán lakosságnak nem fontos az oroszok által elfoglat terület, mert egy fia ukrán sem él ott. Ott kizárólag USA tulajdonú cégek/gyárak és szántóföldek vannak.
Az ukrán lakosság szívesen likvidálná Zselét, minden információm szerint!!…
orweli háború
2024-12-17 at 15:12
…hatossával járnak át az ukrán buszok a bécsi vásárba minden második asszonnyal ott van a két méteres kutruc vaddiszmó…nem tudom nem e orweli háború e ez amit mondva van hogy van
bressa
2024-12-17 at 14:17
Akiket az utcáról rángatnak el, akár kéztörés árán is, az biztosan lelkesedik a háborúért – vagy az első adandó alkalommal hátba lövi a parancsnokatát és dezertál!
Gokhlayeh
2024-12-17 at 13:48
Bidenék javaslata volt a hadkötelezettségi korhatár 18-ra történő lecsökkentése, melynek Kokainszkij láthatólag csak hangzatos beszédeiben állt ellen.
1872
2024-12-17 at 13:43
Nem lett volna jobb egy oroszbarát elnök?
Igy is csatlós ország csak meghalt félmillió fiatal.
rajzos
2024-12-17 at 13:35
Azt hittem,hogy a bölcsődében is soroznak!
J
2024-12-17 at 13:32
BORZASZTÓ!! Nincsenek rá szavak!
Vánnyadt bácsi
2024-12-17 at 13:17
Ez aztán az Békepárti (©kárpáti) ukrán hozzáállás :/
Karácsonykor nincs tűzszünet, kiképzésre nincs szükség, arasson csak a halál…hallani vélem: ez is a Zorbán hibája….