Akár a földgáz-, akár a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter kiemelte: Ukrajna külügyminisztériuma “meglehetősen agresszíven” reagált azokra a keddi hírekre, melyek az ukrán gáztranzit leállítása következtében megemelkedő földgázárakról szóltak. Szerdán pedig egy olyan törvényjavaslatot regisztráltak az ukrán parlament honlapján, amely arra irányul, hogy hadiállapot idején Ukrajna zárja le az Oroszországból induló földgáz- és kőolajszállítási útvonalakat.
Ezzel kapcsolatban tisztelettel fel kell hívnunk ukrán kollégáink figyelmét arra, hogy létezik realitás, vannak jogok és kötelezettségek
– fogalmazott a tárcavezető.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a realitás az, hogy az EU-ban a tagállamok közösen, egyhangúan döntenek új tagok felvételéről. Vagyis szükség van minden egyes tagállam igen szavazatára
– tette hozzá.
A jogok közé sorolta, hogy minden ország szuverén joga eldönteni, hogy honnan és milyen útvonalon veszi a működéséhez szükséges energiahordozókat. Ebbe senkinek nincsen beleszólása kívülről, senkinek nincsen joga más országra ráerőltetni drágább, bizonytalanabb energiabeszerzéseket – mutatott rá.
A kötelezettségek közt említette, hogy az az ország, amely társulási megállapodást köt az EU-val, sőt tagja akar lenni az EU-nak, köteles hozzájárulni az EU energiabiztonságához a szállítási útvonalak biztosításával.
Ezért akár a földgáz-, akár a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal
– zárta a közleményt Szijjártó Péter.
Tobi
2025-01-09 at 10:40
Méltányos Mari
2025-01-09 at 10:35
Marika, reménytelenül hülye vagy.
Méltányos Mari
2025-01-09 at 10:35
Az orosz gázra, olajra és atomra épülő szervilis magyar energiapolitika megbukott. A kudarc felelőseit minél előbb el kell számoltatni és teljesen új energiapolitikát kell kidolgozni.
chatillon r
2025-01-09 at 09:52
az ukránokban nem lehet megbízni, de ha tovább folytatják a hülyeséget meg kell torolni kíméletlenül
Solaris
2025-01-09 at 07:21
Ori,
A MOL Rt. elég ritkán vesz fel írástudatlanokat töltőállomás vezetőnek.
Próbálkozz az ebesi finomítóban, vannak még egyéb kétkezi munkalehetőségek.
Megkíméled az áljobboldalt a napi lebőgéstől, ezen a szerény fórumon.
api01
2025-01-09 at 07:19
Te idióta Kárpáti !
Csak tájékoztatlak te fogyatékos, hogy a gázt nem Putin, hanem az ukrán haverjaid zárták el !
Rogánnak vége
2025-01-09 at 05:52
HAvas belengette, hogy Rogánnak van valamilyen sz xu ális aberáltsága???? Mert nagyon ez jön le az interjúból, hogy a végén odaszúrta, hogy az FBI tudja az ilyeneket. Pont mondjuk Trump beiktatásán lesz a ‘szivárogtatás”?
Idézem Havast: “A titkosszolgálatok, a CIA-val az élen minden számlaszámot ismernek. Ők azok, akik kartont vezetnek például a fontos emberek szexuális aberrációiról. “
primitiv ellenzéki primitiv agyhalottak
2025-01-08 at 21:26
Elképesztö,hogy mennyi primitiv bunkó tahó tapló és buzi é az országban !
Ezek a primitivek barbárok vandálok állatok akik folyékonyan sivalkodnak ha 415Ft vagy,hogy milyen magas az infláció !
Mert koszos agytalan büdös segglyuk csürhe csöves nullák
Bunkó parasztok !
2 ÉNAKI
2025-01-08 at 20:40
Ha letezik es máig is él Ukrajna és az Unió kózött a gázra vonatkozó transit szerzödes akkor mielőbb érvényt kell szerezni. Szokas szerint nagyívben tesz a klubocska a tagállaamaira.
Bandi
2025-01-08 at 20:38
Hulk és Kárpáti Bela egyik-másik személyiségének megjelenítése?
Ha nincs olaj, akkor nyilván a fordított irányba meg nem megy majd áram. Persze csak meghibásodás miatt.
A lengyel testvéreink meg hangzattal persze majd pótolják, a rögvalóságban meg lesz majd a paripa pimpiri az ukrán zsarolók hátsójába.
Nahát
2025-01-08 at 20:17
Jé! Putyin ingyen nem ad gázt Ukrajnának. Ez igazán nem szép tőle. Zelenszkijt nagyon elkényeztette az Európai Unió a sok ingyen mindennel.
Kárpáti
2025-01-08 at 19:53
Elfogadhatatlan, hogy Putyin elzárta a gázt.
Állj már a sarkadra Peti! Légy férfi életedben először!
Keményen be kell szólnod Putyinnak, de úgy nem fog menni ha a fasza a szádban van.
A gecit is lenyeled kicsi buzi?
t
2025-01-08 at 19:03
Csak szólok…. hogy mennyire haragszunk az ukránokra a rongylabdás szerint. (2)
https://www.mavir.hu/web/mavir/home
t
2025-01-08 at 18:29
Csak szólok…. hogy mennyire haragszunk az ukránokra a rongylabdás szerint.
http://fgsz.hu/
Talpra magyar!
2025-01-08 at 18:05
…. És nem orosz kőolajból lepárolt benzint és gázolajat kell eladni az ilyen szemétkedő aljas hazaárulóknak mint a Solaris és Hulk.
Talpra magyar!
2025-01-08 at 18:02
Solaris2025-01-08 at 15:55
Hulk2025-01-08 at 15:48 és a többi ilyen aljas parazita élősködőnek csak az USA 5szörös árba kerülő palagázt szabadjon szolgáltatni.
Logikus
2025-01-08 at 17:17
Szíjártónak igaza van.
Milyen alapol zsarol Ukrajna bárkit is? Nem veszik észre Kijevben, hogy az oroszok pont az ilyen magaviselet miatt támadták meg őket, mert nem voltak hajlandóak tovább eltűrni, amit csináltak?
lesi
2025-01-08 at 16:56
hulk mi is te tőled
lesi
2025-01-08 at 16:55
péter mindig az megy hogy elfogadhatatlan hát tegyetek má valamit oszt nem lesz az
Dr.G
2025-01-08 at 16:26
@Hulk: faszhiányod van?
Solaris
2025-01-08 at 15:55
A naccerű szerződéssel mi lesz?
Ja, háború, természeti katasztrófa
nullázza.
Akkor ennyi evvel.
De megnyílt egy szép külügy-gazd-fejl-miniszteri
lehetőség.
Legyek már én is büszke egy
Khakkhadowra!
Hulk
2025-01-08 at 15:48
Hiába toporzékol Peti, Putyin faszával a szájában mindenki undorodik tőle.
cser Borbála
2025-01-08 at 15:42
Így igaz!
Terrorizmust kiáltanak, amikor a közüzemi vezetéket támadják bárhol a világon.
2. Annak a vezetéknek a megépítésben Szlovákiának, és Magyarországnak is része van!!
vannak nemzetközi jogászaink, vegyék kézbe az ügyet!Vagy tessék felkérni egy nemzetközi jogi irodát, az EU-n kívül.
A földrajzi tényeket nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni.
SoroS Weber Péter 1G
2025-01-08 at 15:39
A mindendenszarista ellenzéki akik naponta visitanak az infláció miatt de azt nem érti hogy a “gáz és olaj” árak az élet minden területére kihatással vannak !
Az Orbán Fidesz fobiás szellemileg sorvadt agyu agyhalottak meg ezt sem tudják hogy az
1×1 = ? az nem 1+1 = ?
János
2025-01-08 at 15:26
Ez így igaz❗
Viszont ez egy cseppet nem érdekli az EU korrupt vezetését. 😠😡🤬
Tehát vagy sürgősen leváljuk őket vagy kilépünk. Különben megfojtanak❗❗❗