Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának álláspontja szerint Kiss László polgármester jogszerűen kapja a fizetését, mivel jelenleg is munkát végez, az önkormányzat döntéseiért pedig felelősséggel tartozik. Az önkormányzat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Budapest főispánjának nyilatkozatára reagált.
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Sára Botond bejelentette: Budapest kormányhivatala törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester fizesse vissza az eltelt időben jogalap nélkül felvett bérét.
Az önkormányzat közölte, hogy a kormányhivatal vezetőjének álláspontjával szemben Kiss László – annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van – munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki jogszerűen, hivatalos úton, az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik.
Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését
– vélekedtek. Arra azonban nem tértek ki, hogy a börtönből milyen vezetői feladatokat tudott ellátni.
Megjegyezték, furcsának tartják, hogy a kormányhivatal ilyen buzgó a jelenlegi polgármesterrel kapcsolatban, miközben néhány esztendővel ezelőtt Bús Balázs egykori polgármester önkormányzati képviselőként és a Nemzeti Kulturális Alap alelnökeként összeférhetetlenül egy éven keresztül vette fel párhuzamosan béreit, az összegeket mégsem fizettették vissza vele.
Ezek után kénytelenek vagyunk politikai szándékot feltételezni Sára Botond mai Facebook-videójában bejelentett mondatai mögött. Elgondolkodtató ez azért is, mert mint köztisztviselő számára nem megengedett, nem etikus e tisztségében tetszelegve politikai játszmákba bonyolódnia. De utalnánk arra is, hogy az államapparátus nem volt ilyen elkötelezett, mikor a büntetőeljárás alá vont Völner Pál illetményének visszafizetéséről kellett volna ítélkezni
– fogalmaztak a közleményben. Hozzátették, Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete következő rendkívüli ülésén tárgyalni fogja a főispán törvényességi felhívását.
Forrás: MTI, Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Mikia35
2025-01-09 at 21:46
Kiss László nem jelent meg a munkahelyén! Tény!
Kisz lászló ez idő alatt NEM végzett érdemi munkát. Tény!
Mire fel kapjon ezért fizetést???
A kifizetéseket azonnal leállítani!
Az eddigi kifizetéseket visszakövetelni, inkasszózni!
A büntetésébenszerepeljen: Közügyektől való eltiltás!!!
Logikus
2025-01-09 at 21:08
Ehhez pofa kell, de nagy és vastag bőrrel! 😀
Talpra magyar!
2025-01-09 at 19:02
Óbuda mszp-s vezetése jobban tenné hogy az mszp-s korrupt élősködő Kiss Lászlójuktól megvonnák a fizetést mert arra sem tudtak az illetékesek válaszolni hogy a korrupt tolvajuk milyen munkájáért kapja a milliókat.
pampafu
2025-01-09 at 18:48
Jogalap nélküli kifizetés.
Kárpáti
2025-01-09 at 18:27
Kiss László milyen munkát végez a fogdában, és milyen felelősséget vállal? 17 ember van előzetes letartóztatásban a III. kerületi önkormányzattól. Börtönben ül a polgármester, az egyik helyettese, a békásmegyeri piac igazgatója, meg a fél világ. Ezek bűnszervezetben lopták Óbuda pénzét, és most is lopják.
Szőke ciklon
2025-01-09 at 18:17
…Kiss László polgármester jogszerűen kapja a fizetését, mivel jelenleg is munkát végez, az önkormányzat döntéseiért pedig felelősséggel tartozik.
Csak egy kérdés: Milyen felelősséggel, és 98-tól a mai napig az önkormányzatoknál kit, miért, hogyan vontak felelősségre? Pld a 4-es metro, a Lánchíd, egyéb kisebb (milliárdos) lopások ügyében, vagy több becsődölt önkormányzatnál? Kamu az egész, politikai oldaltól függetlenül.