Az elmúlt 15 évben folyamatosan hallgathattuk, hogy Magyarország választási autokrácia, diktatúra, hibrid rezsim, Orbánisztán, Putyin csatlósa, szatellit ország, hűbérbirtok és még egy sor egyéb. Ebben a 15 évben egy kétharmados felhatalmazású kormány volt hatalmon, amelyet mindenféle jogállamisági köntös mögé bújva próbált megbuktatni egy sor külföldi entitás, köztük egy közismert amerikai milliárdossal. A demokrácia őrkutyái, az Index-Telex/444 nem hogy nem emelték fel a szavukat, de még drukkoltak is a magyar kormány megbuktatásának. Most azonban, hogy Elon Musk Keir Strammer brit miniszterelnök lejátszásának gondolatával játszott el, a Telex egyből kiakadt.
Szóval Soros György 15 évnyi ármánykodása, az ellenzéknek juttatott százmilliók nem roncsolták a demokráciát. Elon Musk ötletelése arra vonatkozóan, hogy hogyan is nézne ki egy konzervatív Nagy-Britannia, az viszont igen. Történt ugyanis, hogy Musk arról egyeztetett, hogyan támogathatna alternatív brit politikai erőket a kormányváltás érdekében. A Financial Times egyik forrása szerint Musknak azért olyan fontos ez, mert úgy érzi, hogy „az egész nyugati civilizáció fenyegetésnek van kitéve”.
Musk tehát arról tárgyalt valakivel, hogy támogatna egy alternatív jelöltet Nagy-Britanniában. Nem finanszírozott kampányokat, nem küldött ügynököket, csak beszélgetett valakivel. Névtelen források szerint. Állítólag. A Telex pedig teljesen kiakadt.
Erősen sérült iróniaérzékre vall az, hogy mindez éppen a Telexnek fáj, akik nagyon jól ismerik, hogy milyen az, amikor egy amerikai milliárdos beavatkozik a választásokba.
A Telex egyébként azzal védi Strammer kormányának legalitását, hogy a brit parlament alsóházában majdnem kétharmados többségük van, tehát a brit nép felhatalmazásával kormányoznak. Valahogy Magyarországon a valódi kétharmados többség nem zavarja ezeket a remek demokratákat, amikor itt külföldi milliárdosok tényleg beavatkoznak a politikába az ellenzék oldalán.
Tegyük hozzá, a szerencsés az volna, ha politikai oldaltól függetlenül távol tartanák magukat a milliárdosok más országok választásaitól.
Fotó: MTI/AP/Alex Brandon
Papamaci
2025-01-10 at 09:10
Ui: Bocs Rabbi! Lenyúltam a dumádat.
Papamaci
2025-01-10 at 09:09
Egy jótanács a libsi-bolsiknak:
El a kezekkel Vietnamtól…ööö…Elon Musktól!
Ő egy igazi afroamerikai, akiket köztudottan nem szabad bántani.
Nézzük_magát_a_dolgot
2025-01-10 at 07:56
Két napon belül két arcpirító hiba a PS-en. Előbb átnevezik Mádéfalvának Madéfalvát, most pedig Strammer-nek Starmert. EJNYE!
minden jobboldali gyilkosbarát
2025-01-10 at 05:54
Nekik ez jutott, nekünk meg a fiddeszes kormány által kiengedett gyilkosok, embercsempészek, bűnözők!
Gondoljatok bele, ha ez egy baloldali kormány alatt történt volna, hogy egy hétfős családot tarol le egy brutális állat,akit kiengedett a kormány… már lángolna Budapest!
na4
2025-01-10 at 01:44
Hajrá Elon. Starmer az egyik legsötétebb, sunyi, hazug komcsi.
Talpra magyar!
2025-01-10 at 00:07
Telex sajnos úgy viselkedik mint a sztálinista kommunisták és hitlerista fasiszták. Bezzeg tiszás M. Péter csicskája Raskó György kommunista fasiszta gyilkos háborút javasló követelő mondatait szemétkedve elkussolja.
Eurostat 2024 EU áramárak
2025-01-09 at 22:14
A soros buzi parasztvakitó WEBER PETI 1G és a soros 1$ hazaáruló trágya gyártó mediátok ezt miért nem propagandázza ??
+++
Mert “mindenszarista” primitiv agyhalottakat csürhét ezzel nem lehet
hergelni lázitani motivální -:))
Eurostat 2024 EU áramárak
2025-01-09 at 21:57
Info a primitiv “mindendeszarista” bunkó tahó tapló mindenszaruta koszos drogos alkesz és buzi csürhének
Paraziták agyhalottak Magyarországon a legolcsobb !
Szörös talpú primitiv magyar-agyhalottak még a bezzeg romániában is drágább
matrix
2025-01-09 at 21:45
1 x 1
2025-01-09 at 19:34
Te primitiv buzi is vagy csak koszos drogos ?
Logikus
2025-01-09 at 21:05
Brúszli
És mi a helyzet Soros Györggyel, aki szintén a globális nagytőke embere, szintén az emberek kizsigerelése érdekli, racionális gondolkodásra képtelen, immorális idióta, aki úgy szól bele a kamuciviljein keresztül a politikába, hogy senki nem kérte fel rá.
Logikus
2025-01-09 at 21:03
Ballibek szerint csak az jó és az demokratikus és azt kell támogatni, amit ők akarnak!
Minden más jogellenes és etikátlan!
Ilyenek ezek….
ugyanazt, csak másképp
2025-01-09 at 20:54
Büszkék lehetünk, a jobboldal is szerzett magának egy nemzetközi politikai akarnokot, egy nemzetközi globalista milliárdost. Fogadjunk, hogy ezt a globalistát is pont annyira érdeklik a jobboldali értékek, mint Sorost az alapvető emberi szabadságjogok.
sanya
2025-01-09 at 19:53
George Sorost ki választotta meg? te nagyon egyszerű 1×1
#bántjákapetit
2025-01-09 at 19:43
Változnak az idők. 😀
https://telex.hu/komplex/2022/06/15/elon-musk
oshon
2025-01-09 at 19:39
Szoval autot szerelni … fujjjjte budos ganejgiliszta …. fujjj !
1 x 1
2025-01-09 at 19:34
Muskot senki sem választotta meg. Semmi köze a politikához, egy nagypofájú migráns. Húzzon vissza Dél-Afrikába autót szerelni!
m
2025-01-09 at 19:32
Amit nekik szabad, azt nekünk nem. Mert ők a Jupiterek.
Solaris
2025-01-09 at 19:15
Volt.
Brúszli
2025-01-09 at 19:15
Musk a globális nagytőke embere. Kizárólag a profit és az emberek kizsigerelése motiválja. Csak egy racionális gondolkodásra képtelen, immorális idióta ad neki bármilyen hatalmat, hiszen előre tudható, hogy vissza fog élni vele, ahogy ezt a cégei esetében is tette.