Vádat emeltek a magyarellenes kommunista államfővel szemben – Egy semmit nem érő tárgyalás margójára

Miközben elvileg örülni kellene, hogy Ion Iliescu, az 1990-91 közötti pogromokért felelős volt román államfővel szemben vádat emelt a legfőbb ügyészség, van hiányérzetünk. A tárgyalás olyan érzést kelt, mintha egy kommunistát, aki minimum több tíz ember haláláért felelős, bolti lopás miatt ítélnek el. Harmincöt év elteltével a román ügyészek ugyanis kizárólag az 1990 júniusi eseményekre koncentráltak, kihagyva többek között a márciusi marosvásárhelyi atrocitásokat is. Ekkor vertek agyon több, addig békésen tiltakozó magyart az Iliescu által felbérelt román soviniszták, hogy a securitates kommunista ezzel is megtartsa hatalmát. Az eredmény: a román soviniszták a mai napig azt híresztelik, hogy valójában magyar ütött románt, amelynek táptalaja a nyugati sajtó. Kérdések és helyrehozhatatlan következmények vannak, felelősök viszont nincsenek.

Közel harmincöt év után sikerült vádat emelnie a román legfőbb ügyészeknek Ion Iliescu volt román elnök és Petre Roman volt miniszterelnök ellen, de csak az 1990. június 13-15-i „bányászjárás-ügyben.”

A Digi24.ro tudósítása szerint bár mindkettejüket emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják, január 15-én, szerdán az ügyészek Petre Roman volt miniszterelnököt vitték a tárgyalásra, és csak azután mentek el Iliescu otthonába, aki nem utazhatott el a főügyészségre. Az viszont nem derült ki a tudósításból, hogy miért nem.

Fontos tisztázni, hogy a román bányászjárás nem csak a júniusi eseményekre korlátozódott. A Zsil-völgyi bányászok 1990 és 1991 között Iliescuék hívására szervezetten, felfegyverezve támadták meg a román hatalom vélt „ellenségeit” Bukarestben, összesen hat alkalommal.

Ez a gyakorlat már az 1989-es forradalom alatt elterjedt, akkor Nicolae Ceaușescu azzal az indokkal küldte a vájárokat Temesvárra, a forradalom első helyszínére, hogy „magyarok, cigányok és huligánok fenyegetik a közbiztonságot, ezért a népnek kell megfékezni őket.”

A másodvonalas kommunista Iliescu 1989. december 24-én a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnökeként először ideiglenesen, a demokratikus választások kiírásáig vette át az ország vezetését.

Majd miután rájött, hogy a demokráciában más, konkurenciát jelentő pártok is indulnak, inkább megfélemlítette ezeket a pártokat a bányászjárások során, hogy megtartsa a hatalmat.

Az első négy megmozdulásról (1990-91) bizonyítható, hogy a Ion Iliescu-féle vezetés hívta be a bányászokat megfélemlítési célból. Ilyenkor ezek a bányászok securitates módszereket bevetve vertek meg embereket, dúltak fel sok sok épületet, raboltak, fosztogattak és követtek el gyilkosságokat.

A hivatalos adatok szerint a hat bányászjárásnak összesen kilenc halottja és nagyjából 1250 sebesültje volt, ám az áldozatok száma ennél jóval több lehetett, mivel a hatóságok is Iliescu-ék keze alatt működtek.

Hanyag munka vagy tudatos kommunista tempó?

Érdekesség, hogy ennek az ügynek a feltárása eredetileg már tíz évvel ezelőtt elindult, de a 2017-es legfőbb ügyészi vádemelés után az akta a mai napig tisztázatlan okokból visszakerült a katonai ügyészséghez.

Az ottani kommunista bírák pedig megsemmisítették az összegyűjtött bizonyítékokat arra hivatkozva, hogy a vádirat elfogult, sőt törvénytelen volt.

Bányászok egy csoportja egy tüntetővel erőszakoskodik Bukarest központjában az 1990. júniusi bányászjárás idején. Forrás: Andrei Iliescu, AFP.

Ennek ellenére csaknem tíz év után mégis újraindult a nyomozás.

“A Legfőbb Ügyészség megállapította, hogy a bukaresti Nehézgépipari Vállalat munkásai erőszakosan demonstráltak, fizikailag bántalmazták az építészeti intézet területén tartózkodó embereket, majd elfoglalták a területet”

– áll az 1990 júniusi eseményekről szóló iratanyagban.

A nyomozók azt is megjegyzik, hogy az állami hatóságok fellépése „erőszakos választ váltott ki az ellenzékiekből”, ami a fővárosi rendőrség, a belügyminisztérium, a Román Televízió és a Román Tájékoztatási Szolgálat székházának felgyújtásához vezetett.

Ennek kapcsán a rendőrség négy embert agyonlőtt. 1990. június 14-én és 15-én a Ion Iliescu által Bukarestbe hurcolt bányászok az ügyészség szerint „feldúlták a politikai pártok székházait (…) a fő ellenzéki vezetők lakásait, a sajtókiadványok székhelyeit, és bántalmazták a főváros lakóit”.

Több személyt erőszakkal vittek a măgurele-i katonai egységbe és a Băneasa Tiszti Főgimnáziumba, ahol „törvénytelenül megfosztották őket szabadságuktól, és olyan helyiségekben, amelyek teljesen alkalmatlanok emberek fogva tartására”.

Mintha nem is történt volna meg a “Fekete Március”

Az ügy menetét nézve több a kérdés, mint a válasz. Eleve miért csak 2015-ben kezdődhetett el Iliescuék tárgyalása? Majd kinek, kiknek az utasítására dobták vissza az iratanyagokat a legfőbb ügyészek a román katonai ügyészséghez, hogy aztán a bíráik – amelyek közül többen is köthetők voltak az 1990-es román államapparátushoz – megsemmisítsék az összes bizonyítékokat?

És ami különösen szembetűnő, hogy az Iliescuékhoz köthető négy alkalom közül csak a júniusi eseményekre koncentráltak, a többi három eseményre nem is fókuszáltak.

Ami az erdélyi magyarokat és székelyeket nagyon is érinti, a márciusi marosvásárhelyi pogromnak nemhogy nem találtak, nem is kerestek román felelősöket.

Ez volt az a szégyenteljes esemény, amikor békés magyar tüntetőket verettek szét az Iliescuék által támogatott Vatra Românească soviniszta román szervezet megbízásából. A demonstrálók az anyanyelvi oktatás megteremtéséért harcoltak, mert a helyi postáról terjesztve, „alkotmánytervezetnek” hazudva azzal fenyegették meg a magyarokat, hogy kizárólag román nyelven tanulhatnak másnaptól.

Ráadásul – ahogyan Miholcsa Gyula Marosvásárhely Fekete Márciusa című dokumentumfilm-sorozatából kiderült – a hatóságok azzal az ürüggyel vegzálták a magyar lakosságot, hogy ők rongáltak meg egy Avram Iancut ábrázoló szobrot. Később azonban egyértelműen kiderült, hogy románok voltak a tettesek.

Agyonvert férfi fekszik a földön, a dorongokkal felfegyverzett gyilkosok újabb áldozatot keresnek az 1990. március 20-i tüntetésen, amikor a Görgény-völgyből beszállított román parasztok rátámadtak a kisebbségi jogaikért tüntető magyar csoportra. Az összecsapásoknak hat halottja és háromszáz sebesültje van.
Fotó: MTI/EPA/ROMPRES

A nyugati sajtó megbocsáthatatlan bűne

Sőt, ha ez nem lenne elég, a nyugati liberális sajtó leplezetlenül közreműködött a magyarellenes hergelésben.

Szinte csak a román betörésre válaszul indított magyar „ellentámadást” kapták lencsevégre, a román atrocitásoknál pedig egyszerűen kikapcsolták a kamerát.

A románok kisebb, ám hangosabb része a mai napig azt hiszi, hogy a Fekete március valójában „a magyarok sovinizmusáról és románellenes hangulatáról szólt.” Ebben az ír tévé által sugárzott képsorra hivatkoznak, amikor néhány magyar körbeállva elkezdett rugdosni, botokkal ütlegelni egy földön fekvő, zöld pulóveres férfit. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a szégyenteljes magyarok elleni támadás is hivatalosan „etnikumok közötti konfliktus” néven került be a román emlékezetbe.

Ugyanis valójában a románok többsége sem hiszi el, hogy itt ők maguk voltak az áldozatok. A magyarellenességet pedig nem szabad beismerni.

És azt sem tagadja senki, hogy nyilvánvalóan szándékos provokációról volt szó, amelynek az volt a célja, hogy a románok ne a hatalommal, hanem a belső ellenségnek titulált magyarokkal foglalkozzanak. Ezzel ráadásul a hírhedten magyarellenes, a románokat leitató, majd provokáló Securitate-tag, megyei alelnök Ioan Judea dicsekedettel el később, egy 2005-ös interjúban (az interjú azóta már elérhetetlenné vált).

Mindezek ellenére több mint érdekes, hogy az Iliescu-ügyben sem a „maradék” három bányászjárás, sem a marosvásárhelyi atrocitás nem került terítékre.

És ha a magyar bírókról esetenként joggal felmerül, hogy megtartották kommunista hajlamaikat, amikor szégyenletes ítéleteket hoznak, mit mondjunk a valóban nyíltan kommunista román ügyészekre?