Immár jobbikos brókerbotrányként is emlegetik az egyre nagyobb port kavaró és egyre rejtélyesebb karcagi Kun-Mediátor-ügyet, amely pilótajátékban jelentős, mintegy húszmilliárd forintot is elsikkaszthatott a cég azóta is szökésben lévő vezetője, Dobrai Sándorné. A PestiSrácok.hu összeillesztette a nagy lenyúlás mozaikdarabkáit, és kiderült, a rejtélyes történet cégkapcsolatait, politikai szálait velejéig átjárja a politika. Úgy tudjuk, az ügyfelek pénzeivel lelépett „sufnibróker”, Dobrai Sándorné a közeli hölgyismerőse volt az ÉPKAR Zrt. vezérigazgatójának, a két üzleti csoport szálai pedig több ponton is keresztezik egymást. Pikáns, hogy a karcagiak szerint az ÉPKAR korábban a DK-s Vadai Ágnes kampányaiban is főszerepet kapott, mára azonban a Jobbik szekértolójaként emlegetik a céget. A brókerügy nagy halait továbbra is homály fedi, de információink szerint a Kun-Mediátornak olyan ügyfelei is voltak, akik sok százmillió forintot, egyes esetekben pedig milliárdot fialtattak a cégnél. Cikkünk megjelenése után az ÉPKAR, a Jobbik és Vadai Ágnes is reagált írásunkra…
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
A sok száz károsult mellett erős politikai kapcsolatokkal bíró százmilliós, milliárdos nagybefektetők is futnak a karcagi Kun-Mediátornál fialtatott pénzük után, miközben a sikkasztással gyanúsított, szökésben lévő „bróker”, Dobrai Sándorné tevékenysége több ponton is keresztezi egy másik, kezdetben a baloldal, majd mára a Jobbik sikerében érdekelt nagy cég üzleti tevékenységét. Egy mondatban így foglalható össze, milyen cégkapcsolatokkal, politikai szálakkal bír a nagy port kavart Kun-Mediátor-ügy.
A PestiSrácok.hu az utóbbi napokban megpróbálta összeilleszteni a rejtélyes történet mozaikdarabkáit, a portálunk által összerakott kép pedig több érdekességgel is gazdagítja a milliárdos kárértékű ügy hátterét. Mielőtt a sztori közepébe vágnánk, néhány mondatban muszáj felidézni, mi is történt.
Múlt hét kedden robbant a bomba, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ellen, miután a cég karcagi ügyfelei jelezték, nem jutnak hozzá a befektetéseikhez. Az ügyfelek feljelentéseket tettek, a rendőrség nyomozás hírére pedig a Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium is bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményeztek. Kiderült, a Kun-Mediátor ügyvezetője, Dobrai Sándorné szökésben van, így a rendőrség körözést adott ki a cégvezető ellen. Az ügyfelek az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, de pénzváltási tevékenységet is folytatott, bár pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt. Miközben a cégvezető továbbra is bujkál, az Origo arról számolt be, hogy vasárnapra virradó éjjel házkutatást tartottak a rendőrök a cég ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak a karcagi házában. Az Origo szerint nyolcszáz szerződést foglaltak le a nyomozók a házkutatás során. A portál szerint a házkutatásnál jelen volt a Kun-Mediátor vezetőjének két lánya, akik évekkel ezelőtt dolgoztak a kft. vezetőségében. A karcagiak eközben rejtélyes cégkapcsolatokat és politikai szálakat emlegetnek az ügy háttereként. A PestiSrácok.hu utóbbiaknak is utánanézett és kiderült, korántsem légből kapottak a városiak információi…
Néhány ajtónyi távolság
A karcagiak állítják, Dobrai Sándorné Marika egyik közeli ismerőse az a Szeivolt István, aki az ÉPKAR Zrt. vezérigazgatója, és amely cég a helyi és országos politikai életben sem ismeretlen. Annak ellenére, hogy az ÉPKAR cáfolja, hogy közel lenne a sikkasztó céghez, a két cég üzleti tevékenysége több ponton is keresztezi egymást. A PestiSrácok.hu utánanézett, és kiderült, az ÉPKAR Zrt. honlapján feltüntetett elérhetőségi cím megegyezik a Kun-Mediátor Utazási Iroda budapesti, Egressy út 28-30. alatt található székhelyével. Az irodaház a Szeivolt érdekeltségbe tartozó Szeivolt Zrt. tulajdonában áll, az ÉPKAR és a Kun-Mediátor is itt bérelt irodát. A két cég tulajdonosi köre ugyanakkor nem csak a fővárosi Egressy úti ingatlannál kapcsolódik, hanem Karcagon is, az ugyancsak Szeivolt érdekeltségbe tartozó karcagi Fehér Holló rendezvényközpontnál. Karcagon, a Püspökladányi út 3. alatti ingatlan is az ÉPKAR Zrt. tulajdonában áll, ahol Dobrai Sándorné Marika két lánya, Dobrai Krisztina és Dobrai Erika bérel irodát. Dobrai Krisztina a Múzeumkert Szolgáltató- és Rendezvényszervező Zrt.-t, Dobrai Erika pedig az ELIT-LINE Divatstúdió Kereskedelmi Bt.-t üzemelteti az ÉPKAR-os ingatlanban.
Ellenzéki tűzfészek
A Fehér Holló nem csak a cégkapcsolatoknál, hanem a brókerügy politikai szálainál is főszerepet kap. A baloldal ugyanis 2010 előtt rendszerint és előszeretettel a Fehér Hollóban tartotta a rendezvényeit, a helyiek csak „ellenzéki tűzfészeknek” nevezték a központot. A Fehér Hollóban Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes is tartott fórumot, de a baloldal más vezető alakjai is megfordultak a karcagi hotel- étterem- és rendezvényközpontban.
Érdekes, hogy az „ellenzéki tűzfészekre” és az ügyben feltűnt cégek kapcsolataira Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is utalt, aki a Facebook-on azt írta, „Karcagon közismert tényként kezelik, hogy a 2002-es és 2006-os parlamenti választásokon Vadai Ágnes komoly segítséget kapott attól az üzleti csoporttól, amelynek a Kun-Mediátor is része. Elég megnézni az akkori helyi tv-felvételeket, és visszakeresni, hol is voltak a politikai rendezvényei helyszínei” – írta Varga Mihály.
Nagy volt a zakó, vonzó lett a Jobbik
Helyi informátorainktól megtudtuk, a 2010-es nagy baloldali választási zakók után az ÉPKAR a Jobbik szekértolójaként lett ismert Karcagon. Érdekesség, hogy 2014-ben már az a Lukács László György lett a Jobbik karcagi országgyűlési képviselőjelöltje, akinek édesapja, Lukács Szilveszter és édesanyja, Séllei Ilona is ügyvéd Karcagon, és akik ügyvédi irodájukon keresztül egy időben az ÉPKAR-ral és így Szievolt Istvánnal is kapcsolatban álltak.
Pikáns az is, hogy a Lukács család ügyvédi irodája Karcagon ugyanoda, a Táncsics körút és a Horváth Ferenc utca kereszteződésében álló társasházba van bejelentve, ahol a Kun-Mediátor telephelye is van. A Jobbik országgyűlési képviselőjének édesapja pedig 2001-ben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat közbeszerzési eljárása miatt indult jogorvoslati ügyben képviselte az ÉPKAR-t. Azt természetesen nem tudni, hogy az ÉPKAR-nak milyen szerepe volt Lukács László György politikai karrierjében, de tény, hogy tavaly, az Európa Parlamenti mandátumot nyert jobbikos Balczó Zoltán parlamenti helyét nem a párt országos listáján soron következő 24., és nem a 25. politikus, hanem a 26. Lukács László György vette át.
Nem a székhely közös, az irodaház a nagy
Hétfőn a parlamentben a Kun-Mediátor-ügy kapcsán is előkerült Lukács László György neve. Tállai András, az NGM államtitkára ugyanis arra kérte a jobbikos Lukács László Györgyöt, hogy tisztázza magát a brókerügyben, miután a cég és családjának az ügyvédi irodája is egyazon társasházban székel. Lukács válaszában rágalomnak nevezte az államtitkár szavait, mert szerinte az említett telephely egy nagy irodaház, amely a Táncsics körút 15. alatt található, és ugyanitt “találunk egy önkormányzati irodát és egy bababoltot is.”
A jobbik szentendrei elnökének az ÉPKAR okozta a vesztét
Az ÉPKAR és a Jobbik háttérben meghúzódó kapcsolatára utalhat az a szentendrei eset is, amikor a pártból éppen a cég miatt zárták ki a Jobbik szentendrei elnökét, Filó Andrást. A Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottsága 2012. március 26-án zárta ki a képviselőt. Filó András akkor megjegyezte, azért lehetetlenítették el, mert „nem voltam hajlandó részt venni a korrupcióban”, és mert egy, az ÉPKAR által elvégzett munkát szeretett volna górcső alá venni.
Az ÉPKAR piszkálása rontja a tárgyalási pozíciót
„Interpellációt nyújtottam be, amely után felhívott a Szegedi Közgyűlés Jobbikos tagja Keresztúri Farkas Csaba. Arra kért, vonjam vissza az interpellációmat. Nemet mondtam, de ő mindenképpen személyesen akart velem beszélni, és a testületi ülés előtt feljött hozzám Szegedről Csongrád megye Jobbikos elnökével, Tóth Péterrel együtt. Megismételte a kérését, kiegészítve azzal, hogy az ÉPKAR támogatta a Jobbik kampányát, és az interpellációm nagy károkat okozhat a következő versenytárgyalások során” – írta 2012-ben Filó András. A képviselő kifejtette, természetesen elhangzott az interpelláció, amely után nem ért véget az ügy.
„Keresztúri Farkas Csaba felhívta Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Vona Gábor a feladatot a személyes főtanácsadójának Forrai Richárdnak adta ki. Forrai Richárd is többször hívott telefonon, és végül február 22-én 10 órakor 10 tanú előtt találkoztunk a Fő tér egyik vendéglátó helyiségében. Elmondtam, sőt megmutattam neki, hogy ez a munka (ÉPKAR) nem I. osztályú, ezért véleményem szerint nem vehető át. A teljes beszélgetést nem kívánom ismertetni, de a végeredmény az lett, hogy másnap, február 23-án közölték velem, hogy Vona Gábor elnök kezdeményezésére visszahívtak a képviselőségből, és leváltottak, mint helyi elnököt, és kezdeményezték a kizárásomat a Jobbikból” – zárta magyarázó sorait Filó András.
“Nincs közünk a sikkasztó céghez”
Mindezek alapján tehát nem csak Karcagon, hanem országosan is szoros lehet a kapcsolat az ÉPKAR és a Jobbik között. Az ügyben természetesen az ÉPKAR ügyvezetőjét is kerestük, de kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Ide tartozik, hogy a cég korábban közleményben nyomatékosította, a leghatározottabban visszautasítanak minden olyan sugalmazást, amely szerint bármilyen közük van a sikkasztással gyanúsított Kun-Mediátor Kft.-hez. „A két cég között semmilyen üzleti kapcsolat nincs. Az ÉPKAR Zrt. bírósághoz fordul minden olyan sajtóhír miatt, amely a két cég között kapcsolatot próbál teremteni” – olvasható a társaság közleményében.
Azt beszéli már az egész város
A PestiSrácok.hu Lukács László György édesanyját, a Kun-Mediátor-ügy károsultjainak jogi képviselőjét, Séllei Ilonát is felhívta, aki a brókerbotránnyal kapcsolatban úgy nyilatkozott, húszmilliárd forintot is elsikkaszthattak a karcagi Kun-Mediátornál. „Eddig mintegy 150 ügyfelem van, ők mind a Kun-Mediátor-ügy károsultjai. A feljelentések ugyanakkor folyamatosak, mint ahogy a károsultak száma is napról napra nő” – mondta Séllei Ilona. Annak ellenére, hogy az ügyvédi iroda referenciái között is szerepel, Séllei Ilona cáfolta, hogy kapcsolatban álltak volna az ÉPKAR-ral. „A céggel korábban 1990 előtt volt kapcsolatom, 1998 után ugyanakkor mindenféle kapcsolatom megszűnt a várossal és a céggel is” – válaszolta kérdésünkre Séllei Ilona. Az ügyvédnél arra is rákérdeztünk, hogy igaz-e, hogy Szeivolt István közeli hölgyismerőse Dobrai Sándorné Marika, amire Séllei Ilona úgy válaszolt, hogy „ezt nagyon beszélik a városban, de nem ez a legfontosabb, hanem a pórul járt ügyfelek kártalanítása”.
„Hol voltak a piacfelügyeleti és a bankfelügyeleti szervek, miért nem észlelték, hogy óriási baj lesz. Karcagon egymás között terjesztették az emberek, hogy hova érdemes befektetni, a karcagi bankok miért nem nyomták meg a vészcsengőt” – tette fel a kérdéseket Séllei Ilona. Az ügyvéd elárulta, a brókerbotrány nagy halai biztosan nem tőle kérnek majd segítséget, ő a kisebb ügyfeleket képviseli, nem a „nagy pénzeseket”. Szerinte ennek ahhoz lehet köze, hogy a fia jobbikos, miközben a Kun-Mediátor-ügy nagyhalai akár fideszesek is lehetnek… Állítja mindezt Séllei Ilona, a Jobbik országgyűlési képviselőjének, Lukács László Györgynek az édesanyja, aki, noha most cáfolta, korábban kapcsolatban állt az ÉPKAR-ral.
Megérkezett az ÉPKAR válasza
Cikkünk megjelenése után az ÉPKAR vezérigazgatója, Szeivolt István is válaszolt tegnap feltett kérdéseinkre. Alább változtatás nélkül közöljük a cég vezetőjének levelét, amelyben természetesen a kérdéseink is szerepelnek.
Tisztelt Szarvas Szilveszter Úr,
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az ÉPKAR Zrt. a leghatározottabban visszautasít minden olyan sugalmazást, amely szerint a társaságunknak köze volna a sikkasztással gyanúsított KUN-MEDIÁTOR Kft-hez. Az ÉPKAR Zrt. és a Szeivolt Zrt. bírósághoz fordul minden olyan sajtóhír miatt, amely a két cég között kapcsolatot próbál teremteni. Társaságunk transzparens vállalkozás, ennek megfelelően igyekeztem kérdéseire minden részletre kiterjedő választ adni. Szeretném azt is tisztázni, hogy a kérdései többségére vonatkozó időszakban édesapám, idősebb Szeivolt István volt az Épkar elnök-vezérigazgatója, jómagam 2003-ban vettem át a társaság irányítását. Családunk (szüleim is) még ugyan ebben az évben (2003-ban) a fővárosba költözött, azóta is itt élünk. Bár büszkék vagyunk Karcagi származásunkra, az elmúlt 12 évben minden személyes kapcsolatunk megszakadt a várossal, még rokonunk sem él Karcagon.
Ismeri-e, és ha igen, honnan Dobrai Sándornét? Találkozott-e valaha is Dobrai Sándornéval, ha igen, milyen ügyben?
Karcag kisváros, mindenki ismert mindenkit (20 ezren élnek a településen). Dobrai Sándorné Karcagon kereste meg az Épkar Zrt.-t, hogy irodát béreljen. Korábban is közismert és köztiszteletben álló személy volt, aki a helyi OTP-ben dolgozott évtizedekig, a ’90-es évek előtt fiókvezetőként (valószínűleg ezért is bíztak benne az emberek). Valamikor a 2000-es évek elején utazási irodát nyitott, mely hamar a város és a térség első számú irodája lett. Dobrai Sándornét és családját az egész város ismerte, ezért fel sem merült bennük, hogy elutasítsuk az irodabérleti szándékát.
Milyen kapcsolat áll fenn Ön, vagy a cége, valamint Dr. Lukács Szilveszter, Dr. Séllei Ilona és Dr. Lukács László György ügyvédek, az ő családi ügyvédi irodájuk között?
2009-ig idősebb Dr. Lukács Szilveszter az Épkar Zrt. egyik jogi képviselője volt. Dr. Séllei Ilonával, vagy Dr. Lukács László György ügyvédekkel semmilyen üzleti, alvállalkozói kapcsolatban nem álltak cégeink. Utóbbival, a Jobbik képviselőjelöltjével nem is állhattunk, hiszen 1983-ban* született (*forrás: Facebook https://www.facebook.com/drlukacslaszlo/info?tab=page_info ). Tudomásom szerint idősebb Dr. Lukács Szilveszter és Dr. Séllei Ilona hosszú évek (5-10 év) óta nem is házastársak.
A karcagi Fehér Holló rendezvényközpont mióta áll Szeivolt Istvánné tulajdonában, vagy a családhoz köthető tulajdonban?
A karcagi Fehér Holló Hotel soha sem állt Szeivolt Istvánné tulajdonában. Az épületet 1988 óta több ütemben az Épkar Zrt. vásárolta meg és fejlesztette, sokáig itt működött a város egyetlen konferencia terme.
Milyen anyagi forrásokkal, vagy más módon támogatta korábban Ön, vagy az ÉPKAR Vadai Ágnes kampányát, kampányait?
Határozottan visszautasítom, hogy bármilyen formában akár társaságunk, bármely érdekeltségünk vagy a cégeink tulajdonosai magánszemélyként támogatták volna Vadai Ágnes kampányát. A 2000-res évek elején nem volt más konferenciaterem Karcagon, így minden itt működő politikai párt és cég is igénybe vette a hotel szolgáltatásait. 1999 és 2001 között Orbán Viktor miniszterelnök úr fogadására, a Független Magyar Kisgazdapárt rendezvényére, illetve a helyi szocialisták, Vadai Ágnes rendezvényéhez vették igénybe a hotel konferencia termét. Minden esetben anyagi ellenszolgáltatás fejében, számlaadással. Bár az épület az Épkar Zrt. tulajdonában áll, nagyon fontos kiemelni hogy ki a bérlő/üzemeltető. A hotel üzemeltetője és bérlője az Épkar Zrt volt 2003.07.01-ig a hotel fehér holló kft útján. Ezután a cég értékesítésre került az új bérlőnek (engedélyek, licencek miatt), majd ezt követte több “szerencsevadász” bérlő akik minden alkalommal tetemes bérleti és közüzemi hátralékot hagytak maguk után. Ezután az Épkar Zrt. úgy döntött hogy az épületet bezárja és lelakatolja. 2006-2013-ig az épület zárva volt.
Milyen az Ön, vagy cége kapcsolata a Jobbikkal, Lukács László Györggyel, adott-e, vagy ad-e támogatást a Jobbik kampányaihoz, a Jobbiknak, vagy Lukács László Györgynek?
Sem a Jobbik sem pedig Lukács László György nem kapott anyagi, vagy bármilyen egyéb támogatást cégeinktől, vagy azok tulajdonosaitól. Lukács László Györggyel és Jobbikkal semmilyen formában sem ápolok kapcsolatot.
Mi a véleménye arról a korábbi jobbikos botrányról, amely szerint Szentendrén éppen a Jobbik és az ÉPKAR kapcsolata miatt távolították el a pártból az egyik képviselőt, Filó Andrást? Filó András szerint az ÉPKAR érinthetetlensége állt az ügy hátterében.
Erről nincs tudomásom és határozottan visszautasítom a nevetséges rágalmakat.
Tudott-e, tud-e arról, hogy az ÉPKAR tulajdonában álló karcagi ingatlan két bérlője a Kun-Mediátor tulajdonosának a lányai? Ön szerint véletlen egybeesés-e, hogy Karcagon Dobrai Sándorné lányai bérelnek Öntől, az Ön cégétől irodát, míg a budapesti Egressy úton az ÉPKAR-ral megegyező címre van bejegyezve a Kun-Mediátor Utazási Iroda? Mi lehet ennek a magyarázata?
Cégünk is a sajtóból értesült arról, hogy a KUN-MEDIÁTOR Kft. székhelye még mindig a Budapest XIV. kerület Egressy út 28-30. alatti irodaházba van bejelentve. Az irodaház a SZEIVOLT Zrt. tulajdonában áll, amely ingatlanban mások mellett az ÉPKAR Zrt. is bérlő. Ebben az irodaházban bérelt irodát 2004. év végétől a KUN-MEDIÁTOR Kft. is, de 2005 második felétől már semmilyen üzleti, gazdasági tevékenységet nem folytatott itt, az irodaházból elköltözött. Ezzel a székhelyét is meg kellett volna szüntetnie ebben az ingatlanban, de a társaság – mint kiderült – többszöri felszólításunk ellenére sem tett ennek eleget, megsértve ezzel a gazdasági társaságokról szóló, illetve a cégnyilvánosságról és bírósági cégeljárásról szóló törvényt. A SZEIVOLT Zrt. székhelyhasználatot nem engedélyezett a KUN-MEDIÁTOR Kft. részére.
Az ÉPKAR Zrt. tulajdonában áll Karcag, Püspökladányi út 3. alatti ingatlan. Ezt 2013-tól cégünk bérbe adta. A bérlők személye nem azonos a KUN-MEDÁTOR Kft. tulajdonosával. A bérlők Dobrai Krisztina, (Múzeumkert Szolgáltató- és Rendezvényszervező Zrt.), Dobrai Erika (ELIT-LINE Divatstúdió Kereskedelmi Bt.), valamint az ERIXA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.; a bérleti szerződés szerint hasznosítják az ingatlant. Dobrai Sándorné ajánlotta lányai figyelmébe a karcagi ingatlant bérlésre, a bérleti szerződés megkötésekor ez a cégkivonatban is látható volt. Az ÉPKAR Zrt.-nek nincs és nem is volt tudomása arról, hogy a KUN-MEDIÁTOR Kft. az ingatlant bármilyen tevékenységére használná, mivel a KUN-MEDIÁTOR Kft. nem bérlője az ingatlannak, és az ÉPKAR Zrt. nem is járult hozzá a KUN-MEDIÁTOR Kft. részére való albérletbe, vagy használatba adáshoz. Nem tudjuk, mire használták a bérlők az ingatlant, azt a bérleti szerződés szerint használhatják. A tulajdonos nem ellenőrizte a használatot.
A Jobbik és Vadai Ágnes is megszólalt
Szeivolt István vezérigazgató mellett a Jobbik és Vadai Ágnes is reagált írásunkra, természetesen az ő álláspontjukat is változtatás nélkül tesszük közzé.
Az ügyvédnek nem kell számot adnia az ügyfeleiről…
A Jobbik a PestiSrácok.hu-nak küldött levelében határozottan visszautasítja azt az állítást, hogy a párt és országgyűlési képviselője, Lukács László György valamint a Kun-Mediátor Kft között bármilyen kapcsolat állt volna fenn. A pártot és annak jelöltjeit a Kft. soha semmilyen formában nem támogatta. Szintén visszautasítják azt, hogy az ÉPKAR Zrt.-vel bármilyen kapcsolatban is állna a Jobbik. “A cég nem segítette sem a kampányban, sem máskor a pártot és Lukács László György országgyűlési képviselőt. A Jobbik és a képviselő kampányköltései és a kampány forrásai átlátható módon az Állami Számvevőszék által jóváhagyottan történtek, és azokban támogatóként az egyik fent említett cég sem szerepel” – írta portálunknak Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke. Kifejtette, Lukács László György korábban egyéni ügyvédként fél évet dolgozott, és semmilyen megbízással nem rendelkezett az ÉPKAR Zrt. részéről. “Arról pedig, hogy helytelenül ügyvédi irodának beállított, valójában több egyéni ügyvéd irodájából álló épületben melyik egyéni ügyvédnek volt az ÉPKAR Zrt.-vel szerződéses megbízása az elmúlt évtizedekben, nem tudható. Lukács László György szülei, mint ügyvédek, szabadon választják meg ügyfeleiket és fogadnak el megbízásokat, és mint látszik, ügyfélkörükbe tartozott minden komolyabb karcagi vállalkozás, hiszen tevékenységüket közmegelégedésre végezték. Erről a Jobbiknak számot adnia szintén nem kell. Minden alapot nélkülöz a cikknek az a sugalmazása, amely a Jobbikot és annak képviselőjét áttételesen az ügyben sikkasztást elkövető cégvezetőhöz és annak vélt vagy valós céges kapcsolataihoz kíván kötni” – közölte a Jobbik. Hozzátették, a szerintük valótlan tényállítással szemben mind a párt, mind az országgyűlési képviselő megteszi a szükséges jogi lépéseket mindazokkal szemben, akik ezt a hamis cikket közzétették, illetve azokkal szemben is, akik hivatkozással átveszik. “A Jobbik és képviselője határozottan visszautasítja, hogy a karcagi brókerbotránnyal és a csaló céggel összefüggésbe hozzák a nevüket. Lukács László György az őt rágalmazó és az Országgyűlés méltóságát súlyosan romboló Tállai András államtitkárral szemben is eljárást kezdeményez. A politikai pártoknak az értelmetlen és kisstílű sárdobálás helyett a károsultak részére járó kártalanítás módján és mikéntjén kellene dolgozniuk, nem szem elől tévesztve azt, hogy a felügyeleti rendszer hiányosságait és felelőseit is feltárják, mert ezeknek a szerveknek a felelőssége is felmerül” – zárta a levelet a Jobbik.
Vadai: Nincs befektetésünk a Kun-Mediátornál
Mint látható, cikkünk után felrobbant a PestiSrácok.hu kommentfala, és a szerkesztőségi postaládánkba is sorra érkeztek a levelek. Gyurcsány Ferenc párttársa, Vadai Ágnes sem hagyta szó nélkül cikkünket, amely szerinte “azt a hamis látszatot kelti”, hogy neki vagy a családjának bármilyen kapcsolata lenne a Karcagon kirobbant Kun-Mediátor-botrányhoz. “Azt a hamis látszatot keltik, hogy a Kun-Mediátor Kft., illetve az ÉPKAR Zrt. 2002-ben és 2006-ban támogatta az országgyűlési kampányomat, ami nettó hazugság. Nekem és a családomnak semmi közünk a Kun-Mediátor Kft-hez, velük nem utaztunk, befektetésünk náluk nincsen” – írta portálunknak Vadai Ágnes, aki azt is megjegyezte, hogy Varga Mihály semmiféle bizonyítékkal nem tudta alátámasztani a Facebook bejegyzését.
Miután a cikkünk nagy port kavart, gyanítjuk, hogy az ügyben további érdekességek is napvilágra kerülhetnek. A PestiSrácok.hu mindenesetre azon van, hogy felgöngyölítse a milliárdokat lenyúló pilótajáték hátterét, történéseit.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS