Tagadták a terhükre rótt bűncselekményt és felmentésüket kérték az Aranykéz utcai robbantás a Fenyő- és a Cinóber gyilkosság vádlottjai az utolsó szó jogán tett nyilatkozatukban a Fővárosi Törvényszéken. A három leszámolásos gyilkosság végrehajtásával vádolt Rohác egyenesen kijelentette, hogy az „egész magyar alvilág megbolondult”, hiszen olyan képtelen történetekkel álltak elő, amit senki nem vesz komolyan. A Cinóber-ügyben felbujtással vádolt Ferencsik Attila pedig arról tett említést, hogy az ügyészi állítással ellentétben a 90-es évek leszámolásainak nyomozása során a rendőrök igenis jól dolgoztak, és ha az akkori megállapításaikat vette volna alapul az új nyomozócsoport, ő ma nem állna bíróság előtt. Az ügyben csütörtökön elsőfokú ítélet születhet.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A vádlottak utolsó szó jogán tett nyilatkozataival folytatódott az Aranykéz utcai robbantás a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont pere kedden a Fővárosi Törvényszéken. Ismert, Csicsák Zoltán ügyész múlt heti vádbeszédében életfogytiglant indítványozott Rohácnak és Portiknak a maffiagyilkosságok ügyében. Az ügyészség szerint Rohac tettese volt az Aranykéz utcai robbantásnak és a Fenyő-, illetve a Cinóber-gyilkosságnak. Portikot pedig azzal vádolják, hogy ő adott utasítást a szlovák férfinek a négy áldozatot követelő robbantásra, valamint cégtársával, Ferencsik Attilával együtt megbízója volt Domák Ferenc Cinóber meggyilkolásának. A legutóbbi tárgyaláson ugyanakkor az ügyvédek felmentést kértek, részben bizonyítottság hiányában, részben pedig mert álláspontjuk szerint a bűncselekményeket nem védencük követte el.
Felmentésüket kérték a vádlottak
Míg Portik Tamás és a Fenyő-ügyben bűnsegédlettel vádolt Ladislav Trnka ártatlanságukat hangoztatva, nagyon röviden beszélve kérték az ellenük felhozott vádak alóli felmentésüket, Jozef Rohác és a Cinóber-ügyben felbujtással vádolt Ferencsik Attila hosszan érvelt a bíróság előtt. Rohác az utolsó szó jogán arról tett említést, hogy a rá leginkább terhelő vallomást terhelő egykori bűntárs, Zsóvár Imre szinte mindenben hazudott. Az elsőrendű vádlott emlékeztetett, a tárgyalás során kiderült, hogy „a rendőrök addig jártak be hozzá az előzetesbe, amíg nem tette meg a terhelő vallomását. Szerinte volt társa „az egész Aranykéz utcai sztorit kitalálta”, ahogy a Cinóber-merénylet ügyében is valótlanságokat állított. Ezek után Rohác hosszan sorolta, hogy Zsóvár korábbi nyilatkozatai szöges ellentétben állnak azzal, mint amit a per során előadott. Megjegyezte még, hogy Zsóvár a Fenyő-gyilkosság két évvel ezelőtti tárgyalásán „gyűlölettel beszélt róla” , ráadásul már akkor is „szemtelenül és pofátlanul hazudott” a tanács elnökének. Rohác szóba hozta azt is, hogy a vád másik koronatanúja, Portik egykori titkárnője csak egyetlen egyszer mondott igazat, amikor azt állította, hogy Portik külföldön volt a robbantás idején, majd hozzátette, volt, hogy a nő nem merte a bíróságon vállalni a szembesítést Zsóvárral, amiatt, hogy fél, ám később, már „kollégák”, „házastársak” lettek, és egy követ fújtak. Rohác meg is jegyezte, hogy „sajnálja a bírót”, hogy a képtelen hazugságaikat kellett hallgatnia és hozzáfűzte: „nem könnyű a bírói hivatás”.
Rohác: megbolondult a teljes magyar alvilág
Az elsőrendű vádlott arra is utalt, hogy a valódi elkövetők szándékosan hagyták ott a ruháit a Fenyő-gyilkosság helyszínén, hogy később rá terelődjön a gyanú. Az ügyészhez szólva azt is hangsúlyozta, hogy a 90-es években már lehetett tudni, hogy a DNS lebuktathat bárkit, így szándékosan miért hagyta volna ott bárki is a ruháját? Elmondta azt is, hogy a helyszínen megtalált sapkát más hordta, amit az is bizonyít, hogy a szemtanúk őt nem ismerték fel. Radnai László és volt üzlettársa vonatkozásában a fogász becenevű férfi megemlítette, hogy „szerinte a teljes magyar alvilág megbolondult”, hiszen ki az, aki elhiszi, hogy elvitték kettejüket arra a bizonyos házas találkozóra, ahol Portik beszámolt nekik a gyilkosságokról, majd szépen elengedték őket. “Azon csodálkozom, hogy Radnai nem említette meg, hogy közben a Keresztapa című film zenéje szólt”- poénkodott Rohác, majd kifejtette, őt leginkább ez egy B-kategóriás filmre emlékezteti. A vádlott előadta, hogy abban a három leszámolásos ügyben, aminek az elkövetőjeként vádolják, „nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt a vádirat állítja”. Rohác hozzátette még, hogy „hisz az igazságban” , emiatt felmentését kérte a bíróságtól.
Brazil szerint jól nyomoztak a 90-es években
Szintén felmentését kérte a törvényszéktől a Cinóber-ügyben felbujtással vádolt Ferencsik Attila, aki ugyancsak hangoztatta, hogy a leszámolásos ügyek koronatanúi hazudnak a szerepét illetően, valamint arra utalt, hogy ezek a személyek bizonyos várható, vagy már teljesített alku reményében tették meg vallomásaikat. Zsóvárral kapcsolatban kijelentette, számára nem kérdés, hogy megállapodott a nyomozókkal, hiszen szinte azonnal megszüntették ellene az eljárást, ahogy velük összefüggésben terhelő nyilatkozatokat tett. Ferencsik cáfolta Portik volt bizalmasa elmondásait, miszerint részt vett volna azon a találkozón, ahol Cinóbert az ötmillió forintos tartozása miatt számon kérték. Újra elmondta azt is, hogy ő a gyilkosság napján már családjával együtt külföldön volt. A negyedrendű vádlott gyakorlatilag védelmébe vette a leszámolásos ügyeken még a 90-es években dolgozó nyomozókat (Csicsák Zoltán ügyész perbeszédében egyébként súlyos kritikával illette a korábbi nyomozásokat). Szerinte jól dolgoztak, és ha az új, 2012-ben felállított nyomozócsoport figyelembe vette volna az akkori rendőri jelentéseket, ő ma nem állna bíróság előtt. Szerinte nem igaz az, amit az ügyész állított, hiszen megvolt az áldozat híváslistája, csupán annyi történt, hogy „az idők során átalakult, vagy elveszett”. De a Brazil becenevű férfi védelmébe vette volt cégét is és hangsúlyozta, az Energolról sok mindent el lehet mondani, „de hogy bűncselekményt követett volna el, azt nem igen”. Ehhez kapcsolódva mondta el, hogy nem az energolosoknak, hanem Radnaiéknak volt vitája az Aranykéz utcában felrobbantott Borossal és éppen ez az oka annak, hogy a Conti-Car autókereskedés volt tulajdonosa a „rendőr barátai” segítségével kihozatta a leszámolásos aktákat. Ferencsik szerint Boros Tamás elhíresült 1997-es videovallomásában sem elsősorban egykori cége vezetőit, hanem Radnai Lászlót és Pintér Sándor belügyminisztert terhelte.
Az ügyész is elismerte, Zsóvárnak köze lehetett a gyilkosságokhoz
A vádlottak megszólalása előtt az ügyész röviden reagált a pénteken elhangzott védőbeszédekre. Csicsák Zoltán szerint Portikékkal szemben nem volt semmilyen vádemelési kényszer, hiszen például az Energol-vezér esetében két eljárást ő maga szüntetett meg. Azt ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy óriási eredménynek tartja, hogy a három vádbeli, csaknem két évtizeddel ezelőtti cselekmények ügyében elsőfokú ítélet fog születni. Az ügyész elmondta továbbá, hogy semmiféle megállapodás nem volt az Aranykéz utcai robbantás és a Cinóber-gyilkosság ügyében Zsóvár Imrével. Nyomatékosította, lehet, hogy a bűnözőnek több köze volt ezekhez a merényletekhez, ám ezt nem lehetett bizonyítani, így megszüntették ellene az eljárást. Fülöp Tamás, az elsőrendű vádlott védője erre reagálva, hangsúlyozta, az ügyész által említettek felvetik, hogy Zsóvár szavahihetőségét még inkább vizsgálnia kell, hiszen elképzelhető, hogy saját szerepét elhallgatva másban sem mondott igazat.
Az ügyben a bíróság csütörtökön hirdeti ki az elsőfokú ítéletét.
A címlapfotón Jozef Rohác egy korábbi tárgyalási napon beszél a bírósághoz. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS