Ma megnézzük az olimpiai megnyitóünnepséget, amely a négy évvel ezelőtti ipari erődemonstrációnál csak jobb lehet, legalábbis reméljük, hogy a brazilok nem feszülnek rá annyira nagyszerűségük bizonygatására, mint az angolok. Holnaptól aztán jön a lényeg, és végre elmerülhetünk a napi varázsban. Ezt a Phelps- és Bolt-féle zseniktől, a 2004-es vízilabda döntőhöz hasonló gigászi csatákon és a 2012-es Joó Abigél-féle hősies küzdőkön át az Eric, az angolna-szerű furcsa hősökig sok mindenki szolgáltathatja, és az a jó az olimpiában, hogy kivétel nélkül szolgáltatják is.
Amíg nem indul be a nagyüzem, és nem olyan részletek kötik le a figyelmünket, mint a tizedmásodpercek, rajtok, benyúlások, tusok, véghajrák, addig csak számolgathatunk. Az előrejelzések nagyjából a négy évvel ezelőttihez hasonló eredményre számítanak tőlünk, ami nem lenne komoly meglepetés, hiszen a pekingi kisiklástól eltekintve, két évtizede közel ugyanazt hozzuk az olimpiákon. A helyzet persze ennél azért valamivel árnyaltabb, és bele is nézünk, azt viszont talán kijelenthetjük, hogy ha szerények vagyunk, akkor hat-hét, ha bátrak, akkor nyolc-kilenc aranyérmet várunk magyar nyakakban himbálózni.
Megfordulhat a Barcelona óta tartó hanyatlás
Mielőtt ráközelítünk az éremesélyes sportágainkra és sportolóinkra, érdemes történelmi távlatba helyezni a várakozásainkat. Ehhez tökéletes kiindulópont a minden idők második legjobb magyar eredményét hozó 1992-es olimpia, amely egyben a rendszerváltást követő első is volt. Az akkori 11 aranyérmünket és összesen 30 érmünket 217 olimpikonunk érte el. Az összlétszámban persze sokat számít, hogy hány csapatsportágban vagyunk ott, és a magyar sport akkori erejét mutatja, hogy az olimpiai küldöttségünk csupán két csapattal is kétszáz fő fölött volt. Ezután kezdődött az egyértelmű hanyatlás: 1996-ban még a futballcsapatunk is kijutott Atlantába, ám három csapattal is csak megközelíteni tudtuk a négy évvel korábbi eredményt – 7 arany és 21 érem.
Az érem-sorminta innentől kezdve elképesztő állandóságot mutat, kivéve a kiábrándító 2008-as pekingi szereplést, ahol jó eséllyel a sportolóinkra is átragadt az ország akkori, katasztrofálisan leharcolt lelkiállapota. Ezen kívül azonban 2000-ben, 2004-ben és 2012-ben is egyaránt nyolc aranyérmet és 17 vagy 18 érmet akasztottak magyar nyakba, ezzel eltakarva a hátország gondjait. A pekingi szereplést sem lehet ugyanis sima kisiklásnak minősíteni, hiszen a számok mögé nézve látható, hogy az olimpiai sportéletünkben Barcelona óta „egyre rövidebb a kispad”. A csapatsportok közül vízilabdában és kézilabdában értünk el szép eredményeket, az egyéni sportolók terén viszont megmutatkozott, hogy a szocialista sportszervezés és sportfinanszírozás megszűnt, de gyakorlatilag nem került a helyébe semmi. A hidegvizes zuhanyzókról, kifestetlen öltözőkről, alkalmatlan medencékről szóló sportolói panaszok és a folyamatosan csökkenő létszám is jelzés értékű volt: Barcelonában még 189 egyéni sportoló képviselte Magyarországot, Londonban már csak 116. Női kéziseinknek játékerő szempontjából egyértelműen ott lenne a helyük Rióban, nehéz is megemészteni, hogy nem jutottak ki, viszont a 133 egyéni sportolónk, aki ott lesz, huszonnégy év után először jelent markáns javulást az előző olimpiához képest. Szűk három hét múlva kiderül, hogy ez mennyi éremre elég, az viszont biztató, hogy a lepusztult létesítményekkel kapcsolatos sportolói panaszok és az olimpiai küldöttségünk zsugorodása egyszerre szűnt meg az elmúlt években.
Hat címvédőnk lesz Rióban
Londonban nyolc sportágban tudtunk érmet nyerni, és ezek kivétel nélkül a hagyományos magyar sikersportágakhoz kötődtek. Az úszás, a vívás, a birkózás és az öttusa elejétől fogva jól fekszik nekünk, az elmúlt három-négy évtizedben pedig a kajak-kenu is igazi húzóágazatunkká vált. Az atlétikát és a tornát talán túlzás hagyományos sikersportágunknak nevezni, az azonban tény, hogy időről-időre képes a magyar csapat ezekben a sportágakban is leakasztani egy-egy aranyérmet. Nyolcadik éremszerző sportágunk a cselgáncs volt, amely Barcelonában igazi éremesőt hozott számunkra, azóta csak helyezések sikerültek, és négy éve sikerült ismét érmeket hazahozni.
A nyolc londoni aranyérmesünk közül hatan ott vannak címvédőként most is. Risztov Éva 10 km-es nyíltvízi úszásban próbál ismételni, azonban itt rengeteg múlik a pillanatnyi formán és a körülményeken, így jó eredményre természetesen számíthatunk tőle, de az aranyérem megismétlése valódi bravúr lenne. Hasonló a helyzet a rendkívül sűrű mezőnyben versenyző kardozónk, Szilágyi Áron esetében is, aki londoni győzelme óta is ott van a világ élvonalában. A vívásban elég egy megingás, hogy ugorjon a jó szereplés, de Szilágyinak minden esélye megvan arra, hogy ismét legalább érmet szerezzen. Hasonló mondható el a férfi párbajtőrcsapatról, vagy akár a hatodik olimpiájára készülő tőrözőről, Mohamed Aidáról.
Hosszú Katinka az olimpia egyik sztárja lehet
Medencés úszásban hasonló létszámú csapattal érkezünk, mint legutóbb, a különbség mégis kézzelfogható. Gyurta ugyan nem akkora esélyes 200 m mellen, mint négy évvel ezelőtt, Cseh László viszont régi önmagát idézi, és pillangóban nincs oka lemondani hőn áhított álmáról, az olimpiai aranyról. Még akkor sem, ha a vele egyidős Phelpsnek is az lesz a dolga, hogy megakadályozza ebben. A legnagyobb változás, hogy a Londonban három számban induló, és onnan érem nélkül hazatérő Hosszú Katinka azóta világklasszissá nőtte ki magát, 200 m és 400 m vegyesen csak elvétve tudták megverni az utóbbi években, és most hat számot vállalt be. Ha kijön neki a lépés, az olimpia egyik nagy sztárja lehet, nem csak magyar viszonylatban. A népes úszócsapatunkból a gyorsúszó Kapás Boglárka és a vegyesúszó Verrasztó Dávid azok, akikben ott lehet a meglepetésérem – ki tudja milyen színű.
Rögtön az első napokban tatamira lépnek a cselgáncsozóink, akiknél nehéz megjósolni, hogy mivel térnek majd haza. A csapat nagyrészt megegyezik a négy évvel ezelőttivel, ott lesz az ezüstérmes Ungvári Miklós, a bronzérmes Csernoviczki Éva, a legutóbb 5. helyre odaérő Karakas Hedvig, valamint az a Joó Abigél, aki Londonban hihetetlen erővel kezdett, majd sérülése után elképesztő hősiességgel szerzett szintén 5. helyezést. A negyeddöntőben elszakadt a térdszalagja, amikor Kayla Harrison ráfeküdt a lábára egy szerencsétlen esésnél, és az amerikai a fájós térdre támadva, meg is nyerte a meccset. Joó annak ellenére kiállt a vigaszág elődöntőjében, hogy az egyik lába gyakorlatilag használhatatlan volt, és így verte meg egy fantasztikus ipponnal lengyel ellenfelét, és végül csak a bronzmeccsen tudta őt legyőzni egy francia lány.
Birkózásban és öttusában kellemes meglepetés jöhet
A legutóbbi hármas létszámot most nyolcra növelte a sportlövő-csapatunk, amelyben többen akár éremeséllyel léphetnek a lövészállásba. Sidi Péter és Tobai-Sike Renáta mögött áll a legimponálóbb eredménysor, előbbi három, utóbbi két számban indul. Az olimpia második felében jönnek a birkózók és az öttusázók. Birkózóinknál a londoni ezüstérmes Lőrincz Tamás és az ugyanott sérülés miatt kieső, azóta viszont világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyerő Bácsi Péter számít világklasszisnak, és talán végre a szabadfogásban versenyző, szintén világbajnok Sastin Mariannának is kijöhet végre a lépés az olimpián. Ökölvívásban viszont nem lehetnek vérmes reményeink, hiszen a magyar boksz a TAO-pénzek ellenére sosem látott mélységbe zuhant. Mindössze ketten lesznek ott Magyarországról, és közülük is Harcsa Zoltán az, aki odaérhet pontszerző helyre.
Az öttusa a víváshoz hasonlóan elég lutri sportág; itt a férfiak csapatban és váltóban remekeltek az utóbbi világbajnokságokon, az olimpián viszont egyéniben kell villantani, amiben Marosi Ádám londoni bronzérme a legjobb eredmény a közelmúltból. A női csapatunk szintén világbajnok lett idén, benne Földházi Zsófiával és Kovács Saroltával, utóbbi azonban az egyéni versenyben is a legjobb volt. Ha szerencsés nap kel fel augusztus 19-én és 20-án, akkor akár két igazán jó napunk is lehet. Kiváltképp igaz ez, ha a kajak-kenusok is hozzák azt, amit minden olimpián vár tőlük az ország. Ők a legutóbbi nyolc helyett ezúttal tizenkettő, azaz az összes versenyszámban vízen lesznek, élen Kozák Danutával, aki egyéniben, párosban és négyesben is esélyes lesz. Londonból három aranyat, két ezüstöt és egy bronzot hoztak kajak-kenusaink, Storcz Botond szövetségi kapitány öt éremmel már elégedett lenne, mi viszont titokban erősen reméljük, hogy nem csak versenyszámból lesz több, mint Londonban.
Egyedül maradt a vízilabda
Atlétikában szokás szerint a dobósportágakban vagyunk jelen: Pars Krisztián címvédőként áll majd a dobókörbe, azonban sérülések hátráltatták tavaly óta, nincs jó formában, így részéről nem várható csoda, ahogy Athén ezüstérmes diszkoszvetője, a WADA által közvetlenül a londoni olimpia előtt méltatlanul meghurcolt és eltiltott Kővágó Zoltán részéről is jó eredmény lenne, ha döntőbe jutna. Harmadik nehézfiúnk az egyetlen riói súlyemelőnk, a 105+ kilósok között induló Nagy Péter, aki itthon egy évtizede a súlycsoport egyeduralkodója, és szerencsés esetben Brazíliában is felkerülhet a neve mellé egy jó eredmény. Csapataink nem igazán vágták ki a rezet a riói olimpiára, mindössze két csapatunk jutott ki, ráadásul hosszú idő után egyáltalán nem vagyunk ott kézilabdában, ami elsősorban a nők esetében hatalmas csalódás. Férfi és női vízilabdázóink ugyanakkor egy éremre egyaránt jók lehetnek, onnan pedig csak egy lépés az arany…
Összességében minden arra mutat, hogy a londonihoz hasonló szereplés várható. A készülési körülmények és a pénzügyi háttér stabilizálása révén lassú fejlődésnek indult a magyar sport, amit az egyéni olimpikonjaink nagyobb létszáma jelez. Komolyabb fejlődést a magyar úszás és sportlövészet tudott felmutatni a most véget érő ciklusban, és ha ez érmekben is megmutatkozik majd, továbbá ezúttal is jönni fog az az egy-két meglepetés, amely szinte minden olimpia velejárója, akkor nem kizárt, hogy felülmúlhatja a csapatunk az utóbbi két évtized szerepléseit.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS