Örök időkre eltiltaná a gyerekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól a Fidesz-KDNP azokat, akiket pedofília miatt már egyszer jogerősen elmarasztalt a bíróság, a kormánypártok hétfőn kezdeményezni fogják a parlamentben, hogy az Országgyűlés kezdje el tárgyalni a döntést a gyermekek fokozott védelme érdekében – értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk megtudta, a Fidesz-KDNP velencei frakcióülésén a kampányról és a jelöltekről is egyeztettek, a 106 egyéni választókerület közül már csak 4-5-ben maradt nyitott kérdés, hogy ki száll ringbe a mandátumért. Információink szerint a kampányban új témát már nem dob be a Fidesz, az elért eredmények kommunikálása lesz a fontos, a kvóta elleni harcba – ahogy eddig is – keményen beleáll a kormány.
Ma ér véget a Fidesz-KDNP velencei frakcióülése, amelyen a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció mellett a kampány, a jelöltek névsora és a demográfiai kérdések is napirendre kerültek. A PestiSrácok.hu megtudta, a kormánypártok döntöttek a gyermekek fokozott védelméről és egy ezzel kapcsolatos intézkedésről. A Fidesz-KDNP örök időkre eltiltaná a gyerekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól azokat, akiket pedofília miatt már egyszer jogerősen elmarasztalt a bíróság, a kormánypártok hétfőn kezdeményezni fogják a parlamentben, hogy az Országgyűlés kezdje el tárgyalni a döntés. Portálunk értesülése szerint a Fidesz-KDNP velencei frakcióülésén a kampányról és a jelöltekről is egyeztettek, a 106 egyéni választókerület közül már csak 4-5-ben maradt nyitott kérdés, hogy ki száll ringbe a mandátumért. Információink szerint a kampányban új témát már nem dob be a Fidesz, az elért eredmények kommunikálása lesz a fontos, a kvóta elleni harcba – ahogy eddig is – keményen beleáll a kormány.
A demográfiai kérdések áttekintésekor a Fidesz-KDNP-frakció a velencei ülésén arra kérte a kormányt, hogy teremtsen további lehetőségeket a nőknek a nem hagyományos foglalkoztatási formák igénybevételére, például az otthoni munkavégzésre, a részmunkaidőre, a munkaerő-kölcsönzésre. Ezt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be mai sajtótájékoztatóján. A politikus jó ügynek nevezte a nők támogatását abban, hogy a gyermekvállalást összeegyeztethessék a munkával, amiben leginkább az atipikus foglalkoztatási formák segíthetnek. Megjegyezte, a munkaadókat ösztönözni kell különböző kedvezményekkel, hogy ilyen módon több embert alkalmazzanak. Példaként említette, hogy a munkahelyvédelmi akciótervben foglalt munkaadó-támogatási rendszer egyes elemeit lehetne alkalmazni a távmunkában és a részmunkaidős foglalkoztatásban is.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője ezt megerősítve szintén úgy fogalmazott: a fő iránynak a család és a munka összeegyeztetését tartják. Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország sem a munkaerő-, sem a demográfiai problémák megoldására nem a migrációban látja a megoldást.
Kósa Lajos az évadnyitó frakcióülés további témáiról szólva elmondta: az új ukrán oktatási törvény ügyében várhatóan már kedden szavaz az Országgyűlés – minden bizonnyal ötpárti egyetértéssel – arról a határozatról, amelyben a leghatározottabban elítélik Ukrajnát a jogszabály miatt. A politikus elfogadhatatlannak és hátba döfésnek nevezte a törvényt – amely szerint a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban engedélyezett -, hozzátéve, szeretnék, ha a tiltakozáshoz csatlakoznának más érintett szomszédos országok. A kormánypárti képviselők döntöttek arról is, hogy a nyugdíjas-szövetkezeteknek nem kell majd cégeljárási illetéket fizetniük.
A frakcióvezető azt is közölte: az LMP-be átült – korábban szocialista, majd független – Demeter Márta országgyűlési képviselő új parlamenti bizottsági helyének eldöntésében a kormánypártok nem fognak igazságot tenni az ellenzéki pártok között. Az ellenzék nemhogy a választási együttműködésben vagy az ország vezetésében nem tud megállapodni, hanem egy olyan egyszerű kérdésben sem, hogy “hova üljön Demeter Márta” – fogalmazott.
A politikus ismét elmondta, hogy Velencén úgy döntöttek: felkérik a kormányt, szervezzen nemzeti konzultációt a “Soros-tervről”. Úgy fogalmazott: a kvótaperben született európai bírósági döntés “szélesre nyitotta a kaput” az állandó migránselosztási mechanizmus előtt. Szavai szerint az Európai Bizottság a “Soros-terv” végrehajtásán dolgozik. Utóbbinak része egyebek mellett a migránsok kötelező szétosztása, a kerítések lebontása és a bevándorlók anyagi támogatása – sorolta. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken kijelentette, hogy az Európai Bíróság kvótaperben meghozott ítélete után Brüsszel gyorsuló tempóban kezd hozzá a “Soros-terv” végrehajtásához. A szóvivő szerint nagyon fontos lehetőséget adni minden magyar embernek arra, hogy elmondhassa véleményét ez ügyben, ezért kell nemzeti konzultációt tartani.
Harrach Péter emellett arról számolt be, hogy rövidesen döntés születhet a családi csődvédelem módosításáról, amely a könnyített törlesztési megoldás irányába mutathat. Megjegyezte, vannak olyan országok, ahol fennáll az úgynevezett elsétálás joga. “Ezt nem azért mondom példának, mert most itt erről van szó, bár ez sem kizárt” – fűzte hozzá. A lombikbébiprogrammal kapcsolatos kérdésre a kereszténydemokrata frakcióvezető azt felelte: az egyházi véleményben a bioetikai szempont a döntő, a kormány álláspontjában pedig “a demográfiai helyzet nyomasztó felelőssége”. Szerinte egyébként a lombikbébiprogramnak lehet olyan megoldása, hogy az bioetikai szempontból is megfelelő legyen.
Arra a felvetésre, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerint szerződésszegési eljárás indulhat az Európai Bíróság kvótaügyben született döntését elutasítók ellen, Kósa Lajos úgy reagált: Jean-Claude Juncker nem fogalmazott pontosan, mert szerződésszegési eljárás akkor indulhat egy tagállam ellen, ha súlyosan megsérti az uniós alapszerződést vagy ha kilép az EU vitarendezési eljárásából. Juncker sem tudja megjósolni a Magyarország ellen kvótaügyben zajló kötelezettségszegési eljárás kimenetelét, az Európai Bíróság döntését, “és hogy azt a döntést vajon Magyarország betartja-e” – tette hozzá.
Vezető fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS