Közös, MSZP–Jobbik–LMP–Együtt-fórumot tartottak pénteken Kaposváron a Kúria által – a cigányok állítólagos szegregált oktatása miatt – bezárásra ítélt Pécsi Utcai Általános Iskola ügyében. A négy ellenzéki pártot – hogy, hogy nem – a Soros György által bőkezűen támogatott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány hozta össze a jóízű beszélgetésre. Vendégszerzőnk, Varga-Bíró Tamás ennek apropóján azt járta körül, hogyan árulhat egy gyékényen a korábban még „cigánybűnözést” emlegető Jobbik két kommunista utódpárttal és az „SZDSZ halva született gyermekével”. Illetve arra is kitért, hogy a csupán nevében „esélyt” ígérő NGO miért nem kérdezte meg a szülőket, a gyerekeket arról, nekik mi lenne a jó. Ugyanis, mint több hasonló esetben, a helyi cigányok többsége itt, Kaposváron is szereti a megszüntetésre ítélt „szegregált” iskolát.
VARGA-BÍRÓ TAMÁS – PESTISRACOK.HU
„Összenő, ami összetartozik” – mondta Willy Brandt 1989. november 10-én, a berlini falnál tartott beszédében, és ez talán még sosem volt annyira igaz, mint épp mostanában. Egészen pontosan pénteken, délután fél ötkor, a kaposvári Kapos Hotel Rotary termében. Itt, és ekkor gyűlt össze ugyanis egy „rendhagyó beszélgetésre” az Együtt, az MSZP, az LMP és a Jobbik. Egyszóval kettő kivételével az összes szélsőbalos párt képviseltette magát ezen a jaltai jellegű konferencián, ahol is megosztották egymással egybehangzó választási programjaikat, melyek lényege: „Orbán, takarodj!”. A történetnek pedig ezen a ponton még messze nincs vége. A beszélgetést ugyanis az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány hozta tető alá. S ha megszemléljük az alapítvány támogatói listáját, azt tapasztaljuk, hogy két legnagyobb donátoruk a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet – Open Society Institute, valamint a Magyar Soros Alapítvány.
Még szinte szárba sem szökött a botrány csírája, amiért a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásával kampányol. Még éppen csak ízlelgetjük azt, hogy e kezdeményezésében a Jobbik is támogatni látszik őt (az Alfahír vonatkozó cikke alatt kommentelő jobbikosok majd mindegyike egyetért ebben Gyurcsány Ferenccel). S még meg sem szoktuk, hogy az MSZP ezúttal a kommunista diktatúra egykori hálózati emberét kívánja Orbán Viktor miniszterelnök kihívójaként szerepeltetni, amikor… Amikor már itt is van a nyakunkon ez a sajátos, ellenzéki módon abszurd kerekasztal. Ez a „Nempolgári Kör”. A téma pedig, amelyben összeültek, ugyancsak rendhagyó volt: a kaposvári Pécsi Utcai Általános Iskola szegregációs ügye.
Szegregációs vád
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány 2013-ban indított uniós kötelezettségszegési eljárást az oktatási intézmény nevelőivel és dolgozóival szemben, mégpedig szegregált oktatás címén. Ebbe a tanintézménybe jár a kaposvári Szentjakab telepen élő romák nagy része. Mivel az iskola továbbtanulási mutatói városi összehasonlításban rendkívül gyengék, a Pécsi Ítélőtábla tavaly, jogerősen megtiltotta a további beiskolázást, és úgynevezett deszegregációs terv elkészítésére és a roma gyerekek iskolai beilleszkedésének elősegítésére kötelezte a kaposvári önkormányzatot, valamint az intézmény-fenntartóját, a Klebelsberg Központot (Klik).
Meggyőződésem, hogy az ítélőtábla döntése rossz. Rossz az iskolának, rossz az odajáró gyermekeknek és szüleiknek, a környéken élőknek, és rossz a városnak is
– mondta idén márciusban Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aki egyúttal jelezte, a döntést megfellebbezték a Kúriánál. Hozzátette, a szülők eddig is szabadon dönthettek arról, melyik iskolába szeretnék járatni gyermekeiket, mégsem vitték őket másik intézménybe a Pécsi Utcai Tagiskolából. Ennek ellenére a Kúria idén októberben megerősítette a korábbi jogerős ítéletet, és elrendelte a kaposvári „szegregált” oktatás megszüntetését. Ennek értelmében nem indulhat több első osztály a Pécsi Utcai Általános Iskolában. Megkeresésünkre Mágó Armand, a kaposvári önkormányzat sajtóreferense elmondta: egyetlen döntés sem lehet jó döntés, ha az egy iskola bezárásához vezet.
Sok tanár, szakkörök, jól felszerelt laborok
Az 1929 óta működő tanintézmény beiskolázási körzetébe egyébiránt 1960-ban, megépülése évében csatlakozott a pártállami városvezetés által létrehozott romatelep, a Szentjakab telep. Az iskolában jelenleg a 170 gyermek oktatását 20 pedagógus látja el. Ez pedagógusonként 8-9 gyermeket jelent, ami nemhogy rossz, de egyenesen kiemelkedően jó átlag. A pedagógusok kiemelten foglalkoznak a hátránykompenzációval, valamint a tanulási esélykülönbségek csökkentésével. A roma kultúra megőrzésére 2004-ben cigány kisebbségi oktatást vezettek be, 2008-tól pedig beás nyelvoktatásban is részesülhetnek azok a tanulók, akiknek a szülei ezt külön kérik. 2001-től ingyenes úszásoktatásra, 2005-től pedig szintén ingyenes korcsolyaoktatásra jelentkezhetnek a diákok. S ha mindez nem lenne elég, az iskola sokszínű szabadidős tevékenységet is biztosít tanulói számára: szövő, fazekas, furulya, kézműves, rajz, háztartástan, angol és irodalom szakköröket működtetnek, melyekhez jól felszerelt nyelvi labor, valamint kézműves- és háztartástanterem áll a gyermekek rendelkezésére.
- Aligha fogható fel tehát, hogy a Soros-pénzen ügyködő liberális jogvédőknek mi lehetett a bajuk ezzel az iskolával. Ha csak az nem, hogy a roma gyerekek egy olyan tanintézménybe járhattak, ami a lakóhelyükhöz a legközelebb esik, és ahol mind az általános, mind az etnikai sajátosságokat felölelő oktatást megkaphatták. Ez a csupán nevében „esélyt” ígérő NGO sem a szülőket, sem a gyerekeket nem kérdezte meg arról, vajon ők mit szeretnének, vajon számukra mi lenne a jó megoldás. Nem, ők csak azt nézték, milyenek a továbbtanulási mutatók.
De mi a teendő abban az esetben, ha azt vélelmezzük, hogy az ott tanuló roma gyermekeknek a túlnyomó többsége egyáltalán nem akar továbbtanulni? Vagy, mondjuk, akar, csak majd munka mellett, valamikor később. El lehet-e vitatni tőlük ezt a jogot? Mindezeket továbbgondolva, vajon a szegregált iskola megléte-e a valódi gond, vagy inkább az eleve szegregált cigánytelep? S nem azzal kellene-e a deszegregációs törekvéseket elkezdeni, hogy feltérképezzék: vajon a Szentjakab telepiek jól érzik-e magukat a romatelepen, vagy integrálódni kívánnak a város más lakóövezeteibe? Mert a józan gondolkodás ezt követelné. S talán még azt is, hogy amíg a szegregáció lakhatási szinten fennáll, addig ne rakjunk olyan plusz terheket a gyermekes szülők vállára, mint a gyermekek napi utaztatása egy sokkal távolabbi iskolába.
Tényleg összetartoznak
De még ennél is sokkal érthetetlenebb, vajon mit keresett pont ez a négy párt (Együtt, MSZP, LMP, Jobbik) a közös asztalnál? Hiszen a cigánytelepet az MSZMP országlása idején, 1960-ban létesítették, s teljesen bizonyosan szegregációs jelleggel. Ott ült tehát az okosak közt ezen a teljes érdektelenségbe fulladt találkozón két állampárti utódpárt, valamint az SZDSZ halva született gyermeke, az LMP, és egy negyedik párt, amelyiknek a retorikájában még 5 éve is markánsan szerepelt a következő mondat: „Igenis van cigánybűnözés!”. S két ponton tudtak konszenzusra jutni: a cigányságot integrálni kell és „Orbán, takarodj!”.
- Hiszen minden ügy, amihez a mostani, minden cselekedetében kontraproduktív ellenzék egységesen melléáll, csakis ide futhat ki. Akár Soros, akár Simicska pénzeli. Willy Brandtnak viszont tökéletesen igaza van: „Összenő, ami összetartozik.”
Vezető kép: kaposvarmost.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS