November 9-én, csütörtökön este fél nyolckor a József Attila Színházban ismét megtekinthető a „Nem vallott, eltemetve” című 54 perces, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit megelevenítő kreatív dokumentumfilm, amely drámai erővel mutatja be a népfelkelés egy villanásnyi történetét Dózsa László életeseményein keresztül. A film levetítését követően Stefka István újságíró, rendező, a PestiSrácok.hu lapigazgatója a színház stúdiószínpadán beszélget M. Kiss Sándor történész professzorral. Jegyek korlátozott számban a színház jegypénztárában vagy az interneten keresztül válthatók.
A pesti és budai srácok az életüket áldozták a szabadságért. Dózsa László színész kölyökként keveredik a forradalomba, harcol majd elfogják és társaival együtt a szovjetek kivégzik. Csoda folytán a későbbi színművész mégis életben marad, bár súlyosan megsebesül. Mivel a pufajkások keresik a kórházakban a sebesült forradalmárokat, Dózsát is megtalálják, vallatni viszik miközben majdnem agyonverik. Halottnak hiszik, tömegsírba hajítják, de második csodaként a sírásók kiemelik a gödörből a nyöszörgő srácot. Ezt a megrázó, mégis több csodás fordulatban bővelkedő történetet fiatal és amatőr színészek jelenítik meg a filmben, miközben Dózsa László Stefka István kérdéseire saját szavaival is kommentálja élete meghatározó eseményeit.
A film levetítése után Stefka István újságíró, rendező, a József Attila Színház stúdiószínpadán beszélget M. Kiss Sándor történész professzorral, ahol többek közt szó esik majd a Dózsa László körül kipattant plakátügyről, az MSZP-s Havas Szófia nagy botrányt kavart kijelentéséről a szabadságharc zsidóellenes voltáról, és a szintén szocialista, ráadásul EP-képviselő Szanyi Tibor közösségi portálon tett bejegyzéséről, amelyben csak Köztársaság téri vérengzést emleget, megfeledkezve az október 25-ei Kossuth téri sortüzek halottjairól. A beszélgetés során megvitatják, ki robbanthatta ki a forradalmat, hogyan használták fel a kommunisták később a szabadságharc kiemelkedő alakjait propagandacélokra, miért nincs, és egyáltalán lehet-e megbékélés 1956 kapcsán.
Jegyek a József Attila Színházban személyesen vagy az interneten keresztül vásárolhatók. A rendezők felhívják a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy a filmklubban összesen hetven férőhely van.
Forrás: PestiSrások.hu; fotó: youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS