Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé várja Orbán Viktort a testület szocialista elnöke, hogy a miniszterelnök bemutassa a „Soros-terv” létezését alátámasztó bizonyítékokat.
Molnár Zsolt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, ha a kormányfő nem tudja bizonyítani a „Soros-terv” létezését, az lenne a helyes, hogyha Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP sem indulna a 2018-as országgyűlési választáson, mivel nyilvánvaló hazugsággal traktálták a magyar közéletet.
Az ellenzéki politikus szerint egy nem létező tervről van szó. Azt a Fidesz kommunikációs gépezete találta ki, hogy becsapja az embereket, a célja pedig, hogy eltereljék a figyelmet az ország valós állapotáról
– értékelt. Az elnök szerint a bizottság ülésén miniszterek, a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői sem tudták alátámasztani a terv létezését. Felszólította a kormánypárti politikusokat, ne használják az ország nemzetbiztonságát pártpolitikai célokra. Molnár Zsolt emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök a „Soros-terv” nemzetbiztonsági vonatkozásairól is beszélt már, „le akarja hívni a nemzetbiztonsági kártyát”. Az ultiból vett hasonlattal élve és magyarkártya-lapokat felmutatva az ellenzéki politikus azt mondta, a miniszterelnök kezében terített betli lehet, amivel egyetlen ütése sem lehet Orbán Viktornak és a Fidesznek. Megjegyezte: a demokratikus ellenzék kezében – Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje vezetésével – piros durchmars (a bemondó mindent üt) van. Molnár Zsolt közölte, a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai, Szél Bernadett (LMP) és Mirkóczki Ádám (Jobbik) is egyetértenek azzal, hogy hallgassák meg a kormányfőt.
Forrás: MTI; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS