Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé várja Orbán Viktort a testület szocialista elnöke, hogy a miniszterelnök bemutassa a „Soros-terv” létezését alátámasztó bizonyítékokat.
Molnár Zsolt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, ha a kormányfő nem tudja bizonyítani a „Soros-terv” létezését, az lenne a helyes, hogyha Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP sem indulna a 2018-as országgyűlési választáson, mivel nyilvánvaló hazugsággal traktálták a magyar közéletet.
Az ellenzéki politikus szerint egy nem létező tervről van szó. Azt a Fidesz kommunikációs gépezete találta ki, hogy becsapja az embereket, a célja pedig, hogy eltereljék a figyelmet az ország valós állapotáról
– értékelt. Az elnök szerint a bizottság ülésén miniszterek, a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői sem tudták alátámasztani a terv létezését. Felszólította a kormánypárti politikusokat, ne használják az ország nemzetbiztonságát pártpolitikai célokra. Molnár Zsolt emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök a „Soros-terv” nemzetbiztonsági vonatkozásairól is beszélt már, „le akarja hívni a nemzetbiztonsági kártyát”. Az ultiból vett hasonlattal élve és magyarkártya-lapokat felmutatva az ellenzéki politikus azt mondta, a miniszterelnök kezében terített betli lehet, amivel egyetlen ütése sem lehet Orbán Viktornak és a Fidesznek. Megjegyezte: a demokratikus ellenzék kezében – Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje vezetésével – piros durchmars (a bemondó mindent üt) van. Molnár Zsolt közölte, a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai, Szél Bernadett (LMP) és Mirkóczki Ádám (Jobbik) is egyetértenek azzal, hogy hallgassák meg a kormányfőt.
Forrás: MTI; fotó: MTI
Ferenc
2018-01-12 at 09:39
Önmaga létezését – esetleg – ne bizonyítsa, efftársak?
Ferenc
2018-01-13 at 09:38
Nem baj, hogy Brüsszelben rendre arról “szavaznak”?
Ellenzsox
2018-01-12 at 08:03
A magyar nemzet online a Simicskáé, így hihetsz benne suso
Kaktusz
2018-01-12 at 00:06
skizofrén mesemondó
Mi az? beakadt a szalag?
Vízöntő
2018-01-11 at 16:53
Orbán Viktor kezében piros húsz-száz ulti terített durchmars van Gyurcsány elvtársa útját kövező vörös Molnár úr!
Ez a legnagyobb bemondás az ultiban, a másik kisebb!
Azonnal távozzon a Nemzetbiztonsági Bizottság éléről, mert ha az az elmúlt 2 év alatt ezt nem értette meg, az adatokat nem tudta összerakni, akkor úgy alkalmatlan ahogy van! Fellépésével viszont feldobott egy kérdést, most kampányfogásként piszkoskodásra akarja felhasználni a Bizottságot, vagy Soros ügyben érdekelt, a másik oldalon? Mert az viszont már nemzetbiztonsági kockázat!
A Bizottságból pedig 3 tag akarata kevés!
Károly
2018-01-11 at 16:36
Zsoti, tudsz szöveget értelmezni, mert soros nyilatkozata világos és egyértelmű, tehát létezik a sorosterv és pont.
zia
2018-01-11 at 15:12
Lejárt lemez. Többször megírták már, hogy kopt keresztényekről van szó. Tudom, hogy ballib körökben csak muzulmán lehet menekült. Pedig a keresztényeket irtják a Közel-Keleten, Afrikában és Európában is.
khm
2018-01-11 at 15:01
A maszop,mint párt a nemzetbiztonsági szolgálat előtt bizonyítsa a létezését!
Kéfa
2018-01-11 at 14:35
És az igaz lenne Wizerné, hogy a sorosisták vassal és kenyérrel akár Kínáig is eljutnak?
Bár úgy emlékszem volt akiről azt írták, eljutott Kínába egyetlen vas és egy falat kenyér nélkül is. Ki lehetett az a hős, nem tudja?
Kaktusz
2018-01-11 at 14:15
Az MSZP újfent lejáratja magát, hiszen olyasminak a létezését vonják kétségbe amit maga Soros mondott el 2015-ben.
Krisztina
2018-01-11 at 13:41
Tök mindegy minek nevezzük. Attól a lényeg nem változik. Mégpedig az, hogy ide egy migránst se hozzanak, mert a magyar emberek 87%-a nem akarja. Azt pedig a hülye is látja, hogy milyen veszélyeket jelent a migráció. És azt is mindenki látja, hogy az egészhez mi köze van Sorosnak. Az a Soros terv amit az Európai Parlamentben elmondott. Nem rejtette véka alá. Orbán Viktort pedig nem féltem, jól teszi ha eleget tesz, a bolsik kérésének. Álszent banda.
Bejla
2018-01-11 at 13:30
szeuzó, szeuzó
húzz vissza a csótányos 444 szerkesztőségbe lejárt mirelit-pizzát majszolni
MIKLOS
2018-01-11 at 13:18
Mivan mar gyurikanak a vorospatkany csocselekkel kell megvedetnije magat. A vilagon mindenutt ismerik a tervet csak a voroshajog miatt ezek nem tudnak olvasni
KARY
2018-01-11 at 13:14
Te tetű MSZP-S MOLNÁR amikor az SZDSZ-ES Demszkytek vezetése alatt a volt MSZP-S most DK-S GYURCSÁNYODÉK ALATT ELLOPTATOK A 4-ES METRÓ MILLIÁRDJAIBÓL 167MILLIÁRD FORINTOT – EZT MEGÁLLAPÍTOTTA AZ EU LOPÁSAITOKAT VIZSGÁLÓ SZERVE – egyik tolvaj bandatagotok sem jelent meg a parlamenti vizsgáló bizottság előtt.
Jony
2018-01-11 at 13:08
Mélyen szomorú az, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke karöltve (mögötte láthatóan) a Széllel aki Magyarország miniszterelnök-jelöltjeként kérkedik magával nem tudják, hogy a Soros-tervet hol kell megnézni?
Ezek akarnak itt országot vezetni?
Zsuzsa
2018-01-11 at 12:53
A képen a betli-duó.