Újabb be nem vallott ellenzéki háttérpaktum látszik kibontakozni Somogy megye 4-es számú választókerületében, ahol eddig mindössze ketten gyűjtötték össze az áprilisi választásokon való induláshoz szükséges mennyiségű ajánlásokat. Egyikük Witzmann Mihály, a Fidesz-KDNP jelenleg hivatalban lévő országgyűlési képviselője, kihívója pedig a kalandos életű “sztárügyvéd” Magyar György, aki az MSZP és a Párbeszéd támogatását élvezi. Bár a legtöbb Jobbik-jelölt a héten már leadta a szükséges ötszáz ajánlást, a titkolt MSZP-Jobbik-paktum, azaz a koordinált jelöltállítás újabb bizonyítékaként értelmezhető, hogy a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita ezt nem tette meg, kampány gyanánt pedig egyedül járja a választókörzetet, a felkeresett falvakban senkivel sem találkozik.
A Jobbik helyi jelöltje Siófok alpolgármestere, Potocskáné Kőrösi Anita, aki hosszas hallgatás után a napokban „durrantotta be” a kampányát, ami a jelek szerint annyiból áll, hogy néha-néha megoszt egy-egy bejegyzést a Facebook-on. Ezek közül a legutóbbiban közzétette, hogy megkereste őt a Somogy Hírlap egyik munkatársa, az újságíró arra volt kíváncsi, hogy mégis milyen programmal szeretne bejutni az Országgyűlésbe, ha amúgy nem szólítja meg a választókat. Potocskáné a Facebook-on tette közzé válaszát, amely szerint azért nem korteskedik az utcákon, mert ő minden emberrel személyesen szeretne elbeszélgetni a 4-es számú választókörzetben, ugyanakkor mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy a törvényes határidőre összeszedi a szükséges ötszáz ajánlást. Tekintve, hogy a 4-es számú választókerület száz kilométer hosszan terül el Siófok környékén, hetvenegy település tartozik hozzá, ahol nyolcvanegyezer ember él, Potocskánénak igyekeznie kell, hogy az ajánlóívek leadásának tíz nap múlva lejáró határidejéig mindenkivel tudjon beszélgetni egy kicsit. Aki Potocskánét szeretné országgyűlési képviselőnek, annak meg kell elégednie egy hébe-hóba nyitva tartó irodával, vagy felhívhatja a nő férjét. Beszédes, hogy az úgynevezett falusi kampánysétáin készült fotókon a Jobbik-jelölt egyedül (!) látható. Lássuk be, azért ennél erősebb kampányeszközöket is láttunk már!
Az ötszáz ajánlást Magyar György – akinek családja Siófokon él és Zamárdi díszpolgára – úgy szedte össze egy nap alatt, hogy meg sem jelent korteskedni az ívek összegyűjtésekor a Balaton környékén. A PestiSrácok.hu helyi forrásai szerint az ellenzéknek több forgatókönyve is lehet a választókörzetben: a Jobbik jelöltjének kampánya azért is lehet annyira langyos, mert semmilyen akadályt nem akarnak gördíteni a Magyar György útjába, aki később esetleg a Jobbik ajánlását is elfogadhatja, így a párt anélkül támogathat egy jól ismert jelöltet, hogy azt már nem kell felépíteni, kampányába pedig nem kell energiát fektetni. Forrásunk szerint a szebb napokat is látott Jobbik az utóbbi idők pálfordulásainak fényében már bárkivel, bármire hajlandó, pláne, ha az nem kerül pénzébe és energiájába. Ha Potocskáné összegyűjti az ötszáz ajánlást, hivatalosan is visszaléphet, ami szintén lehetséges forgatókönyv. Forrásunk szerint az amúgy kérlelhetetlen balliberális Magyar György biztosan nem lépne vissza a siófoki alpolgármester javára, de valószínűleg elfogadná a Jobbik támogatását, ezt korábban több tévényilatkozatban meg is erősítette. A paktum létét támasztja alá, hogy a Jobbik támogatását élvező, a párttal szövevényes viszonyban álló polgármester, Lengyel Róbert tavaly még az MSZP azóta megbukott miniszterelnök-jelöltjével, Botka Lászlóval parolázott. Magyar György korábban úgy vállalta el a jelöltséget, hogy a fideszes ellenféllel szemben csak egy ember indulhat. Ez szintén magyarázatot adhat Potocskáné ráérős kampányára.
A PestiSrácok.hu megérdezte a fentiekről Witzmann Mihályt is, aki elmondta, hogy nem lát bele az ellenzék kártyáiba, de a fenti elméletet támasztja alá, hogy hasonló összeborulás már több helyen létrejött. A Fidesz-KDNP képviselője szerint ugyanakkor a hasonló technikai koalíciók eddig csak káoszt eredményeztek, amit csak tetézne a Jobbik csatlakozása. Witzmann úgy látja, a fő gond az, hogy az ellenzéki politikusok elfelejtették: a politika az emberek, közösségek szolgálatáról szól, és csak a pénz, a hatalom érdekli őket. A képviselő arra számít, hogy nemcsak Somogyban, hanem az egész országban össztüzet zúdít az ellenzék a kormánypártiakra, nem fognak válogatni az eszközökben, lejárató kampányok sora várható. Witzmann Mihály felhívta a figyelmet, hogy a tét óriási, mivel meg kell őrizni a kormány eddigi eredményeit, a béremelések, a családtámogatások, az adókedvezmények bevezetett rendszerét és a garantált közbiztonságot. A képviselő szerint a kormánypártokat, a kormány eddigi eredményeit támadja, az Magyarország biztonságát támadja.
Titkos paktum a koordinált jelöltállításról?
Megírtuk, hogy az érdi választókörzetben Tóbiás József MSZP-pártigazgató engedte át képviselőjelölti posztját múlt vasárnap egy népszerűtlen volt SZDSZ-es “civilnek”, amivel nyilvánvalóan a Jobbik jelöltjét erősíti meg, s ugyanez történt a gyöngyösi körzetben is, ahol az ott induló Vona Gábor örülhet, hiszen a város közismert MSZP-s polgármestere, Hiesz György könnyekkel küszködve jelentette be képviselőjelöltségének visszavonását és még a pártól is kilépett. Helyette a pehelysúlyú Orosz Bálint indul el szocialista színekben, aláfestő zenét szolgáltatva Vonának. A siófoki összjáték e lépések viszonzása lehet. Mindeközben a Jobbik-elnök továbbra is azt hangoztatja, hogy csak a “XXI. századi pártokkal” lépne koalícióra, ami szerinte a Momentum és az LMP, s hivatalosan az MSZP is csak a DK-val és a Párbeszéddel kötött szövetséget. A Fidesz számára kudarcos két időközi választásnál, azaz Veszprémben és Tapolcán – információink szerint Simicska Lajos közbenjárására – már kipróbálták a rejtett választási koalíciót. Emlékezetes, előbbi helyszínen a Jobbik, utóbbinál a baloldal nem kampányolt érdemben a másik jelöltje ellen, ami meg is hozta a győzelmet. Azóta nyilván a Fidesz kampánystratégái is felkészültek a hasonló helyzetekre.
A vezető képen Potocskáné éppen Tabon “kampányolva” nem találkozik egyetlen választóval sem. Forrás: a jelölt Facebook-oldala.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS