
“Akasszátok fel a királyokat”, “semmit rólunk, nélkülünk”, “szabad ország, szabad oktatás” – ilyen jelszavakat skandált a fővárosi Deák térről az Országház épülete felé menetelő néhány ezres tömeg, amely a Független Diákparlament nevű tömörülés felhívására jött össze középiskolásokból, tanáraikból és az őket támogató politikai aktivistákból. A tüntetők csupán a Kossuth tér közepét tudták megtölteni, annak ellenére, hogy Vona Gábortól Kunhalmi Ágnesig szinte a teljes ellenzék beszállt a középiskolások “bulimenetébe”.
A transzparenseken többek között az “Orbán nem európai, de Vona sem”, a “Kifelé a papokkal az iskolákból!” és a “Balog Zoltán mondjon le!” szövegek olvashatóak, de feltűnt a Soros-csapathoz tartozó Hálózat a tanszabadságért nevű szervezet táblája is. A tüntetés pontos célja nem ismert, állítólag azért hívták utcára a középiskolásokat, mert Balog Zoltán nem válaszolt a 12 pontos követelésükre, habár a PestiSrácok.hu is megírta, hogy ez nem igaz, a miniszter levélben válaszolt a fiataloknak.
A tüntetők között nem csupán diákok, idősebbek is felvonultak, illetve az elmaradhatatlan Ligetvédők és a devizahitelesek is felütötték a fejüket, mondván, vagy együtt buktatják meg az Orbánt, vagy sehogy. A Kossuth térre érkezve a szellős “gigatömeg” a színpad köré gyűlt, és hallgatták az újdonságokkal érdemben nem szolgáló felszólalók buzdító beszédeit, amik leginkább azt sérelmezték, miért nem képes őket komolyan venni a kormány. A FDP porondmestere egyébiránt beszédeivel és lelkesedésével inkább hasonlított egy kirekesztett figyelemhiányos iskolásra, aki bár nem dohányzott, a tanórák közti szünetekben mégis kisurrant az osztály krémjével, hogy a háttérből hallgathassa, miről beszélgetnek a “menő cigisek”. Persze mindig kiemelik, fontos, hogy ne vigyék bele a politikát az oktatásba, ennek ellenére március 12-ére vitaestet szerveztek Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely képviseletével az oktatási rendszerről. Kasszandraként megjósolták, valószínűleg a kormány erre a tüntetésre sem fog az általuk elvárt módon és tartalommal reagálni, így a következő tüntetésük időpontját is bejelentették március 15-ére, az Operaháznál. A PestiSrácok.hu stábja hamarosan videóriporttal jelentkezik a demonstrációról.
A Soros-féle hálózathoz köthető szervezők januárban eredetileg olyan tiltakozáshullámot ígértek, “hogy Magyarország beleremeg“, később pedig felháborodtak Ambrózy Áron kollégánk egy tévényilatkozatán, majd a PestiSrácok.hu videóriportján, amiben azt próbáltuk megtudni, miért is vannak az utcán. Tiltakozásképpen a Klubrádión és a Hír TV-n keresztül ultimátumot intéztek szerkesztőségünknek, majd a Revolution 56 Sörözőben küldöttségük átnyújtott kollégáinknak egy Lukács György és egy Stefan Zweig-kötetet, a találkozóról készült videónk itt nézhető meg.

Résztvevők a Váltsunk rendszert közösen az oktatásban! címmel meghirdetett diáktüntetésen Budapesten 2018. február 23-án. Fotó: Horváth Péter Gyula
A tüntetők 12+1 pontos követelése:
1. Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!
2. Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!
3. Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!
4. Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást!
5. Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!
6. Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!
7. Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!
8. Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!
9. Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!
10. Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjjal!
11. Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.
12. Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében! Ne kössék nyelvvizsgához az egyetemi felvételit!
(+1. Tegyék elérhetővé minden diák számára a világnézetileg semleges oktatást!)
És Balog Zoltán januári válasza:
Tisztelt K. Kamilla!
Meghívójukat mai rendezvényükre megkaptam. Természetesnek tartom, hogy demonstrációval is kinyilváníthassák véleményüket, még ha nem is tartom ezt a formát alkalmasnak a szükséges párbeszédre.
Örülök, ha úgy látják, a célunk közös: hogy minden magyar fiatal versenyképes tudást kapjon. Ez fontos kiindulási alap, hiszen ha a célokban egyetértés van, akkor az oda vezető útról lehet – és szükséges – érdemi szakmai párbeszédet folytatni. Ennek fontos része, hogy a pedagógusok, a szülők és a diákok is részt vegyenek a köznevelés átalakításában.
A Kormány épp a folyamatos párbeszéd érdekében működtet olyan fórumokat, amelyek arra hivatottak, hogy a diákok véleménye a döntéshozatal része legyen: nem egészen egy éve ülésezett a legitim, demokratikus diákválasztások alapján felálló Országos Diákparlament, amely 50 pontot fogalmazott meg, és amely 50 pontról folyamatosak a megbeszélések az Országos Diákparlament által erre felhatalmazott Országos Diáktanáccsal. Az Országos Diáktanács megválasztott képviselőit bevontuk az oktatási rendszer reformjába. Az Országos Diáktanács az egyik ülésén meg is hallgatta akkori vezetőjüket, aki elmondta javaslatait. A szervezet erre, úgy tudom, nyitott a jövőben is.
Felhívom a figyelmét arra is, hogy a Kormány köznevelési ügyekben javaslattevő testülete, a 2016-ban alakult, majd 2017 novemberében újjáalakult Köznevelés-stratégiai Kerekasztal folyamatosan napirenden tartja az oktatás tartalmi szabályozásának lépéseit, a diákokat érintő kedvező változásokat. 80 pontos javaslatcsomagjukat eddig is figyelemmel kísérte a testület, azokból az évek folyamán több javaslat is megvalósult, amiről korábban Palkovics László oktatásért felelős államtitkár levélben már tájékoztatta Önöket.
A kerekasztal e heti ülésén újabb, a diákok életét segítő intézkedésekről, az ingyenes nyelvvizsgáról, a diákhitelek rendszerében bevezetett kedvező változásokról tárgyalt.
Bízom benne, hogy a jövőben Önök is megtalálják az utat azokhoz a választott testületekhez, melyek a diákság és a köznevelés többi szereplőjének felhatalmazásával egy jobb, versenyképesebb, Magyarországot erősebbé tévő köznevelésért dolgoznak.
Budapest, 2018. január 19.
Üdvözlettel:
Balog Zoltán
miniszter
No gallery template found!
PS-összefoglaló, fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
bircanyeerow
2018-02-26 at 23:19
Az itteni hozzászólások zöme a legjobb érv a magyar oktatás fejlesztése mellett.
Zsebe László
2018-02-24 at 17:48
Szar kis retardált végbéllények.
Károly
2018-02-24 at 12:05
Egerben is azért gagyi az oktatás, mert a még aktív oktatók 80%-a a kisz-tbizottság, pártbizottság, úttörőszövetség stb .stb. tagjaiból átejtőernyözöttek köréből tevődik össze.
Az önkörmányzat munkavállalói, kb 60%- a volt munkásőrökből katonatisztekből állambiztonságiakból átmenekítettekből töltötték fel a rendszerváltás után.
Zsebe László
2018-02-24 at 17:50
Bazdki te rohadt hülye vagy.
Én mondom aki tudja milyen az oktatás Egerben.
Te lófaszt sem tudsz.
Rendszeres
2018-02-24 at 11:34
Balog Zoltán válaszolt a kérdéseikre és van erre külön fórum is.
Akkor ez most milyen “forradalmi” megmozdulás volt megint???
…Többet ésszel, mint részvéttel – a baloldali politikusok pedig mögétek bújva saját támogatottságukról vizionálnak. NE HAGYJÁTOK, mert hiteltelenné váltok!
Noel
2018-02-24 at 11:24
Részemről rendben, kapják meg mind a 13 pontjukat, de 60%-tól legyen 2-es és tartozzanak az alapműveltségbe a komplexszámok.
Qsksy
2018-02-24 at 10:37
Diploma,minek? Kell? Költöztem!
Aladin
2018-02-24 at 10:14
Èrdekes volt, mi is ott voltuk kiváncsoskodni, akikkel szoba álltunk mindegyik rosz gyenge tanulók voltak. Az egyik kifogásolta, hogy neki nincs nyelvérzéke minek neki a nyelv vizsga, a másik kevés ideje van bulizni neki elég lenne egy héten 25 óra, egy másik minek eröltetik rá a sport orákat, ö útálja a sportott. Tehát a többségük ilyen tanulókból álltak. Akkor itt tegyél igazságot. Az ellenzéki politikusok azok kivétel nélkül ott voltak, de csak azért, hogy növeljék a látszatott.
Ferenc
2018-02-24 at 09:33
“Belehúztak” a Rákosi unokák! Ha valaki, ők biztosan tudhatják, mi a “szabad oktatás”! Nagypapijuk erről volt híres! Kár, hogy most nem úgy “kezelik” a fajtájukat, mint anno!
Héja
2018-02-24 at 09:00
Legijesztőbb követelés a testnevelési óraszám csökkentése. Nincs elég cingár, csapott vállú, vagy túlsúlyos, rengő hasú fiúcska-lányka? Ezek azok a kölykök, akik 30-40 éves korukra megtöltik a diliházat meg a körzeti orvosi rendelőt. Ha netán gyereket csinálnak, azok se lesznek délcegek…
Feher Zsolt
2018-02-24 at 06:55
A pontokbol viszaköszön az szdsz. Azt akarunk tanulni amit akarunk ugy ahogy mi akarjuk.1 nem kötelezö a toväbbtanuläs 2 Nem idiotäkat kene nevelni a nyelv vizsga alap ezt se kikerülni se levältani nem lehet.Ha nincs szükseg 300 ezer bölcseszre akkor ällamilag ne finanszirozzanak embereket csak azert mert az egyetem alatt jo bulizni addig sem kell melozni.Emelett ugyanazok a rosszarcu pofäk vonulgatnak mär evek ota!!Ugye azt gondoljäk ez micsoda tömeg ezek egymäs vällät veregeti hogy micsoda tünci volt.Szänalmas zsäkutca ez volt tegnap.Persze lehet meg ugyanezt csinäkni mert a bolsevik terrornak ez a receptje de aztän jön a kijozanodäs!!! Vona??? ott volt ez megin 1 szög a koporsojäba!
Ervin30
2018-02-24 at 06:45
Nem lenne szerencsés egyetlen követelésüket sem teljesíteni, mert akkor ilyen 2 bites kampányokkal nem lehet majd később hülyíteni őket. A hatalom legnagyobb ellensége a gondolkodni képes polgár. Csak hülyéket lehet 2 bites szöveggel vezetni a volt KISZ titkárókból verbuvált Orbán és Gyurcsány féle társaságnak.
Kétes
2018-02-24 at 05:04
Leginkább a 7. pont (ne legyen nulladik óra) és a 8. pont (ne legyen hosszabb a tanév) teccik, mint szakmailag koherens követelmény!
Mellesleg nem értem miért fáradtak transzparensek írásával! Elég lett volna, ha felveszik a nagypapa ÁVO-s, vagy a papa munkásőr egyenruháját!
Edwin
2018-02-24 at 01:42
Biztos én vagyok a hülye de kicsit túlkorosnak látszik a többsége. Bár az is lehet hogy a kemény tanulás miatt ennyi a ráncos arc és az ősz haj.
Lelkükben biztos fiatalok 🙂
Soroscsőcselékekről
2018-02-24 at 00:23
Soros György budapesti CEU balliberális pártfőiskolájának kiképzés alatt lévő elvtársai vettek lényegében részt ezen a tüntizésen együtt a kivénhedt balliberális , szintén munkára alkalmatlan , élősködő csőcselékével.
nemmind vagyki
2018-02-23 at 23:28
Ezek nem “tüntikéztek”,hanem DE-menstruáltak !
Vincze csaba
2018-02-23 at 23:15
Gyerekek! Az orrotok végéig sem láttok. Mit fogtok tenni, ha saját megélhetésetekért kell dolgoznotok? Tüntikéztek, drogot árultok,kocsmáztok, vagy simán csak gyűlölködtök, hogy nem jó a rendszer:nincs szabadság, nincs megélhetés, tehát menjünk külföldre! Ha nem tanultok nyelvet, akkor mutogatni fogtok? Esetleg segélyből éltek,/remélitek/. Az akasztásról: nemzetközi egyezmény, szerződés van, amelyet mi is elfogadtunk. Ez szerint NEM LEHET AKASZTANI! Történelmet tanultatok? Azt várjátok meg, mikor fog a rátok büszke Soros úr segíteni rajtatok? Túlterheltek vagytok? Valóban, de nem az életre felkészítő tananyaggal. Inkább születéstől fogva!
Névtelen
2018-02-23 at 22:52
Es aztan felebredsz….
pandora
2018-02-24 at 09:34
Mert a bilibe lóg a kezed!
SAJNOS EZ NEM VICC
2018-02-23 at 22:41
Móricka nap mint nap sírva megy haza az iskolábol spanaszkodik,hogy a tanitonö pikkel rá és ezert állandóan piszkálja.Másnap a papa bemegy az iskolába és kérdöre vonja a tanitónénit.A tanitónéni nem érti a panasz okát és beh´vja a papát az órára, hogy lássa mi is folyik ott.Elkezdödik a feleltetés és Mórickát kih´vja a táblához és megkérdezi : Móricka mondd meg szépen mennyi 1×1 ? Erre Moricka az apjára néz és azt mondja neki : ” látod apa ,már megint kezdi ! ”
GYEREKEK INKÁBB TANULJATOK ,MERT AKKOR NEM HALTOK MEG BUTÁN !!!
Névtelen
2018-02-23 at 22:35
Hogyaszongya: heti 25 óra az általános iskolában, 30 óra a gimnáziumban? 1964-1976 között végeztem az általános és a középiskolát. Alsó tagozaton hétfőtől péntekig napi 5 óránk volt, szombaton pedig 4., vagyis heti 29 óránk volt. Felső tagozatban ez napi 6 órára emelkedett, szombaton maradt a 4 óra, az 34 óra. Gimnáziumban tagozatos osztályba jártam, ahol napi 7 óránk volt, szombaton megint csak négy, az heti 39 óra, erre jött még rá fakultáció, énekkar, felvêteli előkészítő… Osztályfőnöknőnk bármilyen panasz esetén felhívta figyelmünket, hogy gimnáziumba járni nem fktelező. Hogy nem akarnak összeszerelő üzemben dolgozni? Nos, erre az a legjobb megoldás, ha minél kevesebbet tanulnak, nemdebár?
pandora
2018-02-24 at 09:48
A hatvanas évek elején a gimnáziumban többször elmondták nekünk,hogy nem kötelező gimnáziumba járni,pedig nem kifogásoltunk semmit és hallgattunk,mint a hal a szatyorban.Nem kívánja ezt a sorsot az ember a mai tanulóknak,de azért az mégis csak felháborító,hogy a nyelvtanulás ellen vannak!Nekünk (otthon) azt mondták : ahány nyelvet tudsz,annyi ember vagy.Ezek a tüntizők nullák.
Ba
2018-02-23 at 22:28
Na látod kedves Kovács! Ezért lett volna jó kijárnod a harmadik osztályt is akkor már talán menne az ezerig számolás is…:)
Hogy okulj..: az ezer után nem az ötvenezer következik , hanem az 1001!:)
pampafu
2018-02-23 at 22:25
2500 000 szavazótábort, hogyan próbál megdönteni pár hülye gyerek ?
Kéfa
2018-02-23 at 22:23
Volt ma egy tüntetés?
Nem is tudtam. Ebben a cikkben még egy videoriport sincs.
Ááh, kihagytam egy szórakoztató műsort.
Maradt ez a 13 pont. Azt nem tudom ki(k) fogalmazta, de szerintem a fele értelmetlen. Át kellene írni, pontosabban megfogalmazni mert így csak találgatni lehet mi lehet a baj.
Névtelen
2018-02-23 at 22:08
Ötvenezret? Bolond maga? Egymilliót!
hanesz
2018-02-23 at 21:43
A BUKÁS c. film jut róluk eszembe. Csak itt a vén szaros és hazai seggnyalói, végső kétségbeesésükben, a nagy álomért, ami jelen esetben a Homo Sorosensus megalkotása, már csak a Sorosjugendet tudják harcba vetni.
(és ezekkel vonul a Jobbik???)
esvány
2018-02-23 at 21:32
A héten láttam egy aranyos viccet: A gyerek ül az íróasztalnál és apját kérdi: Apa, mi ez a sok betű? Olyan, mintha sms lenne. Hát fiam, ez könyv! Kb itt tartanak ezek a gyerekek a világmegváltó ötleteikkel. Jó volt egy kis fruska, aki mikrofonba kiabált (TV1)a tüntin. Azt hihette szegény, hogy hangerővel eltitkolhatja butaságát.
esvány
2018-02-23 at 21:27
Mivel nincsenek olyan sokan diákok akik demonstrálnak, meg kéne engedni nekik, -de csak nekik- hogy a tizenkét pontjuk szerinti oktatást kapják. Aztán megnézhetik magukat, majd ha kikerülnek az iskolájukból.
Colin MacLeod
2018-02-23 at 21:01
SZABAD AKARAT!
[email protected] kölykök! Le lehet menni a pincébe, felállni a sámlira, kötél a nyakba és minden problémátok megoldódott.
Ha azonban nincs pincétek, sámli és a kötél is elfogyott, akkor ott van pesti IC, nyugodtan álljatok ki a sínekre, nem fogtok senkinek hiányozni.
Még járulékos veszteségek se vagytok.
pandora
2018-02-24 at 09:37
Ne kívánjon a mozdonyvezetőnek ilyen szörnyű élményt.
1*1
2018-02-23 at 20:45
1.GYEREKEK, A NAGYBETÜKNÉL MÉG CSAK AZ Á_NÁL TARTOTOK. Hétvégén vegyétek hozzá a B-t. De ha nagyon elfáradtatok a tüntetésben, inkább pihenjetek. VIGYÁZZATOK: az olvasás akkor is fáradságos, ha valaki ismeri a betüket!
2.ELSŐ AZ E G É S Z S É G !!!
3. (nem kötelező), VIGYÁZAT, emelt szintű: 2x+3=7
x=?
NA, próbáljátok meg még egyszer. Lehet kísérletezni behelyettesítgetésekkel is ! Pl. x=1 nem jó !
A leggyorsabb megoldónak elég negyed 9-re mennie hétfőn, bár nektek olyan mindegy…
roky
2018-02-23 at 20:31
Ezek a kis köcsögök max a kecskét döntik meg sok kis sikló vállú hülye gyerek a Soros csicskái
rézi
2018-02-23 at 20:25
Kik számolták? Hány import tüntető vplt?
és a külföldről importáltak.....
2018-02-24 at 00:33
….és kötelező volt a CEU képzése alatt lévő jövő sorosista párttitkárainak a kivonulásuk ,többinek legalább a fele külföldi volt.
PPP
2018-02-23 at 20:01
MODERÁTOR!
KISZŰRNI A TRÁGÁRSÁGOKAT’
pandora
2018-02-24 at 09:28
Tisztelettel csatlakozom ! Gyomorforgató stílust engednek meg maguknak egyesek,egy kültelki kocsmában sem beszélnek ilyen alpári módon.
roky
2018-02-23 at 19:48
Ezek a vén kecskék mit kerestek a tüntetésen a temetök meg üresek nem mondták nekik.hogy elkúrták a házszámot a a sok vén spicli ávos maradék
Hans Jürgen
2018-02-23 at 19:46
Egyébként nem kell tanulni nem kötelező, takarodjatok el dolgozni ingyenélő gendergecik!
Ladis
2018-02-23 at 19:45
Első olvasásra az jutott eszembe, hogy elmennek ezek a picsáb meg a kurvannyukba, de olyan sokan leírták már előttem, hogy csak azt tudom hozzátenni, 10/10.
Füge
2018-02-23 at 19:44
Legközelebb már otthonról akarnak “tanulni”. Egyelőre az iskolákban, oktatási intézményekben a tanulás a dolguk. Azt tegyétek! Mást bízzatok a felnőttekre! A felbujtóitoknak pedig megköszönhetitek, hogy egy ország röhög a követeléseiteken! Egy pont, a 8. ami értelmes! A többi NEM!!!
Feher Zsolt
2018-02-23 at 19:42
Gondolom söt ahogy lätszik “pär tulkoros is ott ugrabugräl. Ez aztän a civil tünci komcsikkal,libsikkel, homikkal kiegeszülve!!!Lesz 1-2 peticio aztän usgyi haza mert hideg van. Gyuri bäcsi megdolgoztunk a penzünkert mondjäk majd hetfön a “civilek!!!
Hans Jürgen
2018-02-23 at 19:33
Felhergelt fartúrók ezek mind, remélem hétvége felé ez a kis tünti újabb ezrekkel növeli a Fidesz táborát.
misi
2018-02-23 at 19:32
Idióta hülye gyerekek testnevelésből felmentett kis csicskák de az is aki a háttérből támogatja őket az a balos banda uszítja őket aki 2006 ban lövetett a tömegbe most ha ők lennének hatalmon már kardlapoznák a kis köcsögöket legalább okkal vonyítanának
Milli
2018-02-23 at 19:30
Ezek egy felhergelt,bulizni jo jelszoval,elvezik,hogy mindenki oket nezi.Sok nem is tudja miert van az utcan.
George Soros
2018-02-23 at 19:26
Én büszkeségeim,szeretem látni a több tízezres hömpölygő tömeget ahogy harcolnak a szabadságukért.
mz
2018-02-23 at 19:25
b uzi az összes aki tüntet!
Szabolcs3
2018-02-23 at 19:24
kurva anyátokat geci tüntetők,hoyg szakadt volna a kurva anyátokba és a drogos apátokba a fejetek ti geci!!!!rohadt kölykök!
hulladákokról
2018-02-23 at 19:22
Ez a néhány naplopó ,élősködő csőcselék haszontalan banda.
Feri a hegyről
2018-02-23 at 19:21
Soros György húzza a faszára az összes tüntető kakilóját!
pampafu
2018-02-23 at 19:13
Az “átkosban” is volt olyan intézmény,amely valaminél fogva
a nehezebben tanulókat segitette, persze csökkentett óraszámban.
Ezt úgy hivták, hogy GYP. Gyógypedagógia. OK. De NE kivánják,
hogy mindenki odajárjon.
túródóra
2018-02-23 at 19:12
Zsidó külykök szarakodnak állandóan.Ti úgyis azt tanultok ,amit akartok.Hagyjátok már békén a többséget.Szarfaszúak!
Blazko
2018-02-23 at 19:07
Szabad ország szabad ordítozni szabad hülyének lenni szabad tüntikézni szabad elhúzni az annyuk seggébe és szabad a szabadban maradni egész hétvégén legalább akkor a szarnak is szabadlesz beléjük fagyni.
Névtelen
2018-02-24 at 11:07
OROSZOK TAKARODÓ