Szerda délután kiszabadulhat az előzetes letartóztatásból a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi tagja, Kőrös Gusztáv, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vasárnap hivatalosan is nyilvántartásba vette a több tízmilliós csalással összefüggésbe hozott férfit – tudta meg a PestiSrácok.hu. Czeglédy Csaba után a bajai hamis videóról is elhíresült képviselőjelölt a második olyan gyanúsított, aki a mentelmi jognak köszönhetően kisétálhat a börtönből.
Vasárnap délután hivatalosan is nyilvántartásba vette a csalással gyanúsított, jelenleg még előzetes letartóztatásban ülő ex-DK-s Kőrös Gusztávot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Tényi István. A feljelentéseiről elhíresült férfi volt az egyetlen, aki fellebbezést nyújtott be Gyurcsány Ferenc korábbi párttársa indulása ellen, ám érveit nem fogadta el a bizottság. A döntésnek köszönhetően Kőrös – aki a Minden Szegényért Párt tagjaként indul, Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében – várhatóan szerda délután kiszabadulhat a kaposvári börtönből, miután mentelmi jogot szerzett (elvileg a Kúrián még három napig megtámadható az NVB döntése, ám erre minimális az esély). Kőrös Gusztáv mentelmi jogát az ügyészség kérésére várhatóan fel fogják függeszteni, a kérdés csak az, hogy a választási bizottság a nemzeti ünnepen, március 15-én is összeül-e. Ha nem, a Demokratikus Koalíció egykori tagjának több napja is lesz arra, hogy felszívódjon.
Nem tyúktolvajról van szó
Gyurcsány Ferenc egykori párttársát és négy másik személyt különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával tavaly október 6-án este vették őrizetbe, majd a Kaposvári Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat. A történet előzménye, hogy még 2017 tavaszán a hatóságok olyan adatok birtokába jutottak, hogy egy ekkor még beazonosítatlan férfi és társai csalást követett el Debrecenben: több tízmillió forintot vettek át az ügy egyik sértettjétől feltehetően fiktív üzleti tevékenység lebonyolításához. Az átvert sértett erről úgy nyilatkozott, hogy a pénz átadásakor a csaló egy fekete színű, feltehetően páncélozott Mercedes gépkocsival érkezett, két személy kíséretében. Ők fekete nadrágot, bakancsot, barett sapkát, és TEK-es feliratú pólót viseltek, sőt oldalukon még maroklőfegyver is volt. A csaló férfi neki azt mondta, hogy politikai kapcsolatai is vannak, és a kormány ezért biztosít neki ilyen fokú védelmet.
Államtitkárnak is kiadta magát
Értesüléseink szerint néhány hónappal később Budapest VIII. kerületében is feltűnt az „álTEK-es” konvoj: egy mikrobusz, egy sötét színű Audi Q7 és egy Mercedes személygépkocsi. Az autókon kék színű megkülönböztető jelzés volt, valamint azokban egy-két fő, TEK feliratú ruhában, oldalukon fegyverrel, bilinccsel. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálódott, majd bekapcsolódott a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) is. Ezután derült ki, hogy a magukat terrorelhárítóknak kiadó banda vezetője Kőrös Gusztáv, aki korábban a Demokratikus Koalícióban politizált, valamint ő készítette 2014-ben a bajai hamis videót, állítása szerint az MSZP megbízásából. Úgy tudjuk, Kőrös több esetben államtitkárnak adta ki magát. Az elfogásuk után az is kiderült, hogy több személy viselt fekete bevetési ruhát, taktikai mellényt, rajta elöl jelvényszámot imitáló számsor, TEK POLICE, hátul TEK felirattal. A taktikai mellényeken kívül több személynél volt maroklőfegyver, illetőleg géppisztoly. Az elfogás során a TEK feliratú bevetési ruhában lévő gyanúsítottaktól és járművükből kerültek elő a lőfegyverek. Később megállapították, hogy a maroklőfegyverek valójában gáz-riasztó fegyverek, a géppisztolyok pedig airsoft fegyverek voltak. A bilincseik fémből készültek, azok olyanok voltak, mint amilyeneket a rendőrség is használ. Az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság jár el.
Czeglédy egy napig volt szabadlábon
Kőrös Gusztáv ügye kísértetiesen hasonlít az MSZP újabb botrányára, a Czeglédy Csaba-ügyre, amelynek főszereplője, a hatmilliárd forintos csalással és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított ügyvéd-politikus ugyancsak a mentelmi jog megszerzésével kerülhetett ki az előzetes letartóztatásból március elején, igaz, a szocialista politikus egy nap után visszakerült a börtönbe.
Vezető kép: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS