Az ellenzéki pártok mellett kampányoltam, de nem a kormányváltás volt a cél – vallotta be a PestiSrácok Polbeat című élő adásában Lukácsi Katalin aktivista, a választások utáni tüntetések egyik vezérszónoka. Szerinte jelen pillanatban a Fidesz jelenti a nemzeti oldalt, mert kiáll a családok, a kisebbségek és a történelmi múlt mellett. Lukácsi Katalin arról is beszélt, hogy keresztényként is részt lehet venni a Pride-on, a melegfelvonuláson, mert Jézus is leült a bűnösök asztalához.
A Polbeat legutóbbi adásában Ambrus Petra, Stefka István, és Vésey Kovács László vendége Lukácsi Katalin aktivista, a KDNP egykori tagja volt. A beszélgetésben több témát is érintettek, úgy mint a református papok bántalmazását, a migránskérdést, a CEU jelenlegi helyzetét, vagy a Pride-on való részvételt. A beszélgetés végére úgy tűnt, hogy Lukácsi Katalin éppen az ellenkező hitvallásokkal ért egyet mint amik mellett kiáll.
Lukácsi Katalin, mint tudjuk, lelkes felszólalója volt az elmúlt időszak azon tüntetéseinek, ahol az alul maradt, magát többségnek nevező ellenzékiek köpködték a kormányt, és az újraszavazást skandálták. Majd rátámadtak három református papra is. „Hangsúlyozom, hogy én nem értek egyet a református papokra való támadással, ez nem volt benne a tüntetés szervezésében. Személy szerint bocsánatot is kértem az incidensek miatt, mert ez a tüntetés éppen egy erőszakmentes és békés szervezés szeretett volna lenni. A rendőrök munkáját is megköszöntem, mert nagyon felelősségteljes munkát végeztek” -mondta Katalin majd hozzátette, hogy a békemenetben történt újságíró bántalmazással sem ért egyet, – holott az esetről egyértelműen tudjuk, hogy provokáció volt.
A migránskérdésben, egykori ide menekült jász család sarja, Lukácsi Katalin határozottan egyetértett Stefka István azon kijelentésével, hogy a kormány az igazi menekülteket továbbra is be fogja engedni, mint ahogy azt a történelem folyamán eddig is megtette. Stefka István rávilágított, hogy Katalin politikailag egyértelműen sem jobb sem bal oldalon nem foglal helyet. Sőt Katalin maga is elmondta, hogy gyakran megfogalmazzák vele kapcsolatban, hogy úgy váltogatja a pártjait, mint más az alsónadrágját. „Látom hogy sok mindenben nem ért egyet a politikai tüntetésekkel és azokkal a hitvallásokkal, állásfoglalásokkal amelyek meghatározzák az ellenzéket. De, ugyanakkor nem érzi jól magát a jobboldalon sem” -mondta Stefka István, amire Katalin csak annyit tudott mondani, hogy ő is, ahogy valahol mindenki középre szeretné pozícionálni magát.
A volt KDNP-s aktivista abban a kérdésben sem vitatkozott, hogy jelen pillanatban Fidesz az egyetlen nemzeti oldal, hiszen kiáll a család, a nemzetiségek, a kisebbségek, a és történelmi múlt mellett. Lukácsi Katalin az ellenzéki pártok mellett kampányolt, ugyan de elmondta, hogy nem a kormányváltás volt a cél. A Pride kérdésében kicsit disszonánsan megfogalmazta, hogy keresztényként egyáltalán nem ítéli el a melegeket. „Keresztények a melegekért”- transzparensekkel vonult fel a legutóbbi melegtüncin, Jézus Urunkra hivatkozva aki leült a bűnösök asztalához.
Nézze meg a teljes beszélgetést!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS