Befejezte az MSZP óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba ügyében indított nyomozást az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Simonkát tavaly decemberben gyanúsították meg kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással és ügyvédi visszaéléssel. A már szabadlábon védekező szocialista politikus ellen várhatóan néhány héten belül vádat emelhetnek.
Lezárta a nyomozást az MSZP óbudai politikusa, Simonka Csaba ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője. A szocialista önkormányzati képviselőt tavaly decemberben gyanúsították meg kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással és ügyvédi visszaéléssel. Bagoly Bettina elmondta azt is, hogy az eljárásnak van még egy érintettje, őt közokirat-hamisítással gyanúsítják. Az ügy ezzel a vádelőkészítő szakba lépett, így már csak hetek kérdése, és vádat emelhetnek az MSZP-s politikus ellen. Noha Simonka hosszú ideig volt előzetes letartóztatásban, úgy tudjuk, jelenleg szabadlábon védekezik.
Súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják a szocialista képviselőt
Tavaly decemberben robbant a hír, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki. Később kiderült, Simonka Csabáról, az MSZP óbudai képviselőjéről van szó, akit őrizetbe vettek, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. Az MSZP-s politikus az ügyészségi kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, ám vallomást az eljárás lezárásáig nem tett.
A fővárosi főügyész akkori közleménye szerint a képviselőként is tevékenykedő ügyvéd járt el egy öröklési szerződés ügyében, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó halála után az ügyvéd idén júliusban az örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan ötven százalékát hatmillió forintért – a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre. A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az ingatlan felének eladásáról szóló adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. Végül a sértett közbeavatkozott, így a Földhivatal a tulajdonjogot nem jegyezte be – állt a közleményben, amelyben az is szerepel, hogy a budapesti nyomozó ügyészek december 15-én a hajnali órákban – házkutatással is egybekötött – akciót hajtottak végre az ügyvéd budapesti tartózkodási helyén. A házkutatáskor kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.
Az eljárás megindulására az MSZP is reagált. A párt közleményében azt írta, hogy
Simonka Csaba önkormányzati képviselő saját maga felel a tetteiért. Az MSZP az eljárás végéig azonnali hatállyal felfüggeszti párttagságát.”
Vezető kép: mszp.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS