Pesti Srácok

Elbúcsúztatták Lovas Istvánt (videó és képgaléria)

Nagy tömeg részvételével búcsúztatták el Lovas Istvánt, majd a búcsúztató és az egykori munkatársak beszédei után szűk családi körben helyezték végső nyugalomra az újságíró hamvait. A temetésen sajtóklubos kollégái, Bencsik András és Bayer Zsolt, valamint egykori Szabad Európa rádiós munkatársa, Rajki László mondtak beszédet.

Bencsik András az egykori phároszi világítórorony tetején állt, ismeretlen személyt ábrázoló szoborhoz hasonlította Lovas Istvánt, amely rendületlenül állva teljesítette a dolgát, és világított a világítótorony tetején, erős és tiszta fényt gerjesztve. Derűs emberként, szívós és lelkes kutatóként, fáradhatatlan publicistaként és szívélyes házigazdaként jellemezte elhunyt kollégáját, aki ugyanakkor mégis „egy kicsit megközelíthetetlen, magányos hős” volt. Bencsik kiemelte, hogy Lovas István már 1993-ban a szingapúri illiberális demokrácia előnyeit ecsetelte írásban, amivel nagy visszhangot váltott ki, de az idő őt igazolta, hogy jól látta a dolgokat.

Bayer Zsolt keserédesen emlékezett elhunyt barátjára, aki „autópályán kétszázzal vánszorgott”, ő pedig „elkövette azt a hibát, hogy erről nem tudva beült mellé” még a kétezres évek elején. A beszélgetés azonban – mint mondta – elterelte a figyelmét a félelméről. Ekkor kérdezte meg tőle, hogy több száz kilométer levezetése, aztán az egész napi munka, majd az esti sajtóklubozás után hogyhogy nem fáradt, mire Lovas István úgy válaszolt:

PestiSracok facebook image
Bayer Zsolt és Bencsik András (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Bayer Zsolt azt is elismerte, hogy Lovas István nem volt könnyű ember, de meg is magyarázta:

A népszerű publicista hozzátette, alig ismert embert, akinek nagyobb és sebezhetőbb lelke lett volna, mint Lovas Istvánnak, aki pont ezért rejtegette a lelkét.

Nagy tömeg részvételével búcsúztatták el Lovas Istvánt, majd a búcsúztató és az egykori munkatársak beszédei után szűk családi körben helyezték végső nyugalomra az újságíró hamvait. A temetésen sajtóklubos kollégái, Bencsik András és Bayer Zsolt, valamint egykori Szabad Európa rádiós munkatársa, Rajki László mondtak beszédet. Fotó: Horváth Péter Gyula

Lovas István temetés 11-HPGy

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.