Sajtótájékoztatót tartott a nagy ellenzéki összeborulás Pestszentlőrincen, a Lőrinci Sportcsarnok előtt, ahol Kunhalmi Ágnes szocialista politikus vezetésével nagy szavak hangzottak el lényegi tartalom nélkül. A sajtótájékoztatót több apropóból hívták össze, hiszen jelenleg annyit lopnak a felelős ellenzék szerint Magyarországon, hogy az országnak muszáj csatlakoznia az Európai Ügyészséghez. Azt is megtudtuk, hogy a Lőrinci Sportcsarnok felújítása sem tetszik az ellenzéknek, hiszen hihetetlen mennyiségű pénzt emészt fel. Tudjuk, hogy a szocialisták nagy nosztalgiával viseltetnek a hetvenes évek iránt, azonban ezt a hangulatot és felszereltséget a helyi sportcsarnok állapotát tekintve kevesen élik meg pozitívumként. A PestiSrácok.hu stábja kérdéseivel kellemetlen helyzetbe hozta Kunhalmit, aki nem tudott válaszolni legfontosabb kérdésünkre, mely a korábbi szocialista városvezetés több, mint 2 milliárd forintos, hitelből finanszírozott sportcsarnok felújítási projektét firtatta. A kerületieknek most csak 30 százalék önrésszel kell, hogy beszálljanak a teljes körű felújításhoz, a többit a Liszt Ferenc Repülőtér állja TAO-s pénzből. A videóból kiderül, hogy mit várhatunk a mai magyar ellenzéktől.
“Nagy” érdeklődés mellett tartottak ma kora délután sajtótájékoztatót Pestszentlőrincen, Kunhalmi Ágnes választókerületében. A szocialista politikus szokásos vehemenciájával és demagóg szófordulataival próbált hangulatot kelteni a sajtótájékoztató elején, és mindez pozitív fogadtatásra talált a sajtón kívül megjelent négy-öt szimpatizáns körében. Kunhalmi szerint azért gyűltek össze Pestszentlőrincen, mert itt döngölték földbe a Fideszt, itt valósult meg az ellenzéki összefogás, és most mennek tovább a lenini úton. Hadházy Ákos, Kassai Dániel volt LMP-s politikusok és Berg Dániel momentumos politikus is rövid tájékoztatót tartott Kunhalmi Ágnes lánglelkű, kormányt ostorozó beszédét követően.
A közös szál az Európai Ügyészséghez való csatlakozás volt, melyhez szimbolikus helyszínt választottak, a Lőrinci Sportcsarnokot, melyet az önkormányzat 2.2 milliárd forintból újít fel teljes körűen. Ebből a kerületnek csupán 30 százalék önrészt kell állni, a többit TAO-s pénzből fedezik, melyet a Liszt Ferenc Repülőtér ajánlott fel. A korrupciót kiáltó ellenzékiek csak azzal nem számoltak, hogy a kerületben 2006-ban, szocialista vezetés mellett, Szaniszló Sándor alpolgármestersége idején aláírtak egy olyan sportcsarnok-felújítási szerződést, melyet hitelből finanszíroztak és 2,4 milliárd forintba került a kerületnek. Jelenleg 5-600 millió forintot kell kifizetni, a párhuzam említésének azonban nem örült sem Kassai Dániel, aki hárított a szocialistákra, valamint Kunhalmi Ágnes sem, aki először letagadta az ügyletet, majd pár másodperccel később bevallotta a történetet, megzavarodva beszélt arról, hogy az egy tisztességes üzlet volt és mindent kifizettek. A kérdés azonban nem ez volt…
Forrás/fotó/videó: PestiSracok. hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS