A Vásárcsarnokban is a fogyatékos emberekre figyelnek december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján, ugyanis “Helyünk van a piacon” szlogennel nyitották meg az idei Jobb Velünk a Világ! eseménysorozatot a Fogyatékos Emberek Világnapjához kapcsolódóan. A programot a Nem Adom Fel Alapítvány és együttműködői, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Kézenfogva Alapítvány és a Salva Vita Alapítvány hívta életre. Az ezen a napon, ötödik alkalommal megrendezett esemény nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékos emberek inklúziójának fontosságára, értékeire és befogadásukat segítő közös felelősségünkre. A napot — a korábbi évek hagyományainak megfelelően — a Nemzeti Színházban gálaest zárja.
“A fogyatékos emberek is piaci tényezővé váltak” — hangsúlyozta Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából a Jobb Velünk a Világ! eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón. “Mára a munkaerőpiacon rengeteg cég keresi a megváltozott munkaképességű munkatársakat, és az utóbbi években egy sor olyan társadalmi vállalkozás indult el fogyatékossággal élő emberek közreműködésével, amelyet példaértékű kezdeményezésként említenek. Mindez azt bizonyítja, hogy mára a fogyatékossággal élő emberek már nemcsak statisztáivá, hanem szereplőivé váltak a gazdasági életnek. Szeretnénk a jövő évben tovább erősíteni ezt a szerepünket egy olyan kampánnyal, amelyik elősegíti a társadalmi vállalkozások súlyát.”
Hozzátette: “A ma esti gála is jól példázza ezt a fejlődést: a műsort végigolvasva, a nagyon ígéretes produkciók mindegyikében valamilyen szempontból hátrányos helyzetből induló előadók szerepelnek. Ami azt jelenti, hogy ma már egy ilyen gálát meg lehet rendezni úgy, hogy a műsor nagyon színvonalas, pedig kizárólag hátrányos helyzetű társadalmi csoportok képviselői lépnek fel. Ez az, ami jövőképet ad nekünk, irányt mutat nekem és sérült embertársaimnak, hogy
képesek vagyunk értékteremtő tagjaivá válni a társadalomnak.
Különleges helyszínen veszi kezdetét az idei Jobb Velünk a Világ! eseménysorozat, hisz ez alkalommal a Vásárcsarnokból indul útjára. Nem véletlenül, hiszen a világnaphoz kapcsolódóan, december 3-án nem csak a hagyományos piaci finomságokat, hanem fogyatékos emberek által készített kézműves termékeket is vásárolhatnak az érdeklődők.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden évben az ügy kiemelt támogatója. “Idén volt 20 éves a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény, és ennek kapcsán fontos beszélni, különösen a Fogyatékos Emberek Világnapján, az elmúlt években lezajlott változásokról” — mondta el Szekeres Pál miniszteri biztos. “20 évvel ezelőtt még sok dolog csodaszámba ment, mely manapság már minden ember életminőségének javítását szolgálja, de nem értünk az út végére. További feladatok várnak ránk és ebben csak közösen tudunk valódi eredményeket elérni: civilek és nem civilek, kormányzati szereplők és társadalmi szervezetek. A kormány elkötelezett ebben a munkában” — tette hozzá a miniszteri biztos.
Jobb Velünk a Világ: gálaest és díjátadó a nap lezárásaként
A nap csúcspontja a Nemzeti Színházban tartott gálaest, amelynek öt éve ad otthont az intézmény. Az este során tizedik alkalommal kerülnek kiosztásra a Fogyatékosság-barát Munkahely Díjak. “Több, mint 30 vállalatnak adunk elismerést, amelyek példaértékű tevékenységeikkel jelentősen hozzájárulnak a fogyatékos emberek inklúziájához” — mondta el Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, a díj egyik alapítója. “Az idei alkalom azonban különleges, hiszen most először két új elismerés is kiosztásra kerül: a Példakép Díj, illetve a Munka-Társ elismerés. Ezeket olyan emberek kapják, akik vagy fogyatékos munkavállalóként kiemelkedő módon teljesítettek saját munkájukban és példát mutatnak érintett sorstársaiknak, vagy munkatársként segítik az adott vállalatnál az inklúzió megvalósulását” — egészítette ki az ügyvezető.
A Fogyatékosság-barát Munkahely Díjak, a Példakép és Munka-Társ elismerések mellett harmadik alkalommal kerülnek átadásra a KézenFogva Nevelőszülői Díjak is. “Az idén 25 éves Kézenfogva Alapítvány három elkötelezett és példaértékű különleges nevelőszülőt díjaz, akik a mindennapos kihívások mellett vállalják a fogyatékos gyermekek nevelését, életminőségük javítását és társadalmi integrációjuk elősegítését” — magyarázta Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője. A díj célja a nevelőszülői hivatás társadalmi ismertségének és elismertségének emelése.
A gálaműsoron az előző évekhez hasonlóan színvonalas program is várja az érdeklődőket. Fő fellépőként a Parnograszt koncertje szórakoztatja majd a nézőket, de fellép Agárdi Szilvia, Bakos-Kis Gábor, Fehér Tibor, a Nemzeti színésze, Petőcz Tamás, Down-szindrómával élő versmondó, Rozbora András, világbajnok parakajakos és a Never Give Up gospelkórus. Az est házigazdája György-Horváth Zsuzsa, az Echo TV műsorvezetője és Nagy Bendegúz, kerekesszékes világutazó.
Akadálymentesítéssel és a foglalkoztatás továbbfejlesztésével segítene a kormány
A Fogyatékos Emberek Világnapján hétfőn, Budapesten Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában tartott adventi gyertyagyújtáson vett részt, ahol hangsúlyozta:
A kormány minden lépésével abban próbál segíteni, hogy a fogyatékossággal élők minél önállóbb életet élhessenek, ehhez a legfontosabb a fizikai és információs akadálymentesítés, valamint a foglalkoztatás lehetőségének megteremtése, mert a munka tudja leginkább garantálni a szociális biztonságot.
A 2010-es 18 százalékról mostanra 40 százalékra nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, és ezt a számot tovább szeretné növelni a kormány. Fülöp Attila úgy fogalmazott, az emberek hajlamosak félni attól, amit nem ismernek, ezért a fogyatékkal élőknek kell segíteniük az épeknek, hogy beléphessenek a világukba, és úgy tudjanak segíteni nekik, ahogy arra szükségük van. “El kell érni, hogy a fogyatékos emberekre mindenki úgy tekintsen, mint a társadalom természetes tagjaira” – hangsúlyozta.
Tapolczay Gergely fideszes országgyűlési képviselő az eseményen arról szólt, hogy a fogyatékosügyben elengedhetetlen az érdekvédelmi szervezetek munkája, ezért a “semmit rólunk nélkülünk” elv alapján a kormány bevonta őket a munkába, az együttműködés során pedig az utóbbi időben több, az önálló életvitelt segítő projekt valósult meg. Ilyen például a siketeket és nagyothallókat támogató Kontakt tolmácsszolgálat, a látássérülteket és vakokat segítő Társszem program, valamint kidolgozás alatt van az autistáknak a Digitális autonómia támogatás (Data) nevű projekt is.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS