Pesti Srácok

Az egész Jobbikot kompromittálja az újabb hangfelvétel, Szávay lemondott

Az egész Jobbikot kompromittálja az újabb hangfelvétel, Szávay lemondott

A pénzügyeknél olajozottabban intézik a belső hatalmi harcokat a Jobbikban – derült ki egy Szávay Istvánról kiszivárgott újabb hangfelvételből. A gazdálkodása során számos törvénysértést elkövetett pártban nemcsak az volt előre lezsírozva a május 12-i tisztújítás előtt, hogy Sneider Tamás lesz az elnök, hanem az is, hogy kik lesznek az alelnökök. Ráadásul azt is tudták előre, hogy melyik jelölt nagyjából mennyi szavazatot fog kapni. Mindezt ugyanúgy az alapszervezetek körbetelefonálásával érhették el, ahogy Sneider megválasztását is Toroczkai Lászlóval szemben. Közben Szávay István a Facebookon bejelentette, hogy országgyűlési mandátumáról is lemond.

Közszolgálati üzemmódba kapcsolt a Jobbik Digitális Hangarchívum, hiszen rövid időn belül már a második hangfelvételt bocsátotta közre Szávayról. Az elsőn egy őt lenácizó zsidó nő megverésével hencegett a képviselő – ezt még lábon kihordta, hiszen csak a parlamenti jegyzői, valamint a jobbikos frakcióvezető-helyettesi tisztségét adta le, de a képviselői mandátumát megtartotta. Ez alighanem a pártbéli vagy aközeli „jóakaróit” is zavarta, hiszen ma egy újabb megvágott hangfelvétel látott napvilágot. Szávay ezen hallható szavai arról tanúskodnak, hogy a Jobbik május 12-i tisztújító kongresszusa csupán színjáték volt, és minden előre el volt tervezve.

A kongresszuson délután 2 órakor kezdődött a szavazás, de a most a Hír TV által közölt hangfelvételen még délelőtt, éppen Szabó Gábor pártigazgató háttérből beszűrődő nyitóbeszéde alatt hallható az eredmény jóslata, amely meglehetős pontossággal bevált. Azaz Szávay már órákkal a szavazás előtt tudta, kik lesznek az alelnökök és nagyjából mennyi szavazattal. Mint fogalmazott, elég sokat dolgozott ezen úgy, hogy „kurva sok telefont” intézett.

PestiSracok facebook image

A módszer működött, hiszen ugyanezzel a módszerrel érhették el, hogy a lemondott Vona Gábor „néppártosodó” politikáját továbbvivő Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton vezesse tovább a pártot. Egy nyáron kiszivárgott hangfelvétel szerint egy jobbikos vezető Szabó Gábor pártigazgató nevében pénzt ajánlott a küldötteknek Sneider támogatásáért. Szabó Gábor állítólag azzal is megzsarolta a tagságot, hogy nem vállalja a pártigazgatói posztot, ha Toroczkai lesz az elnök. A tisztújító kongresszus után a szoros vereséget szenvedő Toroczkai László is jelezte, hogy erős ellenszélben kellett versenyeznie neki és Dúró Dórának, mert a pártvezetés végigtelefonálta az alapszervezeteket, hogy Sneiderre szavazzanak.

A most kiszivárgott második hangfelvétellel már Szávay Istvánt is sikerült elintézniük a szivárogtatóknak, hiszen a politikus a Facebookon jelentette be, hogy országgyűlési képviselői megbízatásáról is lemond. A mandátumot visszaadja pártjának, amely így valaki mást ültethet helyette a képviselői székbe.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.