A Mandiner cikkében emlékeztet: maga a pártelnök, Gyöngyösi Márton már tavaly az amerikai követségen egy széderesten éppen Magyar Péter jobbkeze, Nagy Ervin mellett foglalt helyet. Azonban sorozatunk első részében – a szintén exjobbikos hátterű Iránytű Intézet mellett – három olyan helyi jobbikos politikust mutattunk be, akik immár Magyar Péter szervezkedését segítik. Most egy sor további jobbikos politikus fotóival igazoljuk, hogy úgy tűnik, egymásra talált a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.
Varga Judit exférje még be sem jelentette politikusi ambícióit, de már tárgyalt Sas Zoltánnal (az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnökével), aki szerint nemzetbiztonsági relevanciája lehet Magyar állításainak. Ez a gyanú persze azóta sem igazolódott.
Beleznay Zsuzsanna jelenleg is jobbikos színekben dolgozik Terézváros alpolgármestereként. Magyar Péter – a március 15-i tüntetés után – aláírta a mozgalom által kezdeményezett, „Stop 5000” nevet viselő, kamarai hozzájárulás eltörlését célzó petíciót, melyről éppen Beleznay posztolt közösségi oldalán. Beleznay egyébként rendszerint lájkolja Magyar Péter posztjait, míg utóbbi eltűrte, hogy a rendezvényén a jobbikosok aláírásokat gyűjtsenek.
Egy másik jobbikos, Szarka Barbara 2022-ben még küldöttként vett részt Jakab Péter Jobbik-elnökké történő újraválasztásában. Szarkát jelenleg független jelöltként vették nyilvántartásba a 2024-es önkormányzati választásra, azonban a Facebook-oldala szerint az Együtt Nyíregyházáért színeiben kampányol. Mindeközben nyilvánosan Magyar Péter pártja mellett áll: megosztotta a Tisza Párt programjának egy részletét, kommentelt Magyar Péter egyik bejegyzése alá, amely az Iránytű Intézet legutóbbi közvélemény-kutatását tartalmazta, és gratulált a Tisza Párt EP-képviselőjelöltjeihez.
Magyar Péter együtt fotózkodott László Károllyal, a bajai Bácskaiak a városért Egyesület polgármesterjelöltjével, s Preininger Rozáliával is, aki az egyesület képviselőjelöltje. László Károly nem sokkal ezelőtt még a DK-ban politizált, míg Preiningert a 2021-es baloldali előválasztáson a Jobbik jelölte és támogatta. A hölgy 2021-ben részt vett a baloldali előválasztáson is, és a Jobbik frakcióját választotta volna, ha a 2022-ben országgyűlési mandátumot szerzett volna.
Maradva Bács-Kiskun vármegyében, Harkai Péter még mindig aktív jobbikos politikus, ő a kiskunhalasi szervezet elnökhelyettese. 2014-ben jobbikos színekben indult az önkormányzati választáson, majd 2019-ben Márki-Zay Péter mozgalmának színeiben jutott be a kiskunhalasi képviselő-testületbe. Mindazonáltal továbbra is jobbikosnak számít, a 2024-es önkormányzati választáson az MSZP-DK-Jobbik-jelöltjeként indul.Bár Harkai Facebook-oldalán Róna Pétert és a Jobbik–Konzervatívokat is reklámozza, de Magyar Péterről szintén tesz közzé rendszerint pozitív tartalmú posztokat, és fotói alapján ugyancsak ott volt Magyar budapesti rendezvényén. Harkai aktivistatársa, Kardos Ibolya az egyik napon még Kiskunhalason tűnt fel a Jobbik–Konzervatívok standja mögött, aláírásokat gyűjtve, majd a következő napon már Magyar Péter standjánál készült róla kép, Kiskunmajsán.
A nagykövet és a Jobbik
Korábban arról írtunk, talán nem volt véletlen az a vacsora az amerikai nagykövetnél. Azt ugyan nem tudhatjuk, hogy miről beszélgetett Gyöngyösi Márton és David Pressmann, de az tény, hogy a balra tolódott Jobbik most ugyanúgy beállt a legújabb ellenzéki messiás mögé, mint az amerikai nagykövet többi vendége.
A Mandiner úgy értesült, hogy jobbikos múltú szereplők is felbukkantak Magyar mögött. Egyikük Illyés Zoltán, aki több alkalommal is jobbikosként indult Újpesten a választásokon, mindannyiszor sikertelenül. A helyi sajtó szerint Illyés még 2024 februárjában is a Jobbik–Konzervatívokat képviselte egy rendezvényen.
Külön érdekesség, hogy 2012-ben Illyés a budapesti Jobbik IT szervezőjeként kritikusan írt arról, hogy „a fiatalok tömegeit kényszerítik már életük hajnalán eladósodásra a Diákhitel útján”, miközben néhány évvel később Magyar Péter éppen a Diákhitel Központot vezette. A lap forrásai szerint szintén Magyar környezetében működött az elmúlt hetekben az óbudai Lados János is.
Lados a 2010-es önkormányzati választásokon a Jobbik színeiben indult a XI. kerületben képviselőként, de nem szerzett mandátumot. 2020 óta felügyelőbizottsági tag a Zsombolyai Kft. nevű újbudai önkormányzati cégben. Márciusban pedig Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő társaságában bukkant fel a totális érdektelenségbe fulladt fővárosi traktorostüntetésen. Érdekesség, hogy egy ilyen nevű ember teljesítette 2022-ben a fővárosi Kitörés 25 túrát, ahol egyébként pár éve még maga Z. Kárpát Dániel is szónokolt.
Klárika
2024-05-15 at 01:10
@vitéz doktor hercegbáró Stabrolemányi Grünberger Nürnberger Bromélia Leokádia !
gratula e szellemes névsorhoz, miben egyedüli találóan valós a Leokádia komponens
D a bolgár tehén
2024-05-03 at 14:40
Ez egy degenerált barom. Az ilyet már az általános iskolában jól pofán csapkodták. Most is ráférne a kis girnyóra.
Pócspetri
2024-05-02 at 07:36
Libás Péter hol békét, hol háborút, hol ezt, hol az ellenkezőjét hordja össze. Úgy riszálja magát mint egy rossz kurva. Csak a pénz és a hatalom mozgatja ezt a pszichopatát. Isten mentse meg tőle szép hazánkat! Ez a patkány szemrebbenés nélkül elküldené fiatalságunkat a Don kanyarba!
Hunnia
2024-05-02 at 07:22
Engedve önkínzó hajlamaimnak, meghallgattam Poloska Pétert:
(Z)elenszkij is a nemzeti megbékélést, a hazafiságot és a korrupció elleni fellépést ígérte, aztán mindennek az ellenkezője lett belőle.
Kinek az érdeke destabilizálni és Ukrajnára uszítani Magyarországot? Csak nem a Soros Birodalomnak?
úgyamintvan
2024-05-01 at 23:12
teljesen világos hogy Magyarral ugyanazt akarják csináltatni mint anno a Jobbikkal,a
fidesz tábort megosztani,szavazatokat rabolni a fidesztől,csökkenteni Orbán Viktor támogatottságát
Hunnia
2024-05-01 at 20:45
Poloska Péter személyében, Présasszony nagykövet a magyar (Z)elenszkijt építgeti. Ő is nagy hazafi, mint tudjuk.
Gokhlayeh
2024-05-01 at 17:08
Fog még ez a Petrácska ölelkezni a Vona féle Második Reformkorral is.
Nahát
2024-04-30 at 18:11
Magyar Péter kiírta a fb-jára, hogy nem igaz, ő nem mondta Dobrevről, amit mondott, közben ott van a hangfelvétel, amiben gyalázza Dobrev kinézetét. A másik: azt is kiírta, hogy a Medián szerint a Fidesznek 47%-a van, és a Tisza Párt lett a legerősebb ellenzéki párt huszonegypár százalékkal. Ebből Magyar Péter le is vonta a következtetést, miszerint a Fidesz mélyponton van. :-)))) Szeretnél te, asszonyverő, ilyen mélyponton lenni a pártoddal. :-))))
gyozo2018
2024-04-29 at 18:25
Ami egészen biztos:
az USA szerveinek (sic!) még mindig nem siekrült megfejtenie
a magyar észjárást.
:DDD
Ez is megy a hulladékgyűjtőbe, mint a többi.
gyozo2018
2024-04-29 at 18:23
Evidens. Most már kíváncsi lennék arra, hogy kapcsolatban állt-e Vonával.
Járt-e anno a Jóbarátnál, vagy Pressmannál.
Talpra magyar!
2024-04-29 at 15:41
vitéz doktor hercegbáró Stabrolemányi Grünberger Nürnberger Bromélia Leokádia2024-04-29 at 15:17Te nem vagy különb a dk-s Gyurcsányéknál akik egy illetékes elvtársuk azt nyilatkozta hogy M. Péter és pártja nem is rossz párt. Persze mert M. Pétered szemétkedve kerüli az ukrajnai háború migráns gender pedofil …. témákat.
vitéz doktor hercegbáró Stabrolemányi Grünberger Nürnberger Bromélia Leokádia
2024-04-29 at 15:17
Nálam fordított egyenes arányban lesz Magyar Péter egyre rokonszenvesebb azzal, ahogyan arrogántóniék egyre jobban le akarják őt járatni.
A kevesebb néha több lenne…
matrix
2024-04-29 at 14:25
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-04-29 at 12:35
Drogos bunkó paraszt !
A gumicsizmádba már rohad a kapca !
Talpra magyar!
2024-04-29 at 13:02
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy2024-04-29 at 12:35 Ország többsége nem kér e gender pedofilokból Zelenszkijék ukrajnai háborújukból az élősködő parazita gazdasági migránsokból. Ráadásul Gyurcsány csicskája Karácsony lényegében nem jár felszólalni az újraválasztásáért ráadásul a korruptságai miatt egy börtöncella már foglalt neki de úgyis az eu-s bíróság mert visszahelyeztette a kádárista komcsi bírókat na ezért még a börtöncellát megúszhatja.
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-04-29 at 12:35
‘Irgalom Atyja ne hagyj el!’ – a Fidesz (értsd: az Arrogán Tóni féle goebbels-i propagandagépezet) tényleg csak ennyire képes, hogy most meg a jobbikkal akarja Magyar Pétert lejáratni????
Hát ezek alapján tényleg nagy a beszarás Fidesz-oldalon!
Csongrádi
2024-04-29 at 12:24
Én jobban aggódok azok miatt, akik Magyar Péter mellett állnak, de még mindig a Fidesz soraiban bujkálnak és folyamatosan szivárogtatják nekik a belsős információkat.
füredi46
2024-04-29 at 10:18
Szegény Varga Judit…! Vajon, meddig nevezik még meg úgy Magyar Pétert, hogy “Varga Judit exférje”…?
Nahát
2024-04-29 at 10:01
Összenő, ami összetartozik. Most vált nyilvánvalóvá, hogy az egész jobbikos, mihazánkos álnemzeti, áljobboldali mozgalom egy Amerikából fizetett és Magyarországot maffiahálózatként átszövő, szervezett rendszer. Az amerikai szponzor most kiadta az utasítást, hogy egyesíteni kell az erőket Magyar Péter mögött. Ennyi.
chatillon r
2024-04-29 at 09:47
úgy látszik nem az új márkizaj lesz hanem inkább a cifra gúnyába bújtatott jakab péter. rajta a helytartói jóváhagyó pecsét
Béla
2024-04-29 at 09:19
24.hu írta: 2024. 04. 29. 08:41
Magyar Péter pártjának 19 tagja van
Édi
2024-04-29 at 09:17
Ha a saját pártjukat olyan tökéletesen el tudták xurni a jobbikosok, akkor már megpróbálkozhatnak a Magyar Péterével is.
aladin
2024-04-29 at 09:10
Ez a két gyalázatos Gyöngyösi és Nagy Ervin akik résztvettek a Széder estén a nagykövettel, a tüntetésekre is hozták a kipát vagy a zsebükben eldugták.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-04-29 at 09:00
Akinek az összejövetelén ilyen táblát lehet látni, ott már nincs szükség minösítésre. Megteszik saját maguk.
aladin
2024-04-29 at 08:54
Ez azért jó hogy a jobbikosok tapadnak Magyar Péterhez mert igy legalább magukkal lerántják ahol most vannak a szarba.
Árulók és köpönyeg forgatok
2024-04-29 at 08:47
Már csak Pankotai L. hiányzik, de inkognitóban ő is ott van, a tábla szövegét éjszaka már pingálhatta.
púpos pityu
2024-04-29 at 08:43
A csőcselék agyhalott.
Petya gyerek tábláján a hímtag saját fényképe
2024-04-29 at 08:35
Mikro-Magyar Péter gátlásokkal teli hülyegyerek!
Jól mutatja proli mivoltodat a tábla, amire mutatsz. A rajtalevő f@sz vagy azzal a különbséggel, hogy pszichiátriailag kóros személyed sokkal nagyobb f@szt képvisel.
Judit
2024-04-29 at 08:11
A szemetet összefújja a szél.!!!
Joris
2024-04-29 at 08:10
Mintegy papagáj (értsd: ez az érteme) hajtogatja:
Háborrrút akarok! Háborrrút akarok!
Tisztelettel, a legjobbakat.