Több fontos üzenet is elhangzott Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették, hogy a két ország stratégiai partnerségre lépett egymással. Hszi Csin-ping nemcsak azt emelte ki, hogy Kína és Magyarország közt jelenleg a legerősebbek a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok, de hangsúlyozta azt is: a két ország a jövőben szilárdan támogatja egymás központi érdekeit. Hozzátette: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az Európai Unióban. Orbán Viktor miniszerelnök ugyanitt arról beszélt, hogy hazánk a XXI. század nyertese akar lenni, ehhez pedig olyan innovatív partnerekre van szüksége, mint Kína.
Húsz év után látogatott Magyarországra kínai elnök. Hszi Csin-ping nem egyedül érkezett, kormányának számos kulcsfontosságú tagja is Budapestre látogatott, és felesége is elkísérte. A kormányzat történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök érkezését, aki az uniós országok közül csak Franciaországba és hazánkba látogatott el európai körútja során. A délutáni tárgyalások során több megállapodást is aláírtak a felek. Ezekről Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtótájékoztatón beszélt.
Az új világrend egyik tartóoszlopa a Kínai Népköztársaság
A diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján óriási megtiszteltetésnek nevezte Orbán Viktor, hogy ismét hazánkba látogatott a kínai elnök. Mint a magyar miniszterelnök kiemelte, húsz év telt el a korábbi látogatás óta, amióta számtalan változás történt a világ színpadán. Mint kiemelte, „túl vagyunk egy emberéletek millióit követelő járványon”, ugyanakkor „két éve a háború árnyékában élünk” és soha nem volt akkora esélye egy világméretű katonai konfliktusnak, mint most. Orbán Viktor kiemelte: húsz évvel ezelőtt a világkereskedelem egyközpontú volt, mára azonban többközpontúvá vált.
Ennek az új világrendnek az egyik tartóoszlopa a Kínai Népköztársaság, amely komoly befolyással rendelkezik a világpolitikai eseményekre is
– mondta.
A csatatéren nem születik béke
Orbán Viktor arról is beszélt: a kínai elnök látogatása azért is különösen fontos, mivel hazánk szomszédságában háború zajlik, és a világ jelenleg azon vitatkozik, hogy ezt a háborút folytatni kell-e. Mint kiemelte, az Európai Unió a háború mellett áll; egyedüli kivételt csak Magyarország képez, amely minden olyan kezdeményezést támogat, amely a békét segíti elő, így a kínai béketervet is.
Az a meggyőződésünk, hogy a csatatéren nincs megoldása a háborúnak, ott csak halottak és pusztítás van; csak tárgyalóasztal mellett lehet a tűzszünetről megállapodni, és a béketárgyalásokat megkezdeni
– fogalmazott.
Stratégiai partnerségre lépett a két ország
A miniszterelnök kitért arra, hogy a két ország közötti kereskedelem 20 év alatt 3 milliárd dollárról 12 milliárd dollárra nőtt; akkor egyetlen légijárat kötötte össze Budapestet Kínával, míg mára hét kínai nagyváros is közvetlen légi összeköttetésben van a magyar fővárossal. Orbán Viktor kiemelte: az akkori, elkötelezettséget nem jelentő együttműködést mára felváltotta a stratégiai partnerség. Nagy lehetőségnek nevezte, hogy Kína hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország részt vehessen a kínai gazdaságban, annak modernizációjában, és fordítva, hogy Kína is hajlandó részt venni hazánk gazdaságában, modernizációjában.
A XXI. századot meg akarjuk nyerni, ehhez partnerekre van szükségünk
Orbán Viktor kiemelte: hazánk mindent megtesz azért, hogy Magyarországon a legmodernebb nyugati és a legmodernebb keleti technológia találkozhasson, és építhessen ki kapcsolatokat, együttműködést. Mint kiemelte, a magyarság a XX. században történelmi léptékekben is nézve súlyos veszteségeket szenvedett, ugyanakkor
a XXI. századot már nem elveszteni, hanem megnyerni akarjuk, ehhez pedig partnerekre van szükségünk.
A magyar miniszterelnök kifejtette: hazánknak a legmodernebb technológiákra van szüksége, és vannak olyan területek, ahol Kína már utcahosszal vezet, különös tekintette az elektromobilitásra, az IT-szektorra vagy a vasútfejlesztésre. Kiemelte: a két ország közötti befektetési együttműködési megállapodás hozzásegíti hazánkat, hogy ezeket a célokat elérhesse. Orbán Viktor kitért arra is, hogy a két ország közötti bizalom elmélyülését jelzi, hogy az együttműködést kiterjesztették a nukleáris ipar teljes spektrumára, amelyben hazánk 50 éves tapasztalattal rendelkezik, és céljai között szerepel a nukleáris energia felhasználásának 60–70 százalékos hányadra emelése a jövőben. Orbán Viktor végezetül megköszönte, hogy hazánk a következő kínai befektetési kiállítás díszvendége lehet.
Jelenleg az eddigi legjobb a két ország közötti viszony
Hszi Csin-ping kínai elnök a sajtótájékoztatón arról beszélt: örömmel fogadta el az állami szintű látogatásról szóló meghívást Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök részéről. Ugyanakkor megragadta az alkalmat, hogy tolmácsolja a kínai nép szívélyes üdvözletét a magyar nép irányában. Mint elmondta, az elmúlt 75 évben a két ország közötti kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet jellemezte, ugyanakkor
most a legjobb a két ország közötti viszony.
Kifejtette: a látogatás során gyümölcsöző megbeszéléseket folytattak, az új korszakban a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kétoldalú együttműködésről szóló dokumentumokat írtak alá.
A két ország szilárdan fogja támogatni egymás központi érdekeit
Hszi Csin-ping kiemelte: Orbán Viktorral egyetértettek abban, hogy a két ország bizalmára építve tovább kell fejleszteni a két ország közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatokat. A kínai elnök bejelentette: közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben bejelentik az átfogó stratégiai partnerséget az új világrendben. Úgy vélte, ennek révén a két ország közötti kapcsolatokat
egy arany útra lehet vezetni, amely nagyobb célok elérését szolgálja.
Hszi Csin-ping kiemelte: mindkét fél hisz abban, hogy szilárd alapjai vannak a két ország együttműködésének, amely magas diplomáciai szinten erősödött meg a látogatás alkalmával. Mint hozzátette, Orbán Viktorral egyetértettek abban is, hogy az „Egy övezet, egy út” filozófiája és Magyarország keletinyitás-stratégiája kompatibilis egymással, ezért van lehetőség a pénzügyi és kereskedelmi együttműködés további mélyítésére. Mint hangsúlyozta,
a két ország a jövőben szilárdan támogatja egymás központi érdekeit.
Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az Európai Unióban
A kínai elnök szólt arról is: országa dolgozik azon, hogy kiterjessze az együttműködést a közép- és kelet európai országokra, amelynek kiindulópontja Magyarország. Mint kiemelte,
Kína Európára fontos pólusként tekint egy többpólusú világrendben.
Hszi Csin-ping hangsúlyozta:
Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az Európai Unióban, elősegítve az együttműködést.
Vezetőkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
J
2024-05-19 at 09:54
A kínaiak sokan vannak és szorgalmasak! Ehhez jön, szintén a nem véletlenül lett több ezer éves kultúrájuk.
Megdolgoztak a jólétükért!!
A magyarok is szorgalmasak, tehetségesek! Ha hagyják őket csodákra képesek!
Sajnos kevesen vagyunk és hiányzik a 3/4 részünk !
Nincs más választás, mint “többet ésszel, mint erővel” próbálkozni! A kínaiak értékelik a múltunkat, törekvéseinket, saját érdekeiken túl ezért is támogatnak bennünket.
Mindenesetre nem LMBTQ és ki tugja hány X-esekké akarnak átnevelni bennünket. Ez a nyomulás az emberi mivolt megsemmisítését vetíti elő. Sajnos ma a nyugat, amerika ezt akarja!?? Ja és a háborút!!
Szomorú, de ez van és ezekből nem kérünk!
Egyébként lehet, hogy eleink sztyeppi származása, tudat alatt munkálkodik bennünk és ez fog megmenteni bennünket!
lsd. pl. Dr.Kásler Miklós és mások mai, új technikai bizonyítékait származásunkról!
Zolee
2024-05-14 at 07:29
A kommunista Kína az “új világrend tartóoszlopa”. Igaz ott a választásoknqak nincs igazán jelentőségük, ha valaki nem tetszik (pl. ujgurok) azokat bezárják internálótáborokba,ahol kicsit átnevelik őket (némi tettlegességel, nemi erőszakkal fűszerezve). Köszönöm,ilyen “tartóoszlopból” kér a halál…
Kína támogatja Magyarországot: persze,hiszen nekik is érdekük,hogy belépjenek az európai piacra, és ne kelljen 100% importvámot fizetni a kínai exportcikkek után.
Egyébként meg fujj Brüsszel, fujj EU, fujj NATO…
Fordítsuk le: bajban van a költségvetés, az EU pénzbőség elapadt, elcsesztük, és lassan lecsúszunk az utolós helyre az EU-ban. Szükség van a kínai pénzre. A probléma,hogy ennek az árát az unokáink is fizetni fogják…
matrix
2024-05-11 at 18:24
t
2024-05-10 at 14:49
fapados lotyó
Talpra magyar!
2024-05-10 at 18:16
Realista economista Még jó hogy nem úgy van ahogy szeretnéd.
Talpra magyar!
2024-05-10 at 18:09
t2024-05-10 at 14:49 De akkor azt magyarázd már el hogy – franciák németek – a nyugati eu-s országok miért akarták ezeket a nagy kínai beruházásokat élőkünk megszerezni.? Érdekes hogy a francia német rivális országok egyes sajtóik hozzátok hasonlóan becsmérelték a hazánk kormányát mert rengeteg kínai beruházást szereztek meg.
Realista economista
2024-05-10 at 16:49
Nagyon egyszerű: minden kínainak adni kell magyar állampolgárságot.
Ebben a pillanatban az EU legnagyobb lélekszámú országa mi leszünk, úgyhogy nyugodtan be lehet majd vezetni a lakosságarányos szavazást és akkor mindig minden szavazást mi fogunk megnyerni!!! :))))))))))))))))))))))))))))))))))
t
2024-05-10 at 14:49
Mátrix 1×1
Hát nem is te.
Logikuss
Balekokra mindig is szükség van. Most minket találtak meg.
Logikus
2024-05-10 at 10:28
És megint csak el vagyunk szigetelve 😀
matrix
2024-05-10 at 09:50
t
2024-05-10 at 06:11
te fizeted a kinai hitelt ??
Sivalkodó nem is dolgozol -:))
20 év alatt, 200 évet fejlődött KÍNA
2024-05-10 at 07:02
20 év alatt, 200 évet fejlődött KÍNA! Nyugat, ma már KÍNA összeszerelő üzeme, és sok ország államkötvényeinek nagy részét is felvásárolta!
Anonim Andras
2024-05-10 at 06:57
A tehetetlen kapitalista eksztra profit éhség teremtette meg Kína gazdasági felemelkedésének lehetőséget. Az olcsó munkaerő miatt mindenki ott akart gyártatn. Kína felismerte a lehetőségben rejlő potenciált. Mire észbe kaptak a kapzsi kapitalista nagyurak, már több dollár milliárdjuk lett, mint az összes többinek együttvéve. A hoppon maradt nagyurak mostmár szaladhatnak a pénzük után, ha Kína jól teszi a dolgát. Már miért nem tenné jól, hiszen ötezer éves gyakorlata van benne. Remélhetőleg kiegyensúlyozottabbak lesznek a világ gazdasági erőviszonyai, ha több pólus körül oszlanak meg a hegemoniai lehetőségeink. Talán igazságosabb, emberségesebb lehet a világ.
Angie
2024-05-10 at 06:52
Húúú, mi lehet most a baloldalon?! A guta ütögetheti őket, hát még a nyugatot! Micronka így is orrolt ránk a lenyúlt aksi üzlet miatt, hiszen ők nagyon akarták azt a kínai businesst! Akkor is ránk szabadította szintén a Momentumot a tüntetéseikkel, csak az már nem jött úgy be, mint a Nolympia… Most visszanyal neki a fagyi, mert minden rajtunk keresztül fog neki menni.
Kíváncsi vagyok, mert a hírfolyamon még nincs semmmi baloldalról. Úgy látszik, még Dzsordzsi bácsi sem tért magához az ámulattól! Présemberünk is jobban jár, ha kitanulja a gyöngyfüzést és nem a mi főninkkel baszakszik.
Ahogy elnézem mégsem MP az a kalitkából kiszálló madár…
aladin
2024-05-10 at 06:27
Beleskapitány,
te le vagy maradva 30 évet, milyen elnyomás van nagyobb szabadság van kinában mint amerikában és az EU.-ban. Az emberek szabadon jönnek mennek, ott csinálhatnak üzletett a világon ahol akarnak. Azt ajánlanám, hogy ébredj fel és gyere vissza a jelenbe.
futóbolond
2024-05-10 at 06:19
kína egy telefonnal békét teremthetne – ha akarna. vagy mégsem az egyik tartóoszlop
Beleskapitány
2024-05-10 at 06:17
Azért jobban örülnék ha Kína nem egy népírtó, kommunista, elnyomó hatalom lenne.
t
2024-05-10 at 06:11
Kína amit az EU területén gyárt az onnantól fogva már eusnak számít. De attól még kínai. És csak ez számít nekik. Mi meg fizetjük a kínai hitelt.
hazaffy
2024-05-10 at 00:29
tényleg ám a 2000-es években annyit jártak ki Kínába, Gurcsány, Baljnai meg az összes többi mint Józsika a sarki Teszkóba. Ment a duma az ez az jövő hatalmas piac ezek már nem kommunisták, na ehhez képest most epét hánynak kommunistáznak meg összehordanak hetet havat.
Putyinnal dettó. Megkérdezi az ember akkor tetszett, most nem? Erre, hogy azóta megváltoztak, hát persze…
Remélem tényleg sikerül valami közvetítő vagy kijáró szerephez jutni hogy nem csinálhatják meg velünk azt amit kell.
Talpra magyar!
2024-05-10 at 00:15
Gyurcsányék amikor széthazudták és korruptan szétlopták hazánkat aközben többször járt Kínában és egy kínai beruházást sem tudott hazánkba hozni. Mert a kínaiak tudták hogy csak a nyugat és saját illetve bandája érdekeiért tett meg mindent így rengeteg rosszat az országunk ellen.
Sas
2024-05-09 at 22:16
a nyugat szeretne velük üzletelni-minket ezért támadnak.
magyar sziv
2024-05-09 at 21:34
Mennyire kell sötétnek lenni, hogy elhinni hogy Gyurcsány alatt jobb lenne..
K
2024-05-09 at 21:27
–Minek a jogosan és feltétel nélkül járó EU pénz, amit az ellenzék akar hazahozni…..:
Belép Magyarország a BRICS-be, “OSZT” jónapot, minden megoldódik.
A kínaiak segítenek majd belépni a BRICS-be.
K
2024-05-09 at 21:18
–Ez a kínai látogatás , Hszi Csin-ping látogatása Magyarország számára siker , és ez a siker elnémítja a liberális baloldali ellenzéket.
–Eljött az ideje annak is, hogy az EU politikusok is a szebbik arcukat mutassák Magyarország felé.
Jó lenne ha az EU megszüntetné Magyarország állandó rágalmazását és bocsánatot kérnének Magyarországtól a sok hazudozás miatt.
2 ÉNAKI
2024-05-09 at 21:01
Elismerés illeti Kormanyunkat a fogadtattással kapcsolatban,kinai barataink tapasztalhatták a magyar vendégszeretetet,a híres szépérzékünket. Amit lehetett TV ben minden végig kisértem.
Tetszett,hogy a repülőtéren népviseletben öltözött táncosok mutatták be tudásukat a Delegációnak.Kenyérrel,borral kinàlták a vendégeket. Szép magyar hagyomány.Isten hozta öket szép Magyarországra. Ez az én Hazám!
Vízöntő
2024-05-09 at 20:57
Hszi Csin-ping kínai elnök a franciákkal kötött stratégiai partnerséget?
Nem!
Na, most verheti a falba a fejét az összes ballibes, aztán kínjukban kommunistázhatnak!
Logikus
2024-05-09 at 20:57
Érdekes a világ legnépesenn országának a pártfogását magunk mögött tudni.
A ballibeknek most nagyon keserű a szőlő 🙂
2 ÉNAKI
2024-05-09 at 20:49
Az utóbbi évtizedek gazdasági,technológiai óriási fejlődését,vulkán szerű kitörését láthatjuk Kínában.Felfoghatatlan az a fejlődés,amit eddig produkáltak. 3 evtized alatt a világ élvonalában küzdötték fel magukat,ami igen intenziv munkára,helytállásra vall. Okos gondolat a Kormány részéről a Keleti nyitás. Országunk fejlődéséhez egyaránt hozzájárul a nyugati es keleti kereskedelem. Így kell ezt csinálni a Kormány szakértelmére vall.
Olvasom,hogy az EU nehezményezte,hogy nem jelentettük be a Kinai Elnök érkezését. Míért tettűk volna? Szuverén állam vagyunk,nem tartozunk senkinek ilyesformán számadással.
oshon
2024-05-09 at 20:48
Merjetek kicsik lenni budos magyargyulolo csuszomaszok – fujjj a fold ala budos satanfajzat – fujjj !
Logikus
2024-05-09 at 20:33
Ballibeket a gutaütés kerülgeti…. 🙂
Nem tudják, hogy miként hányják az epét anélkül, hogy a franciákra rosszat mondanának, mivel a kínai elnök ott kezdte európai körútját 🙂
aladin
2024-05-09 at 20:28
Kemény bejelentést tett a kinai elnök Hszi Csin-ping, hogy támogatni fogja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játszon az EU.-ban. Ez nem rossz mint ahogy tudjuk a baloldalt Soros támogatja az EU.-ban, most a kinaiak fogják támogatni Magyarországot az EU.-ban. Szupper!
t
2024-05-09 at 20:20
Mikor indul a pécsi nagy fal autógyár?
bl
2024-05-09 at 19:51
Kínában még termelnek, miközben nálunk a termelés/az ipar utoljára a szocializmusban volt fontos, pedig saját termelési kultúra nélkül megyünk a süllyesztőbe. Nagyon kellett volna rá vigyázni, nagyon kell rá vigyáznia mindenkinek, akinek még van.
lhotx
2024-05-09 at 19:51
Melyik lesz az az észlény, aki először ereszti meg, hogy a kínai elnök igazából kampányhúzás volt? Már várom.
Talpra magyar!
2024-05-09 at 19:30
Gyurcsány járt Kínában és semmi hasznos jó eredményt nem tudott az ottani útja során hazánk számára elérni ja persze mert a kínaiak tudták Gyurcsányról anyósáról feleségéről hogy még Magyarországgal együtt az EU-t is átkxrta és ilyeneket csinált az mszp-s szdsz-es korrupt hazug bandájával hogy a 4-es metró 167milliárdját is ellopatták egyes elvtársaival ami lopott milliárdokból szinte 60milliárd forintnyi pénz eu-s támogatás volt ezért ne csodálkozzunk azon hogy a balliberális mszp-s szdsz-es bandán a kínai illetékesek átnéztek.
Talpra magyar!
2024-05-09 at 19:22
Vannak azok a szemétkedők akik akkor amikor Gyurcsány az mszp-seivel szdsz-eseivel együtt szétlopta széthazudta csődbe a hazánk gazdaságát ne akkor ezek a szarakodó szemétkedők nem pofázták nem kritizálták azt hogy a Gyurcsány Kínában nem is egyszer ja persze mert Gyurcsánynak bírósági határozata van arról hogy lopkodta anyósával és Dobrev feleségével együtt az állami vagyont és a 100milliókat ők aztán minden szemétséget megcsinálhatnak.
Solaris
2024-05-09 at 19:08
Túl vagyunk a “járványon” bár mi, ez a két komcsi állam prímán egyetértett benne.
De egy kis szösz került gépezetbe, és a halálos vírus ismét a régi influenza néven ismerkedik.