A 2019-es választási kampányában Karácsony Gergely komplex egészségügyi reformokra tett ígéretet Budapesten, ezek jó részét azonban nem teljesítette – írja a Magyar Nemzet. Eközben a Mandiner azt szedte össze, hány fa valósult meg abból az ígéretből, miszerint minden Budapesten született gyerek után ültetnek egyet Karácsonyék. Spoiler: betartatlan ígéretek következnek.
A Magyar Nemzet összeszedte, hogy miket ígért a 2019-ben többek között az egészségüggyel kampányoló, hangzatos ígéretekkel előálló Karácsony Gergely. Ilyen volt az a terv, amely szerint a főváros a kerületekkel együttműködve egységes keretrendszert alkotott volna az alapellátás átalakítására, annak érdekében, hogy minden budapesti magas színvonalú egészségügyi alapellátásban részesüljön, függetlenül attól, hogy melyik kerületben lakik. Azonban az egységes keretrendszer kialakítására úgy tűnik, nem volt elég öt év a főpolgármesternek.
A lap szerint ugyanígy hamvába holt tervnek lehet tekinteni az egységes ellátási rendszerhez tartozó egységes ügyfélszolgálati felületet is, amelyen keresztül a főpolgármester tervei szerint minden budapesti tájékozódhatott volna az elérhető szolgáltatásokról.
A Magyar Nemzet felidézi: a főpolgármester azonban ennél is tovább ment 2019-ben, és a háziorvoshiány megoldására is ígéretet tett, mégpedig a csoportpraxisok létrehozásával, amelyeket szükség esetén újonnan létesített egészségházakban helyeznének el. A Karácsony-féle egészségházakban pedig a háziorvosi szolgáltatás mellett az ígéretek szerint kiegészítő rutinfeladatokat is végeztek volna.
Az egészségházak Karácsony Gergely 2019-es programja szerint olyan létesítmények lettek volna, amelyek alkalmasak a környéken élők számára fontos szolgáltatások, foglalkozások befogadására, rendelési időn kívül pedig ezek a létesítmények többek között működhetnek fitneszteremként is – írja a lap.
Elmaradt a nagy zöldítés
A másik kampányszlogen a zöldítés volt. A „Klímatudatos Budapest” címszó alatt megígérte: annyi új fát ültetnek a fővárosban, ahány újszülött jön a napvilágra. A Mandiner utánajárt, hogy ebből mi valósult meg, a lap pedig konkrét számokkal illusztrálta, mekkorát lódított Karácsony. A számításokhoz a FŐKERT a Fővárosi Közgyűlés által tárgyalt éves beszámolói és üzleti terveit vették alapul, amiből kiderült:
- 2020-ban 1380 darab fát ültettek, 1374-et pedig kivágtak. A különbözet plusz 6 darab.
- 2021-ben 717 darab fát ültettek, de 1020-at ki is vágtak. Így ekkor mínusz 303-al számolhattak.
- 2022-ben 13 356 fát ültettek, és ehhez képest jóval kevesebbet, mindössze 2236-ot vágtak ki. Tehát ebben az esztendőben jelentős többlettel kalkuláltak.
- 2023-ban viszont megint csak 1548 darab faültetéssel és 1895 fa kivágásával terveztek – azaz mínusz 346 darabbal.
- 2024-ben ugyancsak az üzleti tervre hagyatkozhatunk, amikor is 2162 darab faültetéssel, illetve 1928 fakivágással kalkulálnak. A különbözet plusz 234 darab facsemete.
Mindez a lap szerint azt jelenti, hogy Karácsony Gergelyék mérlege így összesen plusz 10 711 darab facsemete majd öt esztendő alatt, azaz átlagosan évi 2142 darab, amely igencsak elmarad az évi 15 ezer darabtól.
Forrás: Magyar Nemzet, Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
jámbor lászló
2024-05-15 at 10:19
Még, hogy nem alkotott maradandót szombaton felszállni a csuklós buszra egy örökké valóság két szatyorral az első ajtón hét nyolc percet kell egy buszra várni aztán meg sorba állni aztán egy úgy nevezett banya kocsit végig rángatni nem egyszerű teljesítmény ha meleg a sör nekünk úgy is jó nekem már elegem van a sok kommunista ivadékból
gyozo2018
2024-05-01 at 17:10
Maradandót?!
ROMBOLT!!
Talpra magyar!
2024-05-01 at 15:00
… … Az is érdekes hogy a balliberális zöld mszp-s kerületi vezetés közterület felügyelői csak jóval a városrendészek után érkeztek meg a tilosban parkoló autók dk-s párbeszédes – mszp-s – tulajdonosokat bírságolni a ligetbe.
Talpra magyar!
2024-05-01 at 14:53
Karácsony te a párbeszédeseiddel és a dk-s Dobrevedékkel együtt ti miért rendezitek meg illegálisan területfoglalási engedély kérése nélkül a május elsejei összeröffenéseteket? Dk-s Dodrevedékkel párbeszédeseiddel és az mszp-seiddel együtt.
szevasz_tavasz
2024-05-01 at 14:24
De hát min csodálkozunk? Ez az izé soha nem mond igazat, állandóan hazudozik.
Hazudott a nyelvvizsgájáról, az iskolai végzettségéről, a városháza eladásáról, arról , hogy csak akkor lép vissza a miniszterelnöki jelöltségtől ha elüti a villamos, a városháza udvarát megnyitják a nagyközönségnek stb. stb.
Egyáltalán, tényleg Karácsonynak hívják, vagy ebben is csak hazudik?
csakafidesz
2024-05-01 at 12:55
Karácsony semmire sem alkalmas, de arra nagyon.
Ungarn über alles !
2024-05-01 at 10:29
” soha nem alkotott maradandót Karácsony”
ugyan má’ Honjaim ! mi ez a kicsinyesség ? az állati hülyeség legmagasabb szobrához állt modellt
(köp-köp-köpköd-lapoz)
matrix
2024-05-01 at 09:41
Ez a troger csicska-báb troger gazember milyen jogon fosztja meg a több millio embereket a válaszadástól azokat akik nekik a “propaganda médiából” tájékozódnak ? (Nem csak fideszes nézi)
Büdös bunkó csicska-báb Budapest Magyarország fővárosa és nem privát soros gyarmat tulajdon! Tetü karácsony!
Az országban mindenkinek jogában áll ott és abban a médiában tájékozodni ahol akar ! (De nem kötelező !)
Miért kellene nekem az atv vagy fosbukon az információt keresni ???
Mocskos aljas troger gazember csicska-báb!
bl
2024-05-01 at 09:20
Geri-Geri még egy facsemetét se tudtál ültetni minden megszülető gyerek után? Hát az olyan sokba került volna? Ennyire hülyének nézed a Pestieket??????
matrix
2024-05-01 at 09:13
Ez is csak Magyarországon lehetséges !
Az ország fővárosának a polgármesterének bármikor és még a neki “ellenzéknek” tartott médiának sajtó TV újságíró kérdésére köteles és válasz képes kellene lenni!
De ez a csicska-báb egy buta bunkó tahó barom !
huda
2024-05-01 at 09:08
A leg undoritóbb a dk aktivisták meg az agyhalott választóik akik mosdatják ezt a retardáltat,a közösségi média televan a hányásukkkal,hogy ez a gyurcsány csicska here gergő elbaszásai ez is a fidesz miatt van meg persze orbán ,az ő saját szaruk másra kenése az amihez igazán értenek !
matrix
2024-05-01 at 08:53
SoroS 1$ hazaáruló kinjában kinosan vigyorgó pojáca !
Csak a koszos-drogos butapestit tudja agyba-kurni !
Egy kampány beszédében igy buzerálta a prolikat :
“Ha én miniszter leszek mindenki kap a bőség kosarából”
A bunkópesti beltenyészet prostik ezt is be és lenyelték!
A kosár üres a bunkópesti meg még most is várja a bőség kosarát
Figyeld meg ha ezt a bamba-pojácát kérdezik és neki magas v. kényelmetlen a kérdés
akkor szánalmas buta -bamba-tökfej vigyorba fanyarodik a pofája !
Judit
2024-05-01 at 08:10
Ideje lenne most már ha felismernék belátnák a gender-sátáni-karácsony elvtárs szavazói hogy ez a fazon semmire nem való, csak kárt okoz a Budapesti embereknek.!!! Tehát június 9-én lapátra kell tenni az összes moslékos bandát.!!! Vagyis rettenetes hülyének nézi-nézik a főnökével együtt a szavazóbázisát.!!!
Ibolya
2024-05-01 at 08:03
A fogát se pótoltatta? Végig lambadazta az 5 évet.Csak egy csomó pénzt eltüntettek a tanácsadó testülete tagjaival.El mehet a….😜