Pesti Srácok

üres ígéretek

Fővárosi kabaré újratöltve: Karácsony Gergely szerint náluk nem a szavak, hanem a tettek dominálnak (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 április 23.
Hihetetlen, hogy Karácsony Gergely képes volt új érzékenyítő videójában egy olyan kijelentést tenni, miszerint náluk a szavakat tettek követik, eközben pedig sem ő, sem az operatőrök nem nevették el magukat. A Facebook koronázatlan királya, az üres, semmitmondó, de szépen hangzó szavak nagymestere azonban továbbment, hiszen azt is hozzátette, hogy a jövőben az egyenlőségért fognak küzdeni, hogy ne az a gazdag (burzsoá) 1 százalék, hanem az elnyomott 99 százalék részesüljön a javakból. A kommunisták is ezt mondták, mégis 100 millió halott lett a szép szavak vége. Hiába megy a zöld propaganda, csúnyán előbújik mögüle a vörös proletárköpeny, egyre nehezebben bírják a szélsőbaloldali törpepártok képviselői, hogy ne ígérjenek örök életet minden magyar állampolgárnak. De a régen látott Karácsonyon kívül akadt azért ezen a héten is bőven termés, ugyanis Varju László és Czeglédy Csaba tisztességről és erkölcsről oktatott mindannyiunkat – ha valakiknek, akkor nekik biztosan hiszünk is –, de ezen kívül Fekete-Győr András is megörvendeztetett minket a nagy licit időszakában néhány szélsőbaloldali Kánaán-ígérettel; szerinte az általuk képviselt politika minden, tehát minden magyar nyugdíjasnak boldogságot hoz majd, sehol semmi szorongás, aggódás, az élet tökéletes lesz. Aki megnézi a mai Karantént, ki ne hagyja Gurmai Zitát, aki úgy hadarta el kötelező demagógiabonbonját, hogy a gyógyszerreklámok végén felhangzó kezelőorvost és gyógyszerészt említő részt felolvasó szinkronhang is nagyot csettintene. A mondanivaló természetesen teljesen másodlagos, azonban érdemes megjegyezni, hogy Gurmai ismét nyitott kapukat döngetett, a családtámogatásokat ugyanis pont az ő pártjától, az MSZP-től és a hasonszőrű baloldali szerencselovagoktól kell megvédeni. Nézzétek ma is a Karantént, amelyből a DK ötvenes éveket idéző egyházgyűlölete és halálkampánya sem maradhatott ki!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.