A kormánynak fizetett védelmi pénzről adott elő egy meseszerű történetet Karácsony Gergely a minap Gulyás Márton Partizán című műsorában ahelyett, hogy érdemi magyarázatot adott volna a baloldal egyik legnagyobb korrupciós botrányára, a Városházáig érő, a Lánchíd túlárazott felújításához kapcsolódó fővárosi számlagyár ügyére – idézte fel a Magyar Nemzet. A PestiSrácok.hu még pénteken jelezte, gyanús “védelmi pénzekről” beszélt Karácsony Gergely Gulyás Mártonnak.
Gulyás, bár finoman szólva sem vádolható jobboldali elfogultsággal, de azt már ő sem tehette meg, hogy a Karácsonnyal készített interjú során legalább pár percig nem tér ki a fenti botrányra. Karácsony azonnal „bullshitről“ kezdett beszélni, majd előadta a saját, „alternatív magyarázatát“: ez lényegében egy zavaros történet egy fideszes sajtótájékoztatóról, amit szerinte a Lánchíd renoválásán dolgozó A-Híd fenyegetésnek érthetett és pár napra rá ezért indultak meg az első utalások a számlagyárügy kulcsfigurájának mondható Vig Mór cégének.
Állítása szerint ugyan Gulyás Márton jó pár órát töltött azzal, hogy megértse, miről szól az ügy, ennek ellenére arról beszélt a műsorban, hogy semmi olyan bizonyíték, vagy akár információ nem került elő, ami a fővárosi baloldal érintettségét igazolná. Gulyás azonban csak az egyik legfontosabb tényt hallgatta el, miszerint Budai Gyulánál jelentkezett egy bennfentes, aki feltárta, miként szivattyúztak ki másfél milliárdot a Lánchíd-projektből, amiket Vig Mór és egy társa felvett készpénzben, majd ezekkel az összegekkel egy Mammutnál megtalálható biztonsági cég vezetőjével „számolt el“, onnan pedig az összegek jó része a budapesti baloldal kezébe került.
Mint pénteken megírtuk, akár még tanúként is megidézhetik a NAV-ba Karácsony Gergely főpolgármestert, aki kenőpénzeket emlegetett a Lánchíd-botrány kapcsán a Partizánnak adott interjújában. A Lánchíd-botrány Karácsony Gergely szerint nem a fővárost érinti, hanem az A-Híd Zrt-t. A – ma még – főpolgármester úgy fogalmazott, hogy neki ez védelmi pénznek tűnik, amiből náluk nincs, és kereshetik ugyan náluk, de nem fogják megtalálni
A sajtó azt is kiderítette, hogy a biztonsági cég az Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. Annak egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt. Amennyiben tehát igazak a bennfentes levélíró állításai, a Lánchíd-beruházásból „kimentett” pénzek az azt végző A-Híd tulajdonosi köréhez kerülhettek vissza, ahonnan az összegek a levélíró szerint a budapesti Városházán landoltak.
Budai ezek után feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pedig hivatali vesztegetés gyanújával elrendelte a nyomozást. Az ügyet a rendőrség végül átadta a számlagyárügyben már hónapok óta költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV-nak, akik tavaly novemberben Vig Mórt is őrizetbe vették. Az új fejleményekkel összefüggésben a napokban a Magyar Nemzet is kereste Karácsony Gergelyt, de választ természetesen nem kaptak a kérdésükre.
Új ügyvezetők, eltűnt cégek, kirámolt irodák
A PestiSrácok.hu is utánajárt a hídpénzbotrányban vándorló milliárdok ügyének. Stábunk a Sunstrike Kft. mára egyértelműen fiktív székhelyét, és az új ügyvezetők értesítési címét is felkutatta, mindenütt kirámolt irodákat talált. Riportunkban Tarlós István korábbi főpolgármesterrel együtt vesszük górcső alá a még általuk megtervezett és a Karácsonyék által megvalósult projekt közti különbségeket, ami jól mutatja: egyértelműen a főpolgármester és köre biztosította a módosításokkal és a kivitelező cégnek kedvező feltételekkel, hogy volt miből kivenni a százmilliókat.
Kiváltképp szakmán belül megmosolyogtató, hogy minivideók gyártásával néhány hónap alatt másfél milliárd forintra lehet szert tenni, pláne szakmai háttér nélkül. Ha ez az összeg közpénzből vándorol valaki zsebébe, az már nem annyira vicces. Amiről eddig senki sem beszélt: a költségvetési csalással gyanúsított eltiltott ügyvéd számlagyárcége állítólag minivideókat készített a Lánchidat felújító A-Híd Zrt-nek, azok ellenértéke volta néhány hónap leforgása alatt, négy alkalommal átutalt összesen 1,5 milliárd forint. Az már csak hab a tortán, hogy mit ad Isten, az első utalás egy héttel a tenderbontást követően történt, tehát közvetlenül azután, hogy az A-Híd megkapta a projektet.
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Édi
2024-05-15 at 13:52
Hol van már a Lánchíd a maga rongyos 5 milliárdjaval, mikor itt a vadi új 8 milliárdos hír a Tisza tájáról.
TalEle
2024-05-01 at 20:46
Karácsonynak tökre igaza van! Semmi konkrétum, csak a töketlen párt komisszár, Budai Gyula féle „összeesküvés elméletek”! Ha akart volna, a rendőrség már eddig is nyomozhatott volna a f@szopó Soros ügynök, Karácsony korrupciós ügyében… Ha a tesze-tosza, a ki tudja miért, csak immel-ámmal nyomozgató, sanda rendőrség határozottabban tenné a dolgát, például, ha igaz, hogy az agyon kamerázott Mamutban volt a pénzátadási pont, akkor játszi könnyedséggel megállapítható lenne, hogy kik vitték tovább a kenőpénzt, még akkor is, ha időközben letörölték a videofelvételeket… Minél több „érintettet” gyanúsítottként, „ott alvósra” meg kellene hallgatni, s – mivel ezek nem profi bűnözők – előbb-utóbb, valamelyikük megtörne és „énekelni kezdene”…
Tudományos libsizmus
2024-04-30 at 17:39
Azzal kezdted Karácsony 2019-ben, hogy adjon neked 50 milliárdot a kormány eü-re.
Kaptál.
Azzal most mi van?
Te simlis sumák tolvaj gazember. Játszod itt nekünk a kettőig elszámolni se tudó anyukakedvence kiskamaszt. A szellemi fogyatékos somolyoddal. Közben te vagy bazmeg az egyik legnagyobb gané.
bl
2024-04-29 at 17:37
A Tarlós-féle megmaradt 200 milliárd mire ment el? Abból is védelmi pénz lett? Gigahehehe.
Sas
2024-04-29 at 15:08
A magyar nép jámbor…azért nincs ez péppé verve.
Sas
2024-04-29 at 15:06
vannak szerény, szimpatikus fogyatékosok-kedves fogyatékosok-és van ez karácsony-típusú-aki gátlástalan fogyatékos-elég abnormális az a demokrácia, amely ezt a típust nem képes kiiktatni.de sehol nyugaton nem tudja–illetve–nem akarja.Baszottul irritáló.Az a debil feje.
Talpra magyar!
2024-04-29 at 15:06
Gyurcsány csicskája Karácsony meg minden a fővárost érintő korrupcióról azt mondja hogy nem ő volt ő ott sem volt ő nem tud róla …. pedig minden szerződés jóváhagyásán ott van az ő aláírása.
Sas
2024-04-29 at 14:58
már az probléma, hogy a szavazás—titkos-senkinek nem kell felelősséget vállalnia a döntéséért-akik megszavazták, pl. a degenerált momentumot-titkosan tehették-akik ezt a —gátlástalan— fogyatékost– szavazták meg-szintén titkosan tehették-a nevük nem kerülhet nyilvánosságra-ergo ennél az un. demokráciánál nincs irracionálisabb szisztéma.
Sas
2024-04-29 at 14:51
tipikusan posztmodern jelenség ez a degenerált.Tipikusan nyugati-se szaktudás, se valódi hatalom, se felelősségérzet, se lelkiismeret-csak médiahatás .ELMEHET A ZÁRTINTÉZETBE, AKI EZT A TÍPUSÚ DEMOKRÁCIÁT ELFOGADJA.
pm
2024-04-29 at 09:54
Rémusz, nagyjából egyetértek, tűrhetetlen AZ, ha TUDJUK hogy folyik ki kasszából a zseton, de nem teszünk érte semmit. Nagyon szép, hogy négy évig ekézik gerit ezek miatt, de azért csak végignézik.
EZ egy fidesz kritika. Azonnal a nyakára kellett volna /lépni/ tenni valami felügyeletet, amint az első hír kipattant.Mostanra nem csak 200, hanem annál sokkal több mrd folyt el. Drága dolog ám a méhlegelők fenntartása! és nem kell a demokrácia maszlag. Ha valaki alkalmatlan az le kell, és le kell tudni váltani.Az ilyen dolgok feltételeinek megteremtése is feladat.sürgető feladat.
Rémusz.
2024-04-29 at 08:40
Na látjátok feleim!!!
Ittvan a kutya elásva. Mindenki dumál, hogy így, nomeg úgy, de valahogy nálunk nincs foganata, de főleg büntetőjogi felelőse semminek!!!!
Tisztán láthatjuk, hogy Pistabácsi egypár fillért hagyott ennek a szabolcsi dilajnak, de nemcsak azt tapsolta el, demég hitelbe is sorolta a fővárost, és tette ezt úgy, hogy egy kapavágást sem tett az épüléséért és szépüléséért.
Az igaz, hogy komám-sógor-jóbarát ott lebzsel a pohi.-ban, dehát az talán csak szabad????!!!
Nézzük csak meg a szinvonalat is egy kicsikét: van vagy 40 rabló, akár alibabánál, de valahogy a 40 rablóbol egyetlen egynek sincs semmiféle normális ötlete, csupán a markát tartja néhány milláért, megasztán, olyan jól fűtenek a városházán!!
Már csak az hiányzik, hogy ezek után ezt a nyirtuskót felterjesszék Kossuth dijra!!!
Szóval, mindenki látja a tényeket, de valahogy sem az állami számvevőszéket, sem az ügyészséget, sem a királyi rendőrséget, sem senkit, aki tehetne az ügyböl kifojólag baromira nem érdeklik.
Namost, vagy ennyire kretének, vagy ők is bennevannak a mutyiban, mert ezt normális emberi ésszel máskép nem lehet felfogni.
Rémusz.
Angie
2024-04-29 at 08:33
A NAV nyomozók járjanak az ügy végére, hogy ki adott megbízást ennek a nagy összegnek az átutalására a városházától, hiszen valaki utalta ezt Víg Mórnak, aki aztán itt a piros, hol a pirost játszott az összeggel! Csak úgy magától soha nem utalódik el egy nagyobb összegű pénz! Annak nyoma van, akár elektronikusan, hogy ez miként történhetett meg! Ez az infó kb. egy másodperc alatt kideríthető, nem értem, hogy miért kell ezen ennyit rágódni?!
Judit
2024-04-29 at 08:29
Rettenetesen irritáló ez a soros sátáni-böszmék-böszméje képződmény, pláne amikor kiül a mocskos pofájára a vigyora.!!! Ez a szemétláda dologtalan moslékos DögKeselyű banda.!!!
pm
2024-04-29 at 08:18
Erre való a bíróság. Karácsonyból egyetlen értelmes mondatot nem sikerül kicsikarni? na és. Beszéljenek helyette a tények. A magyarázkodással dunát lehet rekeszteni.
Vannak hatóságaink, nyomozzanak! Derítsék ki hogy a semmittevés ellenére hogy sikerült kinullázni budapestet.
Azért elég szomorú hogy négy évig /kampányig/kell várni arra hogy elinduljon egy vizsgálat. Szeretném az eredményt még azelőtt látni MIELŐTT polgármestert választok. Azt hogy majd 15 év múlva kiderül hogy visszaélt a szolgálati gépjármű használattal nem tudnám hova tenni. Ez komoly dolog, a teljes közösséget érinti, elvárható hogy nagggyon gyorsan járjanak a végére-.
ila halo
2024-04-29 at 07:58
Ez a kajlakarógeri még arra sem képes, hogy ő maga gyártson összeesküvés elméletet: ezt is a csavaros eszű, ravasz, és minden hájjal megkent gazember csurcsótány tömi a suttyó fejébe minden nap…
Laci
2024-04-29 at 06:58
Ez a nagyra nőtt picsogó gyerek, úgy hazudik, mint a vízfolyás. Igen sokat lopott a barátján keresztül, ha Floridában sikerült lakást venni az egyik legdrágább helyen. Ha nem kerül az EU-ba képviselőnek, akkor Floridába akar menekülni. Mire megy a hyperpasszív nyelvtudásával, ha Trump lesz az elnök és kiadja. A börtön évek alatt megtanulhat angolul, lesz ideje rá sejtésem alapján legalább húsz év jár neki. Aztán picsoghat ha kezelésbe veszik a kanosok, hogy a kormány nem megfelelő hálótársakat tett mellé, de legalább gyakorolhatja a nyelvtudását. Remélem Fletó néhány cellával odébb gyakorolja majd a szopást, mert ő is ott végzi. Mert ezek együtt lopnak, csalnak, hazudnak, máshoz nem is értenek.