lánchíd-botrány
Továbbra is nagy erőkkel zajlik a Lánchíd-ügy nyomozása, fővárosi politikusokat is megvesztegethettek
Továbbra is nagy erőkkel folyik a nyomozás a fővárosi számlagyár ügyében - számolt be a Magyar Nemzet. A lap rámutatott, hogy a botrány kulcsfigurája, Vig Mór exügyvéd jelenleg is börtönben van, a letartóztatását nemrég hosszabbította meg a bíróság, így a férfi nyár végéig biztosan rács mögött marad. A hatóság adócsalás, hűtlen kezelés és vesztegetés miatt is eljárást indított, a szálak pedig a Karácsony Gergely vezette Városházáig érnek.Vesztegetés, hűtlen kezelés és adócsalás miatt is nyomoz a NAV a Lánchíd-botrány kapcsán
Három bűncselekmény miatt is nyomozást folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a fővárosi számlagyár ügyében – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került hatósági határozatból. Mint a portál kiemelo, a Karácsony Gergely vezette Városházáig érő botrány kapcsán a hűtlen kezelés, a vesztegetés és a költségvetési csalás gyanúját is vizsgálja az adóhatóság.Folytatódnak a tanúkihallgatások a Lánchíd-botránnyal összefüggésben
Vig Mór Sunstrike Kft. nevű cégével korábban szerződéses viszonyban levő tanúkat hallgatott és hallgat meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Lánchíd felújításával kapcsolatos költségvetési csalási ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. A portál úgy tudja, a nyomozók a tanúkat részletesen kikérdezik a Sunstrike-kal fenntartott üzleti kapcsolatukról.Munka helyett ovis durci: Karácsony Gergely megsértődött Magyar Péterre, és a Dunával harcol a Tisza ellen
Aki esetleg azt gondolná, hogy Karácsony Gergely szűk két héttel az EP- és önkormányzati választások előtt végre dolgozni kezdett, az csúnyán csalatkozhat, hiszen ez az ünnepi pillanat még nem jött el. Túl korán van még ehhez. A főpolgármester azonban a múltkori keménykedést követően visszatért régi énjéhez és bizony sértődős kedvében volt, most éppen Magyar Péterre durcizott be. Tudjuk, hogy egymás gyötrése és köpködése kötelező feladat a baloldalon, a tét pedig egyre nagyobb. A másik sértődős nebáncsvirágnak, Magyar Péternek – ahogy sokaknak – nem tetszett Karácsony Gergely budapesti munkája, a Lánchíddal kapcsolatos töketlenkedése és károkozása, ezt pedig elmondta egy interjúban. Nem kellett volna, mert a két takaréklángelme találkozása olyan komoly lángokat keltett, amit Karácsony a Duna vizével próbált oltani. A hatalmas poén ebben az volt, hogy Karácsony a főváros védőangyalaként a Tisza ellen a Dunát vette elő. Jobb dolga nem volt neki sem.Városházi botránysorozat: a politikai felelősség Karácsony Gergelyé, ám a bűncselekményekért is felelnie kell valaki(k)nek (videó)
Újabb és újabb csontvázak esnek ki a Városháza szekrényeiből. Újabb és újabb feljelentések születnek vélt, vagy nem is annyira vélt, a Városházához köthető bűncselekmények elkövetése miatt. Milliárdokról van szó. Milliárdok jártak ide-oda a látszólag útvesztőben, csakhogy előbb-utóbb minden kiderül. A Lánchíd-botrány még nem is ért a csúcsára, az adóhatóság gőzerővel nyomoz, újabb költségvetési csalásgyanús ügy miatt született feljelentés. A politikai felelősség egyértelműen Karácsony Gergelyé, a konkrét jogi felelősséget majd a hatóságok állapítják meg a büntetőeljárásokban - fogalmazott az ügyekkel kapcsolatban Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő.A Vörös Polip behálózta az egész országot? – A Lánchíd-botránytól az önkormányzati kertészeti bizniszig terjedhet a háló (videó)
Két megalapozott gyanúsítással, illetve több nyomozással alátámasztott korrupciógyanús ügyhalmaz borzolja a gazdasági és a politikai életet napjainkban. A szereplők, a kapcsolatrendszerek miatt egyszer csak feltűnt a Vörös Polip, a baloldali politikai és érdekcsoportok "játszótere". A Vörös Polip a Lánchíd-botrányban éppúgy tetten érhető, mint az önkormányzati kertészeti bizniszben. Mindkét ügycsoportot több nyomozásban – NAV, rendőrség – is vizsgálják. Egyelőre nem tudunk arról, hogy például a Vig Mór nevével fémjelzett Lánchíd-botrány kapcsolódik-e a kertészeti tevékenység körül felbukkanó maffiaszerű tevékenységekhez. Egyelőre.Kiszelly Zoltán a Mi kérdezünkben: Szentkirályi Alexandra esélyes kihívója Karácsony Gergelynek (Videó)
Közelednek a június 9-i választások, ezzel egy időben a főpolgármester-jelöltek igyekeznek minden törzsszavazót megmozdítani. Ennek részeként Karácsony Gergely büszkén jelentette be, hogy 25 ezren (a főváros lakosságának mintegy 1,5%-a) szavaztak a második Budapesti Lakógyűlésen. Szerinte ennek eredményei kötelezik a kormányt, de még a külföldi befektetőket is a rákosrendezői beruházásokkal kapcsolatban. A Lánchíd-botrányba keveredett főpolgármester görcsösen igyekszik azt kommunikálni, hogy ő a fő esélyes a választás megnyerésére, azonban még érheti meglepetés a politikai nagyvadat júniusban. Kiszelly Zoltán a Mi kérdezünkben hangsúlyozta, hogy a jelölteknek a kampány utolsó három hetében már a bizonytalan szavazóknak kell olyan üzeneteket megfogalmazni, ami a törzsszavazókat már nem mozgatja meg. A Századvég politikai elemzési igazgatója elmondta, hogy Szentkirályi Alexandrát egy jó vezetőnek tartja, aki képes a kormánnyal együttműködve a fővárosért dolgozni. Mint ismert, a volt kormányszóvivő jelöltségét a főpolgármester-jelöltek közül elsőként és mind ez idáig egyetlenként vette nyilvántartásba a Fővárosi Választási Iroda. Kiszelly Zoltán elemezte lapunknak a három fő jelölt kampánystratégiáját, közösségimédia-használatát, valamint kitért a pártokkal kapcsolatos közvélemény-kutatások eredményeire is. Részletek a videóban!Az alvilágig érhettek a Lánchíd-botrány kulcsfigurájának kapcsolatai
Hamarosan súlyos testi sértés kísérlete miatt ülhet a vádlottak padjára a Lánchíd milliárdos túlárazásával összefüggő fővárosi számlagyár főszereplője, akit azzal vádolnak, hogy összeverette egyik haragosát. A támadók igazi alvilági nehézfiúk voltak, ráadásul egyiküket korábban a hírhedt „kötözős” rablóbanda tagjaként azonosították a hatóságok.Lánchíd-botrány: összeesküvés-elméleteket tud gyártani, de érdemi kérdésekre továbbra sem hajlandó válaszolni Karácsony Gergely
A kormánynak fizetett védelmi pénzről adott elő egy meseszerű történetet Karácsony Gergely a minap Gulyás Márton Partizán című műsorában ahelyett, hogy érdemi magyarázatot adott volna a baloldal egyik legnagyobb korrupciós botrányára, a Városházáig érő, a Lánchíd túlárazott felújításához kapcsolódó fővárosi számlagyár ügyére - idézte fel a Magyar Nemzet. A PestiSrácok.hu még pénteken jelezte, gyanús "védelmi pénzekről" beszélt Karácsony Gergely Gulyás Mártonnak.Ajánljuk még