Folytatja ma munkáját az Országgyűlés, amin természetesen szó volt a közelgő önkormányzati választásokról és az embernek olyan érzése van, mintha nem egy városról beszélnének a képviselők. Szabó Tímea szerint ugyanis Budapest Karácsony Gergely regnálása alatt fejlődött, Dömötör Csaba szerint viszont visszaesett. Ezen kívül az egészségügy és az akkumulátorgyárak kérdése is aktuális lesz, de a gazdasági növekedés érdekében tett további lépésekről is vitáznak a képviselők. Kövesse velünk élőben!
Az ülés kezdetén a képviselők egyperces néma csenddel emlékeztek meg a nemrég elhunyt szocialista képviselőtársukról Molnár Lászlóról. Ezt követően pedig a napirend előtti felszólalások következtek.
Az LMP képviselője, Kanász-Nagy Máté kezdte a sort és a Föld napja alkalmából elmondta, hogy ennek a napnak a lényegét nem érti a kormány, mert az az iparpolitika, amit folytatnak a Föld kizsákmányolásáról szól. Erről szól az akkumulátorgyárak kérdése is. Az EP-képviselők választásának tétje például az, hogy megállítja-e valaki ezt a tendenciát. Május elseje alkalmából pedig elmondta, hogy ennek a napnak az üzenete a megbecsült munka és munkás, de az akkumulátorgyárakban kizsákmányolják a munkásokat. Kanász-Nagy szerint a nyugati és keleti befektetőket nem kiszolgálni kell, hanem szembemenni velük.
Koncz Zsófia államtitkár válaszában elmondta, hogy a tiszta környezet kérdése a kormány számára prioritás. Majd említette a TeSzedd! akciót, amit a Föld napjából indítottak el és egyre többen csatlakoznak hozzá. Félmilliárd tonna hulladéktól szabadították már meg az országot. Támogatja a Petkupát is és pályázatokat is hirdettek. A zöldenergiára kitérve elmondta Koncz újra, hogy a munka-és környezetvédelmi szabályok nagyon fontosak a hatóságok számára. Korábban az LMP az elektromos autók mellett állt, most pedig az akkumulátorgyárak ellen kampányolnak. A kettő egymás nélkül viszont nem működik.
Többet érdemel Budapest
A Párbeszéd részéről Szabó Tímea az önkormányzati választásokról beszélt. Szabó szerint a Fidesz két főpolgármestert indított, az egyik Vitézy Dávid, a másik Szentkirályi Alexandra. Utóbbiról elmondta, hogy szörnyű, hogy azon viccelődik, hogy Karácsony Gergely nem vezet, amikor tudva levő, hogy apja autóbalesete miatt van ez így. Vitézyről pedig elmondta, hogy államtitkár volt. Munkásságáról elmondta, hogy az elektronikus jegyrendszer bukása hozzá kötődik, a Közlekedési Múzeumra pedig pénzt pazarolt. A két jelöltnek Szabó szerint semmi másra nem kell Budapest, mint hogy szivattyúzzák innen is ki a pénzt. A Párbeszéd szerint biztos, hogy Karácsony fogja vezetni június 9. után a fővárost. Karácsony mellett elmondta, hogy ő zöldít, 35 ezer fát ültetett, nem betonoz. 14 év alattiak ingyen közlekednek a tömegközlekedési eszközökön a fiatalok. Ingyenes MR és CT vizsgálatok vannak, megemelte a munkavállalók bérét és megtiltotta a családok kilakoltatását stb.
Dömötör Csaba államtitkár szerint nagy bajban lehet a párt, ha ilyen kampányszöveget kell elmondani a parlamentben. Szerinte mindenki alkalmasabb Budapest vezetésére, mint Karácsony. Ha baloldali érzelműekkel beszélget az ember, akkor ott is negatív a megítélése a főpolgármesternek. Ha nem számítjuk az állami támogatásokat, akkor nem tud elszámolni az elmúlt évekkel. A dugóhelyzet katasztrófa, 85 órával többet ülnek a dugóban az emberek, mint korábban. A megtakarításokat felélték és most csődközeli helyzetben vannak. A zöldesítésről elmondta, hogy a Városháza parkoló zöld lesz, de ebből sem lesz semmi. Pedig ez volt az első ígérete. A Lánchíd-botrányról elmondta, hogy szörnyű, ha nem tudott erről az ügyről Karácsony, mert mögötte a DK kilopott mindent. Dömötör Csaba szerint többet érdemel Budapest.
Minden évben nő a gyerekekre fordított összeg
A szocialista Komjáthi Imre szerint komolytalan a gyermekvédelem, mert soha senki nem akarta a gyerekét átműttetni. A gyermekvédelmiseket pedig kirúgták -emlékeztetett. A gyermekeket nem konzultációval és könyvfóliázással kell megvédeni, de ezt a kormány lesöpörte. Majd felsorolt néhány dolgot, amire a kormány nemet mondott, például a gyermekvédemi ombudsmant létrehozását. A munkaalapú társadalomhoz tudás kell, de a gyerekeket az egészségtől és a tudástól megfosztják.
Rétvári Bence államtitkár válaszában elmondta, hogy csapongó volt ez a felszólalás, idétlen hajú fickónak nevezni Trumpot erős. Majd kitért arra, hogy nem volt olyan év, amikor ne növelte volna a kormány a családtámogatás összegét. A korábbi kormányok csak elvettek a gyerekektől. Példaként említve az adókedvezmények elvételét. 13 milliárd forintot elvontak a gyermekvédelmi rendszertől, amikor az IMF ezt kérte. Azoktól vettek el pénzt, akik mások gyerekeit nevelik, mert ezeknek a gyerekeknek nincsenek szülei. Lenne miért bocsánatot kérnie az MSZP-nek -jegyezte meg. Majd felsorolta mennyi mindent nem szavazott meg az ellenzék, ami a gyerekek jólétéről és védelméről szól. Holnap fognak vitázni a gyermekvédelmi törvényt szigorításáról, mutassák meg most, hogy hogyan látják ezt a kérdést.
Szúrja a baloldal szemét a mini Dubaj beruházás
Az interpellációk a DK-s Arató Gergely felszólalásával kezdődött. A képviselő szerint a kormány megszorításokkal bünteti az önkormányzatokat. Majd kitért a mini Dubajként elhíresült beruházásra, amivel az a baja, hogy nem a budapestiek érdekeit szolgálja, hanem a kormány érdekeit. Azt gondolja, hogy ott nem kollégiumok épülnek, hanem orosz, kínai, arab milliárdosoknak vesznek majd ingatlant. Minden budapestinek 175 ezer forintjába kerül ez a beruházás. Reptéri vasutat is akarnak a mini Dubajhoz- tette hozzá.
Ágh Péter államtitkár válaszában elmondta, hogy nem valós, amit mond Arató. A beruházási és közlekedési minisztériumnak annyi a dolga, hogy ott a szemetet megtisztítsák és alkalmassá tegyék arra, hogy Budapest aranytartaléka legyen ez az elhanyagolt terület. Hogy ezután mi történik ott a jövő dönti el. Jelenleg a fővárosnak építik. Évekig nem foglalkozott ezzel a területtel senki, ott így jövőt nem lehet építeni.
Arató szerint 14 éve nem tesz semmit a kormány ezzel a hellyel, de most meg az a baja, hogy mégis hozzányúlnak.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
D a bolgár tehén
2024-05-03 at 14:36
Ez az ocsmány lotyót még Afganisztánban is utálták, de baloldalon megtalálta a hozzá passzoló ostoba, jellemetlen, buta csürhét.
lesi
2024-05-03 at 07:23
hát én is úgy veszem észre kőröm cipőbe kell járni nehogy koszosak legyenek a járdák
Talpra magyar!
2024-04-30 at 20:54
Persze mert ez a párbeszédes Szabó Tímea sokáig tartózkodott Afganisztánban és ez miatt is neki az afganisztáni állapotok a nyerőek és tetszenek. Szabó Tímea momentumosaival együtt hazánkat teljes migránsok által benépesítendő országgá akarja csinálni.
Nahát
2024-04-30 at 18:02
Kedves Szabó Tímea! Én csak annyit kérdeznék: hülye-e vagy?
Talpra magyar!
2024-04-30 at 13:59
Te korrupt hazudozó DK-s Arató Gergely szégyelld a kommunista fasiszta pofádat ti dk-sok akartok a hazánkba beengedni rengeteg 100ezer élősködő parazita tanulatlan lusta muszlimot és egyéb migránst mint ahogy az alkoholista Gyurcsányod hazudta hogy nekünk jók lesznek a migránsok te szemétkedő hazaáruló a LÓSZART LESZNEK NEKÜNK JÓK AZ ÉLŐSKÖDŐ MIGRÁNSAITOK!
Rózsa
2024-04-30 at 09:22
Ezek építeni nem tudnak,és nem is akarnak, így hát az összes rombolásukat építésnek, fejlődésnek hirdetik, mert szerintük a rombolás is egy fejlődés, csak szerintem ez egy visszafelé haladás. Na ez az ő fő irányvonaluk.
Kondor Imre
2024-04-30 at 05:44
Te jó isten!!ez timike mintha távirányítóval irányítanak.Szerintem ezeket, a CIA rakta össze, csak selejtesre sikerült az egész gyártás.Mindegyik össze vissza beszél, s nem tudják hol vannak.Főleg a magyar kiadványok leg selejtesebek,javíthatatlan selejt az egész kuka.
Ilyen a DK,momentum,s a többi s a többi.
Kuvasz
2024-04-30 at 03:06
Korrupció fejlődésére gondolhat,meg a kenőpénzek beszámítására beépítésébe a vállalási árakba a közbeszerzésekbe.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-04-29 at 23:56
Persze hogy fejlödött. DE HOVA???
T.rex
2024-04-29 at 20:05
Tisztelt Kroó Zita! Boldog névnapot!🌹
matrix
2024-04-29 at 18:57
Parazita kriptaszökevény !
6 = 6 párt 13 500 hasznos idiota barom becsepeszte a parlamentbe !
(pro párt 2250 idiota !)
Most meg 9,7 Milló magyar nevében csahol a parazita szuka
X3
2024-04-29 at 18:37
Kabul kivénhedt,elhervadt rózsája már csak tudja.Sorolja fel azt a fejlődést,ami a zavaros agyában létezik.
lesi
2024-04-29 at 18:33
való bööööööszme !!! vagy csak teteti magát
Édi
2024-04-29 at 18:31
Pont annyit fejlődött Budapest karácsonytol, mint Timi kémtől Kabul, de míg Kabul megállt a fejlődésben, mert Timi már nem ott kém, karácsony mindig itt van Budapesten és mégtovább fejleszti.
bl
2024-04-29 at 17:31
Karácsony Gergely alatt fejlődött Budapest, Cseh Katlin meg azért harcolt Brüsszelben, hogy megkapjuk az uniós forrásokat. Egy fordított világban valóban így van. Hehehe.
RE: nemzeti
2024-04-29 at 16:11
Igazad lehet, ha a Fidesz+KDNP nem érne el 50%-ot, akkor véres Majdan jöhet. A Facebookból világos, hogy a Tisza-Magyar trollok teljesen megőrültek, és akár a tömeggyilkosságra is foghatók egyesek. Tudjuk nagyon jól, hogy nem nehéz a csőcseléket feluszítani véres erőszakra, lásd csak a teljesen értelmetlen kordonbontásokat a Várban.
papamaci
2024-04-29 at 15:53
Lószart Mama!
Kalácsony Gelgely nem a baleset miatt nem vezet, hanem azért mert nem tudott levizsgázni. (Ahogy angolból sem)
Gábor lovag
2024-04-29 at 15:53
Ezek egytől egyig sorosista zsoldosok … ja és teljesen hibbantak is
Judit
2024-04-29 at 15:48
Ez a soros-sátáni-böszmék-böszméje afgán pincsikutya szabóté hogy nem normális az egészen biztos.!!! De hogy a moslékosokra szavazóit ennyire hülyének nézi, nem semmi.!!! Már mindenki undorodik tőle.!!!
Talpra magyar!
2024-04-29 at 15:23
Dk-s Arató Gergelyék akkor amikor még mszp-sekként Gyurcsány gazdája volt a miniszterelnök 2004-től akkor csak két év kellet nekik hogy teljesen csődbe szétlophatták a hazánkat ráadásul még Aratóék szemétkedve hamis adatokat küldtek Brüsszelbe hazánk pénzügyi helyzetéről. Közbe meg lopkodták a 4-es metró 167milliárd forintját is.
púpos pityu
2024-04-29 at 14:53
Kényszer zubbonyt erre e nőre, miért nem él az ilyen Kabulban vagy Washintonban, vagy Kijevben. Itt csak árt mindenkinek.
miss Szabó
2024-04-29 at 14:50
Szabó Tímea ezért kapja pénzt Soroséktól. Megszolgál érte.
Ursa Major
2024-04-29 at 14:48
Mindig ez tetszik a legjobban: legyenek akkumulátoros autók! Ne legyen akkumulátor gyár! Ennyire hülyék a zöldek.
Mondjuk én is a benzines és hibrid autókat javaslom.
nemzeti
2024-04-29 at 14:42
Ezek össze fogják adni a bolsi szavazatokat Magyar Péterrel együtt az összeset.
Aztán ha több mint a Fideszé, jön a MAJDAN.
Most akarnak kormányt buktatni erőszakkal.
Ungarn über alles !
2024-04-29 at 14:37
a szikkadt CIA-ribanc meg a cseLeMPés natúr barmok, kínjukban már az anyjuk szarát csócsálnák, ha nem lenne terítéken az akku-gyártás…
laszits
2024-04-29 at 14:20
Ennyi hülyeséget összehordani csak azért, hogy a TV nyilvánossága előtt hangozzon el…
Hát valahogyan koordinálni kellene ezt is, ha nár az o.gy.-i képviselőknek nincs annyi képességük, képzettségük, hogy színvonalasabb legyen az Ország háza. Komjáti egy proligyerek. Most járatják valami felsőfokú intézménybe, de lehet, ő is csak az indexét hordja be időnként.
Javaslom, inkább a kocsmába járjon inni, mert az legalább meglátszik rajta.
gyozo2018
2024-04-29 at 14:06
Nem mondhat mást Szénalapát Szalmakapa Timike, mint a lényege: HAZUG LIBBANCS.
(De mi ez “A jenki lesi Budát az ablaknál” című kép a PS hirdetésben?!)
Štefan Karácsony
2024-04-29 at 13:37
Mi az?
Ez az ökör manapság nézte az Orwell 1984 filjét?
Szlovákiából…..
Okos-ŐsLAKOS
2024-04-29 at 13:36
ZITA gratulálok, Isten éltesse! boldog névnapot kívánok! Ma is!
(8 napon belül)
btw
Most rikítozott a kabul ciaÓ száradt kórója, kis-g szerinte SZUPER BUDAPESTET épített!
Hja ha vélelmezhetőn a cia Ó fizet?!
2024.04.29. 13:35′