![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2018/04/gyárfás-hpgy-2-e1526125896305.jpg)
Gyárfás Tamás több egykori nap-keltés munkatársát hallgatta meg a Fenyő-gyilkosság ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – értesült a PestiSrácok.hu. A védelem által idézett tanúk a volt úszóelnök védekezését erősítették meg, miszerint Gyárfás már Fenyő halála előtt rendezte konfliktusát a kivégzett médiacézárral, igaz, a rendőrség ezt másképp gondolja. Gyárfásék emellett szembesítést indítványoztak a Fenyő-ügy egyik koronatanújával, aki szerint Portik és Gyárfás egy étteremben döntött Fenyő János haláláról. A hatóság azonban elutasította az indítványt, mivel szigorúan védett tanúról van szó.
A Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás több egykori nap-keltés munkatársát hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – nyilatkozta portálunknak az ex-úszóelnök védője, Bánáti János. Az ügyvéd elmondta, a védelem által idézett tanúk Gyárfás Tamás álláspontját erősítették meg, amikor vallomásaikban beszámoltak a Nap TV volt tulajdonosának Fenyő Jánossal való konfliktusáról, majd a vitájuk elsimításáról. Ismert, a halálos ellentét egyik oka az volt, hogy Fenyő egy darabig rá tudta tenni a kezét a Nap-keltére, ám a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Választott Bírósága 1996. október 11-én Gyárfásnak adott igazat. Gyárfás rendőrségre megküldött írásos védekezése szerint az ellene folyó hadjárat a döntés után leállt a Fenyő-féle Népszavában, ügyvédeik közreműködésével megkezdődött a békülési folyamat, megszüntették egymással szemben a peres ügyeiket, és megállapodásban vállalták, hogy a továbbiakban egymás jó hírének keltésére törekednek. A médiamogul visszavonulását Gyárfás azzal magyarázta, hogy „Fenyő pragmatikus üzletember volt”.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/08/portik-gyarfas4.jpg)
Részlet a védett tanú vallomásából. Fotó: PS
Gyárfás szembesítést kért a koronatanúval
A rendőrség ugyanakkor azon az állásponton van, hogy a Fenyő-Gyárfás konfliktus nem enyhült, éppen ezért az úszószövetség egykori elnöke két alvilági kapcsolatához, Tasnádi Péterhez és az olajozásból milliárdos vagyont felhalmozó Portik Tamáshoz fordult, hogy szabadítsák meg legnagyobb ellenségétől. Ezt a verziót erősíti az a koronatanú, akivel Gyárfás a szembesítést is vállalta volna, ám a rendőrség nemrég elutasította a védelem indítványát arra hivatkozva, hogy szigorúan védett tanúról van szó – erősítette meg portálunk információit Bánáti János.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/08/portik-gyarfas2.jpg)
Részlet a koronatanú vallomásából. Fotó: PS
A Művészinasban dőlt el Fenyő sorsa?
Az alapügyben 40-es számmal jelzett tanú vallomásában egyébként arról beszélt, hogy Fenyő keresztülhúzta Portik és Gyárfás médiaüzletét, noha korábban már mindenről megegyeztek és Portik még a magas rangú politikai kapcsolatait is bevetette volna, hogy az üzlet simán menjen. A tanúvallomás szerint, amikor Portik a tulajdonában lévő Művészinas étteremben ülve a médiamágnás kihátrálását megtudta, őrjöngeni kezdett és kijelentette, hogy „hazavágja” Fenyőt, amire a szintén a vendéglőben tartózkodó Gyárfás Tamás úgy felelt: „Tomikám, ezzel nekem is nagy szívességet tennél, ez a szemét tényleg golyót érdemelne”. Erre az olajos vállalkozó feldühödve azt mondta, „hát akkor én kinyíratom”. A tanú hangsúlyozta, nagyon megijedt, mert látta, Fenyő megölését Portik és Gyárfás is komolyan gondolta, és amikor a híradóból megtudta, hogy meggyilkolták a médiamogult, egyből arra gondolt, lehetséges, hogy ehhez nekik közük van. Gyárfás azonban tagadja, hogy jelen volt az étteremben, sőt, állítása szerint Portikkal soha nem találkozott nyilvános helyen, csak az utcán beszéltek.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/07/IMG_1656.jpg)
Részlet a Fenyő-vallomásból. Fotó: PS
Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom urát 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg a Margit utca 4-es szám előtt, amikor megfogta a piros lámpa. A feltorlódott kocsisorban várakozó Mitsubishiből kiugrott egy férfi, aki az Agram 2000 típusú gépfegyveréből tizenkilenc lövést adott le Fenyő Jánosra. Az ügyben a tettest, Jozef Roháčot életfogytiglani fegyházra ítélték, de Gyárfást és Portikot csak húsz évvel a bűncselekmény után gyanúsították meg felbujtással. A bizonyítékok között van egy hangfelvétel, amin az Energol-vezér és az ex-úszóelnök a Fenyő-gyilkosságról beszélnek. A beszélgetést Portik évekkel az emberölés után vette fel.
A Fenyő-gyilkosságról írt legújabb cikkeinket itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatják.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS