Pesti Srácok

Bűnpártolással gyanúsítják a Fenyő-ügyben a volt fellebbviteli főügyészt, Ihász Sándort

Bűnpártolással gyanúsítják a Fenyő-ügyben a volt fellebbviteli főügyészt, Ihász Sándort

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt a Fenyő-gyilkosság ügyében - olvasható a főügyészség közleményében. Ihász Sándor korábban a Fővárosi Főügyészség, később a Fellebbviteli Főügyészség vezetője volt tavaly decemberig, amikor Polt Péter indokolás nélkül megszüntette vezetői megbízatását.

A főügyészség azt írja, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított nyomozás során, 2018. április 20-án, a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott. A gyanúsítottat a házkutatás után kihallgatták. A közölt megalapozott gyanú lényege szerint, a volt főügyész az akkori, illetve korábbi hivatali beosztásából eredően hivatalos tudomással rendelkezett arról, hogy az úgynevezett Fenyő-gyilkosság felbujtója továbbra is ismeretlen, és azt is tudta, hogy a felbujtó felderítése érdekében a hatóságok évek óta erőfeszítéseket tesznek.

A gyanú szerint a volt főügyész 2017 októberében a Fenyő János sérelmére megvalósított emberöléssel kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát átvette a hivatali helyiségében. A leirat átadója az időközben felbujtással meggyanúsított egyik személy volt, aki azért fordult az általa személyesen ismert gyanúsítotthoz, hogy tőle tanácsot kérjen. Ihász Sándornak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, e személy, vagy személyek büntetőjogi felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességeit, így azt, hogy a felmerült bizonyítékokat a nyomozó hatóság részére átadja, nem teljesítette, az átvett leiratot hivatali helyiségében tárolta. Ezen bizonyítékok a Központi Nyomozó Főügyészség által korábban lefolytatott házkutatás során kerültek lefoglalásra. Az emberölés felbujtóinak gyanúsítotti kihallgatását követően kerülhetett sor Ihász Sándor gyanúsítotti kihallgatására. Ihász a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A továbbiakban szabadlábon védekezik.

Ihász ügyvédje, Papp Gábor a hvg.hu-nak azt mondta, abszurd, ténybelileg és jogilag megalapozatlan a gyanúsítás.

PestiSracok facebook image

- mondta Papp Gábor.

Miként azt a PestiSrácok.hu elsőként megírta, kedden a rendőrség a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként meggyanúsította az úszószövetség volt elnökét, Gyárfás Tamást, akinek a házi őrizetének elrendeléséről ezekben a pillanatokban dönt a bíróság.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.