Kommunista jelképet választottak közös szimbólumuknak a kormány ellen tüntetők. A közösségi médiában szerveződő tüntetés borítóképeként tüntették fel az átkos korszakot idéző felemelt öklöt. A közös “zászló” alatt egyébként szinte az összes ellenzéki párt egyesült. Összeállt a Jobbik, az MSZP, a DK, a Liberálisok és az LMP. Együtt vonul utcára szoci és jobbikos, Gyurcsány és magukat rendszerváltónak tartó ellenzéki politikusok, köztük a parlamenti “ellenzéki színészválogatott”. A civil tüntetők száma a Facebook-esemény aktivitását tekintve ezúttal is legfeljebb 30-40 ezer lehet, ami töredéke a kormányt támogató kétmillió embernek, vagy akár annak a több százezres tömegnek, akiket a Békemeneteken szoktunk látni. Ennek ellenére a néhány tízezer most azt hirdeti, “ő a nép”, és a nép most a hatalom átvételére készül. Forradalmat, sőt népuralmat emlegetnek, és már saját ellenzéki politikai vezetőikre is csak legyintenek. Szerveződött egy olyan ellenálló csoport is, amelyik a franciaországi tüntetéseket tekinti mintának és követendőnek. Arra is büszkék, hogy csoportosulásuk alapítói között elítéltek vannak, és kijelentik, hogy ők nem fognak békésen vonulgatni, sokkal radikálisabb eszközök megvalósítása a céljuk, mint bankok, vagy plázák blokkolása. Azt is kiírták az oldalukra, hogy arra sem haragszanak, aki hoz magával valami “kirobbanót”…
Lángba borítanák Budapestet a tüntetők
Az összeborult ellenzéki pártok és az ország karácsonyfájára is rátámadó, szánkógyújtogató “ellenálló nép” január ötödikére hirdetett országos tüntetést a “rabszolgatörvény” ellen, ami persze már régen nem a törvényesen elvállalható túlórák számának emeléséről szól, hanem arról, hogy “elég volt mindenféle hatalomból”. Az ellenzéki pártok képviselői talán valamilyen nagykoalíciós kormányt alakítva vennék kezükbe az ország vezetését, ha nem harapnák át egymás torkát addig. A magát többségnek kikiáltó, néhány tízezres tüntető “tömeg” viszont már valami egészen mást akar. Vezetés, irányítás nélküli anarchiát. Legalábbis ez derül ki számtalan bejegyzésből, kommentből, amit az ellenállók a tüntetést szervező oldalakon közzétettek.
Az esemény főoldalán eddig közel 38 ezren jelezték, hogy ott lesznek a tüntetésen vagy érdeklődnek az esemény iránt. Az már egyenesen perverz, hogy közös szimbólumuknak a magasba emelt, ökölbe szorított kezet választották, ami bár eredetileg az elnyomás elleni fellépés egységes jelképe világszerte, a történelmet ismerőknek egyértelműen a kommunista időket idézi. Ez a motívum virított ott a kommunista Szovjetunió és a volt “szocialista blokk” propagandaplakátjain. Az ő jelmondatuk volt: “Munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll!”, szimbólumuk pedig éppen az az ököl, amit a tüntetés szervezői a Facebook-esemény borítóján elhelyeztek.
Bár a felemelt ököl az ellenállást, a lázadást hirdeti az elnyomás ellen, valójában a világtörténelem megmutatta, hogy a felemelt ököl alatt harcba szállók diadala sosem a szabadság volt. Éppen ellenkezőleg. A kommunizmus százmilliónál is több áldozatot követelt, és százmilliókat fosztott meg világszerte alapvető emberi jogaitól. De szintén a felemelt öklöt választották jelképüknek a ’60-as években az ellenkultúra képviselői, majd az anarchisták és az Occupy Now mozgalom is, akik a rend ellen lázadva hirdették meg a “mindent szabad” forradalmát.
A felemelt ököl, amit napjaink kormányellenes tüntetői zászlajukra tűztek, a múltban eddig csak és kizárólag pusztítást hozott.
Ha visszaemlékszünk a karácsony előtti tüntetésekre, az pontosan ezt a képet idézi. Az utcán hajnalig randalírozó csoportok, akik közül – mint kiderült – többen is büntetett előéletűek, be akartak csempészni hozzánk is egy kis nyugati hangulatot: törtek, zúztak, gyújtogattak. Még az ország karácsonyfáját és a szegény gyermekeknek ajándékba szánt szánkókat sem kímélték.
Ez a csőcselék gyűjt most újabb erőt. Létrehoztak egy Yellow Vest HUN elnevezésű tömörülést, amit “politikai szervezetként” jelöltek meg. Facebook-oldalukat egyelőre kevesebb, mint 400-an követik. A csoport nem is titkolja, hogy a francia mintát kívánja követni, azt a francia mintát, amely szilveszter éjszaka Párizst lángba borította.
Azt írják, “célunk átemelni a radikálisabb tüntetéseket, forgalomblokkolásokat, bankok blokkolását, plázák blokkolását Franciaországból”. Arra is büszkék, hogy alapítóik között rengeteg elítélt tüntető van. Az biztos, hogy már szombaton kaotikus állapotokat fognak teremteni a fővárosban. Félpályán lezárják a Margit hidat, majd a Váci utat akarják emberekkel és autókkal blokád alá vonni. Megosztottak egy olyan cikket is, ami a pirotechnikai eszközök használatának tiltásáról szól, azzal a hozzáfűzéssel, hogy “mi nem haragszunk rád, ha hozol valami kirobbanót”. Mindezek alapján arra készülhetünk, hogy tüzes napnak nézünk elébe.
Az ellenzéki pártok képviselőit persze ez sem zavarja. Ahogy az év végi tüntetések alkalmával is törvénysértésre buzdították a tüntetőket, úgy látszik, abban is partnerek, hogy egy esetleg elszabadult, felhergelt csürhe megpróbálja lángokba borítani Budapestet.
Mire nem jó egy kis tüntetés – Már kéregetnek a szervezők
Nemcsak az országos tüntetés fő oldalán, hanem több kisebb oldalon is toborozzák a statisztákat az újabb ellenzéki színjátékhoz. Az egyik ilyen oldal az Általános Sztrájk nevet kapta. Saját definíciójuk szerint ők egy szakszervezet, amelynek eddig, ha a követők számát vesszük alapul, 2600-2700 tagja van.
Már nemcsak azt kérik, hogy mindenki vigyen magával annyi embert a szombati tüntetésre, amennyit csak tud, hanem némi apanázst is…
PayPalon keresztül és utalással is lehet segíteni a nagy ellenállást, vagy inkább az ellenállókat…
Vidéken is tüntetnek és utaztatják is a tüntetőket
Nyilván kell is a pénz, hiszen egy ekkora produkció – ráadásul vidéki haknikkal – sok pénzbe kerül. Kell hangosítás a szónokoknak, de ami ennél is fontosabb, biztosítani a legalább közelről tömegnek tűnő létszámot. Ehhez vidékről autóbuszokat indítanak.
A leleményesebbek “Forradalmi telekocsi”-szolgáltatást is indítottak. Áttekintve a bejegyzéseket, fejenként körülbelül 2-3 ezer forintért lehet kényelmesen a fővárosi tüntetés helyszínére utazni.
Ha valaki a jutányos hozzájárulási költségek ellenére nem teheti meg, hogy részt vegyen a fővárosi forgatagban, az több vidéki helyszín közül is választhat. Többek közt Szegeden, Komlón, Szolnokon és Tapolcán. Az utóbbi helyszínen az ellenzék két sztárja, Rig Lajos (Jobbik) és Mesterházy Attila (MSZP) talált egymásra. (Előadásukról szóló ajánlónkat ITT olvashatják.) Mivel a tapolcai tüntetésre igencsak csekély az érdeklődés, az MSZP-s politikus nem is igen népszerűsíti jobbikos kollégájával való közös fellépését. Rig pedig előre keresi az ürügyet, mivel lehet majd indokolni a felsülést. Csütörtökön azzal vádolta meg a tapolcai kórház vezetését, hogy kirúgással fenyegették meg azon dolgozóikat, akik részt vesznek a demonstráción. Ez persze hasonló hazugság, mint amit az ellenzéktől már megszokhattunk. A Deák Jenő Kórház közleményben emlékeztetett, hogy dolgozóiknak nem is lenne miért részt venni a Munka Törvénykönyve módosítása elleni tiltakozáson, ugyanis az a közalkalmazottakat – márpedig a kórházi dolgozók azok – nem is érinti. Ennek ellenére, mint írják, nem tiltják dolgozóiknak a tüntetésen való részvételt.
Vezető kép: MTI/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS