
Korábbi elveik utolsó morzsáit is feladni látszik a Jobbik és az MSZP. Ezt mi sem példázza jobban, mint hogy a két párt két meghatározó arca, Rig Lajos és Mesterházy Attila közösen szerveznek tüntetést a Fidesz-kormány ellen Tapolcán. A korábban radikális, majd a néppártosodással minipárttá zsugorodott Jobbiknak és a többszörösen megbukott, megújulni képtelen szocialista pártnak végül is már minden mindegy. Az eddig csak színfalak mögött zajló, titkos háttéralkuk helyett immár nyilvánosan is összefogást hirdettek. A Facebookon esemény formájában és csoportokban, privát üzenetekben invitálják az embereket január 5-ére a Fidesz-iroda elé.
Úgy látszik, a vidéki ellenzéki politikusok megirigyelték Szél Bernadették MTVA-székházfoglaló akcióját, és azt, hogy ha érdemi munkával nem is, legalább cirkusszal és színészi alakításukkal sikerült a figyelem középpontjába kerülniük. Bár lassan a fél világ a magyar parlamenti ellenzéken röhög, tesznek rá még egy lapáttal és újabb felvonás következik.
Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is folytatódik a tüntetéssorozat, immár Tapolcán is. Szakszervezeti képviselők mellett a két felszólaló Rig Lajos (Jobbik) és Mesterházy Attila (MSZP) lesznek.

“Az ellenzék összefogott” – hirdeti a tüntetés egyik felhívása
Ez az a körzet, ahol az egyik legnagyobbat bukott a Jobbik és az MSZP a választásokon, hiszen a Fidesz jelöltjére itt még soha nem szavaztak annyian, mint most áprilisban. Az MSZP egész Veszprém megyében megsemmisült és a tapolcai Jobbik is néhány fősre zsugorodott. A Veszprém megyei ellenzéki képviselők – Mesterházy Attila és Rig Lajos is – listáról jutottak a parlamentbe. Bár úgy volt, hogy Mesterházy egyéni jelölt lesz Veszprémben, de aztán nem vállalta a megmérettetést és visszalépett. Rig Lajos óriási önbizalommal vágott neki, annál nagyobbat esett… Azt, hogy most képviselő, csak annak köszönheti, hogy Vona Gábor lemondása miatt listáról bekerült az Országgyűlésbe.
Történt mindez annak ellenére, hogy a Veszprém megyei hármas számú választókerületben egyébként is mismásoltak a háttérben. Teljesen nyilvánvaló volt a Jobbik-MSZP összeborulás. A szocik olyan jelöltet indítottak, akit senki sem ismert a megyében, egy volt diplomatát, aki ráadásul kampányolni is elfelejtett. Eddig minden adandó alkalommal lázasan tagadták, hogy összefogtak volna, hogy alku lenne közöttük. Úgy tűnik, nem titkolják tovább. Az újabb taktika a nyílt összeborulás, ahogy országosan, úgy Veszprém megyében is.
Ősszoci és radikál – a hiteles párosítás
A Mesterházy-Rig párosítás már csak azért is pikáns, sőt pajzánul gyönyörködtető, mert mindketten azt testesítik meg, amit a másikuk széles mellel elutasított idáig. Rig volt anno a Jobbik egyik legradikálisabb arca, skinheadekre emlékeztető, felnyírt bőrfejjel. Korábbi privát Facebook-profilja, amit hivatalos oldallá alakított át, még vastagon tele volt rasszista, gyűlöletkeltő posztokkal, megosztásokkal. Tetoválásáról is sokat cikkezett annak idején a sajtó, állítva, hogy régi náci jelmondatot és jelképet visel a bőrén.

A cukiságpolitika előtti Rig Lajos… Fotó: napiujsag.hu
A szocialisták, köztük Mesterházy Attila is, aki a párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje is volt, egyenesen ördögtől valónak tekintette és írmagját is kiirtotta volna annak a félelemkeltő radikalizmusnak, amelynek Rig Lajos az egyik lelkes képviselője volt.
Aztán a cukiságpolitikával Rig is konszolidálódott. Állítólag tetoválását is átüttette. Azóta már úgy látszik, számára is a szocialisták inkább barátok, szövetségesek, mintsem a múlt rossz emlékei, akiket végképp távol kell tartani a hatalomtól. Ha szereplésről, pláne a hatalom reményének utolsó leheletéről van szó, semmi sem drága.

Mesterházy igazi szocialistaként nemrég még elítélte a radikálisokat, ma már az együtt tüntetés is simán belefér – Fotó: Magyar Nemzet
Összefogott hát az ősszoci és az egykorvolt radikális, hogy utolsó erejüket összekaparva rohanjanak neki – fejjel a falnak…
A január 5-i tapolcai tüntetésre mindenesetre túl nagy tömeg nem várható. Eddig senki sem jelezte, hogy a közösségi portálon hirdetett eseményen ott lesz, az érdeklődők száma sem éri el a két tucatot. Talán ezért is kezdték meg a mozgósítást privát üzenetek formájában is. Ebben azt írják “Soha többet Fidesz” címszó alatt, hogy várnak minden szimpatizánst, és mindenkit, aki “nem ért egyet a maffiakormány diktatórikus körülmények között meghozott törvénymódosításával”, a “rabszolgatörvénnyel”.
Hivatalos Facebook-oldalán Rig félrevezető, csúsztató bejegyzéssel népszerűsíti Mesterházyval közös tüntetését. Azt írja, hogy a törvénymódosítás alapján a munkáltató “bevezetheti a hatnapos munkahetet” és a “dolgozóknak a túlmunkát elegendő lehet háromévente kifizetni”.
Ez pedig színtiszta hazugság. A munka törvénykönyvének módosítása egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, hogy csak a munkavállaló beleegyezésével, azaz önként lehet vállalni a túlórát. Vagyis a többlettúlóra nem lehet kötelező, hanem csupán lehetőség. A túlórák kifizetése pedig természetesen ezután is minden hónapban az aktuális fizetéssel együtt történik.
Rig Lajos, aki az egészségügy és az elesett emberek megmentője szerepében próbál tetszelegni, mellesleg csak a Facebookon ekkora hős. A parlamenti leírt és kimondott szavainak éppen az ellenkezőjét cselekszi. Sem az ápolási díj emelését, sem a devizahitelesek támogatását nem szavazta meg!
Vezető kép: Facebook
Karácsony.sk
2019-01-07 at 09:33
Ezek a Marxista BALLIBERÁLIS TANÁCSKÖZTÁRSOSÁGI LENIN FIÚK lesüllyedtek a HÚGYOS SOROS és a MISZTER ALKOHOL 110%-os szintjére!
Szlovákiából………………..
Szőke ciklon
2019-01-05 at 09:11
Amikor a kis nyilas átigazol Ávósnak.
Amerigo
2019-01-02 at 08:56
Meseházi&Rigli duó a nyerő páros a flúgos futamon!
Remélem ők is fetrengeni fognak a földön, mint varnyú és hatházi!
Mi pedig a röhögéstől fogunk fetrengeni, utána iszunk egy kávét!
Összenőtt ami egyébként is összetartozott, Cs.I. már több mint 10 éve megmondta!
kovalski
2019-01-02 at 10:19
Oh, Olga és Henrik is ott lehetnek majd…? A Mucika&Tanárúr duó is beszállhatna (jó a kávén a hab)
kovalski
2019-01-01 at 18:51
Szerintem ez a ‘kötelező túlóráztatási kísérlet’ egy príma pszichológiai mestermunka volt : a jól megpörgetett, röptére feladott labdát a terv szerint jól belevágták a hálóba… ‘Irányított problémakör’ mint az önlejárattatás egyszerű eszköze. Nagggyon teccik!!! Remélhetőleg van még ilyen több is tartalékban. Csak a hasizmunk bírja!
Janos Szabo
2019-01-01 at 13:41
Rig Lajos ! LÁSSUK A VERES CSILLAGOT ! LE AZ INGGEL !
eretnek
2019-01-01 at 10:43
Induljunk ki a pillanatnyi vágyaikból!
Ugye ők, meg akarják dönteni a diktatúrát és leváltani a kormányt. Sok sikert! De jó is lenne! 🙂
Mert demokráciákban mi ilyenkor a szokás? Új választásokat írnak ki. Figyu má’! Ezek nem figyelik a közvéleménykutatási adatokat? Új választás esetén meg lenne a fidesznek a 3/4! Az Lmp-nek és a szociknak nagyon magas a parlamenti küszöb. A jobbik sem dőlhet hátra. A momentum, pedig lehet, hogy bekerülne. Esetleg a szocik/lmp kárára. És a Dk lenne a legerősebb ellenzéki párt. Tényleg ezt akarják?
Egy ismerősöm utálja a fideszt. Szívesen ment is volna tüntetni a rabszolgatörvény ellen. De tart a nevetségessé válástól, mivel részmunkaidős munkaviszonya van. 🙂
csepeli
2019-01-01 at 10:39
Induljunk ki a bolsi alkatból: mi vagyunk a többség, majd mi megmondjuk.
Hozzunk létre náci szerveződést /Szabó Albert, Bánfy Diana/, pénzeljük ezeket,és kürtöljük tele a WP, NYT FT stb lapokat a dühöngő fasizmusról. Nem jött be… nosza csináljunk pártot, Jobbik, pénzeljük, és kürtöljük…stb. stb.
Nem jött be! Kérdezzük a főnököt mit kéne tenni. Egyesüljetek, csináljatok bohócot magatokból!
Mi jót röhögtünk, de már elég belőlük!
ómió
2019-01-01 at 09:23
A “jó efftársak” előbb-utóbb “találkoznak”!
Rocktoberi
2019-01-01 at 10:23
A pokolban.
dr. Valaki
2019-01-01 at 08:19
Szart kavarni azt tud! Tapolcai korhazban o volt a szakszervezetis a medisys idejen. Valaki felreppententette a hirt, gondolom Rig lajos, letszamleepitések lesznek. Sztrajkot is kilatasban helyeztek. Korhaz vezetesevel leult targyalni, megbeszeltek mindent, szo sem volt soha leepitesrol. Mint szakszervezetis megbiztak, beszeljen az osztalyon dolgozokkal, nyugtasson meg mindenkit. Minden osztalyra el is ment, es azt mondta nekunk, lesz leepites. Majd megszervezett egy tuntetest is.
Ágnes
2019-01-01 at 08:03
HA LENNE VALAKINEK VÉR A PUCÁJÁBAN–A TÜNTIKÉN,BESZÉDE KELLŐS KÖZEPÉN TÉPNÉ LE laliról AZ INGET—-OTT ÉRNE VÉGET A BOHÓC “karrierje” !!!
Contrabass
2019-01-01 at 06:01
Riga Lajos áttetováltatta magát, most már vöröscsillag, sarló, kalapács díszeleg a régi helyén, lehet, hogy ott vannak még a guruló cirkusz bohócainak az arcképei is, jó nagy marha sok minden ráfér.
Netta
2019-01-01 at 01:36
“Az objektív igazság fogalma fokozatosan eltűnik a világból. A hazugságok történelemmé válnak.”
-George Orwell
./.
Lám, a Beugró-sat játszó ballib amatőr színtársulat mintha az 1984-ből dolgozna.
Kata
2019-01-01 at 01:22
Kedves Ilona!
Sokunk reménye, előbb-utóbb mindkettőnek vége lesz.Még elbohóckodnak a
következő választásokig,de akkor remélem egyik sem jut be a Parlamentbe,addigra
teljesen amortizálódnak.Méghogy kormányt akarnak dönteni ezek,és milyen alapon?
Teljesen világos,hogy a szavazóurnákhoz járult lakosság nagy többsége nem kér
belőlük.Meg akarják ismételni a múlt heti fiaskót?Nem csináltak már így is elég
nagy bolondot magukból?Még jó is,hogy tovább erőlködnek,így a választók egyre
nagyobb része látja,hogy ezeknek csak a hatalom kell,mert ha az emberek lenné-
nek fontosak,megszavazták volna a családtámogatási törvényeket.Szánalmas egy
bagázs.A maszoposoknak az fáj,hogy elhajtották őket a húsosfazék mellől,a job-
bikosoknak,hogy nem jutottak a közelébe.
Benedek Károly
2019-01-01 at 01:11
Kik köröztetik a fb-on Ragályi Elemérnek, az OPNI bezárásáról készített filmjét? Na, kik?!
Az őrjöngő liberálisok, akik napjában ezerrel osztogatják meg a magyar és kereszténygyűlölő, a kormányt, Orbánt gyűlölő posztjaikat.
Elkeerüli a figyelmüket az az apró tény, hogy az ő liberálsfasiszta kormányunk számolta fel a világhírűen magas színvonalú OPNI-t és az országos hálózatot, s dobták ki a kukába a betegeket!
2007. “Megyünk a semmibe”
https://www.youtube.com/watch?v=S29ddA8Vb68&feature=share
Ragályi sem a magyar szeretetéről híres.
De ehhez is pofa kell.
Ilona
2018-12-31 at 23:01
Melyik párt olvad a màsikba az MSZP, avagy a Jobbik? Melyik szünik meg a nagy egymàsratalálás örömére?
aladin
2018-12-31 at 22:12
Ez a két hülyegyerek mindenkivel összafogna csak mutassák magukat. Egyik bukottabb mint a másik, az emberek szarnak sem veszik öket.
Janos Szabo
2018-12-31 at 20:25
ÖSSZENŐ, AMI ÖSSZETARTOZIK! RIGl LAJOS ! AZÉRT AZ INGEDET MAJD VESD LE, HOGY LÁSSUK A NÁCI TETOVÁLÁST !MESTERSZ@RHÁZI MEG SZERETI A RÁNTOTTÁT !
Feher Zsolt
2018-12-31 at 20:03
Tisztäzzuk a jobbik isten bizony soha nem volt näci csak mimelte es eljätszotta a nemzeti radikalizmust.Csurka bäcsi tisztäba volt vele.Ezek szalon näcik voltak feszitettek öklöträztak de csak nyikhaj senkik voltak es most sem mäsok.Ha jol emlekszem a näcik ädäz gyülölettel gyilkoltäk a komcsikat valahol berlinben.Mondjuk vonäek olyan tävol ällnak a kefebajszutol mint a bolsevikok az igazmondästol.Ök mär akkor is csak a penzre hatalomra utaztak az emberek csak mint megvezethetö tenyezök voltak szämukra.Azok maradtak melletük akik maguk is inkäbb a bolsevik oldalra ällnänak csak ciki!!!Szoval eddig tartott a radikälis dräma. Most a vörös csillagba vegre ujra ragyog a szemükben .A komcsik maradtak a regi Mszmp-nel stabil lumpenproli stilus.
Vízöntő
2018-12-31 at 19:59
Na most van baj!
A tapolcai nagy gyárakat üzemeltető rabszolgatartó multiknál máris tele a gatya! Lesz ott még sztrájk is, meg röhögés a helyi kocsmákban.
Csak így tovább!
Oriza Triznyák
2018-12-31 at 19:11
Na de Tapolcán most akkor lefekszenek, nekiszaladnak a zárt ajtóknak vagy viszik magukkal az Oscar díjas “művésznőket” is varjústól?!
Rocktoberi
2019-01-01 at 10:18
Akkor jobb lesz ha vigyáznak. Az ajtó be lesz RIGlizve.
Magd@
2019-01-01 at 16:19
??
Esvány
2018-12-31 at 18:47
Lajos a Választás előtti badacsonyi mesedélutánján végszó gyanánt sejtelmes mosollyal mondta, hogy “jövő héten figyeljék a híreket! Lesz atombomba!” Lett! Lajos először otthon tegyél rendet, hogy legalább családtagjaid ne fessenek le választási plakátot! Vagy legyen annyi eszük, hogy nem fényképezkednek “művük” előtt és nem teszik fel a netre.
Rocktoberi
2019-01-01 at 10:16
Ez tényleg így volt? De negnagyarázná, hogy miért érzi alkalmas politikusnak magát. Vakok közt a félszemű a király.
Esvány
2019-01-01 at 21:14
Tényleg így volt!
Logikus
2018-12-31 at 18:28
Ha egyszer Debrecenbe is szerveznének kiszállást, akkor szívesen elmennék és feltennék nekik néhány kérdést, illetőleg megmondanám nekik a magamét, csak úgy BALLIBERÁLISAN!
Benedek Károly
2018-12-31 at 18:15
Néhány hónap, és minden túlrórázni vágyó és a munkáltató megkötötte a maga szerződését, megkapta a havi fizetéssel együtt a túlóra díját. Oszt jó éjszakát.
Mi légyen a következő?
Mert ha a magaslabdát azért dobták fel nekik, hogy ugrabugráljanak, s végül ők essenek pofára, akkor telibe talált: úgy lejáratták magukat, hogy sokan futva menekülnek kifelé az mszp-ből, dk-ból is. A többi eddig is mérhetetlen volt.
Békét akarunk, biztonságot, munkát, építkezést.
És akkor itt az idő kisöpörni a kultúrát a hulladéktl, kultúrszeméttől.
eretnek
2018-12-31 at 19:04
A DK csak kihalással fog csökkenni. Agyhalottak pártja. Ez nem magas labda volt, csak a szokásos árnyék. Tegyük fel, hogy a “rabszolgatörvényt” komolyan veszik és a parlamentben csak elvesztették az önuralmukat a munkavállalók miatti aggódásukban…. (Induljunk ki ebből megelőlegezve, hogy ők csak jót akarnak)
Mi ilyenkor a békés teendő?
1. Köztársasági elnök
2. AB
3. Népszavazás
A köztársasági elnök megvót… Jól jött nekik, hisz a “fidesz bábja”
AB? Eszükbe sem jutott? Miért? Mert nagyjából pofáraesés lenne, miközben ők rabszolgasorsról beszélnek, az AB a határozatában egyértelművé tenné, hogy jogok, lehetőségek bővítése nem alkotmányellenes.
Népszavazás? No az lenne rájuk a végső csapás! 😀 Először is össze kéne gyűjteni az aláírásokat. Aztán pedig egy érvényes és eredményes végeredményt kéne produkálni!
(Én a fidesz helyében magam kezdeményeznék népszavazást!Amilyen hülyék arra bíztatnák az övéiket, hogy ne menjenek el szavazni!)
Oriza Triznyák
2018-12-31 at 19:15
A kollégáim tegnap már azt számolták a túlórákkal mennyivel visznek haza többet (keményen szurkolva, hogy legyen plusz túlóra)!
gabó
2018-12-31 at 17:52
A kommenteket olvasva röviden ez jutott az eszembe:
Mi a változtatás titka ?
Hogy az energiádat nem a régi elleni harcra,
hanem az új felépítésére összpontosítod.
De van egy még jobb mondás:
” a tudásért meg kell szenvedni, a tudatlanság ingyen van”.
Aki egyetért velem tudja, hogy miért írtam ezeket a sorokat.
Andromeda
2018-12-31 at 17:32
Ha színtiszta hazugság, amit a az MSZP-Jobbik horrorkoalíció a túlmunkáról állít, akkor azt bizony ott helyben, a hazug plakát mellett kell cáfolni. A PS-en hiába cáfolják, mert azt alig olvassák.
Benedek Károly
2018-12-31 at 18:19
Sok százezren olvassák a PS-t, nézik az Echot, HírTv-t stb.
Te csak ne aggódj!
Az ország röhög a morzsabulit rendező kreténeken.
Netta
2018-12-31 at 17:13
A nagy liberális körtánc a Spinozától az újnyilasokig., átellenben, horitzontálisan és vertikálisan.
eretnek
2018-12-31 at 17:00
Én értem, hogy veszteséknél most az a jelszó “a többség mi vagyunk!” És ebbe mindenki beletartozik. Az is, aki bejutott, az is aki nem jutott be és a nem szavazók is. Mert ugye (szerintük) a világ csak fekete-fehér. (És még szürke sincs!)
Sőt, akár reményteljes is lehet a jelenség, hisz a társadalmi megbékélés megkezdődött. Legalábbis a parlamentbe bebukott ellenségnél. Tehát felemelő is lehetne, amint a tűz és a víz, romantikus gyászban egyesül… A kilőtt szemű, a szemkilövetővel… A pufajkás, az 56-os áldozattal… Szóval szép! Csak épp, egyik másiknál “otthon” nincs minden rendben. Házon belül leszámolnak egymással.
Ezekre bízzuk rá az országot?
A jelenséget elemezzük politikamentesen!
Ha van valakinek működőképes, érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező autója, akkor lecserelné egy szedett-vedett alkatrészekből, elemekből összerakott kocsira, melyről azt sem tudni üzembiztos? Csupán csak azért, mert ami most van, az ugyan teszi a dolgát, de nem szereti?
Netta
2018-12-31 at 17:17
Aki nem élt a szavazati jogával, azok között is vannak potenciálisan balosok, jobbosok és főleg közömbösek.
Aki nem ment el szavazni, az átruházta azokra a döntést, akik szavaztak.
A szavazókn2/3-a megerősítette a kormányt.
Ennyi.
R.kuti
2018-12-31 at 16:57
Szaporodnak a parazitak.Penicilinre van szükseg.
szerencsétlenek (?)
2018-12-31 at 16:47
Egy kis pontosítás: egyik félnek sem kellett feladnia elveit, hiszen azok SOHA NEM VOLTAK!
Szánalmas évkezdés, remélhetőleg májusban és az őszi Önk.-i választásokon jön a szokásos bazi NAGY BOLSI-BALLIB-NÁCI BUKTA !
Polgar
2018-12-31 at 16:44
Micsoda peldakepek, micsoda eszlenyek! Felrevezetik az embereket, ettol varjak a csodat!
torrente
2018-12-31 at 16:41
Miért írjátok helytelenül Szarházy Attila ,és rigli Lajos nevét ???
Ökör&Jupiter
2018-12-31 at 17:54
Apukám, nem figyeltél oda, amikor Horn Gyuszi azzal érvelt a kormányfői vitában:
” MINEK AZT MEGJAVÍTANI, AMI EGYÉBKÉNT JÓ???”
Akkor most szerinted Horn Gyuszi hülyeséget beszélt, vagy csak a MASZOPRA érvényes a mondás, a FIDESZRE meg nem??
Hányok ettől a “kettős mércének” nevezett aljasságtól.
khm
2018-12-31 at 18:54
Nem gurigalajos?
pufff
2018-12-31 at 16:31
Jobbikos zsidógyűlölő bandájával Rig Lajos politikai agyhalott mint az mszp-s bukott Mesterházy Attila.
Arkon
2019-01-01 at 07:48
A ” róka fogta csuka kettősnek ” a végeredménye egy nagy NULLA !
Enyhébb esetben az egyik megeszi a másikat.
VAM
2018-12-31 at 16:27
Örüljetek, hogy nem éltetek még akkor, amikor évtizedekig nem önként vállalva, hanem kötelezően volt hat napos a munkahét. Lázadni lehetett, de nem sokáig tehették…
Magd@
2019-01-01 at 16:14
Heti 48 óra.
6×8=48
Akik tisztviselők voltak, azok
5×8,5=42,5 Hétfő-Péntek
5,5 Szombat
dolgozhattak.
Ezen felül volt a túlóra.
csepeli
2018-12-31 at 16:26
Javallat a diagnózisra: Andrássy út 60, átöltöző szoba látogatás.