M. Richárd részben beismerte bűnösségét a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken. A tárgyaláson azonban nemcsak ezt az ügyet, hanem M. Richárd testi sértéses ügyét is megtárgyalták, ezzel kapcsolatban a vádlott azt mondta: “Elismerem, butaságot követtem el”.
Tavaly decemberben emeltek vádat a Dózsa György úti, két ember halálával végződő közlekedési baleset ügyében. A baleset mindkét sofőrje ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be az ügyészség, mint közvádló vádiratot a bíróságra. Most pénteken kezdődött meg a baleset előkészítő tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A tárgyaláson azonban nemcsak a balesetet, hanem M. Richárd egy korábbi, testi sértéses ügyével is összevonták.
Az előkészítő tárgyaláson az ügyész ismertette a vád lényegét, amely szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedesszel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, a másik áldozat pedig még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője – a per harmadrendű vádlottja – pedig életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.
Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett. M. Richárdnak elsősorban a megengedett sebesség jelentős túllépése róható fel, a másik sofőrnek pedig a szabálytalan kanyarodás és az, hogy a szembejövő forgalomnak nem adta meg az elsőbbséget. Emellett M. Richárdnak nem volt érvényes vezetői engedélye, a karambolt megelőző napokban kokaint fogyasztott, bár ez az ütközésnél nem játszott szerepet. Az ügyész kitért arra is, hogy ha a harmadrendű vádlott szabályosan kanyarodik, akkor a baleset elkerülhető lett volna. Az ügyészség e vádpont miatt halálos közúti baleset gondtalan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.
Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd a Károly körúton egy német rendszámú BMW-vel leszorította a felfestett bicikliúton haladó kerékpárost, és amikor a sértett ráütött a kocsijára, M. Richárd elévágott, fékezett, társával kiszállt a járművéből és azt ordította a kerékpárosnak:
Az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!
Ezután az elsőrendű vádlott belerúgott a biciklisbe, társa – a per másodrendű vádlottja – pedig arcon ütötte. Az ügyész szerint ebben a vádpontban garázdaság és közúti veszélyeztetés állapítható meg. Az ügyész azt indítványozta, hogy ha M. Richárd elismeri bűnösségét, akkor kapjon 7 év 2 hónap szabadságvesztést és véglegesen tiltsák el a járművezetéstől, a harmadrendű vádlottat pedig beismerés esetén két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsa a bíróság, továbbá tiltsa el egy évre a járművezetéstől.
M. Richárd a tárgyaláson részben elismerte bűnösségét
A 2015-ös esettel kapcsolatban elismerte a garázdaságot, ami – mint mondta – “butaság” volt, és elnézést kért miatta. A közúti veszélyeztetést azonban vitatta. A két halálos áldozatot követelő 2017-es balesetről szólva pedig azt mondta:
mindenki számára tragédia, őszintén sajnálom az elhunytakat.
A vádirati tényállással kapcsolatban először közölte, hogy “mindennel egyetért”, viszont vitatta a járműve haladásával, sebességével kapcsolatos megállapításokat.
A másik autó vezetője, a harmadrendű vádlott annyit mondott, hogy “nem érzi magát hibásnak”, ügyvédje pedig felmentést kért. Mint mondta, a tényállást elfogadják, de jogilag az ügyészségtől eltérően értékelik a történteket, továbbá a hatóság birtokában lévő videofelvételek megvizsgálását indítványozták.
M. Richárd védője kérte ügyfele előzetes letartóztatásának megszüntetését. Elsősorban arra hivatkozott, hogy védencének súlyos betegsége van, szívműtét előtt áll. M. Richárd ezzel kapcsolatban azt hangoztatta:
Tényleg életmentő műtétre lenne szükségem, kérem, szüntessék meg a letartóztatást.
A bíróság azonban elutasította az indítványt, miután az ügyészség rávilágított, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése elleni fellebbezés elbírálása még folyamatban van a másodfokú bíróságon, így párhuzamosan ugyanabban a kérdésben nem lehet döntést hozni. A bíróság a másodrendű vádlott ügyében márciusban tart előkészítő ülést, az érdemi tárgyalás, a bizonyítás pedig áprilisban kezdődik a Dózsa György úti halálos baleset ügyében.
Forrás: PS, MTI; Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS