A Századvég Alapítvány részletes elemzést közölt, melyben a tegnapi EP-választások magyar eredményeit veszik górcső alá. A Századvég rámutat arra, hogy a Fidesz-KDNP tovább növelte súlyát a választásokat követően; az ellenzéki átrendeződést, egyes pártok felemelkedését, valamint az MSZP, a Jobbik és az LMP csúfos bukásának lehetséges hátterét is megemlítik.
Több szempontból is rendhagyó európai parlamenti választásokon vagyunk túl, melynek önmagán túlmutató jelentőségét mutatja, hogy ha alapjaiban nem is, de jelentősen átrajzolta a hazai ellenzék politikai térképét, elvetve számos lehetséges későbbi konfliktus magját. Kérdésként merül fel, hogy milyen tényezőkkel magyarázhatók a magyar eredmények, és milyen következtetéseket szűrhetünk le ezekből a jövőre, különösen a közelgő önkormányzati választásokra nézve.
Feltétlenül értelmezést igényel a rendkívül magas részvétel. Az idei választások tétjét a választópolgárok világosan felmérték: két politikai tömb, a globalista, bevándorláspárti formációk és a nemzetállamokban hívő, bevándorlásellenes erők küzdelme zajlott az elmúlt időszakban, olyan közéleti kérdéseket felvetve (illegális migráció, tagállami szuverenitás, keresztény kultúra fontossága), amelyek a választók mindennapjait érintik.
Ennek megfelelően a politikai aktivitás a megszokottnál jóval nagyobb méreteket öltött: hazai szinten még soha nem láthattunk ennél magasabb részvételt az európai parlamenti választásokon. A FIDESZ-KDNP elsöprő győzelme egy újabb, jelentős megerősítést jelent a magyar választók részéről abban a tekintetben, hogy az elmúlt évek erőfeszítései az ország és Európa védelme érdekében nem voltak hiábavalóak. A kormánypártok újabb, megkérdőjelezhetetlen erejű felhatalmazást kaptak Orbán Viktor programjának megvalósítására, amely természetesen nemcsak a hazai bevándorláspárti erőknek, hanem a globalista brüsszeli bürokratáknak is üzenetértékű. Magyarország a sorozatos brüsszeli támadások, az elmúlt években bevetett jogi és politikai bosszúhadjárat ellenére továbbra is következetesen ki fog állni a hagyományos európai értékek megőrzése mellett.
Az ellenzéki térfelet tekintve vitathatatlanul a Demokratikus Koalíció az idei választás egyik legnagyobb nyertese. Dobrev Klára személye alkalmas volt arra, hogy a balliberális érzelmű, ám Gyurcsány Ferenc személyétől elzárkózó – többnyire volt szocialista – szavazókat a párt megszerezze, hatalmas presztízsveszteséget okozva ezzel az egykori kormányzó pártnak. Egyértelműen a Gyurcsány-párt malmára hajtotta a vizet, hogy szavazóik sokkal motiváltabbak, mint a szétmorzsolódó MSZP-Párbeszéd támogatói, valamint anyagi és emberi erőforrásaikat nem kímélve összpontosítottak valódi céljuk elérésére: a többi ellenzéki erő legyőzésére. Ugyanakkor elhamarkodott lenne levonni azt a következtetést, hogy Gyurcsány Ferenc és elképzelései hirtelen jelentősebb népszerűségre tettek szert a magyar társadalom körében, sokkal inkább a kialakult politikai klíma kedvezett a DK-nak: az összeomló ellenzéki kártyavár romjaiból sikerült profitálniuk.
A Momentum szintén érezhető mértékben tudta növelni támogatottságát, mely jelenség mozgatórugói hasonlóak, mint a DK esetében. A protesztszavazók nagy részét sikerült elhódítaniuk az LMP-től, illetve a szociális demagógiára épülő, erős kampányukkal még a leszakadó szocialista szavazók egy részét is megszerezték. Az előretörésük legfőbb következménye az lehet, hogy az eddigi önkormányzati együttműködési paktumok megkötésekor még inkább csak „csendestárs” pozíciót betöltő párt sokkal kedvezőbb alkupozícióba kerülhet, a DK-val karöltve pedig a már megszületett megállapodások felülvizsgálatának a kezdeményezése sem zárható ki a részükről.
A vasárnapi voksolás egyik legnagyobb vesztese az MSZP-Párbeszéd. A Bangóné-botrány, a még baloldalon is megosztó Ujhelyi István és Szanyi Tibor középpontba helyezése, illetve a kampány során elkövetett kommunikációs baklövések olyan stratégiai hibáknak bizonyultak, amelyeket a választók nem bocsátottak meg. A pártszövetség a teljes összeomlás szélére került, így az elkövetkező hónapokban borítékolhatók a belső harcok, az üzengetések, és ezzel együtt a további marginalizálódás. Nem zárható ki, hogy a Párbeszéddel kötött – és ismét eredménytelennek bizonyuló – szövetség jövője is kérdésessé válik, amelynek legfőbb áldozata Karácsony Gergely főpolgármester-aspiráns lehet.
A legpesszimistább forgatókönyveket is messze alulmúlta a Jobbik eredménye: a „legerősebb ellenzéki pártból” az Európai Parlamentbe bejutó leggyengébb hazai erő lett. A jelentős bukás legfőbb oka, hogy már sem a párt vezető politikusai, sem a választópolgárok nem tudják elhelyezni a politikai koordináta-rendszerben az egykori radikális formációt, a totális üzenetnélküliséget pedig egy erőtlen, lényegében láthatatlan kampánnyal fejelték meg. Azt is látnunk kell, hogy a Jobbik egy sajátos csapdahelyzetbe kormányozta magát: a nyilvánvalóan kudarcba fulladó néppártosodás után sem jobbra, sem balra nincs menekülőútvonal számukra, politikai vákuumhelyzetbe kerültek. A radikális irányvonalhoz való visszatérés egyrészt olyan arcvesztéssel járna, amely a párt azonnali halálát jelentené, másrészt a Mi Hazánk Mozgalom megjelenése, majd megerősödése szintén akadályát jelentené e próbálkozásnak. A további balratolódás ugyancsak a politikai racionalitás körén kívül esik, hiszen ebben a dimenzióban mozog valamennyi egyéb ellenzéki erő (Toroczkai László mozgalmát leszámítva), így e politikai tér már jelenleg is telített. Amennyiben viszont az elmúlt években megszokott, politikai karakter nélküli vegetálás folytatódik tovább, az egyet jelent a párt lassú kimúlásával.
Meglepően sikeresen szerepelt a Mi Hazánk Mozgalom: a bejutási küszöbhöz közeli eredményükkel egyértelműen felhelyezték magukat a politikai térképre, sikerrel tudták megszólítani a kiábrándult jobbikos szavazók egy részét. Amennyiben az elmúlt egy évben látott ütemben folytatódik az építkezés, az őszi önkormányzati választásokon akár tartós szereplőivé válhatnak a magyar közéletnek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy betöltsék az űrt, amelyet a Jobbik balliberális fordulata okozott.
A választók lényegében megsemmisítő csapást mértek az LMP-re. A tavalyi országgyűlési választásokon még relatíve jól szereplő zöldpárt elveszítette a két húzónevét, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost, akik helyett nem sikerült más, erős politikai karaktereket felépíteniük az idei kampányban. A párt ördögi körbe került: elfogadható európai parlamenti szereplésre lett volna szükség ahhoz, hogy az ellenzéki együttműködés keretében LMP-s jelöltek az ellenzék számára kedvező körzetekben indulhassanak ősszel az önkormányzati választásokon, a sikertelen EP-szereplés következtében pedig egyedül az őszi választáson elérendő megfelelő eredményre lenne szükségük a politikai túléléshez, melynek realizálására viszont valószínűleg lehetőséget sem kaphatnak majd a vasárnapi szereplésük tükrében. Az ökopártban hasonló folyamatok indulhatnak meg, mint a 2009-es európai parlamenti választásokat követően az SZDSZ esetében.
Összegezve azt mondhatjuk, hogy a várakozásoknak megfelelően a kormánypártok helyzete nemhogy nem ingott meg, hanem növelni is tudták súlyukat, az ellenzéknek pedig egy egyre kisebb torta újraszeletelése jutott: a bizonytalanokat, illetve a FIDESZ-KDNP támogatóinak egy részét sem sikerült megszólítaniuk, viszont a DK és a Momentum – a többi balliberális erő kárára – a korábbiaknál kedvezőbb pozíciókból folytathatja az ellenzéki alkudozást őszre készülve.
Forrás: Századvég Alapítvány; Fotó: Századvég Alapítvány
Facebook
Twitter
YouTube
RSS