Az UEFA szemen köpte a futballt – Nyomasztó hangulat és Chelsea-győzelem Azerbajdzsánban

Világbajnokság Katarban, Európa Liga-döntő Azerbajdzsánban, jöhet a tanzániai BL-finálé, és a Kínában rendezett El Clásico. A posztmodern futballért harminc felett egyre nehezebb rajongani: a Chelsea–Arsenal meccsen egy darab angol játékos volt a kezdőcsapatokban, nyomasztó hangulat volt, mivel az angol szurkolók jelentős része nem akart több ezer kilométert utazni ezért a meccsért. Végül a Chelsea fölényesen nyert, miután az első félidőben csak csalta a futballt. Ja, és az Arsenal örmény játékosa el sem utazott, mert attól félt, hogy megölik.

Egyetlen angol játékos volt a két angol csapat kezdőcsapatában az Azerbajdzsánban lejátszott Európa Liga-döntőben. Ez az egy mondat összefoglalja, miért is olyan nehéz ép ésszel rajongani a posztmodern európai klubfutballért. Már ha az ember nem tinédzser, vagy az olvasztótégelyek (nemzetek, tradíciók, futballstílusok halála) feltétlen híve.

Már az szánalmas, hogy a finálét ebben a finoman szólva is távoli országban rendezték meg; ennek megfelelően a hangulat egészen elképesztően pocsék volt. Mintha egy Afrika Kupa-csoportmeccset néztünk volna (annak minden bája nélkül), vagy valami nyári edzőmérkőzést Kínában. Gyér taps, kátrányos üdítők, ásítás.

Erre számítottunk: a két csapat amúgy is kevés jegyet kapott, de rengeteg szurkoló nem is vállalta a hosszú utat – ahogyan az Arsenal játékosa, Mkhitaryan sem. Az örmény középpályás lemondta az azeri vendégszereplést; a két ország hírhedt, gyűlölködő viszonyban van, ő meg féltette az életét. Az UEFA-t ez persze nem érdekelte, bár minket (és másokat) vígan megbüntet az állítólagos rasszista, soviniszta megnyilvánulások miatt, ezzel a helyzettel nem nagyon akart mit kezdeni. Baku nyilván elég sokat fizetett a döntőért. Maradjon csak otthon ez az örmény. Az európai szövetség nem is nagyon értette (vagyis úgy tett), hogy mi a futballista baja, hiszen még menekítési tervük is volt!

Üres székek tömege a háttérben

Az első félidő ennek megfelelően egészen pocsék futballt hozott: az Arsenal próbálkozott, a Chelsea taktikusan kivárt, vagy inkább csalta a meccset. Várta, hogy mikor rúgja ki a saját lábát a híresen szerencsétlen ellenfél. Jól számított: a szünet után Giroud gyönyörű gólt fejelt – éppen az Arsenaltól igazolt a városi riválishoz, régen ilyesmit nem nagyon tettek meg, de ma már ez sem jelent semmit –, majd Pedro is megvillant, és miután az Arsenal összehozott egy teljesen felesleges tizenegyest is, 3–0 után eldőlt a meccs. A hangulat nem lett fergetegesebb. A vége 4–1 lett – ennél még a Fehérvár is jobban megszorongatta a Chelsea-t, persze még Vidiként és a csoportkörben. Nyert a nulla angollal a kezdőjében felálló, orosz milliárdokból kitömött együttes, indulhatott az ünneplés – Bakuban. 

Az most már tényleg világos, hogy az Arsenal az európai futball legnagyobb vesztese. Hiába játszik (és főleg játszott) gyönyörű futballt, a trófeák hosszú-hosszú évek óta elmaradnak, a kulcsmérkőzéseket meg szinte mindig elbukja. Csak azokat a drukkereket sajnáljuk, akik ezért elutaztak a világ Európa végére. Az UEFA cinikus vezetése meg mossa kezeit: a meccs megvolt, a bevétel megvan, minden mehet tovább, a lényeg úgyis a nagy nemzeti bajnokságok helyett létrehozandó Szuperliga. Ömlesztett sajt-szerű, identitás nélküli gigacsapatokkal. A futball? Valahogy ezt is túléli majd.

Fotók: MTI/EPA