Hetvenöt éve ezen a napon (is) hátba támadta szövetségeseit Románia

Nagy nap a mai (is) keleti szomszédunk történelmében: 1944-ben ezen a napon álltak át a szovjetekhez, és támadták meg addigi szövetségeseiket, minket és a németeket. Ha lehet azt mondani, átállásaik sorában (pedig volt belőlük elég sok történelmük során) is előkelő helyet foglal el ez a hetvenöt évvel ezelőtti köpönyegforgatás, hiszen a világháború után erre alapozva követelték maguknak Észak-Erdélyt (Székelyfölddel együtt), amit a kommunista tömeggyilkos, Sztálin jóváhagyásával meg is kaparinthattak…

Rejtély, hogy augusztus 23. miért nem nemzeti ünnep még szomszédunknál, hiszen például egy másik nagy átállásuk, 1918. december elseje – amikor erdélyi románok önhatalmúlag kinyilvánították „csatlakozásukat” a Regáthoz – már ripityomos nemzeti ünnep, noha az sem kevésbé alantas, mint az 1944. augusztus 23-ai.

Mi is történt pontosan hetvenöt évvel ezelőtt? A lexikonokban nagyjából ez olvasható e jeles napról:

1944. augusztus 23-án 16 órakor I. Mihály román király nevében Ion Stircea tábornok, a királyi testőrség parancsnoka letartóztatta Ion Antonescu marsallt, Románia teljhatalmú katonai diktátorát. A király a fegyverszüneti kérelméről 18 órakor tájékoztatta a meglepett német követet, Manfred von Killingert. A Constantin Sntescu vezérezredes elnökletével megalakított katonai kormány lezáratta a Bukarestbe vezető utakat és vasutakat, s blokád alá vonatta a fővárosban állomásozó német alakulatokat. Este 22 órakor I. Mihály a rádióban bejelentette a diktatúra felszámolását, az Egyesült Nemzetekkel, vagyis a németellenes szövetséggel szembeni ellenségeskedés beszüntetését, valamint a román haderő csatlakozását a szovjet Vörös Hadsereghez. A király – mint a fegyveres erők főparancsnoka – parancsot adott a román csapatoknak a második bécsi döntés nyomán 1940-ben Magyarországhoz visszatért Észak-Erdély elfoglalására is. 24-én a román hadsereg országszerte támadásokat intézett a német hadsereg ellen, a Luftwaffe pedig bombázta Bukarestet. 25-én a I. Mihály hadat üzent a Német Birodalomnak, a román hadsereg pedig átlépte a magyar határt. Az átállást követően a román hadsereg együtt harcolt a szovjettel, annak irányítása alatt.

Magyar katonák a Károly vonal egyik kiserődjén, miután a II. bécsi döntés értelmében a magyar csapatok visszavették Észak-Erdélyt 1940. szeptemberében (Fotó: MTI Archívum)

Hagyományok

Románia rövidke történelme nagy átállások, köpönyegforgatások és hazudozások sorozata. A Nyugat méltányolta a mindenkori román államvezetés azon képességét, hogy bárkit (leginkább azokat, akikkel addig szövetségben volt) bármikor képes elárulni, hátba támadni. Sőt, a Nyugat nem csupán méltányolta, hanem országnyi területek odaígérésével, majd átadásával meg is hálálta a román vezetés e kiváló „jellemvonását”.

Emlékezetes, szintén egy augusztusi napon történt, hogy az első világháborúban a románok fölrúgták a szövetséget a központi hatalmakkal, és rátörtek Erdélyre. 

A román miniszterelnök, Ion I. C. Brătianu titkos szerződést kötött az antant hatalmakkal, és őrült területi ígéretekért (a Tiszáig megkapják Magyarországot) cserébe vállalta, hogy Románia hátba támadja szövetségesét. 1916. augusztus 27-én hadat is üzentek az Osztrák-Magyar Monarchiának, ám a Kárpátok tövében jó ideje lesben álló román seregek már a hadüzenet előtt megkezdték a támadást a többségében gyengén őrzött hágók ellen.

Ám a német, osztrák és magyar haderő villámgyorsan kitakarította őket Erdélyből, és még az év decemberében elfoglalta Bukarestet. Bár 1917 decemberében fegyverszünetet kötöttek a központi hatalmakkal, egy nappal az első világháború vége előtt, 1918. november 10-én mégis hadat üzentek Németországnak, hogy így hivatalosan „győztesnek” minősüljenek. Íme, egy újabb nagy átállás! Majd megint rátörtek Erdélyre, később pedig – az antant tiltása ellenére – bevonultak a védtelenül hagyott Budapestre. Az ezt végrehajtó tábornoknak pedig a napokban szobrot emeltek kincses Kolozsváron.

Miért érdekes mindez?

Akiket hidegen hagynak a történelem tanulságai meg az olyan „csekélységek”, mint nemzet, becsület, igazság, jog, remény, azok most nyilván azt kérdezik, miért boncolgatjuk itt a múltat. „Rég volt!”, „Felejtsük el!”, „Ne bolygassuk a múltat, mert megsértjük vele a románok érzékenységét!” – mondják ezek a közönyösek. Csakhogy aki nem tanul a történelemből, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt.

Továbbá: mindazon román árulások és hitványságok, amelyek 1916 vagy 1944 augusztusában történtek, nem a múlt, hanem a jelen részei. Ma is ezeket az árulásokat ünnepeltetnék ottani magyar testvéreinkkel az Erdélyt ideiglenesen megszállva tartó román latorállam irányítói. Nap mint nap provokálják, megalázzák, sértegetik őket. A magyar himnusz éneklését büntetik, a székely zászlókat leszedetik, vezetőiket koncepciós eljárásban bebörtönzik, a magyar hősök sírjait meggyalázzák. És a többi.

Íme, egy tegnapi hír: Dorin Florea, Marosvásárhely román polgármestere bejelentette, kezdeményezi a római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását, amely jelenleg a katolikus egyház tulajdonában van. A gyulafehérvári római katolikus érsekség 2004-ben kapta vissza a kommunizmus idején államosított ingatlant, amelyben jelenleg a román tannyelvű Unirea Líceum és a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működik.

Román csőcselék éppen betör az úzvölgyi magyar katonatemetőbe, ahol megrongálja hőseink sírjait (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Ellopható kétszer ugyanaz? Hát persze!

Keleti szomszédunk mind a mai napig nem tett eleget az uniós csatlakozáskor vállalt ígéretének, miszerint visszaadja a kommunizmus idején elkobzott egyházi javakat jogos tulajdonosaiknak. E kötelezettségüknek eddig nagyjából negyven százalékát teljesítették, mintegy ezer ingatlant máig bitorolnak, vagyis elszabotálták a restitúciót. Sőt, láthatólag azt is újra el akarják lopni, amit egyszer már visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának.

A restitúció elszabotálása miatt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Antal János, Körösfő polgármestere 2015-ben petíciós eljárást kezdeményezett Románia ellen az Európai Parlament elnökénél, kérve a balkáni állam elmarasztalását. Ám Brüsszelt az ilyen, valóban húsba vágó jogtiprások nem érdeklik, lesöpörték a petíciót. Egyébként Lomniciék petíciójának közvetlen előzménye az volt, hogy 2014-ben a ploiesti táblabíróság jogerősen érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki az azt 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre, Markó Attilára, Marosán Tamásra és Silviu Climre.

Mindezt csak azért idéztem föl, hogy látszódjék: Románia nem csak 1944. augusztus 23-án, hanem azóta is minden egyes nap elárulja, hátba szúrja azokat az embereket, akik egy végtelenül aljas békediktátum révén ideiglenesen a fennhatósága alá kerültek. Nem megbecsülendő állampolgáraiként, hanem potenciális ellenségként tekint az erdélyi magyarokra. Szerencsénkre azonban: a történelem nem ért véget. És a szerencse is forgandó.