Pesti Srácok

Ha Erdély elcsatolása „európai ünnep”, akkor a visszacsatolása is az lesz, ugye?

Ha Erdély elcsatolása „európai ünnep”, akkor a visszacsatolása is az lesz, ugye?

Az európai történelem nagyszerű pillanatának, ünnepének nevezte december 1-jét Jean-Claude Juncker. Azt a napot, amelyen száz évvel ezelőtt az erdélyi románok önhatalmúlag kimondták, Erdély csatlakozik Romániához. Az isiászos marxista ezzel szándékosan belénk rúgott egy nagyot, ráadásul éppen nagy nemzeti ünnepünk napján, október 23-án. Ám amilyen ostoba, maga sem tudja, hogy szövege később még kapóra jöhet nekünk.

– a viszki helyett ezt adta ki magából tegnap, azaz október 23-án az Európai Bizottság elnöke. Tán nem vagyok vele egyedül: el kellett számolnom tízig, hogy első felindultságomban ne hajítsam ki rögvest az ablakon a számítógépet, amin e hírt olvastam. Meglehet, másoknak húszig vagy még tovább kellett számolniuk, hogy lenyugodjanak – ha ez egyáltalán lehetséges. Ez a részeges, becstelen alak beletörölte a lábát Magyarországba, a világ magyarságába az egyik legszentebb nemzeti ünnepünkön. Azon az október 23-án, amely egy valóban világraszóló ünnep, hiszen ezen a napon egy létszámában kicsi, de lelkében nagy nemzet a szabadságáért egymaga szembeszállt a világ leghatalmasabb szárazföldi haderejével, és komoly sebet ejtett rajta. Juncker marxista is, globalista is, ám annyira talán mégsem demens, hogy ne tudná, milyen nap volt a tegnapi. Ezért itt a provokációnak egy minősített esetével állunk szemben.

A Károlyi-kormány ingyenesen szállíttatta vonatokkal a románokat Gyulafehérvárra; Forrás: Wikipedia
PestiSracok facebook image

Országfoglaló maffia

A magyar állam a török pusztítás után botor módon százezerszámra engedett be Erdélybe (is) idegeneket, románokat, akiknek nemzetiségi iskoláikban az 1880-as évek elejéig (!) még tantárgyként sem kellett tanulniuk az őket befogadó ország nyelvét, a magyart. Nagy hiba volt. A befogadásért a „hála” 1918. december 1-jén következett, amikor Gyulafehérváron 1228 oláh küldött kinyilatkoztatta: csatlakoznak a Regáthoz, az úgynevezett Román Királysághoz. Az Erdélybe beengedett románok azon voltak fölháborodva, hogy az akkori magyar államtól állításuk szerint nem kaptak kollektív jogokat. Ami persze hazugság volt: több joguk volt, mint a mai magyaroknak Erdélyben. Gyulafehérvári nyilatkozatukban azt ígérték, minden nemzeti kisebbségnek autonómiát adnak. Azóta eltelt száz év – azóta is adják...

December elseje nem Románia ünnepe, hanem az illegális házfoglalóké. Azoké, akik a pereputtyukkal betelepszenek a szomszéd vérrel-verítékkel őrzött, kicsinosított házába, ápolt kertjébe, ott a vendégszerető (és végtelenül naiv) gazda kosztján meghíznak, elszaporodnak, aztán egyik nap kinyilvánítják, hogy mostantól az a ház az övéké, és hozzácsatolják a saját, elhanyagolt, lelakott, kutyaszaros telkükhöz.

A kinyilatkoztatásra aztán a szomszéd utcában lakó, mercedeses maffiózó (a „fejlett Nyugat”) áldását adja, és verőlegényeivel addig szorongatja az eredeti tulajdonos torkát, amíg az alá nem írja a „szerződést”. Cserébe kegyesen megengedik neki, hogy a saját kertje végiben, a budi mellett meghúzza magát. Dióhéjban ez a gyulafehérvári oláh „nagygyűlés”, illetve a trianoni és párizsi diktátum története. Így lett Magyarország az illegális országfoglaló maffia áldozata. Jean-Claude Juncker szerint pedig Gyulafehérvár az a „nagyszerű pillanat”, amelyet egész Európának ünnepelnie kellene. Holott ez volt a fő oka, hogy Magyarország belekényszerült, belesodródott a második világháborúba, amibe aztán egymillió honfitársunk belehalt. Nagyszerű pillanat, mi?

A magyar is az lesz

Mi Gyulafehérvár? Maga a szeparatizmus! Az a szó, amelyet nyugati politikusok amúgy szitokszóként használnak, ha például a Krím Oroszországhoz csatlakozásáról van szó. Az, ugyebár, „csúnya-rossz szeparatizmus”, mert a több, mint kilencven százalékban oroszok lakta Krím szerintük nem dönthet úgy még népszavazáson sem, hogy Soros bábállama helyett Oroszországhoz akar tartozni. Gyulafehérvár viszont Juncker szerint „jó szeparatizmus”, amelyet egész Európának ünnepelnie kell, pedig ott népszavazást sem tartottak, és elég volt hozzá 1228 román küldött...

Ám van az eseményeknek egy örömteli olvasata is. Ha a román szeparatizmus európai ünnepnap, akkor majd a magyar is az kell legyen, ha megérett rá az idő! Hajrá, magyarok, sokasodjatok!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.