„A küzdősportok öttusáját űzöm” – mondja Borics Ádám. Frappáns, és mennyire igaz. Szimpatikus, szerény fiatalember, és ő tudja a legjobban, mennyit tett fel ezekért a sikerekért. Néhány éve néha még a kocsiban aludt a két edzés között, és eleinte Amerikában is takarítania kellett az edzőtermeket. Ma már nem: ő az egyre népszerűbb vegyes harcművészet, az MMA egyik legfényesebb feltörekvő csillaga, aki elképesztő kiütéseiről (repülő térdeseiről) lett igazán ismert. Most az egymillió összdíjazású torna megnyerésére készül, és interjúnkban azt mondta, még mindig ugyanaz a siroki srác, aki volt. „Amikor bevonultam a Madison Square Gardenbe, akkor nagyon sok magyar zászlót láttam. Sokat jelent ez a támogatás – mondja. – Azért is vagyok itt, mert az utam is nehezebb volt, alázatot és kitartást tanultam.”
A történeted nagyon inspiráló lehet mások számára is: Magyarországról, egy kis községből lettél ismert sportoló. Ezért nyilván még többet kellett beletenned, de sikerült, kijutottál Amerikába, és egyre magasabban jegyeznek a sportágadban. Milyen visszatekintve ez az út?
Igazából van egy jó mondás: az út az, ami igazán boldoggá tesz. A mérkőzésekhez vezető út szenvedéssel és lemondással is jár, de mégis élvezi az ember. Tényleg jóval nehezebb dolgom volt, mint egy amerikai srácnak, aki már az elejétől profi körülmények között készülhet, és komolyabb szponzoráció áll mögötte. De a Himalájára is többféleképpen fel lehet jutni: van, aki megmássza, van, aki helikopterrel megy.
Van, aki meg serpákkal vitet fel mindent. Rád nem ez a jellemző. Mostanában már nagyon sokan követjük az MMA-meccseket, de néhány évvel ezelőtt még a K1 volt a csúcson. A te stílusod abban a szabályrendszerben is érvényesülne, nézted te is a nagy legendákat?
Persze, néztem én is. Érthető, hogy leginkább az állóharcot kedvelem, nagy kedvencem volt Remy Bonjasky, az ő stílusa mindig tetszett. Volt K1-es meccsem is, de mire én elkezdtem, akkor tört be az MMA.
Néhány éve, amikor feljöttél Budapestre, még az autódban kellett aludnod a két edzés között; ma az MMA egyik legnagyobb ígérete vagy. Hogyan lehet ezt a Rocky-szerű történetet mentálisan feldolgozni?
Azt gondolom, hogy jó vagyok ebben. Régebben még foglalkoztam azzal, hogy a gálákon olyan emberekkel verekszem, akiket korábban a tévében néztem.
Most már nem érzek ilyen nyomást. Pozitívan hat rám ez az egész, motivál. Úgy gondolom, hogy ugyanaz a siroki srác vagyok, aki ugyanolyan éhes a sikerre.
Azért is vagyok itt, mert az utam is nehezebb volt, alázatot és kitartást tanultam.
Kéz a magasban, az ellenfél is tapsol
Látni, hogy a gálákon, a meccsek előtt mosolyogsz, láthatóan tele vagy önbizalommal. Ez azért sokat számít, hiszen mentálisan is megküzdötök egymással.
A meccsek leginkább fejben dőlnek el. Mindenki százszázalékosan felkészül, ezért nagyon sok múlik a mentális részen. Nem tudnám megmagyarázni, honnan jön ez a nyugalom, mert a küzdelmek nagy stresszel járnak, és én is izgulok, de ahogyan belépek az arénába, és elkezdek bemelegíteni, akkor azonnal megnyugszom. Régen, amikor felelni kellett az általános iskolában, akkor izgultam, de ez teljesen elmúlt. Igazából az elvégzett munka ad önbizalmat.
Olvastam egy interjúban, hogy gyerekkorodban bankár szerettél lenni. Ez azért nem szokványos álom. Miért?
Akkoriban, gyerekként egyszerűen szerettem volna gazdag ember lenni, de ezt mára teljesen elengedtem; most már csak boldog ember szeretnék lenni. Azt csinálhatom, amit szeretek. Ez régebben itthon, és eleinte Amerikában sem így működött. Ott az első évben esténként takarítottam a termet hetente háromszor.
Mindig hangsúlyozod, hogy honnan jöttél, büszke vagy Sirokra, és ők is rád. Azt is mondtad, hogy ők tudják a legjobban, milyen lemondásokat vállaltál, hogyan tettél fel mindent erre a sportra.
Az egész kamaszkoromat erre szántam. Tizenhat évesen kezdtem el a küzdősportot, viszonylag későn, de akkor robbanásszerűen megváltoztattam az életemet.
Nemhogy nem italoztam, egyáltalán cigifüstös helyre sem mentem, hogy nehogy rontson az állóképességemen. Ha a középiskolában nem volt nulladik vagy első órám, akkor már reggel elmentem súlyzózni, hogy a napi két edzésem meglegyen. Ez volt a vágyam.
Mondtad, hogy korábbi amerikai ellenfeledet, Aaron Picót azért rendesen hype-olták, népszerűsítették a meccsetek előtt. Az MMA komoly üzlet, és a látványos stílusod miatt te is egyre komolyabb értéket képviselsz.
Úgy érzem, hogy pont a Pico-meccs után kezdett elérni a hype engem is. Ez hozta meg a népszerűséget, már jobban felfigyelt rám a Bellator és a külföldi sajtó is. Most már a torna fekete lovaként emlegetnek. A csapatomban is bíznak bennem, biztosak benne, hogy én nyerek a végén. De én nem szállok el.
Van egy kép, ahol magadra teríted a magyar zászlót. Amerikában is érzed a magyarok támogatását?
Igen. Amikor bevonultam a Madison Square Gardenbe, akkor nagyon sok magyar zászlót láttam. Sokat jelent ez a támogatás. Amikor a zászló rajtam van, érzem, hogy erőt ad. Sok üzenetet kapok Amerikában élő magyaroktól. Most eszembe jut az egyik: egy hetvenéves néni írt nekem, hogy mennyire szurkol és büszke rám. Ez nagyon jó érzés.
Elmondtad, hogy mindig Erdei Zsolt és Kovács „Kokó” István volt a példaképed; jó volt átélni, ahogyan mögéjük állt a nemzet.
A magyarok szeretik a küzdősportokat. Erdei és Kokó idejében mindenki értük, nekik szurkolt. Jó lenne ebben követni őket, nagy példaképeim. Azt az időszakot szeretném visszahozni, ami az ő idejükben volt.
Ehhez az kellene, hogy a tévében is láthassuk a meccseidet. Az UFC gáláit rendszeresen közvetíti a Sport TV. A Bellatornál is van erre esély? Már csak miattad is.
A Bellator meccseit korábban az RTL Spike leadta ismétlésben. A budapesti gálát is.
Bízom benne, hogy valamelyik magyar tévétársaság leül majd a szervezettel. Így jutna el több emberhez.
A Bellator már kétszer rendezett gálát Magyarországon, részükről nyilván megvan a nyitottság.
Ha már UFC, pár hete azt mondtad, hogy egy évet még várnál, de szívesen átmennél.
Őszinte leszek: a szívemben nagyon benne van, hogy átmenjek. Meglátjuk.
Most már nem alulról szeretnék építkezni; úgy váltanék, hogy a súlycsoportom top tízében számoljanak velem.
Ha megnyerem ezt az övet, akkor sem szeretnék megállni, és egyszer ott is szeretnék bemutatkozni. Volt már megkeresésem tőlük; ez most már a jövő és a menedzselés kérdése.
Látványos, hogy amíg a bokszban a veretlenségre építik fel az élversenyzőket – ezért sokszor megy a hurkatöltés, azaz a gyenge ellenfelek elleni küzdelmek –, az MMA-ban ez közel sincs így. Ráadásul a vegyes stílus miatt is könnyebb belefutni egy vereségbe.
Éppen ezért nem is olyan fontos a veretlenség.
A nagy klasszisok közül egyedül Habib Nurmagomedov veretlen még, de Conor McGregornak több veresége is van. Annyiféle stílus van: valakinek ez az ellenfél fekszik, van, akinek a másik, mindenkivel előfordulhat, hogy kikap. Ha megtörténne, akkor sem esnék kétségbe. Azért régen volt ilyen: utoljára 2010-ben kaptam ki egy amatőr kempó-versenyen.
Nem ma volt. Hogy sikerült ide eljutni úgy, hogy tizenhat évesen kezdted a küzdősportot?
Úgy gondolom, hogy többet edzettem, mint a korombeliek. Pont valamelyik nap beszélgettem erről a párommal.
Ő emlékeztetett arra, hogy nekem mindig az adott meccsem volt a legfontosabb. Mindegy, hogy amatőr kempó-kupa vagy pénzdíjas MMA-torna volt. Mindig erről álmodoztam, a meccsekről. Mindig halálosan komolyan készültem, mintha már amatőr koromban is profi lettem volna.
Minden nyáron naponta kétszer edzettem.
A meccseidet nézve eszembe jutott az Ong Bak című harcművészeti film, annak a főszereplője osztogatta úgy a repülő térdeseket, ahogyan te. Az viszont csak illúzió, ez meg a valóság. Mi a titka a rengeteg gyakorláson és időzítésen kívül?
A legfontosabb tényleg az időzítés: van egy ritmusa, amit el kell találni. Ez az én fő fegyverem, amihez megvannak a testi adottságaim, a hosszú lábaim. Nagyon sokat gyakorlom ezt a technikát, az edzéseken nyilván térdvédőben, és nem teljes erőből. De több fajta térdes kombináció van, és ezekre mind készülök.
Itt most a jobb villant, nem a láb
Már a kezdetektől több embert leterítettél ezekkel a térdesekkel, többek között legutóbbi ellenfeleidet, a már említett Picót és Pat Currant. Nyilván készülnek erre. Mitől ilyen védhetetlen?
Minden mérkőzés, minden bunyó más. Pico remek birkózó, próbált volna végig lent tartani a földön, hogy így majd megússza, de aztán pont beleszaladt. A birkózók ellen szeretem igazán használni ezt a technikát, hiszen abban a pillanatban jön el az én időm, amikor megpróbálnak a lábamra támadni.
Curran ellen nem az ugrótérd volt a lényeg, hanem az, ahogyan előtte lebontottam. A folyamatos lábszár-rúgásokkal. El is tört a lábszárcsontja.
Ha nem jön a térdes, akkor feladták volna a meccset.
Ez már a stratégia kérdése. A laikusok sokszor csak azt látják, hogy ütitek, gyepáljátok egymást, de jóval többről van szó. Mindkét versenyző meghatározott forgatókönyvekkel jön be a ringbe.
A stratégia nagyon fontos. Leülünk videózni, és megpróbáljuk szimulálni a meccset. Nagyon igaz ez a legutolsó meccsemre, amiről beszéltünk. Ez volt a legokosabb bunyóm.
Tudtuk, hogy Curran miben jó, egy remek kontrabunyós, kőkemény horgokkal. Hatástalanítottuk a fegyvereit, és volt egy technikám, amit következetesen használtam. Végig követtem a forgatókönyvet, és bevált.
Mondhatjuk, hogy elsősorban az állóharc az erősséged, de azért volt már fojtós győzelmed is. Hogy érzed magad a földön, hogyan állsz a kulcsfontosságú jiu-jitsuval?
Azért gyönyörű ez a sportág, mert mindig van hová fejlődni. Úgy gondolom, hogy a jitsum elég jó, leginkább birkózásban kellene még előrelépnem.
Nincs olyan, amikor megállunk, mert mindent tudunk. Mindig fejlődni kell. Éppen ez az, ami megtetszett, hogy a küzdősportok öttusáját űzöm.
Mennyit készülsz egy meccsre? A bokszolóknál két-három hónap az ideális, van ennyi időd?
Nálunk is ennyi az ideális; most már mindig tudni fogom, hogy ki ellen kell készülnöm, két-három hónappal előtte. Régebben más volt a helyzet, el kellett jutni erre a szintre, hogy így megbecsüljenek. Komoly csapat áll mögöttem. Amerikában a holland Henri Hooft a főedzőm, aki kiváló K1-es harcos volt. A birkózóedzőm az amerikai Greg Jones. Ennél a csapatnál tényleg mindent megkapok, nem kell eljárnom külön sehová. A többi versenyzővel is próbáljuk egymással megosztani, egymásnak átadni a tudást.
Világsztárokkal készülsz, mint Luke Rockhold vagy Kamaru Usman. Milyen érzés?
Sok ismert sráccal készülök. Rockhold jóval nagyobb súlycsoportban van, így vele ritkán sparringolok, de Usmannal elég sokat. A legfontosabb, hogy minőségi harcosok ellen tudok készülni.
Pár nap múlva már mész is vissza Amerikába. Amikor itthon vagy, akkor is edzel?
Itthon inkább szinten tartom magam. Futok, súlyzózom. Kellenek ezek a könnyebb napok is, mert tizenkét hónapból tizenegyben úgy hajtok, ahogyan a csövön kifér.
Jön a következő lépcső, mikor tudod meg, hogy ki lesz az ellenfél?
Szeptember 28-án vagy 29-én lesz a sorsolás. Visszautazom Amerikába, jön a következő Bellator-gála, ahol a nyolc versenyzőből megint lemorzsolódik négy, és maradunk a tizenhatból nyolcan. Jönnek a negyeddöntők. Őszinte leszek: már gondolkodtam azon, hogy kivel sorsolnak majd össze. Akárki lesz, magabiztosan várom a meccset.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS