Egészen új szintre emelte a “civilkedést” Rácalmás egykori tanácselnöke és máig regnáló polgármestere, Schrick István. Az egykori MSZMP-s városvezető a rendszerváltás után felismerte, hogy már nem jövedelmező a kommunista beágyazottság; ennek megfelelően már a ’90-es években – megelőzve a divatot – belevágott a “civilségbe”. Tette mindezt olyan lelkesedéssel, hogy sikerült egy olyan szervezettel jelöltetnie magát és csapatát a választásokon (azóta folytatólagosan), amely saját alapszabálya szerint politikai tevékenységet nem folytathatna. Minthogy Schricket 1994-től kezdődően minden ciklusban ez a nagyrészt önkormányzati forrásokból működő szervezet, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület indította, világossá válthat, hogy az elmúlt 25 évben gyakorlatilag törvénytelenül vezethette a várost, hiszen annyira civil lett, hogy az őt jelölő szervezet színeiben elvileg semmilyen politikai tevékenységet sem lett volna szabad folytatnia. Az ügyben a helyi Fidesz-tagozat törvényességi felügyeleti eljárás megindítását kérvényezte a Székesfehérvári Törvényszéknél még augusztusban, szabálytalan jelölés és tiltott kampányfinanszírozás miatt.
Önkormányzati fenntartású, politikai tevékenységet elvileg nem folytató szervezet színeiben szállt ismét ringbe Schrick István, Rácalmás tanácselnöke polgármestere az önkormányzati választásokon. Ez nem újdonság, hiszen mióta megszűnt alatta az MSZMP, azóta Schrick mindig a most 25 éves Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület támogatásával, de MSZP-s párttagként indult és nyerte el a városvezetői széket. Ez az egyesület egy többnyire önkormányzati pénzekből finanszírozott szervezet, amelynek vannak a jelenlegi, baloldali városvezetéshez köthető tagjai, és olyanok is, akik októberben a Fidesz jelöltjeiként indulnak. Összességében tehát elvileg nem funkcionál politikai csoportosulásként; hatásköre a városkép és az infrastruktúra megőrzése és javítása lenne. Ennek megfelelően a magát civilszervezetként aposztrofáló egyesület bevételeinek nagyobbik részét a Schirick által vezetett önkormányzattól kapja, akit ezért cserébe választásról választásra nemcsak támogat, hanem jelölőszervezetként is mögé áll. Ráadásul az egyesület elnökségi tagjai közt önkormányzati képviselők és az alpolgármester is megtalálható.
Törvénytelenül állíthatott jelölteket az ellenzék
Csakhogy a Városvédő szervezet alapszabálya nemhogy megjelölné a politikai tevékenységet, mint az egyesület egyik tevékenységi körét, hanem explicit módon tiltja azt. A hatályos dokumentumban ott áll feketén-fehéren, hogy
az egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
A passzus szemet is szúrt a városvédő egyesület egy, az önkormányzati választásokon fideszes jelöltként induló tagjának, aki az üggyel a Székesfehérvári Törvényszékhez fordult, amelytől törvényességi felügyeleti eljárás elrendelését kérte a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesülettel szemben. Érvelése szerint a jelöltállításnál kevés közvetlenebb politikai tevékenység létezik. Ráadásul ugyanebben a mondatban az alapszabály azt is leszögezi, hogy a szervezet nem nyújt anyagi támogatást ezekhez a “közvetlen politikai tevékenységekhez”, mégis, az önkormányzati pénzen működő civilszervezet hónapok óta bombázza Schricket támogató propagandával a rácalmásiakat. Ugyanígy megkerüli az egyesület azt a kikötést, miszerint nem támogathatnak pártokat, illetve nem finanszírozhatják más pártok képviselőinek kampányát, hiszen az egyesület a településen jelenlévő (országos) ellenzék jelöltjeit (is) támogatja. Ezzel szemben a Városvédők nem ilyen nagylelkűek fideszes tagjaikkal: őket nem reklámozzák a rendszeresen megjelenő propaganda-kiadványaikban.
Kampányfinanszírozás az egyesület pénzéből?
A törvényszékhez eljuttatott törvényességi felügyeleti kérelemben a kifogásoló leírta: idén sosem látott, 23 millió forintos “támogatást” szavazott meg az ex-tanácselnök Schrick István és csapata a Városvédőknek, amelynek nem kevés részét – a fideszes jelölt szerint – az egyesület kampányfinanszírozásra fordította. Mindez azért képzelhető el, mert a 25 éve fennálló egyesület tavaly keletkezett (!) alapszabályában a tevékenységi körök közt a kiadványok terjesztése is szerepel, amely lehetőséggel folyamatosan él is a szervezet: ők adják ki a baloldali városvezetés propagandafüzeteit, és a választási plakátokat is az egyesület készíti, feltehetőleg az önkormányzat által kiosztott pénzt (is) felhasználva. A levél emellett arról is beszámol, hogy az egyesület rendszeresen veszi igénybe ingyenesen az önkormányzat helyiségeit, illetve ételosztást is tart a Schrickkel szimpatizáló választóknak.
Ugyanakkor nem minden jelöltet támogat ilyen lelkesen az egyesület. A Városvédő szervezetnek van egy fideszes tagja is, és egy valóban független, aki jelenleg a Fidesz ajánlásával indul az önkormányzati választásokon, viszont “meglepő” módon egyikük sem szerepel az egyesület választásokkal kapcsolatos kiadványaiban.
Van-e nyoma az elköltött millióknak?
A panaszos tag a törvényszékhez eljuttatott kérelmében kifejtette: az egyesület közgyűlésének ülésein semmilyen szavazás nem volt arról, hogy az egyesület költhetne a saját vagyonából vagy az önkormányzattól kapott 23 millióból választási kampányra. Szintén különös, hogy a szervezet – bár köteles lenne készíteni – nem rendelkezik elérhető beszámolóval. Így az egyesület vagyoni helyzete, illetve kiadásai kívülről gyakorlatilag nyomonkövethetetlenek.
Fotó: duol.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS