Pesti Srácok

Íme, az ellenzék tatai jelöltjéről az igazság, amit elfelejtett közölni a választópolgárokkal

Íme, az ellenzék tatai jelöltjéről az igazság, amit elfelejtett közölni a választópolgárokkal

Popovics Judit az ellenzék közös polgármester-jelöltje az önkormányzati választáson Tatán, akit a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) és az MSZP is támogat. Popovics úgy nyilatkozik magáról, hogy jogász-közgazdászként korábban kockázatitőke-befektetésekkel foglalkozott, elsősorban azzal, hogy rosszul működő cégeket vizsgált át és alakított sikeressé. S bár azt hangoztatja, hogy semmit sem akar rejtegetni a választópolgárok előtt, önmagáról mégsem sikerült mindent megosztania a nyilvánossággal. Viszont mi ebben most segítünk neki.

A tatai ellenzéki polgármester-jelölt fő programpontja az, hogy ő – mármint Popovics Judit – a várost kritikusan, a jó gazda szemével kívánja vezetni. Mint mondta: "fontossági sorrendeket fogok állítani, és azok szerint haladva megoldani a város gondjait. A fölösleges beruházásokat pedig felül fogom vizsgálni." Ez azért mégiscsak jól hangzik, nem? Más kérdés, hogy vajon képes-e jó gazdaként vezetni Tatát...

Popovics Judit gazdasági szakértőként aposztrofálja magát, ami talán annyiban lehet igaz, hogy jogász és közgazdász végzettséggel rendelkezik. Az Opten adatbázisában fellelhető információk szerint viszont nem éppen a legalkalmasabb cégvezetőnek: az Opten rendszerében öt oldalnyit (!) tesz ki az ellenzéki jelölt céghálója, több vállalkozása pedig veszteséges. Nem kicsit...

PestiSracok facebook image
Néhány oldal a Popovics Judithoz köthető cégek listájából. Forrás: opten.hu

Mint látható, Popovics (neve mellett piros jelölés) jelenleg az Ánit Kft.-ben tulajdonos, amelynek a felszámolás alatt álló Gyöngy-Lánc Kft.-ben van érdekeltsége. Az Ánit Kft.-ben Popovics Judit 2003 óta egyedüli tulajdonos, a cég pénzügyi helyzete cseppet sem mondható rózsásnak. Popovics talán ezért váltott könyvelőt 2016-ban, de úgy tűnik, ez sem volt a legjobb döntés számára: a kiegészítő mellékletben és a mérlegben hibás adatok vannak megadva. Észrevettünk egy –100 MFt-os tételt, amely hol a mérlegben van hosszú lejáratú kölcsönként megadva, hol pedig a mellékletben rövid lejáratú kölcsönként szerepel.

Izgalmasan alakul a cég pénzügyi mutatója is: a cég saját tőkéje –36 MFt

Az adatbázis szerint 2017-18 között a –116 Mft lecsökkent –95 MFt-ra, a mérlegben viszont ennek semmi nyoma (elképzelhető, hogy egy ingatlant vitt a cégbe – a szerk.) Tavaly már 1 Mft nyeresége volt, bár tény, hogy még ez is vajmi kevés a 95 Mft kifizetésére. A város jó gazdájaként tündökölni akaró Popovics tehát egy rendkívül veszteséges céget vezet, amelyet évek alatt sem sikerült nyereségessé tennie. Sőt, egy másik vállalkozását végelszámolás alá vonták. Kérdés, hogy vajon egy évek óta igencsak veszteséges cég mellett hogyan képes azt az életszínvonalat biztosítani magának, amit a tataiak látnak?

"Szakértelemmel, tiszta szívvel, tisztességgel" – hirdeti a Momentum nagyágyúja. Kérdés, hogy vajon a tataiaknak valóban ilyen szakértelemre van szükségük?

Profi hálózatépítő, MLM-ügynök

A válasz talán az lehet, hogy dr. Popovics Judit az ellenzéki politikusi szerepben való tetszelgés előtt még a Nu Skin ügynöke volt. Az persze cseppet sem meglepő, hogy a hálózatépítésből kiképzett asszony véletlenül éppen a Momentumba épült be: mint arról korábban írtunk, a Momentum Rózsa utcai főhadiszállása – elnézést, központja – az Amway magyarországi központjával egy épületben helyezkedik el. Micsoda véletlen, igaz? Csakúgy, amiként az is, hogy augusztus 24-én Popovics Facebookos adatlapjáról nemes egyszerűséggel eltűnt a Nu Skin cégnév, pedig egészen biztosan hozott a konyhára az asszonynak, még akkor is, ha esetleg az abból származó jövedelmét nem ezeken a cégeken keresztül szerezte. Erről a cégről érdemes tudni, hogy 2016-ban Kína beperelte őket a piramis-séma alkalmazása miatt; a per Utah-ban, a szövetségi bíróságon zajlott, és 47 millió USD-t kellett fizetniük, továbbá ráadásul pluszban 750 ezer USD-t még a kínai hivatalnokok ellen elkövetett megvesztegetési kísérletek miatt.

Folytatjuk...

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.