Az ATV-ben hálálkodott az MSZP politikusa, Kunhalmi Ágnes Glázer Tímeának, a DK győri elnökének és regionális elnökének, amiért olyan kemény munkát végzett az ellenzéki kampányban az önkormányzati választáson. Ahogy fogalmazott, Glázernek hatalmas része van abban, hogy az ellenzék karöltve menetelt előre az önkormányzati választásokon. A DK-s politikus azonban csütörtökön bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, és az időközi választáson, ami január 26-án lesz, már nem méretteti meg magát. Kunhalmi Ágnes szerint Glázer Tímea döntésének személyes és karrierbeli okai vannak. Azt még nem tudják állítólag, hogy ki lesz a jelölt, de egy közös jelölt lesz, és hogy ki, az nem előválasztáson fog eldőlni, hanem a pártok közti megállapodáson. A PestiSrácok.hu helyi forrásból úgy tudja, hogy Gyurcsányék foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő emberük legyen a jelölt, de hogy ki, az még a DK-ban is talány. Forrásaink szerint napok óta már erőszakosan próbálnak győzködni helyben elismert embereket, akik viszont nem akarják vállalni az ellenzéki polgármester-jelölti szerepet, így most gőzerővel folyik a casting. A Fidesz jelöltje Dézsi Csaba András kardiológus szakorvos lehet, amit a párt még nem jelentett be, így egyelőre ez is csak találgatás.
Tisztelt Győriek!
Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat a biztatásotokat, amit a mai napig az utcán a közértben a postán a gyógyszertárban megkapok tőletek. Köszönöm, hogy olyan sokan október 13-án megtiszteltetek a szavazataitokkal. A győri ellenzéki pártokkal konzultálva meghoztam egy olyan döntést amelyet nem szeretnék megváltoztatni mégpedig azt hogy a január 26.-i időközi polgármester választáson nem kívánok indulni. A közös polgármester jelöltünket teljes mellszélességgel támogatom és továbbra is Győrért a győriekért szeretnék dolgozni. Köszönöm a megértéseteket!
– írta Facebook-oldalán Glázer Tímea egy nappal azután, hogy megírtuk, milyen összefonódások vannak a szombathelyi és a győri lejárató kampányok között. Ahogy azt “Az ördög ügyvédjéről” szóló cikkünk is bemutatta, minden eddiginél aljasabb módszerekkel, alvilági eszközökkel próbálja Gyurcsány köre levadászni a jobboldali politikusokat és minél nagyobb hatalomhoz jutni, amiben komoly jelentősége lenne az ország egyik gazdaságilag legerősebb városának megkaparintása. Glázer Tímea a DK győri első embere, Gyurcsány Ferenc jobbkeze: régióigazgatóként az egész Dunántúlon irányította pártja kampányát, és Győrben összellenzéki jelölt volt.
Azaz csak részben összellenzéki, mert Az ördög ügyvédje színre lépése után a Jobbik kiszállt az összefogásból. Bár tagadták, hogy konkrétan a Borkai-botrány hatására döntöttek így, de hangsúlyozták, hogy az ellenzék olyan mélységekbe süllyedt. amihez ők nem fognak asszisztálni. Glázer Tímea újrajelölésének nemcsak az nem tett jót, hogy Czeglédy Csabával parolázott, kampányolgatott közösen, hanem az sem, hogy lebukott: nem abban a panellakásban él, ahol a kapucsengőn a neve is fel van tüntetve, hanem egy pinnyédi luxusvillában, méghozzá eléggé fényűző életet…
Bejelentésére, miszerint nem indul az időközi választáson, közel kétszáz kommentet kapott. A hozzászólók elég karakán módon nyilvánítanak véleményt. Van, aki úgy véli, még szerencse, hogy csak majdnem választották meg, mert aki ilyen könnyen hátat fordít a városnak és a kihívásoknak, az nem érdemli meg a bizalmat és nem lett volna alkalmas Győr vezetésére.
De nagyon sok hozzászólásban köszön vissza a zsarolási ügy is. Van, aki azt kérdezi: “csak nem megrengett a Glázer-Póczik-Borkai tengely?” Többen konkrétan tudni vélik, hogy Glázer Tímea maga is nyakig benne volt a Borkai-ügyben…
A sajtóban eddig annyi látott napvilágot, hogy Glázer Tímea testvére együtt focizott korábban azzal a Póczik Józseffel, akit most zsarolással gyanúsítanak és aki egy hangfelvétel tanúsága szerint 10 millió forintot kért, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra a kompromittáló anyagok Borkairól. Az is tény, hogy Póczik a DK győri alelnöke volt 2015 és 2017 között, 2014-ben pedig egyéni képviselőjelöltként is indította a DK. Glázer Tímea gyakran járt Szombathelyre, és testvére révén futballkötödéseit is gyakorta hangoztatta – innen a jó kapcsolat a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabával is, aki az ex-polgármesterjelölt asszony kampányát személyesen is segítette.
Azt, hogy ki lesz az ellenzéki polgármester-jelölt Győrben, egyelőre mindenki csak találgatja. A casting egyelőre úgy tudjuk, nem túl sikeres, így a DK sincs könnyű helyzetben, engedni viszont nem akar.
Többen felvetették Molnár Csaba nevét is, aki köztudottan Gyurcsány Ferenc bizalmasa. Molnárnak viszont a brüsszelita életet és úgy havi 3 millió forintot kellene elengednie, ráadásul ő nem is győri.
Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS