Bonyolult téma a jobboldalon a „klímavédelem”. Úgy tűnik, hogy a globális liberális erők világszerte átvették a téma fölötti irányítást, miközben a teremtett környezet tisztelete valójában alapvetően konzervatív erény. Sajnos azonban a liberális „látványpolitizálás” marketingje erőteljesebb, és a jobboldal híján van a saját narratívának és nyelvi eszköztárnak. Többek között ezekről a problémákról beszélgetünk Szánthó Miklóssal. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a jobboldal előtt kettős feladat áll: egyfelől le kell rántani a leplet a liberálisok ármánykodásáról; rá kell mutatni, hogy korunk súlyos környezetterhelésében kiemelkedő szerepe van a multinacionális vállalatok túlfogyasztói kultúrájával kéz a kézben járó progresszív életmódtrendeknek. Másfelől pedig el kell tudni mesélni az igazságot, azt, hogy saját, helyi környezetünk óvása bibliai parancs, a klímahiszterizálók szókészletével szemben pedig önálló kerettörténetet kell építeni.
Nem titok, hogy egy, a PestiSrácok.hu-n megjelent, a klímatüntetésen készült videó miatt beszélgetünk. Azt írta nekem észrevételként, hogy nem megfelelő irány az, ha belehelyezkedünk a baloldal környezetvédelmi narratívájába, miközben sokan azt mondják, hogy számunkra is fontos, hogy jelen legyünk a klímaplatformon.
Engedje meg, hogy az elején valamit világossá tegyek: nem az ügyben folyó, valóban tudományos vitát szeretnénk itt most feloldani. Az bizonyos, hogy a földi környezet válságtüneteket produkál: hogy ebben az emberi behatásnak van nagyobb szerepe, vagy pusztán a glóbusz „életciklikusságából” fakadó változásokról van szó, laikus szempontból nehéz eldönteni. Én a magam részéről, mondjuk úgy, „klímarealista” vagyok, amiben bizonyára szerepe van annak, hogy taszítónak és álságosnak tartom, amikor a globális média által megfuttatott, neurobiológiai pervazív fejlődési zavarokkal terhelt kislányok magyarázzák el, hogy az egészről a „kolonialista, rasszista és patriarchális rendszerek” tehetnek. Ennek ellenére meggyőzőnek tartom Ferencz Orsolya érveléseit, hogy az ipari forradalom óta az emberi és az ember által létrehozott technikai faktor a korábbiakhoz képest jelentékenyebb mértékben járult hozzá az üvegházhatású gázok kibocsájtásához, ezen keresztül a Föld túlmelegedéséhez.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Tehát akkor az ítéletnap-retorikát hirdetőknek a „nap végén” végül igazuk van?
Nem, mert itt egyáltalán nem „tudományos” vitáról van szó, hanem politikáról, pontosabban a klímaapokalipszis koszlidérceinek álságos hiszterizálásáról. Mesterségesen, de mesterien megteremtett tömegpszichózis révén „ökostresszt” meg „klímaszorongást” generálnak, „megoldásként” pedig tartalmatlan motivációs bullshitelést ajánlanak. És a jobboldal szempontjából itt két veszélyt is látok. Az egyik, hogy kritikátlanul átveszi a liberális testtartást és szókészletet a témában – egyesek már a jobboldalon is teljesen komolyan értekeznek a klímaváltozás pszichológiai hatásairól –, a másik, ami talán még rosszabb, hogy zöldebb akar lenni a zöldeknél. Ez azonban egyenes út a politikai önmegsemmisítés felé, mert a globalista oldal „klímanarratívája” már készen van, és az ő játékszabályaik szerint, az őáltaluk megformált szótárral identitásvesztésre lesz kényszerítve a jobboldal.
Ahogy ez Nyugat-Európában is történt, illetve történik?
Igen, persze a „klímasztori” csak egy szem a láncban. Tagadhatatlan, hogy a tömegkultúra felületein keresztül számos olyan „haladó” témát vitt be a balliberális oldal a társadalmi és politikai közbeszédbe, mely a nyugati jobboldalt reakciókényszerbe hozta. De egy rosszul értelmezett „történelmi bűntudattól” vagy megfelelési kényszertől vezérelve nem vallották meg saját igazukat vagy dolgoztak ki önálló koncepciót, hanem igyekeztek „centristák” lenni – csakhogy a centrum közben eltolódott balra, így a „jobbos” pártok társadalompolitikája mára alig különböztethető meg kulturális kérdésekben egy szociáldemokrata vagy liberális erőétől. Gondoljunk csak a „szexuális forradalomra”, a bevándorlásra, a multikultira, vagy legújabban a genderőrületre. Mindegyik témában a Lajtán túli jobboldal először átvette az emberi jogi fundamentalista-politikailag korrekt megközelítést, mára pedig az említett „társadalmi ügyek” élharcosa lett. Nézzék meg Németországot: egy formálisan „konzervatív” kancellár vezetése alatt vált törvényessé a homoszexuális-házasság, vezették be a „harmadik nemet”, illetve a Schröderék által előkészített atomerőmű-bezárási programot is Merkel valósította meg. Utóbbi ára konkrétan persze az volt, hogy újra kellett nyitni a szénalapú erőműveket, de az egész trend hatása, hogy Nyugat-Európában a hagyományos jobboldal megszűnt létezni, mert lépésről lépésre adták fel saját identitásukat. Azt hitték, hogy ha egy témában „kicsit” engednek, attól még nem történik semmi nagy baj: csakhogy ez egy csúszós lejtő. Ezért veszélyes, ha a magyar jobboldal is manuálisan elkezdi hajtogatni, hogy ő is „ökobarát”, „klímaérzékeny” és figyelmet fordít az „állati méltóságra” – szavazót ez nem fog hozni, ahogy a nyugati konzervatívoknak sem hozott, identitásvesztést annál inkább.
A baloldali klímapolitika viszont nagyon is látványos, vannak szép zászlók, üzenetek, halott fókatetemek rollerekkel húzott utánfutókon. Az egy dolog, hogy nem kínálnak megoldást, nincs mögötte valós gondolat, a vizualitás miatt azonban mégis vonzó lesz, főleg a fiatalok számára. Úgy tűnik, hogy lenyúlták ezt a témát.
A témát magát azért talán nem, de az igaz, hogy a környezeti kérdésekre, problémákra adható lehetséges válaszokat egydimenziósnak állítják be. Ahogy „demokrácia-ügyben” is, azt mondják, hogy vagy a mi, liberális „klímainterpretációnkat” vallod, vagy álnok klímaváltozás-tagadó környezetszennyező vagy, akire Captain Planet majd jól lesújt. Tény: a globális zöldmozgalom, az atomenergia-ellenesség, a „környezetvédő” NGO-k, az állatok jogaiért teljesen sekélyesen küzdő mentőcsoportok mind a nyílt társadalom eszmerendszere gravitációs körének részei. Az tagadhatatlan viszont, hogy irtó profi munkát végeztek itt is. Ezernyi aknát helyeztek el, és amikor eljött a pillanat, és valóban tudományos kérdések a politika horizontjára emelkedtek, akkor távvezérlővel élesítették a robbanószerkezeteket. Mondok egy példát: amikor ’19 februárjában Orbán Viktor bejelentette a családvédelmi akciótervet, akkor az egyik, modern vulgármarxista kritika úgy szólt Nyugatról, hogy ez egy elhibázott bejelentés. Azért, mert a „nyugati fehér embernek” a legnagyobb az ökológiai lábnyoma, tehát arra ösztökélni állami eszközökkel az ezen kultúrkörhöz tartozó nőket, hogy szüljenek több gyermeket, egyenlő a tervezett környezetszennyezéssel. Annak pedig, hogy a kevesebb gyermek vállalása – illetve ennek egyik „módja”, az abortusz – a környezettudatos magatartás, a ’60-as évek vége óta kimunkált „szakirodalma” van, csak vissza kellett most hozzá nyúlni.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Ez világos, de ettől még a jobboldal kimarad korunk egyik legtrendibb és legfontosabb kérdéséből, amit kisajátítanak a globalisták, miközben pártpolitikától független ügynek mondják. Nyilván ezért fotózkodik Gyurcsány gyerekekkel a klímatüntetésen, és menetel ugyanott peckesen, bár vállak nélkül Fekete-Győr András.
Igen, tehát két feladat is áll a jobboldal előtt, már azt követően, hogy nem sétál bele a nemzetközi progresszió erői által ácsolt „klímacsapdába”. Egyfelől kíméletlenül rá kell mutatni, hogy a jelenkori környezeti problémák eredője az a túlfogyasztói „életmódkultúra”, amit a globális értékláncokban összeérő trendek propagálnak. Másfelől fel kell tudni mutatni a saját paradigmát, ami az igazság: hogy a teremtett természet védelme és óvása konzervatív erény, keresztyén parancs. Hogy aki igazán szereti, félti lakóhelyének környezetét, a tájat, ahol él, az nem lehet más, csak jobboldali.
Éppen ezért nem tagadhatjuk le, hogy valóban vannak változások a környezetünkben.
Tagadásról szó sincs, erről beszéltem az előbb, illetve arról, hogy ami a társadalmi vita fókuszában áll, az nem tudományos, hanem politikai jellegű. Szerintem nagyon beszédes az a nyári Economist-cikk, ami lényegében arról szól, hogy a globális progresszió erői a migrációs harcot kommunikációs szinten elvesztették, ezért „találni kell” egy új kultúrharcos frontot, ahol sokkal jobb esélyekkel indulnak, és ez a klímaváltozás. Ez minden szinten érzékelhető, az európai elit igyekszik maga mögött tudni a bevándorlási problematikát, és a „klímaérzékenyítéssel” igyekeznek átszőni az uniós szakpolitikákat. De a kommunikációs trükköktől függetlenül a valóságot nyilvánvalóan nem szabad letagadni – a migráció kapcsán pont ebbe bukott bele a balliberális oldal –, csak a jobboldalnak jól kell tudnia elmesélnie a saját igazságát a témában.
Igen, de a nagy kérdés, hogy mit és hogyan?
Amire az előbb utaltam, először le kell leplezni a globális liberalizmus világméretű ármánykodását. Tegyünk egy lépést hátra és nézzük végig a dolgokat! A progresszió alapvetően ateista, nem hisz a Teremtésben, így nem a Teremtés ajándékaként tekint a Földre sem. Elnézést, ha most egy kicsit filozofisztikus leszek, de szerintem látni kell a fától az erdőt, a „big picture”-t. A liberálisok a természeti igazság helyett a materiális igazságot hirdetik: tehát kizárólag az ember az úr, aki szabad, nincs alárendelve semminek – sem természetnek, sem a természet Teremtőjének –, így szabadon alakíthatja a környezetet és meg is haladhatja a természeti törvényeket. A természet uralásának „igéje” azt is jelenti, hogy az ember korlátok nélkül, akár a természettel szemben is megvalósíthatja önmagát, hiszen a sokat hallott világnézeti semlegesség és toleranciakultusz alapján nincs olyan fő morális parancs, ami ebben akadályozhatná. Ebből fakad az a számtalan ún. „életmódszabadság”, melyek reklámozásával minden nap találkozunk a különböző felületeken: individualizmus, egyéni önállóság, szabadosság, gyógyíthatatlan feltűnési viszketegség, technicizált kényelemközpontúság vagy előregyártott élvezetek konzumálása…
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Igen, de akár akarjuk, akár nem, fogyasztói társadalomban élünk.
Igen, de ne azok beszéljenek már szemérmetlenül és álságosan „klímavédelemről”, akik lényegében „elvezették” a nyugati társadalmakat a „fogyasztói kánaánba”, ne ők nagyképűsködjenek velünk szemben! Másról sem szól a kozmopolita világéletérzés, a populáris kultúra, a jog, hogy „valósítsd meg önmagad”, „bontakozz ki”, „váltsd valóra a vágyaidat”, „te vagy a középpontban”, „mindenhez jogod van”. És igen, ha az ember korlátok nélkül „kreatív” önkiteljesítésbe fog, az túlfogyasztáshoz vezet, a művi módon felpörgetett keresleti oldal pedig értelemszerűen magával hozza a kínálati oldal bővülését, azaz a nagyvállalati kapitalizmus túltermelését. A fogyasztói kultúra, a konzumidiotizmus, hogy mindig mindenből vegyél újat, hogy utazz jó sokat – lehetőleg olcsó fapados repülővel –, igyál a másik öt kontinensről beszállított összetevőkből készült avokádós lattét, mind erről szól. Mi állhat jobban szembe a természeti környezet tiszteletével, mint az urbanizáció kritikátlan dicsőítése? Mégis minden arról szól a haladáspártiaknál, hogy az anyagiakra épülő városi életforma a menő, a vidékiek, pláne a falusiak suttyók, lábszagúak, ott dögunalmas az élet – és egyébként is sok arrafelé a fideszes. És ezt az egész posztmodern liberális tartalomipart a fogyasztói igények kiszolgálásában 100%-ig partner multinacionális cégek segítik – hiszen végül is az ő termékeiket, szolgáltatásaikat vesszük meg újra és újra. Miközben gyomorforgató módon jóemberkednek és a felszínen mindenféle érzékenyítő- meg CSR-kampányokkal igyekeznek elhitetni, hogy számukra fontosak az ún. társadalmi ügyek. Erre és az uniós klímatervekre is mondta szerintem nagyon helyesen a miniszterelnök, hogy „a klímavédelem árát a klímarombolóknak kell megfizetniük. A klímaválság fő felelősei a legnagyobb, leggazdagabb országok és a világ legnagyobb multinacionális vállalatai”.
Mégis az látszik, hogy főleg a fiatalok nem igyekeznek ezt megérteni. Nyilván sokkal egyszerűbb kimenni egy dobozos sörrel egy klímafelvonulásra, mint szelektíven gyűjteni a hulladékot, fákat ültetni, visszafogni az áramfogyasztást, lemenni piacra szombat reggel…
Az igaz, hogy a kreált zöld hitrendszert, mint egyféle valláspótlékot és a komfortos életérzést egyszerre hirdetők „marketingszempontból” előnyösebb helyzetből indulnak. Ugyanakkor szerintem éppen a fiatalabb generációk számára lehet „mellbevágó” élmény, ha a szemük előtt lepleződnének le a planetáris gonosztevők trükkjei. Ugyanakkor be is kell mutatnia a jobboldalnak, hogy mi is az igazság.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
És mi lenne az?
Az, hogy az egész világot és benne a Földet az Úr teremtette, azzal, hogy az ember uralkodjon rajta, de művelje és őrizze is azt. A környezet védelme tehát bibliai parancs, a természet védelme keresztyén kötelezettség, attól függetlenül, hogy mi okozza a globális felmelegedést. A „teremtésvédelem” tehát kifejezett konzervatív erény – gondoljunk csak jobban bele! A liberálisok fejlődéscentrikus, urbanizált, kényelemközpontú gondolkodásmódjával szemben a helyi környezet tisztelete, a rurális-agrárius életforma, a földművelés, a paraszti kultúra, a vidéki lét, ahol nyugi van, nincs felgyorsultság, van időnk elmélyedni, mind jobboldali érték. A XIX. századi Angliában az első természetjáró körök kifejezetten konzervatív irányultságúak voltak, ami nyilván nem meglepő: a minket körülölelő flóra és fauna ismerete, a teremtett tájban való gyönyörködés, az élet- és természetközelség, a hely iránti alázat mind a keresztyén-konzervatív habitus sajátja. A kulcs tehát itt is a lokalitás, „az otthon iránt érzett közös szeretet”, ahogy Scruton mondja. Ebből a narratívából kiindulva kell szerintem felvenni az utazási sebességet, nem karakteridegen szlogenek és fordulatok átvételével.
Egy ilyen hosszú beszélgetés után is nehéz eldönteni, hogy akkor most valós problémáról van-e szó, vagy politikai szabadcsapatok kommunikációs és PR-háborújáról?
Van egy valóban létező, de okait tekintve vitatott jelenség és annak verbális ábrázolására adott eltérő megközelítések. Csakhogy ahogy minden politikai ellentét, úgy e mögött is fajsúlyos filozófiai-teológiai, világnézeti különbségek vannak. A balliberális oldal szemében a környezetvédelem pusztán egy politikai termék, mellyel most a munkásosztály helyett a „bolygó kizsákmányolására” hivatkozva megint át akarja venni a felelősséget az egész világért. Az egyébként általuk létrehozott problémahalmazra azért kínálnak globális recepteket, hogy megpróbálják kiragadni az államok kezéből itt is a politikai kezdeményezést. Miközben a valóság az, hogy a környezeti problémák eltérő módon, eltérő mértékben és eltérő erővel jelentkeznek Dél-Amerikában, Afrikában vagy Közép-Európában – tehát helyi szinten adhatóak megfelelő reakciók is. Ráadásul az a morális dilemma, miszerint az élet deszakralizálásával az élőhely szentségét is megszüntették, előbb-utóbb le fogja buktatni az Istenre féltékeny globális emberi önimádat zászlóvivőt.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS