Az 1990 január elején kirobbant Dunagate-botránnyal indult el az a folyamat, amelynek eredményeként a kommunista diktatúra haszonélvezői visszaszivárogtak a hatalomba. Ki gondolta volna ezt akkor, amikor még hónapokkal az első szabad választások előtt volt Magyarország? Az ügynöksztoriban nagy antikommunista leleplezőnek hitt SZDSZ-ről nem sokkal később kiderült, hogy valójában az ügy haszonélvezője. Ki gondolta volna ’90-ben, hogy ebből az egész sztoriból az utódpárt és az SZDSZ szinte megtisztulva jön ki, hogy azután 1994-ben megüljék a nagy nászt, az MDF-et, a nemzeti oldalt pedig sikerül lerántani a sárba és még ők válnak kommunistává sokak szemében? Pedig így volt… A módszer később sem változott, a diktatúra állambiztonságának működtetésekor megszerzett tapasztalatokat mindig jól hasznosították. 2010-ben megbuktak, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy 2006-ban belső leszámolás zajlott az elvtársak között. Ma viszont – amint arra egyes szakértők felhívják a figyelmet – ismét titkosszolgálati módszerekkel törekednek vissza a hatalomba.
Németh Miklós nem is értette, hogy mi történik…
A rendszerváltás szempontjából kulcsfontosságú, majd az azt követő évekre is kihatással bíró Dunagate-ügy nem az ominózus 1990. január 5-i ellenzéki sajtótájékoztatóval kezdődött a budapesti Bányász moziban; már azon napon volt előzménye a történetnek. Kis János az SZDSZ és Fodor Gábor – akkor még – a Fidesz részéről felkeresték Németh Miklós miniszterelnököt és közölték vele, hogy a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége – immár alkotmánysértő módon – továbbra is adatokat gyűjt és operatív akciókat foganatosít az ellenzéki csoportok ellen.
Budapest, 1990. január 12. Kis János, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országos elnöke (b) és Fodor Gábor, a FIDESZ Országos Választmányának tagja az SZDSZ nagygyűlésén a MOM-székházban. Fotó: MTI/Földi Imre
A két ellenzéki politikus beszámolóját Németh Miklós meglepődve hallgatta végig. Azzal védekezett, hogy ő május óta nem olvasta és nem is láttamozta az asztalára kerülő napi operatív jelentéseket, mivel ő ezt egy rossz emlékű, de a részéről lezárt korszaknak tekinti. Amikor Kis és Fodor felhívták a figyelmét arra, hogy a III/III. csoportfőnökségen a beszélgetésük alatt is zajlik a Párt számára kellemetlen anyagok megsemmisítése, illetve manipulálása, akkor Magyarország miniszterelnöke erre úgy reagált, hogy bár erről nem tud, de azzal tisztában van, hogy másutt, például a Tervhivatalban is szükséges selejtezni, különben nem lenne elég hely az újonnan beérkező dokumentumok számára. Elég nehezen hihető, hogy a Pártállam utolsó miniszterelnökének halvány segédfogalma se lett volna arról, hogy mi zajlik a kommunista titkosszolgálatnál épp akkor, amikor már igencsak inogtak a rendszer tartóoszlopai. A másik eshetőség, hogy Németh Miklós teljesen alkalmatlan volt a feladatára, de ezt a később komoly nyugati karriert befutó politikus bizonyosan kikérné magának. Később azzal magyarázta a bizonyítványt, hogy még 1989-ben Horváth István belügyminiszter biztosította őt arról, hogy a titkosszolgálatot felügyelő Pallagi Ferenc államtitkár nagyon megbízható ember, ami Németh Miklóst saját elmondása szerint abszolút megnyugtatta.
Pallagi elvtárs, egy elvhű titkosszolga…
Pallagi Ferenc megbízhatóságával kapcsolatban rendkívül beszédes az az eset, amit Karl Coburger vezérőrnagy, az NDK-s titkosszolgálat, a Stasi budapesti delegációjának jelentéséből tudhatunk meg. A Stasi-küldöttség az 1989. szeptember 11-i határnyitás miatt érkezett Magyarországra, amolyan szemrehányó tárgyalásra a magyar társszolgálathoz. Sérelmezték ugyanis, hogy a magyar kollégák nem tettek semmit az NDK-s „turisták” nyugatra szökésének megakadályozására. Pallagi Ferenc azzal hárított, hogy a kormány akadályozta a szolgálatok tevékenységét, és immár a Németh-kabinetnek és nem az MSZMP-nek tartoznak beszámolási kötelezettséggel.
Budapest, 1991. április 25. Pallagi Ferenc (b) és dr. Horváth József (j) nyugállományú rendőrtábornokok a Budapesti Katonai Bíróságon május 25-én, az ítélethirdetéskor. Az MTI információja szerint a volt állambiztonsági vezetők és védőik május 28-án, illetve 29-én a Budapesti Katonai Bíróságon írásban bejelentették korábban benyújtott fellebbezéseik visszavonását. Nyilatkoztak arról is, hogy az április 25-én kihirdetett ítéletet teljes egészében tudomásul vették. Fotó: MTI/Balaton József
A jelentés legérdekesebb része azonban az, amikor a magyar állambiztonság feje hunyorítva közli a Stasival, hogy bárki bármit kért is tőlük vagy adott parancsba, ők akár a kormányfő utasítása ellenére is folytatják a munkát, aminek meghatározó eleme a hazai ellenzéki csoportok megfigyelése:
Pallagi elvtárs biztosított minket, hogy ezeknek az ellenőrzését szigorúan konspiratív úton és nagy személyes kockázattal az eddigi eszközökkel és erőkkel úgy, mint azelőtt, szervezi, és a párt vezetőségével továbbra is belső tájékoztatási viszonyt tart fenn.
A Dunagate néven elhíresült botrány kirobbanása után megkezdődött az egymásra mutogatás a kommunista nómenklatúrán belül. Pallagit kirúgták, Horváth István belügyminiszter lemondott. Ez azonban csak a kötelező „színházi” előadás volt a közvélemény számára. Ahogyan a Bányász moziban tartott SZDSZ-es sajtótájékoztató is a színjáték része volt, de ez csak később vált világossá. A lényeg: az ellenzék megfigyelése és lejáratása természetesen folyatódott a háttérben.
A gépezet beindul…
A Dunagate-botrány kapcsán az 1990-es választások előtt Németh Miklós és Antall József későbbi miniszterelnök többször is egyeztettek. Az MDF kormányfőjelöltje tájékozódni akart az ügyben. Németh Miklós akkor három megoldást javasolt: zúzzák be az összes ügynökjelentést, egy másik szerint 99 évre titkosítsák az anyagokat, vagy pedig hozzanak mindent haladéktalanul nyilvánosságra. Az utolsó kommunista miniszterelnök visszaemlékezése szerint Antall József egyik verzióval sem értett egyet, hanem azt indítványozta, hogy Németh Miklós gondoskodjon az iratanyag megőrzéséről, és majd az újonnan választott parlament döntsön arról, miként rendezzék az ügyet. Németh Miklós javaslatai akár még őszintének is hathattak, de amint azt az 1990 tavaszán történtek mutatják, a megfelelő, az ellenzék lejáratására alkalmas dokumentumok már régen olyan helyen voltak, ahonnan a megrogyni látszó diktatúra korifeusai bármikor előhúzhatták – és előhúzhatják mind a mai napig. A választások előtt nem sokkal Antall József Vörös Vince kisgazda és Keresztes Sándor kereszténydemokrata politikusok társaságában még egyszer megkeresték a miniszterelnököt, és az összes ellenzéki párt nevében megerősítették, hogy az ügynöklisták kérdésével a következő parlament kíván foglalkozni.
Ezt követően szinte parancsszóra beindult a diktatúra gépezete, amely végül is azt akarta elérni, hogy az ellenzék nemzeti szárnyát lejárassa, bemocskolja a társadalom előtt. A lényeg az volt, hogy a nemzeti erőket összemossák a Pártállammal és politikai törekvéseiket hiteltelenné tegyék. Az összemosás abban állt, hogy a zsarolással, kényszerítéssel ügynöknek beszervezett, ám valójában a diktatúrával szemben álló személyeket tüntettek fel a rendszer kiszolgálóiként, így lejáratva őket a rendszerváltás után.
Gál Zoltán belügyminiszter nem sokkal a megbeszélés után letette Németh Miklós asztalára azokat a jelentéseket, amelyek Vörös Vince és Keresztes Sándor ügynökmúltját bizonyítják. A szellemet a szálak ügyes kezű mozgatói kiengedték a palackból és rászabadították az épp rendszerváltásra készülő országra…
Tisztára mosták magukat, na meg a körmös Baueréket is…
A diktatúra évtizedei után az első szabad választásokat ’90-ben az MDF nyerte, de ma már tudjuk: csak átmeneti volt ez a győzelem. Az ügynöklistákkal való lejáratásnak ebben kulcsszerepe volt. Németh Miklós a választás után, mint egy selyemzsinórt, készséggel átnyújtotta a listát Antallnak, amin hogy, hogy nem, ott szerepeltek főként MDF-es – és ekkor még, hogy a látszatra adjanak – néhány SZDSZ-es honatya nevei is. Megkezdődött a sárdobálás, az SZDSZ meg is indította a hosszú kampányát, ekkor kezdték el a parlamentben és a médiában tendenciózusan lekommunistázni az MDF politikusait. Ez azért is volt rendkívül álságos, mert az SZDSZ-ben köztudottan jóval több ügynökmúltú személy, illetve olyan politikus volt, akinek rokonai – például ávósként – ténylegesen kiszolgálták a rendszert. Ilyen volt Bauer Tamás és Pető Iván.
Budapest, 2001. november 22. Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága a Parlamentben meghallgatta Mendreczky Károlyt, a Magyar Televízió Rt. elnökét, Kondor Katalint, a Magyar Rádió Rt. elnökét és Pekár Istvánt, a Duna Televízió Rt. elnökét. A képen: Bauer Tamás (SZDSZ) és Keller László (MSZP) bizottsági tagok a napirendről szavaznak. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Éppen ezek elfedésére indították a lejárató kampányt és dobták be a köztudatba a manipulált ügynöklistákat. Az átmenetileg ellenzéki szerepre kényszerült Horn Gyula Kovács László elvtárssal és társaikkal együtt pedig mindez idő alatt nevetve hátradőltek és kértek egy kávét…
Érdekes, hogy a módszerek mennyire nem változtak később sem. Az ügynökmúlttal való manipulációt 2005-ben, egy évvel a választások előtt is meghúzta a hatalmát féltő utódpárt, az MSZP. Ekkor egy ismeretlen személy „Szakértő ’90” fedőnévvel feltett az internetre egy több oldalas listát 219 névvel. „Szakértő” állítása szerint a felsorolt személyek – politikusok, újságírók, egyházi személyiségek – 1990 előtt beszervezett ügynökként tevékenykedtek. Többen megállapították – köztük az elhunyt Antall József fia is –, hogy arról a listáról lehet szó, amelyet 1990 tavaszán a kormányváltásnál Németh Miklós Antallnak átadott. Visszatérve a rendszerváltás idejére: a belügyi III/III-as ügynöklisták létezésével és az azon való szerepléssel kezdték szétverni, egymással szembeállítani és megbénítani a nem SZDSZ-es és nem MSZP-s frakciókat és a hozzájuk tartozó szervezeteket, intézményeket, sőt, családokat is.
A nagy csavar az volt a történetben – és ezzel indult meg az SZDSZ tisztára mosása is –, hogy a szocialisták elterjesztették, hogy a kommunista titkosszolgálat III.-as szabályzatai szerint párttagokat nem lehetett beszervezni, tehát az MSZP soraiban nincs is ügynök. Továbbá az SZDSZ is tiszta, mivel náluk foglaltak helyet a legnagyobb számban a volt párttagok, élkáderek és ávós gyökerű személyek. Így tehát az SZDSZ-nek sincs semmi takargatnivalója.
Elképesztő, hogy ezt sikerült akkoriban elhitetniük a társadalom jelentős részével, de a médiafölényüknek is köszönhetően sikerült nekik.
Visszatérőben a múlt árnyai, de van megoldás
2006 ősze egy kegyelmi pillanat volt a nemzeti oldal számára. Ekkor ugyanis a volt kommunista nómenklatúra tagjai a körön belül is egyre többek számára vállalhatatlan Gyurcsány Ferenccel azzal a módszerrel számoltak le, amit addig mindig az ellenfeleikkel szemben vetettek be. Az őszödi beszéd kiszivárogtatója maga Gyurcsány szerint az a Gál J. Zoltán volt, aki akkoriban a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs államtitkáraként tevékenykedett.
Budapest, 2007. május 29. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén. Fotó: MTI/Kovács Attila
Érdekes, hogy édesapja nem más, mint Gál Zoltán, aki a rendszerváltáskor belügyminiszterként elkezdte a nagy szivárogtatásokat az akkori ellenzékről. Nem akarok túl messzire menni, csak emlékeztetek, hogy Gál J. Zoltán irányította – meglehetősen hatékonyan – Karácsony Gergely önkormányzati kampányát.
Budapest, 2010. április 9. Bajnai Gordon miniszterelnök átadja Gál Zoltánnak, az Országgyűlés volt elnökének, szocialista parlamenti képviselőnek (b) a Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést a kormányfő parlamenti dolgozószobájában. Fotó: MTI/Kovács Attila
Arról, hogy a diktatúra titkosszolgálati kapcsolatainak rendszere 1990 után hogyan élt tovább, hogyan működött, kiváló tényfeltáró cikkeket publikál folyamatosan Mező Gábor kollégánk. Egyébként a 2006-os fiaskó után a hálózat újra támadásba lendült és elkezdett eredeti küldetésének megfelelően dolgozni. Ennek ékes példája volt a 2008-as Laborc-Portik titkos találkozó, ahol a titkosszolgálat vezetője a Fideszre nézve terhelő információkat rendelt meg az olajmaffiózótól. Miközben az őszödi beszéd és a gyalázatos 2006 őszi rendőri fellépés egyre inkább a feledés homályába vész a fiatal, de már választó korú generációk előtt, azt látjuk, hogy Gyurcsány Ferenc – megérezve a lehetőséget – most már őket puhítja. Magukat ellenzéki aktivistáknak nevező személyek eközben külföldi kiképzéseken, kormánybuktató gerillatanfolyamokon vesznek részt. Néhány ellenzéki politikus pedig – gondolok itt most a Momentum vezetőire – magyarellenes erőknek kampányol, illetve velük működik együtt Brüsszelben. Ennek kapcsán szeretném felhívni a figyelmet arra a szemfelnyitó interjúra, amit Földi László, a titkosszolgálat egykori operatív igazgatója adott a Pestisrácok.hu Polbeat című műsorában. Ebben világosan kimutatta, hogy Magyarország ellen külföldi titkosszolgálati akciók zajlanak a magyar ellenzék közreműködésével, mindennek célja pedig a jelenlegi kormány megbuktatása. A Fidesz nagy esélye 2022-re nézve Földi László szerint az lehet, ha ugyanezeket az eszközöket igénybe véve leleplezi és bemutatja a közvélemény számára ezeket az akciókat és erővonalakat.
Budapest, 1990. november 20. Végvári József nyugállományú rendőr őrnagy, a BM III/III-as ügyosztály titkának felnyitója ül a tárgyalóteremben, a Fő utcai Katonai Ügyészségen, ahol az orvosszakértői vizsgálatok után november 20-án folytatták Dr. Hildebrand Róbert ügyész vezetésével a bírósági tárgyalást. Fotó: MTI/Kleb Attila
Végvári József és Pesty László akkor az életét kockáztatta a botrány kirobbantásáért
Ezzel a témával “A hálózat” című rovatunkban Mező Gábor is számtalanszor foglakozott, például itt és itt és itt. Végvári József őrnagy (állambiztonság) segített Pesty Lászlónak, a Fekete Doboz munkatársainak lefilmezni azokat a kommunistákra nézve kompromittáló anyagokat, amelyek már a megsemmisítésre vártak. Többek között Pesty László is mesél a korszak legérdekesebb történéseiről Huth Gergely és Mező Gábor dokumentumfilmjében, a “Szétszakadt Magyarországban”.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS