Az ex III/III-as Végvári a PS-nek: Az ügynökök ott ültek az első parlamentben (videóval)

Se megbocsájtás, se szembenézés nem történt – mondta Végvári József, a Dunagate-botrány hőse huszonöt évvel az ügy kirobbanása után a PestiSrácok.hu stábjának. Az egykori III/III-as őrnagy szerint egyes rendszerváltó pártok is megfizették az ügynökök tudását, s még az állambiztonsági hálózatot belülről ismerők is megdöbbentek, hogy ki mindenki ülhetett be az első szabadon választott Országgyűlés soraiba. 1990 után sikeresen el is szabotálták az állambiztonsági múlt feltárását. Írásunkból egy pikáns vita is felsejlik: Tamás Gáspár Miklós akkori SZDSZ-es szabad demokrata politikus azért ellenzi egy vizsgálat anyagának közzétételét, mert abból kiderül, az egykori állambiztonsági hálózat a szabad demokraták rendszerváltás előtti amerikai pénzforrásait is kikutatta. 

KOVÁCS BÁLINT – PestiSrácok.hu

Végvári: egy mindenkinek kényelmetlen ember

Két igazán fontos dolog derült ki a Dunagate-botrány kirobbanásakor, 1990 januárjában: egy, még mindig megfigyelik az ellenzéki pártokat, politikusokat, kettő, eltüntetik az állambiztonsági iratok kényes részét. Az ügy furcsaságaival és a halványan, de jól kivehetően körvonalazódó állambiztonsági játszma jeleivel előző cikkünkben (Állambiztonsági játszma volt?) hosszabban foglalkoztunk, most nézzük a kulcsszereplőt, Végvári József egykori III/III-as őrnagyot, aki becsempészte a Fekete Doboz stábját a szigorúan védett épületbe. Végvárit, aki akár hős is lehetett volna – aztán inkább elfelejtették. Így mindenkinek kényelmesebb volt.

Napvilágra az állambiztonsági mocsokkal

„Jót akartam a nemzetnek, hogy az a mocsok, amit csináltak, napvilágra kerüljön” – mondta motivációjáról Végvári József a bemutató előtt álló Lejáratás és bomlasztás című dokumentumfilm forgatásán a PestiSrácok.hu kamerájának, huszonöt évvel a történtek után. Arra a kérdésünkre, hogy mégis meddig tartott az iratok megsemmisítése, így felelt: „Január tizenkilencedikén tudták meg, hogy én dobtam fel a céget. Egészen odáig ment a munka”. A munkatársak addigra elvégezhették a feladat nagy részét, s ma sem tudjuk pontosan, mit daráltak le, mit őriztek meg, csempésztek ki magukkal. Tény, hogy a politikusok döntései, a titkosítás, a ködösítés, a szembenézés elszabotálása sem segítették, segítik a tisztánlátást.

Végvári: Tudja, milyen ész kellett ehhez?

„Fondorlatos módon, mindenkit átvágva vittem ide a kéttagú forgatócsoportot – mesélte az egykori állambiztonsági tiszt arról, hogyan csempészte be a Fekete Doboz munkatársait. – Én elhatároztam, ha nem sikerül, főbe lövöm magam, de ingyen nem adom az életemet. Most is azt mondják, hogy a Végvári-típusok hülyék, de tudja, milyen ész kellett ehhez, meg elszántság? Úgy megtanulja az ember, hogy soha, senkiben nem bízhattál, csak önmagadban”.

Megfizették a pártok az ügynökök tudását

Jól tudjuk, hogy az állambiztonság emberei mindenhová beépültek, győztesen jöttek ki a rendszerváltásból is. A túlélésnek, rejtőzködésnek is megvoltak az előírt módszerei (érdemes elolvasni a Hamvas Intézet Állambiztonsági játszmák, Továbbélő hálózatok című publikációit), esetleg korábbi cikkeinket (Bevált a terv, Láthatatlan, ma is aktív hálózat). Végvári elismeri, hogy kétségtelenül jól sikerült az átmentés, a rendszerváltás után is elég „vegyes” volt a parlament. „’94 és ’98 között, meg ’90 és ’94 között nézzük meg a parlamenti elnököket, a rangidősöket, a múltjukat. Mindenki megdöbbent – célzott Végvári az országgyűlési képviselővé „fejlődött” titkos munkatársakra, szigorúan titkos tisztekre, ügynökökre. – Ezek nem dolgoztak egy darabig, de aztán felvették a kapcsolatot, hogy segítsék a „békés átmenetet”. Tény és való, hogy sokan vállalták, ezért, azért. A különböző pártok meg megfizették. Országgyűlési képviselők lehettek. Mikor hozták az átvilágítási törvényt, ’94-ben. Mit hajtottak ezekből végre? Semmit”.

„A ’85 utáni anyagokat mind ledarálták”

Nem véletlen, hogy a rendszerváltás előtti, alatti éveket igazán nehéz kutatni. Ezt támasztja alá Végvári megjegyzése is: „A nyolcvanöt utáni anyagok közül majd’ az összeset ledarálták” – magyarázta. S bár sokan sokat várnánk a mágnesszalagoktól, lehet, hogy hiába. Egyrészt ezeket a jelenlegi minősítés szerint csak 2061-től lehetne nyilvánossá tenni – egy újabb cinkos, védhetetlen döntés –, és több mint valószínű, hogy addigra tönkremennek. (Sokak szerint ez is a cél). Ráadásul az is kérdés, hogy mi maradt meg. Végvári szerint a rendszerváltás időszakának megfigyelései, állambiztonsági pártjátszmái – amelyek kulcsfontosságúak a jelenünk miatt is – nagyon hiányosan lettek lementve. „Olyat tettek mágnesszalagra, amit több oldalról le tudtak ellenőrizni – mesélte. – Ha az öt kiemelt pártot nézzük, vagy hatot, nem lett volna annyi ember, hogy a hálózatokkal tudjanak beszélni. Annyi embert beszerveztek…” (… hogy a túl sok információ, jelentés feldolgozására egyszerűen nem volt kapacitás? – szerk.).

„Tudnunk kéne, kinek kell megbocsátani”

Végvári József fontosnak tartaná a megbocsátást, de ahhoz az kell, hogy minden nyilvánosságra kerüljön. Másokkal együtt a teljes tisztázás híve: „Meg kell bocsátanunk egymásnak, de ahhoz tudnunk kell, kinek kell megbocsátani” – foglalta össze. – Ki fogja eldönteni, hogy mi kell nekem, és mit adok oda, na csámcsogjatok rajta történészek, kutatók. Ezeket kellene tisztázni. Akkor tud egy nemzet túllépni azon, ami történt vele”. Szomorúan hozzátehetjük, hogy Végvárit – bár néhány éve kitüntették – sohasem rehabilitálták, és a közvéleménye része – főleg a fiatalabbak – nem is ismerik. Ellentétben mondjuk olyan volt kollégákkal, akik meggazdagodtak, karriert csináltak, s akik között olyan is akad, aki mostanában államtitkárként segítheti a rendészetet.

Kényelmetlen jelentés, az SZDSZ amerikai szála

Érdekes és tipikus a rendszerváltó pártokról készített állambiztonsági jelentések sorsa. Az 1990-ben felállított Belső Biztonsági Szolgálat Tevékenységét Vizsgáló Parlamenti Bizottsággal már külön cikkben is foglalkoztunk, de azzal még nem, hogyan szabotálták el a jelentések teljes közreadását. Miért? Mert kellemetlen ügyek is akadtak közöttük. „A törvénysértő megfigyelési anyagok, jelentések csatolásának a dilemmájába mindenki kibogozhatatlanul belegabalyodik, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ki-ki pártolná a jelentések közreadását – kivéve azokét, amelyek saját pártjára, politikai oldalára nézve dehonesztálóak. – olvashatjuk Hankiss Ágnes – már ebben a cikkben is említett – Továbbélő hálózatok című munkafüzetében. – Leghevesebben az SZDSZ-t képviselő Tamás Gáspár Miklós berzenkedik a közreadás ellen: valótlannak tartja az állambiztonsági jelentéseket a szabaddemokraták kétes pénzügyeiről” .

TGM: Szó sincs kétes pénzügyekről

„Én elhiszem neked, hogy ez az SZDSZ-nek, vagy egy-két pártnak kellemetlen, de hát most fel lett dobva a labda – mondta Tamás Gáspárnak akkor Viola Károly, a bizottság független tagja. – Nem érted? Lehet, hogy nem jól mondom. Szóval onnan indult ki, hogy kirobbant a botrány. Az SZDSZ ezt kidobta. Most nekem erről van egy speciális véleményem: hogy a Végvári ezt jól csinálta, az természetes dolog. Ugye az jött ki a botrányon keresztül, hogy a BM ezt meg azt meg amazt csinálja. Bebizonyosodott, hogy igaz. Az is benne volt azért ebben a botrányban, hogy az ilyen vizsgálatoknak az eredményét ilyen politikus kapja, olyan politikus kapja, amolyan politikus kapja. Tehát egyszer ez volt a feldobott labda. Ezt azért valahogy úgy kell kezelni, hogy akkor most ha ebből születik egy olyan döntésünk, ami kellemetlen az SZDSZ-nek, vagy az MDF-nek, vagy az MSZMP-nek, vagy bárkinek – hát születik. Mert született a kormánynak is. Mert végül is nem jó fényt vetett ez az egész dolog rá. De hogy mennyire rossz ez a fény, hát bizony ilyenkor nyelni kell egyet.” Hát nem nyeltek. Mi viszont azóta is csuklunk.

 

A videót a Lejáratás és bomlasztás című dokumentumfilm forgatásán a PestiSrácok.hu stábja készítette. Riporter: Huth Gergely, szerkesztő: Kovács Bálint, operatőr: Kerekes András