A 444-es Szily László és ballib álhírgyáros társai ma ismét szép öngólt rúgtak – írta Rétvári Bence vasárnapi Facebook-bejegyzésében. Ismert, a Soros-blog propagandistája cikkében korábban azt állította, hogy a KDNP alelnöke nem is tiltakozott a Netflix egyértelműen provokatív, Jézust homoszexuálisnak beállító úgymond “szatírája” ellen.
Mint Rétvári Bence írja, “szinte nincs olyan balliberális portál, amely vasárnap meg ne írta volna a 444 álhíre nyomán, hogy “Rétvári nem tiltakozott a Netflixnél a vallásgyalázó Jézus film ellen”. Mint hozzáteszi, az ügy miatt kikérte a CitizenGO petíciós oldaltól a pontos adatokat, amelyeken egyértelműen látszik, hogy 2020. január 7-én 17 óra 7 perckor rögzítette a rendszer a tiltakozó levelet három Netflix vezetőnek: Reed Hastings, Netflix vezérigazgatónak, Jeff Hensien, Netflix fogyasztói osztályvezetőnek és Ted Sarandos, Netflix tartalomkezelési vezetőnek.
A tiltakozó levelemet – a többi csatlakozóéval együtt – a CitizenGO mind digitálisan, mind papíron eljuttatta a címzettekhez
-hangsúlyozza a KDNP alelnöke. Mint hozzáteszi,
ha a cikkek megjelenése előtt megkérdeztek volna, elmondtam volna nekik is, és akkor elkerülhettek volna egy ilyen egyértelmű lebukást. De ők nem a valóságot akarják bemutatni, hanem le akarják járatni a nekik nem tetsző közszereplőket, és ebben nem ismernek határokat.
A politikus bejegyzésében hangsúlyozza, „aki tud olvasni, érti”, hogy nem államtitkárként, hanem az általa alelnökként képviselt párt és a maga és nevében tett egy nyilatkozatot. „Mögöttes újságírói szándék kell ahhoz, ha valaki ezt másként akarja értelmezni”. Mint írja, a politikában mindennapi műfaj, hogy valakit közleményben szólítanak fel valamire. Számtalanszor tette ezt ő is, más is, és volt, hogy neki is így címeztek politikai üzenetet.
A 444-es Szily László és ballib álhírgyáros társai ma ismét szép öngólt rúgtak. Ha hallgattak volna, bölcsek maradtak…
Közzétette: Rétvári Bence – 2020. február 8., szombat
Facebook
Twitter
YouTube
RSS