Hihetetlen erővel, éveken át dacolt a tumorral és dolgozott tovább a Homoród-menti székelység összetartásáért, az anyaországi és a székelyföldi magyarok erős kötelékeiért, tegnap mégis eltávozott közülünk Kelemen Levente, az udvarhelyszéki Oklánd unitárius tiszteletese, a tiszteletbeli székelyek közösségének életre hívója, a székely lovas huszár hagyományőrzők jeles alakja. Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján még elküldte üzenetét a PestiSrácok.hu olvasóinak.
Kelemen Levente családja így tudatta a szomorú hírt a tiszteletes híveivel, barátaival és követőivel:
“Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt ’’
Kelemen Levente életében sok világot álmodott magának, és Isten kegyelméből nagyon sok világ kapuján be is léphetett. Az elmúlt néhány hónapban azonban az eddigiektől eltérő világról álmodott. Egy olyan világról, ahol nincs fájdalom, ahol nincs szenvedés. Ahhoz, hogy átléphesse ennek a világnak a kapuját szüksége volt arra, hogy hazajöjjön a szülőföldjére, hogy együtt lehessen azokkal, akik számára e földi életben a legkedvesebbek voltak: gyermekei, Kincső , Előd és Tas, szülei, felesége. Isten gondviselésével, barátai segítségével ez sikerült neki.
Alig egy napra rá, hogy hazatért, gyermekei és felesége szeretete által körülölelve békében, megnyugodva tért vissza lelke az örökkévalóságba.
Isten megnyitotta neki az örök világ kapuját! A gyász perceiben is, mindannyiunkban csak hála és köszönet van azért, hogy élete részei lehettünk.
A járványügyi helyzet miatt a gyászszertartás majd a végső nyugalomra helyezés időpontjáról és részleteiről tájékoztatunk.
Szerettei
Az utolsó interjú Kelemen Leventével
Kelemen Leventétől június 4-én, Magyarország felszámolási kísérletének százéves évfordulóján, amely az újrakezdés, a nemzeti összetartozás napja is, Ferkó Dániel kért interjút. Levente a betegséggel dacolva is felrázó sorokat küldött portálunknak:
Mit tanácsol az otthoni és a kis-magyarországi barátainak, híveinek, hogyan tekintsenek a trianoni döntés századik évfordulójára?
Azt szeretném, ha minden otthoni és anyaországbeli testvérünk úgy tekintene a trianoni döntés 100. évfordulójára, mint ahogy nagyapám tekintett. Ő részt vett az első világháborúban, majd a másodikban, három fiával, és 95 évesen, mielőtt meghalt 1985-ben, még azelőtt is azt mondta: fiam, ez nem maradhat így, valaminek egyszer változnia kell. Ezt a reménységet adta át nekünk; én azt kérem, hogy ahogy ő ezt átadta nekem, próbálják meg 100 év távlatából is gyermekeik, unokáik szívébe beleírni, belevésni azt az érzést, hogy a szétszakítottságunk ellenére is mi, határon kívüliek és anyaországbeliek ÖSSZETARTOZUNK.
Mi adott erőt a székelyeknek, oklándiaknak, hogy elviseljék száz év megpróbáltatásait és megaláztatásait, és megtartsák magyarságukat?
Ha egy szóban akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a konokságuk. Továbbá az a kisebbségi lét, amelybe kerültek, az a hatalom, amely mindenáron meg akarta semmisíteni őket, s az a múltból táplálkozó hazaszeretet, amely azt mondatta velük: “nem, nem, soha!”
Kelemen Levente és felesége, Éva asszony, mellettük Bekk Mária (Kövér László felesége) és a házelnök, aki visszatérő vendége az oklándi unitárius templomban tartott tiszteletbeli székely-avatásoknak. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Hogyan emlékeznek vissza az oklándiak Észak-Erdély visszatérésére, Horthy bevonulására?
Az idősek, akik megélték Észak-Erdély visszacsatolását, mindig örömkönnyekkel a szemükben mesélték személyes vagy közösségi történeteiket. Nagy volt az öröm mindenki szívében, úgy élték meg, mintha a feltámadás, a megváltás időszaka jött volna el az életükbe. Azt érezték, hogy Isten igazságot szolgáltat nekik, és visszakapják mindazt, amit jogtalanul vettek el tőlük. Ez a pár éves visszacsatolás az elkövetkező időkre sok-sok biztatást, reménységet adott a székelyeknek. Emléklapokon, dugdosva is, de féltve őrizték azokat az ünnepi perceket, amelyeket akkor örökítettek meg. Egy-egy fénykép, kis díszes diadal-fenyőág vagy nyírfalombos kapu, Horthy-fénykép, a “Hiszek egyet..” tartalmazó kis emlékkártyák, bibliák, konfirmációi emléklapok emlékeztették őket arra, hogy ha csak egy kis időre is, de újra az anyaországhoz tartoztak.
A Magyarországra erőltetett békediktátum 100. évfordulóján a román politikum – fittyet hányva az erdélyi magyarság érzékenységére – úgynevezett “Trianon-törvényt” fogadott el, miszerint minden, Románia területén élő állampolgárnak meg kell emlékeznie a hazánkat megcsonkító, igazságtalan döntésről. Németh Zsolt, a Fidesz nemzetpolitikusa tiltakozásul a román törvény szövegét ajánlotta az erdélyi magyaroknak, miszerint ha “hangoztatni kell a száz éve történt diktátum jelentőségét”, akkor tegyenek így a magyarok és hangoztassák, hogy mit jelent számukra Trianon!
Úgy érzem, mintha az utóbbi időben a magyarok hangja is felerősödött volna. Sajnos 1989 után az erdélyi politikum egy része a kis lépések politikáját folytatta. Úgy érzem, hogy itt az idő, hogy merjük jobban kinyitni szánkat és belekiáltani a világba, a velünk együtt élő nemzet fülébe sérelmeinket, fájdalmainkat, 100 éve megígért, de soha meg nem kapott jogainkat.
Ide kattintva megtekinthető a PestiSrácok.hu által készített Kovászember című portréfilm, amely Kelemen Levente munkásságát és közösségét mutatja be. Archívumunk keresőjébe Kelemen Levente nevét beírva számos tudósítást, fotó- és videoriportot láthatnak a nagy hatású székely tiszteletes által szervezett találkozókról, meghitt és felemelő eseményekről. (A Google/Youtube által arcátlanul letörölt videókat hamarosan ismét elérhetővé tesszük.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS