Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára és Bánkuty Tamás, az MNB Alapítványának igazgatója az elmúlt tíz év gazdasági eredményeiről, a koronavírus-járvány lehetséges hatásairól és a Matolcsy-féle magyar gazdaságpolitika sikeréről beszéltek a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban. Mindezek mellett szóba került még Kína és a V4-ek szerepe, a Szerbiával való kapcsolat, valamint az is, hogy Karácsony Gergely megválasztásának milyen megítélése lehet évekkel később a budapestiek szemében.
Miben ragadható meg a fő különbség a 2010 előtti és a mostani gazdaságpolitika között?
Bánkuty Tamás: A számok egyértelműen igazolják, hogy milyen fő gazdaságpolitikai különbség van az említett két időszak között. Magyarországon 2002 és 2010 között nem beszélhettünk egymást támogató gazdaság- és monetáris politikáról, nem is volt semmilyen országstratégia. Bár rengeteg hangzatos intézkedés történt – gondoljunk csak az akkoriban „hetente” bejelentett zászlóshajó-projektekre –, melyeket bevezettek, de később vissza is vontak vagy módosítottak. Alapvetően csak ötletelés volt, aztán kapkodtak. Ennyi idő távlatából már látható, hogy azt a nyolc évet – finoman fogalmazva – nem jellemezte koordinált gazdaságpolitika a 2010 és 2020 közötti időszakhoz képest, ahol viszont a kezdetek óta világos az irány. A két időszak közötti fő különbség tehát abban érhető tetten, hogy az egyiknél van vízió és azt megvalósító átfogó stratégia, a másiknál nincs, és ahogy a dal mondja: „semmilyen szél nem jó annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart”.
Kijelenthető, hogy a hazai ellenzék rendszeresen előveszi az erőszakos narratívát és elvitatja az elmúlt tíz év eredményeit?
Schaller-Baross Ernő: Azt gondolom, hogy a jelenlegi ciklus gazdaságpolitikai eredményei minden józanul gondolkodó ember számára szembeötlőek. Kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag a kiegyezés óta nem volt olyan, már-már egy korszak jellegzetességeit is magán viselő tíz év Magyarországon, amely a társadalom minden egyes szegmensének lehetővé tette volna, hogy egy lépéssel előrébb jusson. Ezt fontos hangsúlyozni, hiszen az államadósság erőteljes mérséklése, magának az eladósodottság struktúrájának átalakítása, az ország kiszolgáltatottságának csökkentése fontos eleme a kormányzati és a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának, azzal kombinálva, hogy a költségvetési fegyelem mellett politikai, gazdasági, általánosságban véve társadalmi stabilitást teremt. A szociálliberális és a jelenlegi, keresztény-konzervatív politika közötti különbség abban ragadható meg, hogy a mostani gazdaságpolitika képes társadalmi kohéziót előmozdítani. Adott egy évek óta növekedő gazdaság, a munkanélküliség csökken, és a munkaerőpiacon tudásukat kamatoztató állampolgároknak van perspektívája. Közép-Kelet-Európában él az az álom, hogy a gyermekeink majd jobb életet tudnak élni, mint mi magunk vagy a szüleink; ehhez képest Nyugat-Európában ez az érzés már nem minden esetben adott.
Hiába vannak jó eredmények, az emberek fejében időnként tapasztalható egyfajta bizonytalanság, mert sokan beleszoktak a mostani gazdasági és politikai helyzetbe: elfelejtették, mi volt 2010 előtt. Jó példa erre Karácsony Gergely megválasztása is, és látható, hogyan vezeti most a fővárost.
Bánkuty Tamás: Nem várhatjuk el az emberektől, hogy gazdaságpolitikai elemzéseket olvassanak reggelente – igazából egészségtelen is lenne –, de azt fontos hangsúlyozni, hogy a közgazdász-társadalomnak nagy felelőssége van a hiteles tájékoztatásban.
Szerintem mindenki számára egy pillanat alatt világos lenne a különbség, ha visszautaznánk az időben tíz évet: akkor nem volt családbarát adórendszer, többet is vont el az állam a bérjövedelmekből, magas kamatokkal jutott hitelekhez a lakosság. Nem lenne csok, babaváró hitel és még sorolhatnám. Rengeteg jóléti intézkedés hiányzott és alapvetően másfajta problémáink lennének, mintha a korábbi gazdaságpolitikai irány folytatódott volna.
Az általános igazság persze működik, az embernek mindig szubjektív helyzetértékelése van, ami mindig az adott időszakra fókuszál. A közgazdászoknak viszont arra kellene törekedniük, hogy objektíven elemezzék az elmúlt tíz évet. Ehhez képest azt látjuk, hogy egyes, magukat „szakmainak” hívő körökben meglehetősen vegyes ennek az időszaknak a megítélése: a 2010 előtti, régi iskola hangját halljuk, hiába dőlt már meg minden állításuk.
Schaller-Baross Ernő és Bánkuty Tamás. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Schaller-Baross Ernő: Annyit hozzátennék ehhez, hogy ezt a „játszmát” objektíven, a számok alapján a jelenlegi gazdaságpolitika nyerte meg. Ez nem kérdés. Ma adott egy határozott társadalom- és jövőképre építő, nemzeti, szuverenista alapokon álló gazdaságpolitika, ami sikeresen alkalmazható. Ha a baloldali narratíva nem akarná ezeket kiforgatni, nem lenne szükség arra, hogy többször hangsúlyozzuk az eredményeket. A budapesti helyzettel kapcsolatban annyit elmondanék, hogy a liberális politikai elit és a nemzeti kormány között az a különbség, hogy nálunk a demokrácia nemcsak akkor demokrácia, ha a választók az általunk vélt jó választ adják meg.
Itt volt egy demokratikus döntés tavaly októberben – hozzáteszem, egy olyan választási rendszerben, melyről mást sem hallhattunk éveken át, hogy az „antidemokratikus”. Most viszont mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy összehasonlítsa, Karácsony Gergely és a mostani budapesti városvezetés mit képes bizonyítani azon a pályán, ahol Tarlós István sikereket halmozott fel kilenc év alatt.
Magyarország az elmúlt 50 évben 3 jelentős válságot élt át – erről Matolcsy György jegybankelnök nyilatkozott a Mandinernek. A mostani járvány függvényében a jegybank elnöke azt mondja, hogy valamilyen szintű növekedéssel akár idén is számolhatunk, és elképzelhető, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint amire most számítunk. Hogyan látják ezt a kérdést?
Bánkuty Tamás: Ha összehasonlítjuk a magyar gazdaság legutóbbi világválság előtti állapotát és kielemezzük, látjuk, milyen lehetőségei voltak az országnak. A 2008-as válság úgy ért minket, hogy a nemzetközi válság előtt Magyarország már saját magát a gazdasági összeomlás szélére sodorta; 5 évvel az EU-csatlakozás után gyakorlatilag államcsődbe jutott az ország. Így amikor a baj bekövetkezett a világban, akkor a lehetőségeink már bőven elfogytak. Az akkor okozott problémákat megszorításokkal próbálták megoldani, és amikor nem sokkal később beütött a globális válság, nem az volt a kérdés, hogy egy gazdaságvédelmi akcióterv kinek mennyivel segít majd, hanem az, hogy kitől mennyit vonnak majd el. Ez mutatja, hogy teljesen más típusú elosztási vitákról szól ma a közélet, mint szólt 12-13 éve. Idén, a járvány miatt kialakult válság által részben már érintett első negyedévben is 2,2%-kal nőtt a magyar gazdaság, jóval az EU átlaga fölött maradtunk. A második negyedév mindenhol csúnya lesz, de az év második fele már sokkal jobban fog alakulni!
Schaller-Baross Ernő és Bánkuty Tamás. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Schaller-Baross Ernő: Nézzük meg az Európai Unió fejlődésének legutóbbi húsz évét. Nem szeretnék előre rohanni és globális jóslásokba bocsátkozni, de ha csak Európára koncentrálunk, érdekes volt a jegybank elnökének azon múlt heti megállapítása, miszerint az euró bevezetését megelőző húsz évben nagyobb volt a gazdasági növekedés az eurózóna országaiban, mint egyébként az euró bevezetése után. Jelen pillanatban azt látom, hogy nem üres szólam az, hogy Közép-Európa lesz hosszútávon az európai megújulás és gazdaság motorja.
Ha az elmúlt tíz év sikereit össze kellene foglalnom egy mondatban, akkor a legnagyobb siker egyértelműen az, hogy az elmúlt két évben több magyar ember költözött haza Magyarországra, mint ahányan elmentek. Ha ezt nekem 10-15 évvel ezelőtt mondja valaki, nem hiszem el. Most eljutottunk arra a pontra, hogy akkor van magyar jövő Közép-Európában, ha megőrizzük magyarságunkat, ha többen leszünk és gyarapodunk, perspektívát nyújtunk a fiatal magyar embereknek.
Tudniuk kell, hogy Magyarországon igenis tudnak boldogulni, mert az ember boldogságához nemcsak az anyagi jólét járul hozzá, hanem az is, hogy a saját családjának, barátainak környezetében élhesse le életét, nevelhesse gyermekeit, és családot alapíthasson – biztonságban, stabilitásban, amit ma a szerencsésebb történelmi fejlődésűnek nevezett Nyugat számos részén nem igazán érzékelhetünk.
Matolcsy György is azt mondja, hogy a magyar családok, a munkavállalás és a beruházások támogatása nagyon fontos. Sok támogatást vezettek be és ezeknek van eredménye, a kormány dolgozik ezen, van egy vízió.
Bánkuty Tamás: Szerintem a koronavírus-járvány fontos tanulsággal szolgálhat a nemzeti kormányok számára. A globalizált világban hosszú termelési láncok alakulnak ki, és látható: ha ez a lánc bárhol megszakad, akkor egy nemzetgazdaság könnyen veszélybe kerülhet. Itt igazolódik be tehát az a patrióta gazdaságpolitikai álláspont, hogy igenis kellenek nemzeti kézben lévő kulcságazatok, olyan nemzeti ráhatás bizonyos területekre, amelyet a liberális gazdaságpolitika tulajdonképpen végig tagadott, mert gyakorlatilag azt mondták, hogy mindenki gyártsa azt, amit a legolcsóbban tud előállítani, majd a világgazdaságban összeadódik: így mindenki a legjobb áron tud fogyasztani. Kiderült, hogy ha beüt egy válság és ezt betesszük ebbe a képletbe, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a legolcsóbb megoldás a legjobb és a legbiztosabb. Vannak olyan stratégiai szegmensek, melyekre alapozva egy válság esetén egy ország önellátóvá tud válni, vagy legalábbis csökkenteni tudja nemzetközi függőségét.
Schaller-Baross Ernő: Ha arról beszélünk, hogy mi lesz a válság kimenetele, nagyon sokszor a termelési láncok lerövidülése kerül szóba. Szerintem Közép-Európa ennek a folyamatnak is a győztese lehet, tudniillik egy német befektető – éljünk az általános példával – azt látja, hogy hazánkban és a visegrádi négyek országaiban, ahol képzett munkaerő van, jó infrastrukturális környezet és kedvező földrajzi elhelyezkedés, ott érdemes befektetni. A nagyobb nemzetközi cégek a fejlődő régiókat fogják keresni, ahol politikai stabilitást látnak. Lehet ideológiai vitákat folytatni, lehet azzal játszani, hogy egyesek kisajátítják maguknak a demokrácia fogalmának értelmezési tartományát, de a külföldi befektetők magyarországi jelenléte, a külföldi működőtőke beáramlása a bizonyíték arra, hogy Magyarország igenis „működik”.
Schaller-Baross Ernő és Bánkuty Tamás. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
A vidék szerepe mennyire lehet jelentős a válság tükrében?
Bánkuty Tamás: A válság általános tapasztalata, hogy a vidéki élet felértékelődött, hiszen a vírus terjedése urbánus környezetben gyorsabb, ezzel szemben a vidéki életforma a globalizációs kihívások miatt erőteljesen fel fog értékelődni. Visszautalnék arra, amit előbb mondtam: általános tanulság most, hogy a hely szeretete erősebb, mint a „mindenhol vagyok, de valójában sehol” kozmopolita ábrándja.
Schaller-Baross Ernő: Nézzük meg a vidéki városokat vagy az agglomeráció településeit. Azok a települések, ahol fiatal családosok munkát találnak, újra felvirágoznak, fut a Modern Városok Program és a Magyar Falu Program. A családok „használják” az otthonteremtési kedvezményeket, ez pörgeti az építőipart, a demográfiát, de általában a fogyasztást is, a gazdasági növekedés egyre nagyobb része származik a belső kereslet bővüléséből. Az ingatlanpiaci helyzet miatt a családok vidéken „jövedelmezőbben” tudnak élni a vonatkozó juttatásokkal; az adócsökkentések révén képződő megtakarításaik segítségével, kemény munkával, az állam támogatását felhasználva tudjanak egyről a kettőre jutni. Őszintén bízom benne, hogy a magyar vidéknek is lehet egy reneszánsza. Ez az egész országnak jó, és csak a baloldal próbál ebből egy „vidék vs. Budapest” narratívát építeni, ahogy tették azt Demszky Gábor főpolgármestersége alatt is.
88 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, a keretkorlátot pedig a duplájára emelték, így 100 000 főben maximálta a kormány a közfoglalkoztatásban lehetségesen részt vevők számát. Nem jelentkeztek annyian, hogy betöltötték volna a helyeket. Mi lehet ennek az oka?
Bánkuty Tamás: 2010-ben segély helyett munkát ajánlott az új gazdaságpolitika az embereknek, mégis óriási támadásokat kapott emiatt. Az élet ezzel szemben azt igazolta, hogy ez egy szükséges formája a foglalkoztatottságnak, jobb, mint a segélyalapú társadalom. Az, hogy nem jelentkeztek annyian, azt erősíti, hogy ez a „szünet”, amely beállt az életben és a gazdaságban, talán még kezelhető, és az elsődleges munkaerőpiac fel – vagy pontosabban vissza – tudja szívni az állás nélkül maradtakat. Az adatok biztatóak, de azt látni kell, hogy óriási gazdasági sokkot okozott ez a leállás az egész világon. Még nem biztos, hogy minden aspektusát látjuk. Ahogy szokták mondani: reménykedjünk a legjobban, de készüljünk a legrosszabbra.
Schaller-Baross Ernő: Ahogy 2010 óta minden egyes évben, 2019-re is a liberális közgazdászok a gazdasági növekedés megtorpanását, lassulását várták Magyarországon, ez azonban nem következett be. Ezt maguknak sem tudták megmagyarázni, és ilyenkor jön a szellemi gimnasztika, hogy mert a „bázisév alacsony volt”, a „szezonális hatások”, meg a kedvencem, hogy „hát ezt előre nem lehetett látni”.
A magyar gazdaság még idén is növekedett az első negyedévben, miközben számos országnál már ekkor visszaesést láthattunk. Természetesen a második negyedéves számok még nem állnak rendelkezésre, de minden józan előrejelzés szerint vagy minimális csökkenés lesz nálunk, vagy még a pozitív tartományban maradunk, jövőre pedig 5% körüli lehet a növekedés.
Az egész mostani válsághelyzet nekem azt mutatja, hogy a magyar gazdaság és monetáris helyzet stabil, strukturális vagy fundamentális probléma nincs, sőt. Volt egy egyszeri negatív hatás, ami egyes munkaerőpiaci szektorokat érintett, de a „visszapattanás” sokkal gyorsabb lehet, mivel a gazdaság alapjai – hogy egy aktuális fordulattal éljek – immunisnak bizonyultak. Az élet ismét Matolcsy Györgyöt fogja igazolni.
Schaller-Baross Ernő és Bánkuty Tamás. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Mennyi idő szükséges, hogy felmérjük a válság által okozott valódi károk mértékét?
Bánkuty Tamás: Bízom abban, hogy ez az időszak elég rövid volt ahhoz, hogy ne alakítsa át alapvetően az emberek viselkedését, fogyasztási és nyaralási szokásait, ne legyen olyan alapvető hatása, ami miatt kiszámíthatatlanul megváltoznak az attitűdök.
Schaller-Baross Ernő: Én sem hiszek azoknak a jóslatoknak, hogy alapvetően alakulna át a hétköznapi élet – bízva persze abban, hogy a járvány jósolt második hulláma nem lesz erőteljes. Ugyanakkor egyes paradigmák megdőltek: ilyen az, hogy a globalizáció mindenre gyógyír lenne, vagy hogy ne lenne szükség erőteljes állami beavatkozásra, akár különleges jogrendre válsághelyzet idején. Utóbbi gondolatiságához tartozik a közmunkaprogram is – persze válsághelyzettől függetlenül –, ami évek óta rámutat arra, hogy állami eszközökkel lehet úgy munkára ösztönözni embereket, hogy utána visszataláljanak a piaci szektorba.
Esetenként családok, akik generációk óta nem voltak beköthetőek a munka világába, ismét kapcsolatba kerültek ezzel, és ahol munka van, ott van önbecsülés, büszkeség és a jövőbe vetett hit is – utóbbi pedig nélkülözhetetlen, ha például a cigányság felzárkóztatására gondolunk.
És sok ember dolgozni szeretne, nem pedig segélyért folyamodni.
Bánkuty Tamás: Magyarország egy nyitott gazdaság, ezért óriási hatása van a világgazdasági folyamatoknak az ország gazdasági teljesítményére, és ezért is kell tenni azért, hogy a stratégiai szektorokban legyen nemzeti tulajdon és kontroll, másfelől, hogy a gazdaságot a munkaerőpiac bővülése révén a belső kereslet pörgesse minél jobban. Mivel a magyar gazdaság felzárkózási pályán van, sokkal jobban is teljesítünk az unió átlagához képest, sőt, lassan újra éllovasok leszünk. Azt mondom, hogy amíg jobban tudunk növekedni, mint az unió, addig jó úton vagyunk. Fontos, hogy mindig meg tudjuk tartani azt a többletet, amely a felzárkózásunkat garantálja. Ehhez pedig szükség van a „munkáskezekre”. Nem eshetünk vissza a 2010 előtti segélyalapú világba.
Erről az jutott eszembe, hogy az ellenzék siránkozik, a kormány pedig dolgozik.
Schaller-Baross Ernő: Igen. Nagyon jól emlékszem a német kancellárasszony szavaira, amikor az előző gazdasági válság idején azt mondta, hogy amikor egy ország csak 0,5–1 százalékot tud egy konjunktúra alatt növekedni – egyébként európai viszonylatban fejlődő gazdaságról beszélünk –, akkor ott valami hiba lehet a rendszerben. Merkel különben Portugáliát hozta fel példaként.
Amikor hazánkban a 2000-es évek közepétől 1 százalék alatti gazdasági növekedést tapasztaltunk, sőt, 2009-ben 6,5 százalékos visszaesést, na, ennek fényében értékelendőek a jelenlegi jó gazdasági mutatók is. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy alapvetően a végcél az, hogy a Kárpát-medencében jó legyen magyarnak lenni, érdemes legyen itthon élni, tudjunk a jövőbe tekinteni.
A Magyarországon uralkodó gazdaságfilozófia – többek között a jegybanki és a kormányzati politikák révén – ehhez járul hozzá, ezt a folyamatot erősíti. Mindez persze még nem jelenti az út végét, bármikor beüthet egy előre valóban nem kalkulálható válság, ahogy ezt az elmúlt hónapok is mutatták. Készülnünk kell, minden nap készülnünk kell, azért, hogy – amint a miniszterelnök is fogalmazott nemrégiben – „Szent István koronájának valamennyi köve ismét ragyogjon”.
Ha lesz második és/vagy harmadik hullám, akkor mennyire lehet tartani azt a hiányt, amelyet a Pénzügyminisztérium most vizionál?
Bánkuty Tamás: Nagyon fontos, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika 2010 óta az egyensúlyra törekszik, és egyik legfontosabb elemének tekinti, hogy a költségvetés egyensúlyba kerüljön, ezáltal az államadósság egy folyamatosan csökkenő pályán legyen. A válság kapcsán a 2010 előtti iskola egyből bedobta a segélyalapú, teljes eladósodás ötletét. Tudjuk, ismerjük, milyen az, amikor kezelhetetlen az államadósság mértéke, magasak a kamatterhek, tehát azt gondolom, hogy a mostani irányt tartani fogja a gazdaságpolitika, hiszen az egyensúly és növekedés féle Matolcsy-képlet működik. Tudatosítani szükséges, hogy ez a magyar gazdasági csoda: úgy mérséklődik az államadósság, úgy tud alacsony maradni a hiány, hogy közben az államnak van pénze beruházásra, van mozgástere beavatkozásra, ha szükséges, a GDP pedig növekedési pályán van.
Schaller-Baross Ernő és Bánkuty Tamás. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Schaller-Baross Ernő: Azt láttuk az elmúlt tíz évben, hogy bármilyen is legyen a külső gazdasági környezet, a kormány határozottan kitartott az előre kitűzött célok mellett.
Emlékezzünk csak vissza: amikor 2010 őszétől az akkori gazdasági miniszter, Matolcsy György bejelentette az „unortodox” gazdasági intézkedéseket, a hazai közgazdasági „elit” meg a „londoni elemzők” csordavokálja egyöntetűen azt harsogta, hogy ez így nem fog sikerülni, ez lehetetlen. Aztán sikerült, és jött a fejvakarás a híres gazdaságkutató intézetekben…
Magyarország kikerült az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, tartja a sokat emlegetett maastrichti kritériumokat, karakteres és önálló monetáris politikát folytat, a gazdasági mutatók jók, a reálgazdaság működik. Természetesen nem lehet a babérokon ülni, kiengedni, de én azt látom, hogy míg a gazdasági fegyelem sok országban lazulni fog a válság miatt, a mi versenyképességünk pont abból táplálkozik majd, hogy kitartunk az eredeti célkitűzések mellett.
Szerbiában múlt hétvégén választásokat tartottak. Magyarország pozíciója erős a V4-eken belül, van egy jó pozíciónk. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy támogatják Szerbia uniós csatlakozását. Önök, hogyan látják az esélyeket?
Schaller-Baross Ernő: Magyarország elemi érdeke a balkáni államok integrációja, és Szerbiával kifejezetten jó kapcsolatokat ápol a magyar kormány: nemcsak gazdasági területen, de például a migráció megállítása kapcsán is példaértékű az együttműködés. Szerbia a kisebbségi jogok terén pozitív előrelépéseket tett, Magyarországnak pedig gazdasági, nemzeti és kulturális érdeke is, hogy ez a térség is felzárkózhasson, és az is kifejezett diplomáciai siker, hogy az unió bővítésért felelős biztosa magyar. Ha a balkáni integráció motorja Magyarország lehet, akkor ez az együttműködés a visegrádi négyekkel kiegészítve óriási politikai erő lehet a térség számára. Már ma azt látjuk, hogy a V4 és Németország közötti kereskedelem volumene nagyobb, mint a francia-német relációé. A politikai viták ellenére az egész unió érdeke, hogy ez a régió gazdaságilag továbbra is prosperáljon. Ha ez egy stabil társadalmi és gazdasági struktúrákkal rendelkező, politikailag potens Magyarország vezetésével valósul meg, nekünk az nyilván annál jobb. Azok az erők, akik akár az uniós költségvetési tárgyalások, akár a bővítésről szóló viták során ennek a térségnek az országait egymás ellen igyekeznek fordítani, nyilván egy történelmileg jól ismert forgatókönyvet vesznek ismét elő. Mi, magyarok, ezeréves történelemmel a hátunk mögött viszont felülemelkedhetünk az itt és most korlátain, és messzire is tekinthetünk; felépítendő a béke és biztonság szigetét, együtt készülhetünk szomszédainkkal a közös jövőre.
Bánkuty Tamás: Azzal egészítem ki Ernő szavait, hogy ha ebben a tekintetben is visszamegyünk tíz évet, akkor vennénk igazából észre, hogy a gazdasági partnerek tekintetében micsoda különbségek alakultak ki. Több és jobb szövetségese van ma az országnak, mint korábban. És a régión kívül vegyük ide például Kínát és a kínai Új Selyemút gazdasági koncepciót, ami szintén ennek a tízéves gazdaságpolitikai időszaknak az eredménye. Mégiscsak a világ egyik legnagyobb gazdaságáról beszélünk, amellyel a magyar gazdaságpolitika nagyon jó szövetségesi kapcsolatot tudott kialakítani.
Kína szerepe a járvány miatt megváltozhatott. Hogyan értelmezhetjük a kínai gazdasági adatokat? A kínai növekedés marad, vagy hosszútávra visszavetheti a kínai gazdaságot?
Schaller-Baross Ernő: Szerintem a hozzánk hasonló méretű gazdaságok előtt álló egyik legnagyobb kihívás, hogy újra egyfajta bipoláris világ tárul elénk, főleg a gazdaság területén. De ez a „poszt-posztbipoláris” korszak nemcsak államok, szövetségi „blokkok”, de államok és új entitások, a technológiai óriások geopolitikai versenyét is jelenti. Egyfelől tehát itt van a „nyugati szövetségi rendszer”, az USA és Európa – mely kapcsolat gyengébb lábakon áll, mint korábban –, másfelől pedig Kína és általában a feltörekvő nagy gazdaságok. Ezt a horizontális képet metszi át a digitális óriások újtípusú szuverenitása, melyről szerintem még nem tudhatjuk, hogy e cégek „csak” a nagyhatalmak közötti, hagyományos globális stratégiai versengés meghosszabbított csápjai, új formái, vagy valóban olyan szereplők, akik „egy-az-egyben” kihívói lesznek az állami szuverenitásra alapuló világrendnek. E tekintetben az EU lemaradása óriási, nem utolsósorban azért, mert a globális versengésben saját maga, az uniós tagországok cégei számára állított fel olyan – például versenyjogi – korlátokat, melyek miatt ezek a vállalkozások nem tudnak birokra kelni ázsiai vagy amerikai versenytársaikkal. És itt jön be, hogy 2010 óta Magyarország kormánya egy, csak és kizárólag a magyar érdeket figyelembe vevő külpolitikát kezdett el „csinálni”, ami egyszerre jelenti értelemszerűen az ország uniós tagságát, a transzatlanti elkötelezettséget, de azt is, hogy egyensúlyi viszonyra kell törekedni Oroszországgal és Kínával is. Hozzáteszem: suba alatt sok nyugati ország is ezt csinálja. De nekünk azt kell követni, ami a mi érdekünk, nem pedig azt, hogy mi jó Brüsszelnek, Moszkvának vagy Pekingnek. Ha az ő érdekeik és a mi érdekünk egybeesik, az annál jobb, és ha a környező országok, szomszédaink is „megértik”, hogy nekik is az az érdekük, hogy Magyarországnak jó legyen, ha minimum senki sem lesz abban ellenérdekelt, hogy a magyar érdek érvényre jusson, akkor Trianon után száz évvel tényleg egy erős és büszke nemzet állhat Európa szívében.
Mire számítsunk az elkövetkezendő időszakban a fentebb említettek tükrében?
Bánkuty Tamás: A sok kihívás és változó világ közepette, amit tehetünk, hogy jó állapotban tartjuk a magyar gazdaságot és így nézünk a kihívások elé. Ezzel már jóval többet tettünk, mint amit 2008-ban tett a régi gazdasági iskola által vezérelt kormányzat. Őrizzük meg az ország manőverezési képességét, hiszen „a gyorsan változó világ” már nemcsak egy üres szó fordulat, hanem a bőrünkön érezzük.
Schaller-Baross Ernő: Ha a 2019-es eredményeket nézem, a német gazdasági kamara felmérései alapján a befektetők ilyen pozitívan nem álltak még hazánkhoz és nem látták ennyire jónak az itteni üzleti kilátásaikat, mint most. Nem akarok túlzottan nagy történelmi íveket rajzolni, de nemhiába maradtunk meg ezer éven keresztül itt a Kárpát-medencében, és vagyunk most is itt egy erős és stabil országban: mert a magyar, ha engedik, tud és akar dolgozni, építeni, alkotni. Ezt csináltuk korábban is – ha lehetett –, és ezt csináljuk most is. Jó szokásaink a régiek.
Forrás: PS; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS